18.rész " "Perfect" Christmas..."

  Reggel álmosan nyitottam ki a szemem. Egy kis időbe telt, mire rájöttem, hogy hol is vagyok. Az én drága, régi szobámba. Mosolyogva nyújtózkodtam ki az ágyon és ültem fel. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem az időt. 09.12. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ugyanis még volt időm a hazafelé tartó vonatig. A 15:30-al megyek majd vissza és addig nem akartam gondolni semmire sem, csak az én drága családomra. Még ez az egy nap itt, velük, majd visszamegyek, itt hagyva őket megint és élem a hétköznapjaimat Londonban. Felkeltem az ágyból és odamentem az ablakomhoz elhúzni a függönyt. Egy kicsit zavarta a szememet a hirtelen világosság. Miután hozzászoktam, kinéztem az ablakon, és amit láttam nagyon boldoggá tett. Minden hófehér volt. Gyönyörű látvány volt. Ez egy igazi, fehér karácsony.

  Boldogan mentem volna ki a szobámból, amikor hirtelen valamin megakadt a tekintetem és visszafordultam az ajtómnál. A szobám falán egy hatalmas parafa tábla volt, telerakva mindenféle képpel és cetlivel. Kíváncsian néztem őket, hiszen ahogy ismerve magam és a memóriám, nem nagyon emlékszek semmire sem. Rengeteg puska és levelezésről megmaradt cetli volt rajta. Az egyiken ez szerepelt: Csókollak, te Drága! <3 Xoxo Lara. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd elkezdtem olvasni a mellette lévőt is: Touch My Body :D Szeretlek, DD xxxx  - Harry. Elnevettem magam, amikor ezt végig olvastam. Régen állandóan ezt a számot hallgattuk Harryvel. Mindketten megtanultuk a szöveget, amit viccesen énekeltünk. Tovább néztem a táblán és rengetek képet találtam ott, amire már egyáltalán nem emlékeztem. Egy kép Daniellel, Larával, Emilyvel és az osztálytársaimmal. Volt egy, amin Harryvel ketten vagyunk, amit levettem. Elnéztem egy ideig, majd elraktam a táskámba és inkább kimentem a szobámból.

  Halkan próbáltam lemenni a lépcsőn, hogyha esetleg valaki még aludna, fel ne ébresszem. Mire sikeresen leértem láttam, hogy már mindenki fel van. A nappaliban ültek és éppen valami mesét néztek. Beköszöntem hozzájuk, majd elmentem a konyhába, hogy igyak valamit. Megörültem, amikor láttam, hogy volt lefőzve kávé. Teletöltöttem egy bögrét, majd azt kortyolgatva visszamentem a többiekhez.

  A nap hátra lévő része nem volt túl izgalmas. Szinte mondhatni mindenki csak fetrengett és lustálkodott. Ann és Johnny, az én drága keresztszüleim 1 óra körül betoppantak és rengeteget beszélgettem velük. Anya, természetesen elhíresztelte, hogy menni fogok a turnéra, amin kereszt apuék csakúgy, mint a többiek szörnyen meglepődtek. Nem nagyon értettem, hogy mire ez a nagy fejhajtás, ezért csak mosolyogtam, és ha kérdeztek mosolyogva válaszoltam. Sajnos nagyon hamar elment az idő és már csak azon eszméltem, hogy háromnegyed óra múlva indul a vonat. Nem volt túl sok kedvem készülődni, de muszáj volt. Hamar kész lettem, és míg búcsúzkodtam a többiektől addig rábeszéltem kereszt anyuékat, hogy Emily majd had jöhessen el hozzánk egy kis időre Londonba. Nagy nehezen beleegyeztek, amire Em elkezdett sikítozni. Mosolyogva néztem végig az öröm kitörését. Nem sokkal később eljött a legnehezebb pillanat. El kellett köszönnöm mindenkitől. Megint. Egy-két könnycseppet még meg is engedtem magamnak. Az állomásra anya és Kim vitt el engem kocsival. Anya éppen akkor szólt, hogy indulhatunk, mikor már az utolsó embert, Emilyt öleltem meg.

  -Vigyázz magadra! – suttogtam neki. – Hamarosan jössz hozzánk és majd mindenkinek bemutatlak. Vedd át a szerepem Kis csaj! – kacsintottam rá. Ő bólintott egyet, majd odaléptem az ajtóhoz.

  Még küldtem mindenkinek egy képzeletbeli puszit a kezemmel és kiléptem az ajtón. Majd megfagytam. Szörnyen hideg volt és a kocsiba sem volt jobb a helyzet. Nem sokat beszélgettem anyáékkal, mert belemerültem a gondolataimban, hogy hogyan is fogom kibírni megint ezt a hosszú vonatozást. A hasam már most görcsbe rándult, ha belegondoltam.

  Nem is vettem észre, hogy megérkeztünk. Anya leállította az autót és kiszállt Kimmel együtt. Vettem egy mély levegőt és én is kiszálltam az autóból. Megnéztem a telefonom és láttam, hogy 15:20 volt. Még van 10 percem.

  -Figyelem, figyelem Kedves utasaink! Kérjük, értsék meg problémánkat, a havazás miatt negyed órát késnek a vonatok! A 23.as indul a 2-es vágányról. Ismétlem, a 23.-as indul a 2-es vágányról! – szólalt meg a bemondóba egy női hang. Szuper, szóval akkor feleslegesen volt a sietség. Anyáékra néztem, akik unottan néztek maguk elé.

  -Ez fantasztikus! – mondtam nekik idegesen.

  -Nyugodj meg Daisy! – szólt Anya és hirtelen megölelt. – Tudod, annyira hiányzol már! Nincs olyan nap, mikor nem gondolnék rád! Ha tehetném, vissza sem engednélek, de tudom, hogy neked a tánc mindennél fontosabb. Neked már ott van mindened!

  -Anya, nekem nálatok fontosabb nincs!! – jelentettem ki és adtam egy puszit a hajára. – Ugye, tudjátok, hogy imádlak titeket? – néztem rájuk.

  -Igen. Mi is téged! – szólalt meg Kim.

  Még beszélgettünk egy keveset, így viszonylag hamar eltelt az idő. A vonatom hamarabb érkezett, aminek nem nagyon örültem. Még utoljára elköszöntem anyáéktól és felszálltam a vonatra. Kerestem egy üres kabint és beültem. A táskámat leraktam magam mellé és elővettem a fülesemet. Még mielőtt elkezdtem volna zenét hallgatni felhívtam Danielle, hogy megmondjam, késni fogok. Vagyis helyesebben csak mondtam volna, mert nem vette fel a telefont.

  Betettem a fülesem a fülembe és elindítottam az első számot, ami a zene listámon volt. Nem sokára elindult a vonat és én éreztem, hogy kezdek elálmosodni. Nem tudom, hogy hogyan, – ekkora zaj mellett - de sikerült elaludnom.  Arra keltem fel, hogy a telefonom rezegni kezdett az ölembe. Kipattant a szemem és ránéztem a kijelzőre. Danielle.

  -Haló? – szóltam bele a telefonba kómásan. Nem tudom, hogy mit csináltam, de hirtelen kezdtem szédülni. Hányingerem lett, a fejem pedig eszméletlenül fájt. Remélem, csak azért lettem rosszul, mert hirtelen keltem fel.

  -Szia! – szólt bele vidáman Dani. – Hívtál! Merre jársz egyébként?

  -Jaj, tényleg. – jutott eszembe. Kinéztem a sötétségbe, majd mikor megláttam az ismerős táját betudtam végre azonosítani, hogy hol is járhat a vonat. – Csak azért hívtalak, mert késett a vonat. Öö… azthiszem, hogy fél óra múlva ott leszek az állomáson.

  -Jaj, ez nagyszerű. Már mindenki itt van. – mondta szomorúan.

  -Tényleg? – lepődtem meg. – De hiszen mennyi az idő?

  -6 óra lesz 5 perc múlva.

  -Úristen, biztos a havazás miatt késik ennyit a vonat! Amúgy egyetek nyugodtan, ha esetleg engem várnátok! Azt hiszem, hogy én ma már nem fogok enni! – mondtam Daniellenek.

  -Miért is? Pedig csirke szárnyat csináltam. Saját kezűleg! – mondta büszkén.

  -Kezdem magam rosszul érezni. – mondtam neki gyorsan. Valóban egyre rosszabbul és rosszabbul éreztem magam.

  -Jaj, istenem. Nagyon rosszul vagy?

  -Nem annyira vészes. – hazudtam, de rájöttem, hogy inkább most nem kéne. – Nem, vajában nagyon szörnyen vagyok!

  -Szegénykém! – mondtam. – Oda küldök valakit! Nyugodj meg!

  -Jó! – mondtam, de nem nagyon nyugodtam meg. Kezdtem úgy érezni, hogy nem bírom tovább és hánynom kell. Ne Daisy! Ne is gondolj ilyenre! Nyugodj meg! A telefonommal a kezembe felálltam, majd kinyitottam az ablakot. Éreztem, ahogy a jéghideg levegő végig járja a testem, ami nagyon jól esett. – Kinyitottam az ablakot szóval most már jobb. – mondtam Daniellenek.

  -Na jól van, nem sokára hívlak és valamelyikünk majd érted megy! Vedd lassan a levegőt és ne gondolj arra, hogy rosszul vagy! Gondolj valamelyik táncra és táncold el fejben! Szia, szia! – rakta le a telefont.

  Magamban számoltam a perceket, így egy pillanatig ténylegesen jobban éreztem magam. Sajnos, ez az érzés nem tartott sokáig, mert megint felfordult a gyomrom. Most igazán jól esne egy szénsavas ásványvíz. Sajnáltam, hogy nem fogadtam el Mamától a flakon vizet, amit töltött nekem. 

  Már kezdtem érezni, hogy nem sokáig bírom, amikor a vonat elkezdett fékezni. Megkönnyebbülten pattantam fel és talán egy kicsit túl gyorsan is, mert elvesztettem az egyensúlyom és majdnem elestem. Nem foglalkoztam vele, mert minél hamarabb le akartam érni a vonatról. A vonat megállt, az ajtó pedig kinyítódott. Amikor leléptem a vonat lépcsőjéről, jó érzés volt végre biztos talajon állni. Nagyokat szippantottam a fagyos levegőből, amitől kezdtem jobban lenni.

