12.rész "Ami elmúlt, az elmúlt"

  Majd megfagytam. A kezeimet próbáltam eldugni, de egy pontban mindég kilógott a kabát zsebemből és így a testemet ismét átjárta az éjszakai fagy. Londonban mindég rossz idő van, tehát a tél az már egyenesen borzalmasnak nevezhető. Egyedül annak örülök, hogy a hó esik. Imádom, amikor esik.  Gyerekkoromba egyszerűen nem lehetett leállítani engem mikor havazott, mert állandóan menni akartam szánkózni, hóembert építeni és hó angyalt gyártani.  Felnéztem az égre, amely gyönyörű volt. A hópelyhek az égből szépen lassan szállingóztak lefele. Egy két hópehely belement a szemembe, de nem nagyon foglalkoztam vele.              

  Harryvel szépen csendben mentünk egymás mellett. Mást nem lehetett hallani, csak a hó ropogását a lábunk alatt. Amióta elindultunk egy szó sem hagyta el a szánkat. Eléggé kínossá kezdett válni ez a csend. Szóra nyitottam a szám többször is, de valahogy nem tudtam mit mondani.

  -Nézd...- kezdte el Harry. Ránéztem és láttam az arcán, hogy nagyon gyötrődik, azon, mit is mondjon. Nyeltem egy nagyot és vártam a folytatást. -Beszélni szeretnék rólad, a múltkoriról. Tudod mikor én csak úgy megcsókoltalak. Nem tudom mi ütött belém. Valahogyan megtörtént és nagyon sajnálom. Én nem is tudom, hogy képzelhettem magamról. Ami elmúlt, az már elmúlt.

  "Ami elmúlt az már elmúlt". Ez az egyetlen mondat vízhangzott a fejemben. Egyetlen mondat és úgy ért, mintha kés döftek volna belém.

  -Igazad van.- mondtam neki.- Ne csak magadat hibáztasd. Én is belementem és nem tiltakoztam. Én is hibás vagyok.

  Harry rám nézett furcsálló tekintettel, majd hirtelen megállt és megölelt. Olyan hirtelen, hogy én leblokkoltam és csak álltam ott, mint egy fa. Harry pedig már szinte majd megfojtott.

  -Köszönöm D.- suttogta a fülembe. Én nem mondtam semmit sem, csak álltam ott és a szemembe egy könnycsepp gyúlt össze. Gyorsan letöröltem és próbáltam nem arra a szóra gondolni: „Elmúlt!”

  -És akkor, ha jól tudom ezért kellett eljönni, sétálni -30C-ban?- kérdeztem tőle vigyorogva. Mire nem jó az évek során kigyakorolt műmosoly technikám?

  -Úgy tudtam, hogy szereted a havazást. - vigyorgott Harry.

  -Ja, csak nem mínuszokban és nem az éjszaka közepén- nevettem.

  -Na, jól van már. Ha már kint vagyunk, akkor sétáljunk el a játszótérig.

  -Oké, de ha holnapra lefagynak a lábujjaim az a te hibád lesz, csak szólok!- mondtam neki, majd elindultam. Nem néztem magam mögé mit csinál Harry, hanem csak a közelben lévő játszótér felé igyekeztem.

  Teljes nyugalommal sétáltam, amikor valami kemény seggen talált. Lenéztem és láttam, hogy egy hógolyó landolt a már lassan félméteres hóba.  Gyorsan hátra fordultam és Harryre néztem. Úgy csinált mintha semmi sem történt volna és egy csibészes mosollyal elindult felém.

  -Na, jó, Harry Edward Styles- használtam a teljes nevét. Kissé meglepődött, majd összehúzta a szemét és csúnyán nézett rám. Elnevettem magam.

  Lenyúltam a hóba és gyorsan felvettem a kezembe egy maréknyit. Összegyúrtam gömb formájúra, majd ránéztem Harryre. Nem olyan arcot vágott, mint aki látott volna valamit. Remek. Majd akkor csapok le rá, mikor nem számít rá. 

  Hamarosan utolért és csendben sétáltunk egymás mellett. Már akcióba akartam lépni, mert már kezdett megfagyni a kezem, még így kesztyűben is. Apropó a kesztyűm az teljesen átázott, ahogy a kezembe szorongattam a fegyverem.

