7.rész "Boldogság...: )"

  Bementem a házba és egyenesen Daniellehez mentem, aki a kanapén volt elterülve. Leültem mellé.

   -Na, mondjad Kiscsillagom mi a panasz?- kezdte el Dani az egyik hajtincsemet simogatva. – És ne merészeld azt mondani, hogy semmi baj, mert nem vagyok vak és láttam, hogy Harryvel még a levegő is meg állt köztetek.

  Nem volt más választásom. Vettem egy mély levegőt.

  -Nézd Dani, rettentően sajnálom, hogy ezt eddig nem mondtam el, de nem akartam róla beszélni, mert rettentően szar ügy. – Danielle érdekesen nézett rám. Levettem róla a szemem és elkezdtem nézni a gipszem. – Harryt én ugyebár már nagyon régóta ismerem, amit tudsz is. Csak azt nem tudod, hogy az X-factor előtt mi történt. Én mindig is szerettem Harryt. Sajnos sokkal jobban, mint egy barát. Ezzel ő sem volt máshogy. Összejöttünk és nagyon szerettük egymást. Túlságosan is. Aztán rábeszéltem Anne-vel, hogy menjen el a válogatásra, mert rendkívül tehetséges. Majd mikor bekerült rájöttem, hogy nem bírnánk ezt. Mindig azt mondta, hogy annyira hiányzok neki, hogy ott tudná hagyni a műsort. Én erre elköteleztem magam, hogy elhagyom Harryt. Nagyon nehéz volt, de kiálltam elé és azt mondtam, hogy én nem szeretem annyira, mint ő engem és számomra ez a kapcsolat csak egy kamasz szerelem. Még mindig előttem van Harry arca, amikor ezt kimondtam. De tudtam, hogy jó sorsa lesz ott az Xfactorba. És nézd csak meg? Igazam lett. - mosolyogtam rá.

  - De most meg te vagy boldogtalan!- nézett rám szomorúan Dani.

  - Nem, nem vagyok az!- Jelentettem ki.

  - Mondtam már, hogy nekem Te nem tudsz hazudni- nevetett fel. – És szereted még? Igaz?

  - Szerinted? Amikor tegnap megláttam azt hittem, hogy összesek.

  -Jaj, Istenkém. Daisy én… ne tudd meg, mennyire sajnálom- ölelt meg Dani. – Miért nem mondtad ezt eddig? Ha tudtam volna akkor én nem szóltam volna neki. És mi történt?

  - Sok minden. Megcsókolt - mondtam neki. 

  - Ó Istenem, szegénykém. Nézd, nagyon sajnálom. Meg amúgy is meg kellett volna kérdeznem, hogy nem-e bánod. Azt hittem őrülsz majd neki, hogy jön hozzád.

  -Danielle! Fejezd be! Ez nem a te hibád!- mondtam a szemébe nézve, ő pedig megölelt.  Jó érzés volt a göndör hajába rejteni az arcom. Kicsúszott egy apró könnycsepp a szememből és a lehető leggyorsabban töröltem le a felsőm ujjával.

  - Tudod mit? Nem akarok szomorkodni. Csapjunk bulit oké?- kérdeztem barátnőmre nézve.

  Ő felpattant és elkezdett táncolni, ami olyan volt, mint egy sztriptíz táncosé. Elkezdtem nevetni és felálltam én is lépkedni, ugyanis táncolásnak nem lehetett nevezni. Bekapcsolta a rádiót és pont az egyik kedvenc számunk ment rajta. A Taio Cruz-Higher. Danielle hirtelen megállt és nem mozdult. Már kezdtem érdekesen nézni amikor, összecsapta a tenyerét, eltolta az asztalt és elkezdett vonulni a nappaliba. Egy kis időbe telt, mikor rájöttem, hogy a megtanult videoklippes koreogrifát kezdte el táncolni.

  Danielle eszméletlenül röhögött magán, ahogy előadta a táncot. Én néztem még egy kicsit őt, majd bekapcsolódtam. Ez viszont egy rosz ötlet volt, mert mindketten csak egy hangos reccsenést hallottunk.  Danielle rögtön a lábamra nézett, majd összeszorította a száját. Én is lenéztem a lábamra és egy kicsit megréműltem a látványtól, ami fogadott. A gipszem ketté repedt. Egy lában ugráltam leűlni a kanapéra. Megfogtam a fehér, ketté tört gipszet, majd mikor megmozdult a kezem alatt, rögtön elhúzdtam azt. 
  -Danielle, mit fogunk csinálni? - néztem rá kétségbeesetten a melettem ülő lányra.