  Körbe néztem és láttam, hogy nincsen körülöttem senki sem. Teljesen egyedül voltam a nagy és sötét vonatállomáson. Elindultam a parkoló felé, majd mikor láttam, hogy a személyzetnek kijelőlt helyen áll csak egy autó megálltam és vártam. Már éppen a telefonomért nyúltam volna felhívni Daniellelt, hogy hol van a kocsi, amikor fényt láttam meg a hátam mögül. Ismerős volt az autó, tudtam, hogy értem jött, de azt sajnos nem láttam ki ül a volán mögött. A kocsi leparkolt a kikövezett úton, az árok mellett. Elindultam a kocsi felé és már nem kellett sok, hogy oda érjek és beszálljak, amikor éreztem, hogy a gyomrom elkezd kavarogni. Tudtam, hogy mi következik. A lábam kibicsaklott és elestem. Nagyon szégyelltem magam, de itt ahol voltam elkezdtem öklendezni. A könnyem akaratlanul is kifolyt.

  A kocsi ajtaja kicsapódott és az a valaki oda rohant hozzám. Nem néztem fel rá, hiszen nem is nagyon bírtam. Fogalmam sem volt, hogy kilehetett az, de mit sem törődve leguggolt mellém és a hajamat hátra fogta, amíg én szerencsétlenkedtem. Még azt sem tudtam, hogy kivolt az, de rendkívül hálás voltam neki.

  Egy kis idő múlva már felálltam, de nem mertem hátra fordulni. Rettenetesen szégyelltem magam.

  -Tessék! – szólalt meg az a valaki, akire egyáltalán nem számítottam. Harry. Egy kicsit oldalra fordítottam a fejem és láttam, hogy egy papírzsebit nyúlt felém. Óvatosan kivettem a kezéből és megtöröltem a szám.

  -Köszönöm szépen! Nyugodtan visszamehetsz! Nem kell végig nézned ez a… - mondtam neki.

  -Nem hagylak itt! Főleg nem így! – jelentette ki. – Jobban vagy? Be tudsz szállni a kocsiba?

  -Azt hiszem, hogy igen. – mondtam mindkét kérdésre egyszerre. Lassan megfordultam és megláttam teljes egészében.  Sajnálkozóan nézett rám.

  -Segítsek? – kérdezte.

  -Azt hiszem fog menni. – mondtam és elindultam a kocsi felé. Kinyitottam az ajtót és beszálltam a meleg kocsiba. Nagyon jól esett a meleg, mert az előbbi hóba térdelésem miatt, teljesen átázott a nadrágom.

  Harry beszállt mellém és beindította a kocsit. Meg sem szólalva megfordul a kocsival és elindultunk. Pár perc múlva elkezdett keresgélni maga mellett valamit. Érdekesen néztem rá, mire ő egy bontatlan ásványvizet nyújtott felém.

 -Szerintem ez most jól fog esni. – mondta és rám mosolygott. Elvettem tőle és kibontottam az ásványvizet. Lassan, nagyon lassan kortyolgatni kezdtem.

 -Köszönöm Harry! – mondtam neki hálásan.

  Ő csak rám mosolygott, majd a tekintetét az útra szegezte. Én próbáltam elterelni a gondolataimat, de nem igazán sikerült. Azt hittem, hogy jobb lesz, így, hogy most már gyakorlatilag nem volt bennem semmi, de nem múlt el a rosszullét. Megint kezdtem rosszul lenni. Letekertem az ablakot, de már ez sem segített. Éreztem, hogy kezd előjönni az az érzés, ami az előbb is.

  -Harry, kérlek, állj meg! – szóltam neki gyorsan. Amint megállt én kipattantam a kocsiból és gyorsan elfutottam egy kicsit távolabb a kocsitól. Ismét sikerült megismételnem az előbbit. Nagyon rosszul voltam. Halottam, hogy Harry megint megáll mellettem. Csoda, hogy Ő nem lett még rosszul miattam. A "menet" tartott vagy 2 percig, majd utána ismét beültem a kocsiba. Az ajtót nem zártam be, hanem csak beültem és úgy néztem kifelé. Tudtam, hogy még nincsen vége.

  Harry végig ott állt az ajtó oldalánál és engem nézett. Egyszer- kétszer rátekintettem és láttam rajta, hogy mennyire aggódik. Ismét felpattantam és mentem a már szokásos helyemre. Összesen háromszor sikerült megint rosszul lennem. Éreztem, hogy szörnyen gyenge vagyok. Még visszamászni sem tudtam az autóba. Harry segített.  

 -Indulhatunk? – kérdezte rám nézve. –Már jól vagy?

 -Igen már jól vagyok. – mondtam neki őszintén. – Induljunk, mert már Danielle biztos aggódik!

 -Biztos vagy benne?

 -Igen. – válaszoltam.

  Hazza ismét beindította a kocsit, és amíg ő vezetett addig én kifelé bámultam az ablakon. Már London elején jártunk, amikor Harry hirtelen bekanyarodott egy hotel parkolójába. Beparkolt és leállította az autót. Érdekesen néztem rá.

  -Sajnálom, de nem akartalak így haza vinni. Felhívtam Daniellelt és ő is javasolta, hogy szálljunk meg inkább valahol. – mondta és meg sem várva a válaszom, kipattant a kocsiból. Furcsán néztem, amikor kinyitotta az ajtómat és kisegített. Még csak most döbbentem rá, hogy mennyire legyengültem. Alig bírtam menni.

  A hotel nagyon gyönyörű volt, de gondolhattam volna, hogy a nagy Harry Styles csaknem egy rozoga panzióba fog hozni. Ámulva bámultam az épületet, miközben Harry a recepcióssal beszélgetett. Egy fiatal nő ült az asztalnál, és ahogy láttam szörnyen meglepődött, mikor meglátta Harryt. Mondjuk, éppenséggel ki nem lepődik meg Harryn? Hallottam, hogy a lány megkérdezi, hogy csinálnának egy képet, de Harry elutasította és felém bökött. A nő tátott szájjal nézett rám. Bólogatott valamire és villámgyorsan Harry kezébe nyomott egy kulcsot.

  Harry elindult felém és a lift irányába terelt. Ott vártunk egy keveset, majd mikor megérkezett a lift, akkor mindketten beszálltunk. Viszonylag gyorsan megérkeztünk – bár azt nem tudom, hanyadik szintre -.

A szálloda szobája :)

  Megálltunk egy ajtó előtt, majd Harry egy kis szerencsétlenkedés után kinyitotta. Beléptem az ajtón és elállt a lélegzetem. Gyönyörű volt a szoba.  Nem volt extra nagy, de amilyen kicsi volt annyira szép. Gyönyörködtem volna még benne, ha nem jön rám ismét a rosszullét. A kezemet a szám elő tettem és így futottam a fürdőszoba felé, amit jelen pillanat azt sem tudtam, hogy hol van. Hál’istennek hamar megtaláltam.

   Harry természetesen szaladt utánam. Egy hajgumival összefogta a hajam – amit nem tudom honnan szedett – és elkezdte simogatni a hátam. Egy kicsit megnyugtatott.

  -Fel kell hívnom Daniellelt. – kezdtem el sírni. – A többieket is! Elrontottam a karácsonyukat. Bocsánatot kell kérnem. Harry… Én annyira sajnálom. Lehetnél ott nálunk, de most itt vagy ezzel a nyomorékkal. – mutattam magamra sírva.

  -Sss – suttogta Harry. – Tudod, szívesen vagyok most inkább itt veled! Majd felhívod a többieket! Meg fogják érteni!

  -Nem, én most akarom őket felhívni! – mondtam hangosan.

  -Már én hívtam őket. – mondta Harry a szemembe nézve.

  -De én… - ennyit bírtam kimondani, mert ismét a WC felé hajoltam. Már nem bírtam magammal és elszakadt a fonál. Zokogva szenvedtem a WC felett Harryvel a hátam mögött. Szegény fogta az egyik kezem, amit én teljesen szétszorítottam.

  Miután már éreztem, hogy véglegesen vége van, hullaként öblítettem ki a szám. Harry mindvégig ott állt mögöttem és engem nézett, gondolom azt várva, hogy mikor leszek ismét rosszul. Tudtam, hogy már nem lesz baj. Harry az ölébe kapott és oda vitt az ágyra. Ellenkezni akartam, hogy ne cipeljem, de még beszélni se volt erőm. Lerakott az ágyra és én csak néztem, ahogy eltűnt a fürdőbe. Hallgattam, ahogy engedi a vizet, majd megjelent egy vizes ronggyal a kezében.

  -Feküdj le kényelmesen! – mondta és leült mellém. Úgy tettem, ahogyan kért, majd rá rakta a homlokomra a vizes rongyot. A könnyek még mindig peregtek a szememből. – Lázas vagy, most majd jobb lesz! Ne sírj, kérlek. Inkább pihenj! Jobb már?

  -Igen. – mondtam suttogva. A torkom szörnyen kapart. – Harry, miért csinálod ezt? – néztem rá.

  -Mégis mit? – mosolygott rám. A zöld szeme, mint mindig most is gyönyörűen csillogott.

  -Azt, hogy most itt vagy velem. Miért törődsz velem ennyire? – néztem rá.

  -Mert szeretlek Daisy! – mondta. Meglepődtem, majd láttam, hogy ő is. – Amúgy is, hogyan tudna bárki így hagyni téged?

  -Nem tudom. Én… nagyon sajnálom, hogy elrontottam a karácsonyodat. – motyogtam a földet nézve. – Én mindenkinek…

  -Hagyd abba Daisy! – mondta Harry és felállt mellőlem. – Ki bírod, ha itt hagylak egy kicsit?

  -Persze. – mondtam.

  Harry megfordította a homlokomon a rongyot, majd kilépett a szobából. Elkezdtem keresni a telefonomat és nagyon megörültem, amikor megtaláltam a zsebembe.

 Gyorsan megnyitottam a 'Új sms írását', majd elkezdtem írni: Sajnálom, hogy elrontottam a karácsonyotokat! Érezzétek jól magatokat és békés karácsonyt nektek!!! Xx

  Kikerestem Danielle számát és ráléptem a „Küldés” gombra. Miután jelezte a telefonom, hogy sikeresen elküldtem, Harry lépett be az ajtón. Egy laptop volt a hóna alatt, amit letett a francia ágyra. A kezébe fájdalomcsillapító volt egy palack vízzel. Odaadta nekem a gyógyszert és a vizet, majd bekapcsolta a laptopot.
    -Miért téged küldtek a többiek? - kérdeztem regedt hangon, miközben próbáltam letekerni a kupagját a flakonnak, amit mintha meg sem lehetett volna mozdítani. Harry kivette a kezemből az üveget és egy egyszerű mozdulattal kinyitotta azt. - Köszi!
    -Egyszerű a válasz. Egyedül nekem nem volt barátnőm. - nevetett. - Így én tudtam egyedül jönni.
    -De, Niall...
    -Őt hagytam, hogy had egyen. - rántotta meg a vállát. Elmosolyodtam.
    -És Taylor? - néztem rá.
    -Ő csak egy barát. - mondta komolysággal a hangjában. Bólintottam, majd bevettem a gyógyszert és arra gondoltam, hogy talán ez életem egyik legrosszabb karácsonya.
    