  Akcióba léptem és előre futottam úgy, hogy jó távolságból eltaláljam Harryt. Visszafordultam Harry felé és megcéloztam a kabátját. Egy kicsit mellé ment, de még így is sikerült eltalálnom. A hógolyó helyét nézte egy jó ideig, majd kisördög tekintettel felnézett rám. Egy ideig farkasszemet néztünk egymással, majd elkezdett futni felém. Halkan felsikítottam és én is elkezdtem futni.  

   -Készülj Daisy Marie Conett!- használta ő is a teljes nevem, csakúgy, mint én is övét nemrég. - Készülj fel a harcra!- röhögött.

   Beleadtam anyait-apait, de tudtam, hogy úgy is utol fog érni. Nevetve futottam még egy ideig, majd éreztem, hogy valami súly rám nehezedik és dől velem együtt, arccal a hóba.

   Nem éreztem mást, csak a hideget, ami az egész arcomat beterítette. Gyorsan felemeltem a fejem és letöröltem az arcomról a havat. Harryre néztem, aki vigyorogva ült a hóba mellettem és engem nézett. Azon kezdtem el agyalni, hogy hogyan tudnék visszavágni. Ha felállok és elfutok, akkor úgyis utolér. Ha viszont itt maradok, akkor biztos meg fog fürdetni a hóban. Kicsit kétségbe estem. Mit is csináljak? Gondolkozásomat egy jó, nagydarab hógolyó zavarta meg. Pontosan az arcom közepébe. Amilyen gyorsan csak tudtam és letöröltem magamról a jéghideg fehérséget. Beszívtam a levegőt és lassan kifújtam. Nyugi van Daisy. Próbáltam magam nyugtatni. Sikerült is volna, ha Harry nem röhög fel mellettem. Kipattant a szemem és egy erős lökéssel beleborítottam a hóba Harryt. Hál istennek sikerült elborítani, amin most én kezdtem el nevetni. Gyorsan a kezembe fogtam egy jó adag havat és még összese gyúrtam, egyenesen Harry képébe szórtam. Ő becsukta a szemét fintorogva söpörte le magáról a havat.

  Azt hiszem ezzel kezdetét vette a hó csata. Mindketten próbáltuk a másikat havasabbá tenni. Olyanok voltunk, mint két 10 éves kisgyerek. Nevetve harcoltunk egymással.

  Már kezdett úgy állni a „verseny”, hogy én nyerek, amikor Harry váratlanul megfogta a kezem és háttal bele nyomott a hóba. Ráült a hasamra és a két kezemet lefogta a fejem mellett. Ó-ó.

  -Na kicsilány, azt hiszem, hogy a versenynek vége!- vigyorgott a képembe. – Én nyertem.

  -Úgye tudod, hogy ez szabálytalan volt?- próbálkoztam. Utálok veszteni.

  -Ugyan miért lenne szabálytalan?- kérdezte. Na, ez fogós kérdés.

  -Mert, csak.

  -Ugyan már Daisy! Ismerd már be, hogy vesztettél. –mondta.

  -Nem!- durcáztam.  

  -Oké, oké! De akkor is én nyertem!

  -Jólvan na, felfogtam!- forgattam meg a szemem. – És mi lesz a nyereményed?

  -Azt még nem tudom. – suttogta vigyorogva a szemembe nézve. Beadtam a derekam és én is elkezdtem nevetni. Nem is vettem észre, hogy Harry már igen közel van hozzám. Sőt már szinte rajtam feküdt. Hirtelen, kezdtem magam nagyon kényelmetlenül érezni. Ki akartam mászni alóla. Most!

  Harry szeme cikázott a szemem és a szám közt. Egyre jobban közeledett a feje az enyémhez. Tudtam, mit akar csinálni. Valójában én is akartam volna, de legbelül tudtam, hogyha most hagyom magam, hogy megcsókoljon, akkor bajok lesznek.

  Már eszméletlen közel volt hozzám és én tudtam, hogy lépnem kell.

  -Harry- kezdtem el.- Azt hiszem, hogy már haza kéne mennem!

  Harry megállt, a szemembe nézett és lemászott rólam. Köhögött egyet és a cipőjét nézve felállt. Én is feltápászkodtam, majd lesepertem magamról a havat. Éreztem, hogy teljesen átázott a nadrágom. Király. Lesz egy jó kis megfázásom.