  -Nem tudom. Olyan bolond vagyok, hogy hagytalak táncolni. - fogta meg a fejét.
  -Semmi baj, Danielle. Azt hiszem kéne hívni valakit. - mondtam elgondolkozva.

  - Megvan az egyik orvosnak a telefon száma. Gyorsan felhívom- mondta Dani. Felállt és kihalászta a telefonját a kabátzsebéből.  Eltűnt és utána már egy fekete farmerbe és egy régi, lila Victoria’s Secret-s felsőben jött vissza hozzám az Iphone-val a kezében.

  - John 10 perc múlva itt van!

  - John? – kérdeztem tőle kíváncsian.

  Ő csak legyintett egyet és elment a konyhába. 2 perccel később két bögrével jött vissza hozzám. Letette a kanapé mellé az egyiker, a másikat pedig a kezembe nyomta. Amíg megittam a mentás teámat, addig Danielle visszarendezte a nappalit.

  Halk rezgést hallottam és Danielle már rohant is kinyitni az ajtót.

  -Oh, John, nagyon hálás vagyok, hogy eljöttél.- lelkendezett Danielle. 
  -Szia, Dani. Ez természetes. De mégis mi történt? Hol van a lány? - hallottam egy mély hangot.
  -Gyere! 

  Danielle jött előre és utána pedig egy 30-as éveiben járó férfi. Fekete haja nagyon jól passzolt napbarnított bőréhez. Kék szeme fényesen csillogott. Igazán jó képű férfi volt.

  - John Bart vagyok!- nyújtotta kezét John, miközben leült mellém a kanapéra.

  - Örvendek John, Daisy Conett !- ráztam kezet vele.

  - Nos, mutasd a lábad Kicsi lány, mert hamarosan mennem kell vissza a korházba.

  Úgy tettem, ahogy kért, majd John elkezdte vizsgálgatni a gipszemet.
  -Mit csináltatok? - nézett rám és Daniellere John.
  -Táncoltunk és figyelmetlenek voltunk. - mondta helyettem Danielle.
  -Helytelen. - mondta John, de láttam az arcán egy enyhe mosolyt.
  Elővette a táskáját és elkezdett keresni benne valamit. Ijedten néztem Danielle, aki leült elém a szönyegre. Utáltam az orvosokat, mert általában mindig fájdalmat okoznak, ezért inkább csak Danielle göndör fürtjeit kezdtem el bámulni. John hirtelen ráütött valamivel a gipszemre, ami egy hangosat koppant a földön. Rátekintettem a csupasz lábamra, majd kérdőn néztem Johnra, aki tudomást sem vett rólam. A lábamat tanulmányozta, majd óvatosan hozzá nyúlt. 

  -Mondd, mit érzel? Fáj valahol a lábad? Tudod rendesen mozgatni?-kérdezte John. Bólintottam, majd John megkérte, hogy álljak fel. Egy kicsit féltem, de nem éreztem semmi fájdalmat. Elkezdtem sétálgatni, ami eszméletlen jó érzés volt a gipsz viselése után. Végre éreztem a másik lábamat is. John nagyon érdekesen nézett rám.

  - Mikor kellene levenni a gipszet?- kérdezte.

  - Hu…- kezdtem el gondolkodni. – Azt hiszem egy hónap múlva.

  -Ez érdekes, mert a lábad teljesen meggyógyult. Most nem rakok rá gipszet. Kapsz egy kis kötést rá, ami még leszorítja a lábad és holnapra beutallak egy röntgenre, hogy biztosak lehessünk. Addig is vigyázz magadra. Megbocsájtotok, de nekem mennem is kell vissza dolgozni. Örülök a találkozásnak. – mosolygott rám. Megköszöntem még egyszer, hogy ide fáradt, majd eltűntek Danivel a nappaliból.

  Danielle vigyorogva tért vissza és ledobta magát az ágyra.

  -Nem tudom, hogy honnan ismered, de nagyon jó fej egy pasi. - nevettem. - Hogy tudtad elintézni, hogy eljöjjön?

  -A szomszédunk volt még régen. Nagyon jóba voltunk vele.- magyarázta Danielle.

  Bekapcsoltuk a tv-t, majd mindketten elkezdtünk bambúlni. Már rettentő izgatott voltam a holnapi nap miatt.