17.rész " Christmas Dinner"

   Idegesen gyújtottam meg Dunhill cigarettámat. Mélyen, jó mélyen beleszívtam. A cigim közepénél éreztem, hogy kezdem magam jobban érezni. Már nem voltam olyan ideges, azonban a szomorúság nem múlt el. Beleszívtam megint a cigarettámba és már csak azt vettem észre, hogy elszívtam az egész szállat. Ez nem volt túl nagy akadály, mert belenyúltam a kabátzsebembe, kivettem a cigis dobozomat és kihúztam belőle még egy szállat. Ismét rágyújtottam, ami iszonyatosan jól esett.

  Miközben cigiztem, elkezdtem keresni a telefonomat a nadrágzsebembe. Megörültem, amikor ott találtam. Mivel tudtam, hogy el kell terelnem a figyelmemet arról a személyről, feloldottam a billentyűzárat és felmentem a Twittere.

  Néztem, amit a követőim kiirkáltak a Twitt-falra, majd ráléptem az „Új Twitt írására”

 @DaisyConett I fucked up things... But Christmas is. Merry Christmas to everyone!  Xx

  Miután sikeresen kitwitteltem, láttam, hogy 24 Rt-t kap. Meglepődtem. Vártam egy kicsit és láttam, hogy egy lány megkérdezi: „Mit rontottál el?  ’’Úgy gondoltam, inkább erre nem válaszolok. Mikor már éppen az utolsót szívtam a cigarettámból, a telefonom elkezdett villogni. Benyomtam az egyik gombot és láttam, hogy egy kismadár jelzi, hogy jött valami Twitteren. Megnéztem és elállt a lélegzetem.

 @Harry_Styles:   @Daisy_Conett Merry Christmas too!!! 

  "Enyhén" szólva meglepődtem, de megnyomtam az Rt-t, így jelezve Harrynek, hogy láttam mit írt. Sóhajtottam egyet, magamra erőltettem egy műmosolyt és kinyitottam az ajtót. Muszáj, hogy ne legyek szomorú. Karácsony van és nem ezért jöttem haza, hogy szomorkodjak és bunkózzak a családommal.    

  Gyorsan átléptem a küszöböt és egy-kettőre leöltöztem. Elindultam a fürdő felé, hogy megmoshassam a kezem a büdös cigim miatt. A fürdő az emeleten volt. Felsétáltam a csigalépcsőn és mosolyogva emlékeztem vissza hányszor estem el itt. Egyszer például összevesztem anyával és duzzogva mentem volna fel a szobámba. Sajnos a magánakcióm nem nagyon sikerült, mert a hangos, dörömbölős lépéseim miatt elcsúsztam és leestem annyira, hogy a lépcső alján kötöttem ki.  Anya rögtön kinevetett és egy kis idő után én is vele együtt szórakoztam. Eddig tartott a haragság.

   Feloltottam a lámpát a kicsi fürdőszobába és becsuktam magam mögött az ajtót. A fürdőszobánk tényleg elég kicsi volt. Egy sarok kád volt benne, zuhanyzókabin, WC és egy csap, tükörrel. A fal halvány sárgára volt festve az alján pedig barna, mintás csempe volt. Megmostam a kezemet és közbe megnéztem magam. A hajam már eléggé gáz állapotba volt. Fel volt fogva, de már egy kicsit gubancos volt, mert nyílván elfeküdtem a vonaton. Egy gyors mozdulattal kihúztam a hajgumit, így a hajam dúsan hullott a hátam közepéig. Megráztam és mondhatni egész jól állt. Még mindig éreztem magamon a cigi szagot, ezért elkezdtem keresgélni a polcok közt. Találtam egy parfümöt, amivel jól befújtam magam. Még egy utolsót igazítottam a hajamon, majd kiléptem a fürdőszobából. Már éppen mentem volna le a lépcsőn a többiekhez, amikor Lily lépett ki a szobámból.

   -Daisy, nézd, milyen szép ruhám van!– fordult körbe. Egy sötétzöld kisruhácska volt rajta, fekete harisnyával. A frufruja egy szalaggal volt hátra tűzve. Nagyon aranyos volt. 

   -Nagyon szép vagy! Gyere, menjünk le. – mondtam neki mosolyogva és ölbe kaptam. Leértünk a lépcsőn, majd leraktam Lily-t a földre. Átsétáltam vele a konyhába és nagy meglepetésemre már anya megterített. Gyönyörű volt. Néhány gyertya volt az asztalon és két tányér gyümölcsökkel tele. Gondolom nagyi rakta tele. Mindig hoz nekünk valami finomat. Lily el is vett egy banánt és elkezdte majszolgatni. 

   -Gyertek enni!– ordított anya mellettem. Majd megsüketültem.

   -Azt hiszem halláskárosodást szenvedtem Anya. – nyögtem a fülemet fogva.

   -Jaj Daisy bocsi. – nézett rám. – Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy! Danielle nem akart volna jönni? Istenem, meg sem hívtam. – csapott a fejére.

   -Liamékhez megy, utána pedig hozzájuk. Lesz egy estéje. Nem nagyon irigylem. - ráztam meg a fejem.

   -Oh, szegény lány. Hogy van, amúgy? – kérdezte.

   -Jól. Lehet, hogy megy az X-factor turnéra jövőre. – mondtam neki.

   -Oh, ez nagyszerű. – mondta büszkén. – Miért nem mondtad? Csak ő megy? Ó, várjunk csak.  Ugye nem most akarod mondani, hogy te is mész? – ült le anya egy székre, minden bizonnyal azért, hogy nehogy összeessen.

   -Nem tudom még. – húztam el a szám. – Jövő héten eldől, hiszen már nagyon régen nem táncoltam. Nem hiszem, hogy mehetnék. Danielle csak nemrég mesélt erről az egészről.

   -De fent áll a lehetőség igaz? – kérdezte nagy szemekkel. Hogy én mennyire fel tudom izgatni az anyukámat. Bólintottam neki, mire felkiáltott.

   -Úristen, gyertek gyorsan! – sikított anya a többieknek, akik szinte azonnal megjelentek. 

   -Szia Amy! – köszöntem unokatesómnak, akit még eddig nem láttam ma. Ő biccentett egyet és anyára nézett. Nyílván megijedtek, hogy mi baja lehet.

   -Mi a baj Anya? – kérdezte Kimberly.

   -A tesód majd azt elmondja. – válaszolt Anya rám szegezve a szemét.

   -Oké, oké. Elsőnek együnk már, mert éhen halok. – mondtam a témát terelve.

 Mindenki helyet foglalt. Én megkaptam az egyik asztalfő helyét, mint a „ismét itthon lévő lány”. Lily természetesen a legközelebb ült mellém. Mosolyogva néztem, ahogy a mellette ülő Robbal játszott. Nem tudtam rájönni mi volt a játék lényege, mert anya az asztal közepére helyezte a krumplit és a sült kacsát, így kiszökkentett a gondolataimból. A hasam egy hangos korgással jelezte, hogy valóban éhes vagyok.

  Megvártam, amint mindenki szed magának egy adagot és a végén én is szedtem a tányéromra a húsból és a köretből. Anya kibontott egy üveg pezsgőt és körbe kínált mindenkit. Egyedül Emily, Rob, Kim és persze Lily nem kért. Anya érdekesen nézett rám, amint nyújtottam a kezem, hogy kérek. Öntött nekem és amint koccintottam mindenkivel, belekortyoltam. Jól esett a hideg ital. Egyedül a pezsgő volt, amit szeretek az alkoholok közül.

  Még csak a tányéron felénél jártam, amikor kezdtem érezni mennyire tele vagyok. Isteni finom volt az étel.  Nagyon hálás voltam magamnak, hogy csak cicanadrág volt rajtam egy topshopos ruhával, nem pedig, valami szűk és kényelmetlen ruha. Ahogy elnéztem a többieket ők sem voltak más helyzetbe, mint én.

  -Mit szerettél volna mondani nekünk?- kérdezte Emily. Minden szem rám szegődött.

  -Hát… Megyek az X-factor turnéra 2013-ba. – mondtam ki egyszerűen, majd mire megláttam a tekintetüket rögtön hozzá tettem. - De ez még nem teljesen biztos.

  A többieknek leesett az álla. Szegény David, pedig majdnem megfulladt. Félre nyelte az italát a hír hallatán. Kim elkezdte simogatni a hátát, de a szemét le nem vette rólam..

  -Hogy mi? – kérdezte. – Az én tesóm turnézni megy és ezt csak így közli velünk? Ilyen nyugodtan?

  -Most hogy mondjam? – néztem rájuk. – Ez még egyáltalán nem biztos, hiszen 2 hónap kimaradt. Sarah, a tánctanárom szerint mennem kell, mert nagyon tehetséges vagyok. Azt mondta, hogy nem lenne nekem annyira nehéz és segítene pótolni a lemaradást.

  -Mi az a X-factor? – kérdezte Papi. Akaratlanul is felnevettem. Anya csúnyán nézett rám, amin viszont a többiek kezdtek el röhögni.

  -Oh, hogy lehetsz ilyen Peter. – szólalt fel Nagyi, Papira nézve. – Tudod, ahol énekelnek. A Tv-be szokott menni. Arra készült Daisy szegénykém már lassan két éve, de nem mehetett, mert eltörte a lábát.

  -Oh, hogy az a X-factor. Már értem. Ez nagyszerű Daisy! – mondta Papi. Elmosolyodtam.

  -Tudod, nagyon büszkék vagyunk rád! – mondta Anya.

  -Igen, mindannyian. – mondta büszkén Kim.

   -Én vagyok büszke, hogy ilyen jó családom van. – mondtam és láttam, hogy Emily-nek kicsordul a szeméből egy könnycsepp. Felálltam és odamentem megölelni. Olyan aranyos volt. Sokszor elérzékenyült, de ezt imádtam benne. Adtam neki egy puszit és visszaültem a helyemre.

Láttam, hogy Mama, David, Kim és Papi engem bámulnak. Nagyon zavarba jöttem.

  -Na, jól van, lépjünk tovább. – motyogtam a pezsgőmet bámulva. Mindenki hangosan felnevetett.

  -Ki kér desszertet? – kérdezte Anya. Lily rögtön nyújtotta a kezét. Én is hevesen felnyújtottam a kezem, csakúgy, mint Lily. Anya felnevetett. – Azt hiszem, mindenki.

  Elkezdett lepakolni az asztalról. Felálltam segíteni neki.