   -Indulhatunk?- kérdezte Harry rám se nézve.

   -Persze!- néztem rá, de ő csak maga elé bámult. Hát, jó.   

   Elindultunk a házunk irányába. Észre sem vettem, hogy milyen messzire jöttünk.  Levettem a kesztyűt és kikotorásztam a telefonomat a kabátzsebemből. Megnéztem, hogy mennyi az idő és majdnem szívinfarktust kaptam. 11:44. Úristen. Eddig voltunk kint?

   -Mennyi az idő? – kérdezte Harry.

   -11.45.- pontosítottam. Ő is csakúgy meglepődött, mint én.

  Reméltem, hogy a többiek nem kerestek engem, amiért nem voltam otthon. Harry csak zsebre dugott kézzel sétált mellettem. Meg sem mukkant. Ezzel én sem voltam máshogy. Ahogy megnéztem az időt kissé elálmosodtam. Vicces. Mintha az agyam kapcsolt volna, hogy „Hé, nézd már mennyi az idő. Már ilyenkor álmosnak kéne lenned!” Kómásan mentem Harry mellett, amikor hirtelen megrezdült a telefonom. Gyorsan kivettem, és amikor ránéztem a kijelzőre elmosolyodtam. Niall.

  -Haló?

  -Jó Isten. Hol vagy?- suttogta. – Mindenhol megnéztelek. Már fel akartam ébreszteni a többieket is.

  -Jaj, Niall, nyugodj meg. – próbáltam nyugtatni. Amikor kimondtam a Niall nevét, Harry rögtön felém fordult. – Semmi bajom sincsen. Kijöttem sétálni. Majd mindent elmesélek, jó? Nem sokára otthon vagyok.

  -Oké. - és már le is rakta.
  -Niall volt az igaz?- kérdezte Harry.

  -Igen.

  -Miért hívott?

  -Megijedt, hogy nem vagyok mellette. – mondtam, mire Harry sokkoló tekintettel nézett rám. – Mielőtt elítélnél vagy mást gondolnál, Niallel mi csak nagyon jó barátok vagyunk. 

   - És most mindenki ott van nálatok?- kérdezte.

   - Hát igen- mondtam félénken. – Liam, Louis és Niall. Zayn pedig elment Perriehez.

   - Oh, értem.

  Nem tudtam, mit mondani. Megint csak az a némaság. Már kezdett nagyon unalmas lenni. Köcsögség, de magam előtt látom, ahogy Niall kómásan keres engem, bárcsak láthattam volna. Elmosolyodtam.

  -Miattam vannak ott a fiúk, igaz?- kérdezte Harry szomorúan.

  Ránéztem és rögtön meg is bántam. Harry meggyötört arccal nézett rám. Olyan volt mintha akármelyik pillanatba elsírná magát. Nagyon megsajnáltam. Most mondjam meg neki, hogy: Igen Harry miattad vannak nálunk a fiúk, mert egy seggfej vagy a te Tayloroddal együtt”. Nem. Ezt így nem mondhatom meg neki. Gyorsan összeszedtem a fejembe a mondandómat.

  - Figyelj Harry!- kezdtem el. – A fiúk tényleg miattad vannak nálunk. Nem értik, hogy mivan veled. Amióta Taylorral vagy- akaratlanul is megnyomtam Taylor nevét- nem is látnak téged. Louis például összeveszett Eleanorral, mert Louis El-en vezette le a feszültségét. Eleanor teljesen összeomlott emiatt. Én nem tudom, hogy mi lehet közted Taylorral, de minél hamarabb beszéld meg a fiúkkal.    

  - Oh, én egy barom vagyok. Egy szörnyű ember.

  - Nem Harry, nem vagy az. Ne mondj ilyeneket!- fogtam meg a karját.

  - Tudod, az igazság az, hogy én sem tudom mivan ezzel az egész Haylorral! – mondta Harry. Kíváncsian néztem rá. – Taylor nagyon ragaszkodó és én nem akarom megbántani őt, mert egy nagyon kedves és rendes lány. Azt hittem, hogy mi talán együtt lehetünk. Én nem tudom, hogy boldog vagyok-e melette. Sok rajongó pedig utálja Taylort. Utálom ezt. Ha engem szeretnek, akkor miért nem fogadják el azt akit szeretek? Félre ne értsd, én imádom a rajongóimat, de ezeket nem nagyon értem. Azt írták egy Twitteren, hogy nekem egy sokkal Jobb jár. De én sem vagyok olyan jó.