  -Daisy, segíts már légy szíves kihordani! – szólt anya a spájzból. Oda mentem, és amikor megláttam mit ad a kezem, még a nyálam is majdnem kicsordult. A tányéron 3 amerikai palacsinta volt (az egyik kedvenc ennivalóm) a közepe nutellával megkenve. A tetejéről pedig juharszirup folyt le a tányér aljára. Nagyon jól nézett ki.

  -Készüljetek! – figyelmeztettem a többieket. Kétszer fordultam anya pedig egyszer, amire mindenki előtt volt az édes finomságból. Szinte azonnal elfogyott az összes. Kim ette meg a leghamarabb. Nyilvánvaló, hiszen már kettő helyett eszik. 

  Miután megettük, mindenki a nappaliba feküdt. Egyedül Rob volt az, aki vigyázban ült. Emily kényelmesen döntötte rá a fejét Rob vállára. Én nem nagyon foglalkoztam vele ki lát és ki nem, elterültem a szőnyegen. Ha valaki látna most, szerintem dőlne a nevetéstől.

  Éppen valami filmet néztünk, amikor azt vettem észre, hogy Lily áll felettem a telefonommal a kezébe.

  -Valami Niall az. – mondta halkan. – Téged keres.

  -Oh, köszönöm Lily. – felálltam és elindultam a lépcső felé. – Haló?

  -Szia Daisy. Mizujs? Milyen otthon lenne?

  -Semmi. Éppen most voltam elnyúlva a szőnyegen. Tele faltam magam. Azt hiszem, akkora leszek, mint egy bálna. Nagyon jó végre itt lenni.

  -Haha. Én most ettem anyáékkal, de már éhes vagyok. Szar helyzet. – mondta Niall.

 Elnevettem magam. Hogy lehet valaki ennyire zabagép?

  -Niall mi a titkod? Hogy tudsz ennyit enni?

  -Magam sem tudom. – válaszolta. – Na és milyen a családoddal lenni?

  -Nagyon jó. Rettentően hiányoztak már.

  -Gondolom. Ki volt az, aki felvette az előbb a telefonodat?

  -Az unoka húgom, Lily. 5 éves. De amúgy csak most esik le. Te otthon vagy?- lepődtem meg.

  -Igen. – mondta izgatottan. – Igaz, még most is kamerások állnak a házunk előtt. Egyszer elmentem az ablak előtt és egy órával később már a neten volt fent a kép. „Niall Horan otthon tölti a karácsonyt!” – utánozta a hírt.

  - Ez szánalmas. Miért nem tudnak békén hagyni? Karácsonykor. Istenem, nekik nincsen családjuk, akikkel lehetnének? – akadtam ki.

  -Ezzel jár a híresség. – mondta. – Hiányzol!

  -Te is nekem Niall. – suttogtam. – Viszont most jól jönne egy gyógyszer a teltség érzetem miatt. – nyögtem fel.

  -Igen, nekem pedig egy zacskó chips jönne jól most. És basszus nincsen bolt.

  -Pontosan. – mondtam olyan hangon, mint ha a világ vége lenne. –Na, megyek, még mielőtt az én Drága Nagyim kikombinálna valamit… -nevettem fel.

  -Vigyázz magadra. Imádlak Csajszi! – köszönt el.

  -Te is vigyázz magadra. Szeretlek! – nyomtam ki a telefont és mentem vissza a többiekhez.

  -Ki volt az? – kérdezte Amy. Még csak most szólt hozzám elsőnek. Rámosolyogtam.

  -Az egyik barátom, Niall. – válaszoltam.

  -Oh, értem. – motyogta.

  Leültem ismét a földre. Nagyi és Papi éppen a Tv-t nézte, míg anya a karácsonyfa alatt mesterkedett valamit. Mosolyogva néztem őt. Emilyre pillantottam, aki igencsak Robbal volt elfoglalva. Helyesebben Rob szájával. Jobbnak tartottam nem bámulni őket és inkább ránéztem Kimre és Davidre. Éppen Kim hasát tanulmányozták.

  Érdekesen éreztem magam. Feleslegesnek. Tudom, hogy ez hülyeség, de most akkor is úgy éreztem. Mindenkinek megvolt a maga párja.

  -Ajándék bontááás! – kiabált anya. – Emily, Lily és Amy ez a tiétek! Rob! És anya és apa!

 Sorba adta az ajándékokat és keresett még valamit.

  -Tessék Daisy!- mondta anya és a kezembe nyomott egy nagy dobozt.

  -Köszönöm. – mondtam és leraktam magam mellé.

  -Daisy ezt tőlünk kapod! – szólt nekem Em. Felém nyújtott egy kisebb dobozt. Érdekesen néztem.

  -Köszönöm! – mosolyogtam rá.

  Kinyitottam a kis dobozt és elállt a lélegzetem. Egy karóra volt benne. Nem is akármilyen. Egy Marc Jacobs-os karóra.

  -Úristen, normálisak vagytok? Ez rengeteg pénz lehetett. Nem kellett volna. – néztem Emre és Amyre.

  -Nagypapáéktól is kapod! - mondta Em.

  -Istenem, köszönöm szépen. – mondtam és felálltam adni nekik puszit. Mikor visszaültem a helyemre felvettem az órát és anya dobozáért nyúltam. Óvatosan kibontottam. Egy CelebBoutique ruha volt benne.

  -Anya! – sikítoztam. – Te honnan tudtad, hogy ezt meg akartam venni?- néztem rá.

  -Tudod, még jó, hogy jóban vagyok Daniellel. – kacsintott rám Anya.

  -Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – néztem mindenkire.

  -Mi még nem adtuk oda az ajándékodat. – szólt Kim.

  -Tehát nekem nem kell semmi. Most amúgy is a baba a lényeg! – mondtam.

  -Nyugodj meg! Nem nagydolog. – mondta és felém dobott valamit. Hál’ istennek elkaptam. Megnéztem, egy MAC szemhéjfesték volt az.

  -Köszönöm szépen! – néztem Kimre és Davidre. – Ti nem vagytok normálisak!- nevettem fel.

  Kimentem a táskámhoz és kivettem az ajándékokat. Oda adtam anyának és Kimnek, Emilyéktől pedig bocsánatot kértem, hogy nem vettem nekik semmit sem. Elég kellemetlen volt, de Nagyi csak tegnap szólt, hogy jönnek, amikor már nem tudtam volna menni, vásárolni. Mindannyian örültek az ajándékaiknak. Lily egy Hello Kitty-s nyalókát kapott mamáéktól, amit már el is kezdett majszolgatni.

  Felkeltem a földről és felültem a kanapéra. Valami karácsonyi film ment a tv-be és azt néztem a többiekkel, addig, amíg el nem nyomott az álom.

  Arra keltem, hogy a fejem eldől a fotelről. A szemem kipattant és megijedtem a hirtelen sötétségtől. Szétnéztem és láttam, hogy a többiek eltűntek és a három személyes ágy pedig ki volt húzva. Gondolom Rob itt alszik Emilyvel. Legszívesebben elterültem volna a fekvőhelyükön, de azért nem akartam túl bunkó lenni.

  Álmosan felálltam és elindultam a szobám felé. Már majdnem elértem a lépcsőig, amikor éreztem, hogy nagyon szomjas vagyok. Visszasétáltam a konyhába és nem várt dolog ért.

  Emily és Rob ült az egyik széken. Em az ölébe csücsült egy pohár kakaóval a kezébe. Rob eléggé el volt foglalva Em nyakának a csókolgatásával.

  -Hé, gyerekek itt vagyok! – szólaltam meg, amire mindketten összerezzentek. Rám néztek és szörnyen elpirultak. Aranyosak voltak.

  -Sajnáljuk – állt fel Em szégyenlősen.

  -Semmi baj – mosolyogtam rájuk. – Csak vicc volt.

  -Azt hiszem, megyek és lefekszek aludni. – szólt Rob. Adott egy gyors puszit Em homlokára, majd eltűnt.

  Elkezdtem keresgélni kakaó után a polcok közt. Kinyitottam majdnem az összes szekrényt, amire végre megtaláltam.

  -Te is kérsz kakaót? – kérdeztem hátrafordulva Emilytől.

  -Nem, most ittam.

 Beraktam egy bögre tejet a mikroba és egy perc múlva már a készen lévő kakaómmal ültem le Emily mellé.

  -Na, mi a helyzet? – kérdeztem a bögrémbe kortyolva.

  -Mi lenne? – nézett rám.

  -Hát eléggé régen beszéltünk már. Mi is van Robbal? Enyhén szólva le vagyok maradva.

  -Ja, vagy úgy. Az iskolában ismertem meg. Magán tanuló volt, de egyik évben elkezdte a sulit. Két évvel jár feljebb, mint én. Rob elvesztette az anyját és az apját is 3 éve egy autó balesetben. – mondta a szemembe nézve. – Arra már nem emlékszem, hogy hogyan is jöttünk össze. Most azért van itt, mert már nem maradt senki sem neki.

  -Úristen, szegénykém. – néztem Emilyre. – Én… Ezt nem akarom elhinni. Szegény. Nagyon sajnálom… Ahogy látom, szereted őt. – mosolyogtam.

  -Igen, nagyon. Azt hiszem túlságosan is.

  -Szerintem tudom, hogy miről beszélsz! – motyogtam az asztalt nézve.

  -Na, de inkább beszéljünk rólad. Egy kérdést muszáj, vagyok feltenni neked. – mondta izgatottan. Nem szólaltam meg, így jelezve neki, hogy kérdezze nyugodtan. – Milyen a nagy és híres One Direction? Elég szánalmas kérdés, de tudod nekem például nem egy megszokott dolog, hogy nap, mint nap látod Louist, Niallt, Liamet és Zaynt.

  -Tudod, érdekes, de én például sosem gondolok úgy rájuk, mint híres sztárok. – válaszoltam neki. Ez tényleg így volt a fiúkra nézve. – Nagyon büszkék vagyok rájuk, hiszen nagy sikereket értek már el, de attól ugyan olyanok, mint én vagy te. Hétköznapi emberek. Niall például a legjobb fiú barátom. Egy tagot pedig te magad is ismersz. A többiek is ugyan olyanok. – mosolyogtam.

  -Harryvel mi van? – nézett rám Emily. Láttam rajta, hogy tényleg érdekli, és nemcsak úgy kérdezi. Meggondoltam, hogy mit is mondjak neki.

  -Harryvel minden rendben. Éli a saját életét. Most éppen Taylor Swifttel kavar. – mondtam. Próbáltam nyugodtan kimondani Taylor nevét, de még így is ki lehetett venni belőle az utálatot.

  -Ajajaj. Ez téged zavar.

  -Nem! – mondtam halkan. – Elváltak az útjaink és ő éli az életét. Ez természetes.

  -De az nem természetes, hogy te nem éled a sajátodat… - mondta komolyan. Akármennyire is igaza volt, felnevettem.

  -Emily, mondd, te, hogy tudsz mindig ilyen éretten és komolyan gondolkozni? Te biztos csak 16 éves vagy?

  -Haha nagyon vicces. – nyújtotta ki a nyelvét.

  -Megváltoztál. – mondtam neki.

  -Te is. – nevetett.

  -Na, megyek aludni, mielőtt megint bealszok. – ásítottam. Felálltam és elöblítettem a bögrémet. – Szeretlek kedven uncsikám!

  -Én is téged! Nagyon! – állt fel és nyomott egy cuppanós puszit az arcomra.

 A konyhánál elváltak útjaink és én elindultam felfelé a régi szobám felé. Akármennyire is álmos voltam, Emily szavai itt csengtek a fülembe.

16.rész " My family, my City and Christmas : ) "

  A vonaton ültem, fülembe a fülesemmel.  A kabinom eléggé nagy volt, de én beültem az ablak mellé és nem nagyon mozdultam meg. 3 óra az út hazáig, szóval nem kevés idő.

  A testem zötykölődött a vonat miatt. Becsuktam a szemem, kényelmesen lentebb csúsztam az ülésen és megigazítottam a fülesemet. Éppen a Justin Bieber- As Long As You Love Me -t hallgattam.

  Már elképesztően várom, hogy otthon legyek. Egy részt nem nagyon bírom a vonatot, a másod részt pedig már nagyon hiányzik a családom. Amikor elkezdtem táncolni itt, Londonba, 15 évesen, akkor ott hagytam anyáékat és mindent. Daniellel akkor még nem voltunk annyira jóba, szóval akkor még kollégiumban laktam a tánc és a gimnázium miatt. Nagyon nem szerettem, sőt egyenes gyűlöltem. Miközben tavaly elvégeztem az összes vizsgát addig anyáékkal egyáltalán nem találkoztam. Rájöttem, hogy már csak magamra számíthatok. Igaz, most már mondhatni egészen felnőttem, de még mindig itt van bennem az a gyerek, aki 4 év óta egyedül van, szülőktől távol. Rossz érzés volt, hogy ott hagytam a barátaimat, anyát, a tesómat és mindenkit. A város is nagyon hiányzott már, de nem bánom, mert a tánc nagyon fontos nekem. „ A sikerért meg kell dolgozni” szokták mondani. Már kezdem érteni ezt az ENYHE célzást.

 A telefonomon egyik számról a másikra váltakozott és már kezdtem érezni, hogy nem sokáig bírom tovább, itt, ezen a zakatoló masinán. Megnéztem a telefonom és láttam, hogy már csak háromnegyed óra van hátra, hogy haza érjek. Az hosszú idő. Elkezdtem nyomogatni a telefonom és kikerestem Danielle számát. Benyomtam hívás gombot és vártam. Pár csörgés után fel is vette.

  -Szia Daisy!- köszönt bele vidáman. – Megérkeztél már?

  -Nem, de már nem nagyon bírom tovább ezt a vonatot. – mondtam komolyan.

  -Nagyon rosszul vagy? – kérdezte Danielle. – Amúgy már annyira hiányzol nekem. Siess haza.

  -Nem vagyok olyan rosszul, szerintem csak izgulok.  Te is hiányzol. Te mikor mész hozzátok? – kérdeztem.

  -Nem sokára. – mondta. Halottam a hangjából, hogy már mennyire várja. Elmosolyodtam. – Azt hiszem, hogy ma én akkor leszek, minta egy víziló. Most megyünk Liamékhez. Csöppet félek. Liam azt mondta, hogy szeretnek engem, de én még mindig nagyon félek a szüleitől. Ott fogunk vacsorázni, utána pedig megyünk hozzánk. Szerintem ott is alszunk nálunk.

  -Ez nagyon jó. Érezzétek jól magatokat! Nyugodj meg hisz szeretnék. Téged mindenki szeret, azok a fürtök a fejeden… Csábítja az embereket. – nevettem a telefonba.

  -Érezd te is jól magad! – nevetett velem együtt. – Sajnos mennem kell, mert még mindig melegítőbe vagyok. Most mostam fel a követ szóval végeztem és minden csillog-villog. Üdvözlöm anyukátékat! Boldog karácsonyt az egész családnak! Szeretlek Daisy!

  -Nektek is boldog karácsonyt. Én is szeretlek Dani. Köszönök mindent, amit értem tettél.

  -Én köszönöm, hogy a legjobb barátnőm vagy. Szeretlek, szia! – mondta és lerakta a telefont.

  Mosolyogva nyomtam ki én is a telefont, majd, hogy elüssem az időt felnéztem Twittere.

  Láttam, hogy jött 22 értesítésem az említések miatt. Megnéztem és ebből 8 ismerősöm írt nekem karácsony alkalmából a többi pedig Directionerek vagy szép, vagy csúnya hosszá szólásai. Kiírtam falamra:

   @DaniellePeazer @Ruth_08_Ster @Clarie.Rose @ElleMonsen I love you girls Xx. Happy happy Christmas for you!!! I really miss you guys! I promise see you soon. ❤❤Xx  

  Miután barátaimnak elküldtem írtam egy új twittet.

  @Louis_Tomlinson Happy BDay crazyy boy! Have a fun day! J I’m glad that I met you in two years! Xx

  Miután kitweeteltem láttam, hogy rögtön 34 RT kapott és 11 Favourit-ot. Meglepődtem, majd elkezdtem nézelődni. Láttam Niall és Louis érdekes beszélgetését, amit mosolyogva néztem végig. Ezek nem normálisak. Tovább mentem és sok ismerősömnél a nevemet láttam meg. Érdeklődtek, hogy mikor megyek már vissza, táncolni. Az egyik tánctársam, Dannek visszaválaszoltam.

  @DanDancersPrue Miss you too. And soon. Then watch out for when I go back. ;) Ha Xx

 Egy idő után meguntam, majd mikor kinéztem az ablakon, megláttam az én ismerős és gyönyörű városomat. Felpattantam az ülésről, ami nagyon jól esett, mert már kezdett zsibbadni az egész testem. Felvettem a vállamra a táskám és a telefonommal a kezembe lassan elsétáltam az ajtóig. Ott álltam egy darabig, amikor éreztem, hogy a testem kezd meginogni, ahogy lefékez a vonat. Amikor teljesen megállt és kinyílt az ajtó én rögtön kiléptem a jóleső hidegségbe.

  Mélyeket szippantottam a friss levegőből, hiszen kezdtem már rosszul érezni magam. Körülnéztem és nem nagyon láttam semmit sem. Korom sötét volt és csak a pályaudvar lámpái világították meg a hatalmas teret. Pár ember elment mellettem hatalmas bevásárló szatyrokkal, egy nő pedig egy kisebb fenyőfával. Elindultam a parkoló felé, miközben észrevettem, hogy három ember közeledik felém. Mikor megláttam az ismerős embereket, ők egy helybe maradtak én pedig eszméletlen sebességgel rohantam oda, mamához, papához és az én drága testvéremhez. Egyszerre öleltem meg mindhármukat. Annyira hiányoztak már nekem.

  -Istenem, de hiányoztatok nekem! – mondtam nekik hangosan is, el nem engedve őket. Egy kis idő után eleresztettem mindenkit, majd elsőnek Nagypapihoz léptem és adtam neki két puszit.

  -Nagyon hiányoztál Papi – mondtam neki.

  -Te is aranyoskám. Nagyon büszkék vagyunk rád. Mindannyian szeretünk. – mondta a szemembe nézve teljes komolysággal. A torkom elkezdett zsibbadni és a szemem kezdett megtelni könnyel.

  -Én is szeretlek titeket! – mondtam és még mielőtt elsírtam volna magam tovább léptem egy lépést és adtam mamának gyorsan két puszit.

  -Beszédem van még veled! – figyelmeztettet. Ó-ó. Tudtam, hogy nem fogja annyiba hagyni azt a témát, amiről nem akartam beszélni neki. Igazából soha többé nem szeretnék róla beszélni.

  Bólintottam majd a testvéremhez fordultam. Megmerevedve néztük egymást. Igen, ettől féltem. Ugyanis amikor elköltöztem itthonról a tánc miatt, akkor szörnyen összevesztünk. Azt mondta, hogy szerinte semmit sem fogok elérni a tánccal és hülye vagyok, ha tovább folytatom. Azóta nem nagyon beszéltünk, mert ő állításai szerint nem foglalkozik olyannal aki „Ott hagyja a családját csak egy hobbi miatt”. Egy hobbi. Ez volt az a szó, amikor kiakadtam és úgy összevesztünk, hogy nem tartjuk egymással a kapcsolatot.

  A szőke haja a melléig ért és a barna szeme fürkészte a tekintetem. A bőre nagyon szép barna volt. Igazából nagyon megviselt az elvesztése. A tekintettemet kezdtem volna lesütni, amikor hirtelen megszólalt.

  -Gyere már ide, te nagyon idióta. – mondta és megölelt. Olyan szinten meglepődtem, hogy még megölelni is elfelejtettem. Kacsoltam egy kis idő múlva és visszaöleltem. A könnyek elkezdtem folyni az arcomon.  Erősebben magamhoz húztam, amikor valami furcsát éreztem a hasamnál. Valami nyomott. A szemem háromszorosára tágult és elengedtem testvéremet.

  -Azt a kurva eget! – jött ki belőlem hirtelen. – Kim? Te…?

  -Igen, Daisy. Az vagyok. Terhes. – mosolygott és megfogta a hasát.

  -Jaj, istenem. – mosolyogtam, mint egy idióta. – Nagyon örülök. Hány hónapos?

  -Most lesz 5. Sajnálom, hogy nem szóltunk Daviddel. – mondta tekintetét lesütve. – Tudod, nagyon sajnálom. Mindent! Rájöttem, hogy neked nem csak egy „hobbi” a tánc. Elég vicces, de neked szinte már az életed lett. Tényleg nagyon sajnálom.

  -Semmi baj. – mondtam és nyomtam egy puszit az arcára. Nagyon boldog lettem, hogy végre szent a béke. Az még jobban boldoggá tett, hogy Kimberly terhes méghozzá David-től. Daviddel mindig is jóban voltam és imádtam. Normális volt Kimmel és szerette őt.

  -Na, jól van, most már mennünk kéne, mert kilyukad a gyomrom. Anyád egész nap nem hagyott enni, mert akkor majd nem eszek a vacsoránál. – szólalt meg Nagypapi. Elnevettem magam.