  - Szereted Taylort? – kérdeztem tőle egyszerűen.

  - Nem tudom. - motyogta. – Én nem tudom… Talán nem vagyok túl jó.

  - Harry, te túl jó vagy!- mondtam neki.

  - Na, látod Daisy. Nem én vagyok a jó, hanem Te. Régen mindig úgy voltam velünk kapcsolatba, hogy Te túl jó vagy Hozzám. Féltem, hogy ott hagysz majd és hát végül…

  Nem akartam hallani a végét. Gyorsan megöleltem. Olyan jó érzés volt. Harry csakugyan megölelt. Kicsordultak a könnyeim és most nem is fogtam magam vissza. Elkezdtem sírni.

  - Daisy, te sírsz?- kérdezte tőlem.

  - Nem. – hazudtam neki.

  - Nekem ne hazudjál! Mondd el, hogy mi a baj!- fordított magával szembe.

  - Semmi. Csak furcsa, hogy te úgy hiszed, hogy én Túl jó vagyok!- hazudtam könnyedén.

   Harry rám mosolygott. Adott egy puszit a homlokomra, majd kocogva megtettük a hazafelé való utat. Nagyon hideg volt már. Nem kellett sokat mennünk, mert perceken belül már a ház előtt voltunk.

  - Bejössz? – kérdeztem tőle.

  - Szerintem a fiúk nem díjaznák. Hívom mindjárt Dant és majd hazavisz. Jó éjszakát Daisy!- ölelt meg ismét.

  - Neked is Harry. – köszöntem el tőle.

  Gyorsan kikerestem a kulcsot a zsebemből, majd kinyitottam az ajtót. A benti melegség rögtön átjárta az egész testem, ami nagyon jól esett. Halkan leöltöztem és felkapcsoltam az egyik kis éjjeli lámpát a nappaliba. Niall a két kezén pihentette az arcát és aranyosan aludt. Olyan volt, mint egy kis tündér. Rápillantottam az órára, ami 12:18-t mutatott. Bementem a fürdőbe. Felfogtam a hajam, majd levettem a vizes ruháimat és ráraktam a radiátorra száradni. Beálltam a kádba és magamra engedtem a forró vizet. Eszméletlen jól esett. A melegség átjárta minden egyes porcikámat és olyan érzésem volt, mintha felengedett volna az egész testem. Gyorsan meg mosakodtam és kiszálltam a kádból. A törölközőt magam köré tekertem és a fejemre csaptam. Nem hoztam be magammal ruhát. Most mit vegyek fel? Körül néztem és szerencsémre a kimosott ruhákat még nem pakoltuk el Danivel. Elkezdtem turkálni a ruhák közt és egy szürke melegítő overált találtam. Daniellel mindkettőnknek volt ilyen. Imádtuk. Olyan jó kényelmes volt. Gyorsan felvettem és kiengedtem az előbb összefogott hajamat. Hullámosan omlott le a derekamig. Kiléptem a fürdőből és az előbbi lámpafény miatt most a sötétségben vakként sétáltam. Nem sokára hozzá szokott a szemem a sötétséghez és megálltam Niall előtt.

Daisy OnePiece Overálja :)

  -Niall! – bökdöstem meg. Ő nyögött egyet és kinyitotta a szemét. Mosolyogva nézett rám. – Menj már bentebb légy szíves.

   Úgy tett, ahogy kértem én pedig a másik kanapéból, amely egyben ágyneműtartó is volt, kivettem egy takarót. Lefeküdtem az ágyba és jól betakartam magam. Jól éreztem magam ebbe a melegségben.  Niall forgolódott még egy kicsit. Egyszer a könyökét a hátamba nyomta, amitől felszisszentem.

 -Bocs- suttogta Niall. Az karját átlendítette a derekamon, így átölelve engem. A fejét pedig a nyakamba nyomta. Jó érzés volt a közelsége. A fülembe szuszogott, de nem zavart. Majd a legjobb barátom mellett álomra hajtottam a fejem.