  Elindultak a többiek én meg baktattam utánuk. Nem sokára már a Volvó hátsó ülésén helyezkedtem el, Nagypapi pedig már indította is az autót. Kim hátul volt velem, így kifaggattam a baba miatt. Elmesélt mindent azt is, hogy kislányt szeretne. Mindig is azt akart. Már alig várom, hogy megszülessen a csöppség, ha fiú, ha lány.

  Mikor kifogytunk a beszédből Nagyi bekapcsolta a rádiót. És láss csodát, vajon mi ment éppen? A One Direction- Live While We're Young. Elmosolyodtam és kinéztem az ablakon. A hó szállingózott odakint. Gyönyörű lett volna a látvány, ha a kocsi nem menne ilyen gyorsan.

  -A fiúkkal mi van? – kérdezte Kim. – Daniellel? Nagyon régen láttam már az a csajszit.

  -Danielle jól van. Semmit sem változott. – mosolyogtam a testvéremre. – A fiúk is jól vannak. Hamar összebarátkoztam velük. Az egyikkel nagyon jóba lettem.

  -Csak nem Harry az? – kérdezte.

  -Nem, nem ő. – mondtam és láttam, Kim milyen meglepődött arcot vág. Sóhajtottam egyet és elkezdtem gondolkozni, hogy is magyarázzam el. – Niall. Tudod az Ír származású. Szőke hajú…

  -Na, jól van. Te most azt hiszed, nem ismerem őket? – nézett rám lenézően. Igen, ez volt az én testvérem. – Nem vagyok még annyira lejárt attól, hogy lenyeltem a görögdinnyét. – mutatott a hasára.

  Felnevettem a hasonlata miatt.

  -Te sosem voltál lejárt. Csak egy kicsit. – kacsintottam.

  -Nagyon vicces vagy Daisy Conett. – mondta Kim.

  -Volt kitől tanulnom. – néztem rá vigyorogva.

  Éreztem, hogy fékez a kocsi, majd megáll. Kikukucskáltam Nagyi és Papi közt és megláttam a házunkat. Boldogság töltött el és extra gyorsasággal szálltam ki a kocsiból. Egy pillanat múlva már nevetve szálltak ki a többiek is.

A nappali a konyhából :)

  Elindultam az ajtó felé a többiekkel a hátam mögött. Lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. Már több éve nem voltam itt, nagyon izgatott voltam. Beléptem az ajtón és megálltam. Nem nagyon érdekeltek a többiek, akik minden bizonnyal hamarosan elkezdenek majd vitatkozni velem, hogy nem tudnak bejönni miattam.

 Körbe néztem a házba. Minden ugyanolyan volt, mint amikor elmentem. Nem egy modern és legújabb berendezésű ház, de otthonos és csodaszép. Imádtam.

  -Jó, oké Daisy, hogy már régen voltál itthon. Megértelek meg minden, de bentebb fáradhatnál. Ugyanúgy meg tudod nézni a házat, ha legalább két apró lépést bentebb mennél. – mondta mögülem Kim. Ránéztem és szó nélkül arrébb álltam. Levettem a cipőmet és így, táskástól-kabátostól bementem a konyhába.

   Azt hittem, hogy anya lesz ott, de nagyot kellett lepődnöm, mert anya helyett David volt ott. Azonnal hátra nézett, amikor halotta, hogy jövők.

  -Oh, szia Daisy! – mosolygott rám a barna szemű és hajú fiú. Megnéztem tesóm barátját, aki rengeteget változott. Kimmel már lassan 5 éve együtt vannak, tehát akkor még David egy kamasz fiú volt. Úgy ismertem meg. Most pedig… Egy férfi. Izmos volt és nagyon magas. Nekem már Liam is magasnak számított, de szerintem David vitte a prímet. Rájöttem, hogy már nem az a vagány és rossz fiú, mint volt, hanem egy érett ember, aki nem sokára apa lesz. – Mizujs kiscsaj?

  -Szia, David. Jó látni téged. Nincsen semmi sem. Nem én leszek apuka. – kacsintottam rá. Elnevette magát és végig nézett rajtam.

  -Rengeteget változtál. – csodálkozott. – Milyen London? És a tánc? Tudod, Kim majdnem minden este megnézi a Youtube-n a Jessie J-s fellépésed.

  -Tényleg? – lépődtem meg. – Pedig azt hittem utálja, amit csinálok.

  -Csak bántotta, hogy itt hagytad. Tudd, hogy nagyon büszke rád. Amikor elmentél nagyon rossz állapotba volt.

  -Én… sajnálom. Tudod, mondanám, hogy ha tehettem volna, akkor nem mentem volna el, de akkor hazudnék. Nem lennék itt, ahol most vagyok. Sikert értem el. Nem tudnék élni a tánc nélkül.

  -Az évek folyamán rájöttem. – mondta vigyorogva.

  -Szerintem is. És…

  Mondta volna neki valamit, amikor valaki nekem rohant és átölelte a lábamat.

  -Daisy Néni, Daisy néni – visított valaki a lábamnál. Lenéztem és megláttam az én drága unokahúgomat Lily-t. Aranyos kis arcocskájával nézett rám. Leguggoltam hozzá és amint egy magasságba kerültem vele ő a kis kezével megölelt.

  -Szia, Lily. Mizujs van Hercegnőm?- emeltem fel és ültettem a derekamra. Elkezdte simogatni az arcomat az apró kezével. Annyira aranyos volt. Sajnos nem túl sokszor látom őt, mert nem vagyunk egymáshoz közel, vagy állandóan próbák vannak. Néha be szoktak hozzánk nézni, ha Londonba járnak valami okból és akkor mindig hozzák Lily-t. Már hiányzott ez a csöppség.

  - Képzeld, ma jön a Téjapó bácsi- mondta izgatottan. Elmosolyodtam a selypítésén.

  -Bizony ám. És kértél valamit a Télapótól? – kérdeztem.

  -Igen, kértem játékot és hogy a Göndör hajú néni legyen itt velünk. – mondta. A göndör hajú néni az neki Danielle volt, azért mert Lily számára túl nehéz volt Dani kiejtése. Elnevezte Göndör néninek.

  -Lehet, hogy Danielle nem tud eljönni sajnos, mert az anyukájával van. Beszéltem a télapóval és meg beszéltem vele, hogy majd eljössz hozzánk és akkor egész nap játszunk Göndör nénivel. – mondtam neki.

  -Ez sokkal jobb, mint amit kértem Téjapótól. – mondta.

  -Ááá – sikított anya. Hátra néztem és láttam, hogy anya rohan felém. Amikor oda ért hozzám szorosan megölelt. Szegény Lily-t összenyomtuk. – Jaj, Kincsem, de jó, hogy végre itt vagy!

  -Hiányoztál anya!- mondtam neki, majd elengedett. – Alig vártam, hogy itt legyek. Sajnálom, hogy nem jöttem.

  -Semmi baj. 
-Miért nem jött Daisy néni? – kérdezte Lily. Leraktam a földre és ismét leguggoltam mellé. Megfogtam a kicsi kezét.

  -Azért nem jöttem, mert táncoltam. Tudod egyszer voltam a Tv-be. Emlékszel rá? – kérdeztem. Bólintott. –Nekem kell járni sokat táncolni, hogy ügyes legyek a Tv-be.

  -Én is ugyan olyan akarok lenni, mint te! – jelentette ki

  -Majd ha ilyen nagy leszel, akkor majd reméljük, ilyen leszel! – mondtam. – De ha ilyen szeretnél lenni, akkor bizony ám nem szabad rosszalkodni! Meg kell enni minden ennivalót és inni kel sok tejet.

  -Azt fogom csinálni! Megígérem, hogy soha többet nem leszek rossz! – mondta.

  -Jólvan. – nevettem fel. - Anyukádék hol vannak?- kérdeztem, de inkább anyának és Davidnek szántam a kérdésem.

  -Lily menj, nézz valami mesét. Akármit választhatsz, amit csak akarsz. Szólj Kimnek, ha választottál és berakja neked a Cd-t.- mondta anya Lily-nek. 

  Ennyi kellett Lilynek, már rohant is a nappali irányába.

  -Ann-ék elmentek egy Wellness hétvégére. Ezt kapták Emilyéktől karácsonyra. Nem akartak elmenni, mert akkor lemaradnak a vacsoráról, de sikerült rábeszélnem őket.- kezdett magyarázni anya.

  -Oh, már értem. Emilyék itt vannak?- kérdeztem.

  -Ott vannak – bökött a fejével mögém.

  Megfordultam és láttam, hogy Emily a kanapén ül valakivel. Valamilyen fiúval. Furcsálltam. Oda sétáltam, majd mikor meglátott Em felpattant és oda jött hozzám megölelni.

  Igen, az én kedvenc unokatesóm. Emily Lone. Tizenhat éves, de nagyon jól kijöttem vele mindig is. Sokszor én adtam neki tanácsot akármibe is. Általában az emberek azt mondják ránk, hogy teljesen olyanok vagyunk, mint az ikrek, ami szerintünk teljesen hülyeség. Maximum a hajunk miatt kevernek minket. Tőlem egy fél fejjel kisebb volt és nagyon vékony. Már csaknem olyan, mint Eleanor. Cicanadrág volt rajta egy Zarás felsővel. Csinos volt.

Rob

Emily :)

   -Nagyon régen láttalak már. – suttogtam a fülébe, majd elengedtem. – Hiányoztál. Amy? – néztem körül keresve a legnagyobb unkokatesómat.

   -Fent van Kim szobájába. Rosszul érezte magát.

   -Szegény. Majd felmegyek hozzá később. Nagyon rendes tőletek, hogy vetettek keresztanyuéknak két jegyet.

  -Összedobtuk a pénzünket. Jaj, jut eszembe. Rob, ő Daisy az én kedvenc unokatesóm.

  Ránéztem a kanapén ülő fiúra. Most, hogy tényleg ránéztem, csak most láttam mennyire helyes. Barna haja szerteszét ágaskodott a feje tetején. Barna bőre jól hangsúlyozta barna szemét. Felállt és felém nyújtotta a kezét.

  -Robert Harris – mosolyogott félénken.

  -Daisy Conett – ráztam vele kezet biztatóan. – Mióta vagytok együtt?- kérdeztem Em-től.

  -Már fél éve azt hiszem. – mondta.

  -Húh, gratulálok nektek. Még beszédem van veled Emily! – mondtam rákacsintva. Eljátszotta a rémültet és egy jót nevettem rajta.

  -Nézd Daisy, mit tudok. – szólt nekem Lily. Oda néztem és azt hittem meg eszem olyan édes volt. Próbálta felemelni a lábát, úgy ahogy én szoktam.  Elkezdtem tapsolni. Ránéztem Robra és Emre és ők is elkezdtek tapsolni. – Ez így nem ér. A tiéd sokkal szebb.

  -Nem, nem olyan szép az enyém.

  -Megmutatod nekem?- nézett rám tündérszemekkel.

  -Most nem csinálom inkább meg. – mondtam. – Ahhoz nyújtanom kell.

  -Légyszives. – kérte Lily.

  -Én is szeretném látni. – szólalt meg Em.

  -Nem hiszem, hogy sikerülne. – mondtam, de azért felálltam. Nem halok bele. Igazából egy kicsit féltem, mert a baleset óta nem nagyon csináltam semmit sem. Most pedig még nyújtani sem nyújtottam.

  A kezem segítségével felemeltem a lábam behajtva, majd kinyújtottam egészen a fejem mellé. Sikerült. Lily, Em és Rob tátott szájjal néztek.

  -Hogy tudod ezt megcsinálni?- kérdezte Em. – Elképesztő vagy.

 Elmosolyodtam és egy apró forgással letettem a lábam a földre.

  -Nem nyújtottam, szóval ez nem volt az igazi. – ráztam meg a vállam, majd leültem Emilyék mellé. Rájuk néztem. Még mindig sokkolva néztek rám. – Mi az? – nevettem fel.

  -Ezt, hogy tudod megcsinálni? És ha nyújtasz, akkor milyen? Nekem már ez is TÚL jó volt. Nagyon ügyes vagy. – szólalt meg Rob.

  -Köszönöm. Csak azért tudom megcsinálni, mert már 4 éves korom óta járok Balettozni. – vigyorogtam rá.

  -Keranyu, Keranyu- mondta selypítve Lily anyának, sikítozva. – Daisy megint felemelte a lábát a nyakához!

  -Daisy nagyon ügyes vagy!- mondta anya nyugodtan. Ő már megszokta. J

  Ott ültünk, beszélgettünk és néztük a Drága Lilykét. Produkálta magát, nem is akárhogy. Shakira ment a Music Tv-n és őt próbálta utánozni kisebb nagyobb sikerrel. 

  Nagyi nemsokára megjelent a nappaliba és leült mellém. Megfogta a kezem és a szemeimbe nézett.

  -Mesélj kiscsillagom! Mindent tudni akarok Harryről!- mondta, talán egy kicsit túl hangosan is, mert Em rögtön rám szegezte tekintetét.

  -Mi van Harry Stylessal? Jól van? Ti megint…? – faggatott.

  -Álljunk csak meg. Most a One Directionos Harry Stylesról van szó? – kérdezte Rob.

  -Igen. Ő és Daisy régen együtt voltak. Daisy az Ex-e Harrynek. – magyarázta Robnak, aki eléggé sokkos állapotba került.

   Ezt miért kellett? Minden annyira jó volt. Anyáék, Kimmék, Lily és Nagyiék. Lehet, hogy túl jó volt most minden. Erre éreztem, hogy már kezd rossz lenni. Valami hiányzik. Vagyis helyesebben valaki. Szörnyű érzés volt. Megint megláttam magam előtt a szemeit és a göndör fürtjeit. Miért? Próbáltam nem rá gondolni, de amint az imént szóba jött, nem tudtam ki verni a fejemből. Akárhogy is fájt, tudtam, hogy ez az érzés sosem fog elmúlni.

  -Bocsánat, de kimegyek. Mindjárt jövők.

  -Megyek én is. – mondta Nagyi. – Úgy is régen gyújtottam már rá.

  -Nem, egyedül szeretnék lenni egy kicsit.

  Felálltam, magamra erőltettem egy mosolyt, de amint oda értem az ajtóhoz, lehervadt az arcomról. Kivettem a táskából a cigimet, felöltöztem, majd kimentem. 

15.rész " Bad Dream :( "

  Nagyon megörültem, amikor végre átléptem a bejárati ajtó küszöbét. Már kezdtem nagyon fáradt lenni a vásárlás és az előbbi séta miatt. Bent minden teljesen sötét volt. Furcsálltam. Liamék általában még nem szoktak ilyenkor aludni. Gyorsan leöltöztem és a konyhába mentem, hogy nézzek valami enni valót. Éheztem. Felkapcsoltam a lámpát és úgy megijedtem, hogy ugrottam egyet hátra.

  Niall az asztalnál ült és egy szendvics majszolgatott, egy pohár tej kíséretében. A szemét rögtön rám kapta. Azt hittem, hogy majd kinevet amiatt, hogy megijedtem tőle, de e helyett csak mélyen nézett a szemembe. Zavarba jöttem és oda mentem a hűtőhöz. Kivettem a tejet és visszazártam az ajtót. Azt hiszem egy jó, meleg kakaó most jól fog esni. Öntöttem egy bögrébe tejet és beraktam a mikroba. Nem akartam megfordulni. Nem tudtam, hogy mit mondjak Niallnek. Szörnyen zavart ez a helyzet. A szememet a forgó bögrén legeltettem. Csak néztem, ahogy forog, amikor valaki mögülem felköhintett. Tudtam, hogy ki az. Lassan, nagyon lassan megfordultam és találkozott a tekintettem Niallel.

  Ő ugyanolyan zavartsággal nézett rám, mint én Ő rá. A szeme az arcomat kezdte el tanulmányozni, amíg én a szemébe mélyedtem bele. Valahogy nem tudtam levenni róla a szemem. Annyira gyönyörű a szeme.

  -Én tényleg nagyon sajnálom, Daisy- kezdte el Niall, közelebb lépett hozzám és megfogta a kezem. – Elképesztően sajnálom, amit tettem. Részeg voltam és nem voltam magamnál. Én… Rettenetesen szégyellem magam emiatt. Ahogy én rád… másztam. Egy barom vagyok. Tudod, én fiú vagyok és hát néha én is vágyok egy lányra. A fiúk közül már mindeninek van barátnője, már Harrynek is kialakulófélben van. – mondta és látta rajtam, hogy inkább nem akarom hallani ezt. – Néha annyira egyedül érzem magam. Én...

  Magam sem értettem, hogy miért, de Niall karjaiba ugrottam. Olyan erősen öleltem meg, hogy azt hittem meg fog fulladni. A karjait körém fonta és így álltunk egészen addig, amíg már a fejünk kezdett hasogatni a mikro sípolásától.

   -Aj, már- nyögtem fel és elengedtem Niallt. Ki vettem a bögrét és leraktam a pultra. Visszafordultam Niallhez.

   -Az előbb mondani akartam valamit- mondta.

   -Várj már egy kicsit!- szóltam és közben megcsináltam a kakaómat. Belekortyoltam és úgy néztem őt. Olyan fura volt.

   -Kérsz a kakaómból? – kérdeztem boci szemekkel. Ő végre elmosolyodott és bólintott. Elkezdte inni. Visszaadta egy kis idő után a kezembe. Belenéztem és láttam, hogy a bögre tartalma elfogyott.

   -Te kis… -nyújtottam ki rá a nyelvem. Ásítottam egyet és már kezdtem érezni, hogy nem nagyon bírom ágy nélkül. A holnapi nap pedig hosszú lesz. Ajándékcsomagolás, karácsonyfa díszítés és pakolás. Hú. – Niall, megyünk aludni?

   -Aha. – ásított ő is. Végig néztem rajta és egy csöppnyi jelét sem láttam már a régebbi részegségének.

  Elraktam magam után a tejet és a kakaót és elindultam a szobám felé. Felkapcsoltam a villanyt, gyorsan oda mentem a ruhás szekrényemhez kivenni egy pizsamát. Niall még gondolom, eszik odakint tehát addig gyorsan átöltöztem. Éppen végeztem amikor Niall belépett a szobámba és bezárta az ajtót. Befeküdt az ágyamba és kényelmesen elhelyezkedett. Ki akartam menni egy takaróért, de egy kis gondolkodás után rájöttem, hogy valószínűleg már Liamék lefoglalták. Szóval, muszáj leszek Niallel egy takaróval takarózni. Lekapcsoltam a lámpát és befeküdtem Niall mellé. Niall automatikusan átlendítette a takarót rajtam. Közelebb csusszant hozzám, hogy jobban elféljünk. Nagyon álmos voltam már, így rögtön elaludtam.

   Minden olyan sötét volt. Én zenét hallgatva sétáltam. Nem féltem a körülöttem lévő sötétségtől, hanem csak az ütemre lépkedtem. Nyugodt voltam. Egyszer csak a fejem elkezdett lüktetni és fekete foltokat láttam mindenhol. Még most sem álltam meg, hanem csak mentem tovább egyre gyorsabban és gyorsabban, majd azt vettem észre, hogy kezd elmúlni a sötétség és körülötte kitisztul a kép. Egy játszótéren voltam. A nap ragyogóan sütött mindenhova és csak egy kis lágy szellő kapott bele a hajamba néha-néha. Végig néztem magamon. Citromsárga rövidnadrág volt rajtam, egy egyszerű bő fehér felső és egy citromsárga tornacipő. Nagyon meleg volt és a szédülés sem akart elmúlni. A lábaimat vonszoltam magam után. Olyan volt, mintha valahova mennem kellett volna, valamire nagyon fontos helyre. A könnyek folytak a szememből és kezdett eltűnni körülöttem a világ. Próbáltam pislogni, de nem ment. A lábam hirtelen megcsuklott és én eldőltem a földre, mint egy zsák krumpli. A szememmel az eget néztem, amikor egy férfi megjelent fölöttem. Egy idős férfi volt, már csaknem teljesen ősz hajjal. Az arcán láncokat fedeztem fel, de a láncok mellett valami feltűnt még az arcán. A szeme. Olyan kék volt, mint a tenger. Rémisztően szép.  

   -Apád is így fog járni- mosolygott és elő vett valamit. Elfordítottam a fejem, hogy megtudjam, mi van nála, de még mire eszméltem volna, hogy mit fog a kezébe, a mellkasomba szúrta a kését.

   Hirtelen kipattant a szemem és felültem az ágyba. A könnyek patakként folytak végig az arcomon. A szívem rettentő gyorsan dobogott. A kezem a mellkasomra helyeztem meggyőződni arról, hogy az előbbi történés csak egy álom volt. Nagyon sóhajtottam, amikor nem érezte mást csak a szívem örült dobogását. Kapkodtam a levegőt. Nyugodj meg, Daisy ez csak egy álom volt. Csak egy álom. Halottam, ahogy Niall felül mellettem.

   -Daisy? Jól vagy?- kérdezte Niall. A hangától összerezzentem és ránéztem. Félve nézett rám. Ezek szerint nem nézhettem ki túl szépen.

   -Rosszat álmodtam. – mondtam neki sírva. – Nagyon szörnyű volt.

   -Sss, nyugodj meg Daisy!- ölelt át. – Nincsen semmi baj! Itt vagyok és csak egy rossz álom volt!

  Lassan sikerült megnyugodnom és visszafeküdtem. Niallhez bújtam amennyire csak tudtam. A fejemet a nyakába fúrtam és belélegeztem az illatát. Ez mindig megnyugtatott. Adott a homlokomra egy puszit, ami annyira, de annyira jól esett most. Fentebb emeltem a fejem és az arcára nyomtam egy puszit.

  -Köszönöm Niall! Szeretlek!- suttogtam a nyakába.

  -Én is szeretlek te Dilinyós!- nevetett.  Mosolyogtam magamnak és szépen lassan elaludtam.

  Valami rezgett. Mi a picsa ez? Kinyitottam a szemem és elkezdtem keresni a rezgést. Megtaláltam az éjjeli szekrényemen. A telefonom. Gyorsan a kezembe vettem és ránéztem a kijelzőre: Mama. Elmosolyodtam. Niallre néztem, aki éppen most húzta a takarót a fejére. Kis dúrci murci.

  -Szia, Mama!- köszöntöm vidáman a telefonba.

  -Haló? Haló? Itt vagy Kedveském? Hogy vagy Drágaságom? – kérdezte Mama. Hogy mennyire hiányzott már a hangja. Imádtam őt.

Már nem is tudom mikor láttam őt utoljára.

  -Itt vagyok Mama! – mosolyogtam. – Minden rendben van. Te jól vagy? Miért hívtál?

  -Jól vagyok! Itt vagyok nálatok, anyád kért meg, hogy hívjalak, mikor jössz holnap. Jönnek Emilyék is. Együtt lesznek az unokák.

  -Jaj, de jó. Már nagyon hiányzik mindenki nekem. Hányra menjek? – kérdeztem.

  -Gyere 6ra – kiáltott anya a telefonba. Elnevettem magam. Niall nyögött egyet mellettem és befordult a fal felé. – Hé, mi volt ez a férfihang?

  -Jaj, senki, csak Niall.

  -Niall? – kérdezte Nagyi.

  -Mama, csak a legjobb barátom. – mondtam ki az igazat. Most belegondolva nem tudtam, hogyan is tudtam máshogy nézni rá. Ő legjobb barátom. Csak a barátom. J

  -Ó, az már más. És mi újság a Harry fiúval? – kérdezte Mama. A mosoly és a jó kedv egyszerre fagyott le az arcomról. Csak Harryről ne keljen beszélnem. Felálltam és gyorsan kimentem a szobából. Nem tudtam mit is mondjak Mamának, de nem akartam Niall előtt beszélni Harryről.

  -Semmi sincsen. Ő éli a saját életét. Talált magának valakit. Hál istennek boldog. - mondtam neki.

  -Jaj, Kicsi szívem, pedig ti olyan jók voltatok együtt. Úgy néztetek egymásra, hogy az már számunkra érthetetlen volt.  Hogy viseled?

  -Jól Mama. – hazudtam mosolyogva. – De megyek, majd holnap megyek és beszélünk. Szeretlek titeket. Puszi.

  -Mi is téged Kincsem.

   Leraktam és ott álltam még mindig a folyosón.  Egy kis idő után visszamentem Niallhez. Az ágyon feküdt keresztbe.

  -Niall, menj már arrébb. – szóltam rá.

  -Hát persze Kedveském – utánozta Nagyit. Kinyújtottam rá a nyelvem és leültem az ágyra. Ő még mindig feküdt és úgy nézett ki a fejéből.

  -Te mit vettél Liamnek?- kérdeztem. – Tegnap nem sikerült neki vennem semmit sem, így elég rosszul érzem magam.

  -Egy Gucci parfümöt. Állandóan azt beszéli, hogy mennyire akar olyat. Kissé vicces, hogy ennyire utalgat rá. – forgatta a szemét. Elgondolkozott egy kicsit. – Mit szólnál, ha vennénk neki ketten 2 db jegyet a Disneylandbe? El tudnának menni ketten Danivel.

  -Jólvan, de sajnos nekem nincs annyira nagyon sok pénzem. Tudod, nem mehet mindenkinek olyan jól, mint egy szupersztárnak. - vigyorogtam.  Úgy láttam vette a célzást.

  -Na, várj, mindjárt beszélek az egyik ismerősömmel. – elő kapta a telefonját és elkezdett keresni valakit a telefonkönyvébe. Benyomta a hívás gombot és már el is kezdte hadarni, hogy így a Disneyland meg úgy a Disneyland. Hallgattam még egy kis ideig, de amikor láttam, hogy Niall feje kezd vörös lenni és egyre ingerültebben beszél akkor inkább kimentem, mert jobbnak tartottam nem hallani, hogyan szerez két jegyet holnap utánra. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam Tv-t. A Discovery-re kapcsoltam, amin egy lajhárokról szóló film ment. Imádtam a lajhárokat. Mosolyogva néztem, amikor kb. 10 perc után meg jelentek Daniék.

  -Szia, Nagyi kicsike kedvence – vigyorgott Liam.

  -Hé, honnan tudod? – kérdeztem.

  -Találkoztunk a folyosón Niallel, Kincsecském! – mondta nevetne Danielle.

  -Oh, hogy elmentek ti mind a picsába. – nevettem velük.

  Niall nem sokkal később megjelent a többiek mögött és leültek velem együtt nézni a Tv-t. Nem tudom mennyi ideje nézhettük a Tv-t, de én már kezdtem egy kicsit rosszul lenni. Szükségem volt valamire. Egy cigire. A testem már úgy vágyott rá, hogy az már fájt. HA belegondolok akkor már egy vagy 2 teljes napja egy száll sem volt a kezembe. Felpattantam és a többiek furcsa tekintetét láttam magamon.

  -Hova mész? – kérdezte Danielle.

  -Ki, cigizni. – válaszoltam.

  -Mire jó? – kérdezte Liam. – Nem értelek téged és Zany-t. – sóhajtott fel.

   Meg rántottam a vállam és gyorsan oda mentem az ajtóhoz. Felvettem a kabátomat és egy csizmát. Az egész cigis dobozt elraktam a zsebembe egy gyújtó kíséretével. Kinyitottam az ajtót és egy nem várt meglepetés ért. Lara állt az ajtóban a kezét éppen az ajtó előtt tartotta. Valószínűleg pont kopogni akart.

  -Szia, Lara. Hogy, hogy itt vagy? – kérdeztem miután bezártam az ajtót magam mögött. Megöleltem Larát és mosolyogva néztem rá.

  -Tegnap említetted, hogy hol laksz és pont erre sétáltam. Gondoltam beköszönök. Szexi a pizsamát. – mosolygott.

  -Oh, köszönöm!– mosolyogtam rá. – Te cigizel? – kérdeztem gyorsan, mert már nem nagyon bírtam a cigim nélkül.

   -Nem, már leszoktam róla. – kacsintott.

   -Oh, és nem zavar, ha rá gyújtok? – mutattam a kezembe lévő cigire.

   -Dehogyis. – mondta.

  Amint kimondta, gyorsan rágyújtottam. Beleszívtam jó mélyen a cigimbe és lehunytam a szemem. Annyira jó érzés volt. A kétnapi nikotin hiányom most megszűnt.

  -És hol leszel karácsonykor? – kérdeztem Larát.

  -Otthon. Az első olyan karácsonyom, amikor egyedül leszek.

  -Azt várhatod, hogy én egyedül hagyjalak karácsonykor. Átjöhetnél hozzánk. Biztos nem zavarnál senkit sem. 24-én anyáéknál leszek. Másnap meg jönnek a fiúk. Szerintem tényleg nem lennél senki terhére sem és én is örülnék neked.

  -Még nem tudom. Majd eldöntöm, mert tényleg nem szeretnék zavarni. – motyogta félénken. – De köszönöm az ajánlatot.

  Az ajtó kinyílt és Niall kilépett rajta. Rám nézett és rám mosolygott. Egy kis idő múlva észrevette, hogy nem egyedül vagyok. Ránézett Larára. Én is ránéztem Larára, aki most úgy nézett Niallre, mint ha valami görög isten lenne.  Elnevettem magam.

  -Lara, Ő Niall. – mutattam a szőke fiúra. – Niall ha rájöttél, ő Lara.

  -Niall Horan. – nyújtotta a kezét Lara felé.

  - Toth Laura. De csak Lara. – mosolygott Niallre és kezet rázott vele.

  -Szép név. Magyar? – kérdezte Niall.

  -Igen. – mosolygott Lara. Niall is viszonozta a mosolyát.

  -Megvannak a jegyek. – kacsintott rám Niall.

  -Szuper. – sóhajtottam fel megnyugodva.

  -Daisy én megyek szerintem. Még vissza kell mennem a stúdióba.

  -Jólvan, aztán gyere. Szívesen látunk. – mondtam neki.

  -Én igazán nem akarlak titeket zavarni. – mondta Niallnek és nekem.

  -Nem tudom, hogy hova, de gyere! – vágta rá Niall. Larával mindketten furcsán néztünk Niallre. Én alig bírtam visszafogni a mosolyom, Lara pedig kissé zavarba jött.

  -Jólvan. – mosolygott. Már lépett volna egy lépést, amikor a fejére csapott. –Majdnem elfelejtettem. Tegnap kérdeztet, hogy milyen is a munka. Ma volt nálam John és ide adta a portfóliót az első fotózásról. Oda szeretném adni őket. Van több, szóval az egyik a tiéd.

  -Jaj, nagyon szépen köszönöm. – mondtam. Elvettem a borítékot és adtam két puszit Larának. Elköszönt tőlünk és elment. Niallel bementünk és leültünk vissza a többiekhez. Kibontottam a borítékot, és amit benne találtam az elképesztő volt. Lara amúgy sem egy csúnya lány, de így kifestve és ilyen jól megcsinálva gyönyörű volt. Ámulva néztem a képeket.

  Niall volt mellettem így ő látta először.

  -Annyira csodálatos ez a lány. – mondta. Furcsán néztem rá. – Nem úgy értettem, csak nagyon szép. Normálisnak tűnik.

  -Az is. – mondtam mosolyogva rá.

  -Ki ez? – kérdezte kíváncsian Danielle. Megnézte a képeket és nagyon meglepődött. – Ez Lara?

  -Igen.

  -Gyönyörű szép.- mondta büszkén a képeket nézve.

  -Tudom. – mosolyogtam.

  Liamnek megcsörrent a telefonja és gyorsan felvette.

  -Haló? Igen. Aha, itt van Niall is. A többiek mikor mennek? Oké jólvan 10 perc és ott vagyunk. – ennyit halottunk és már le is rakta.

  -Paul volt igaz? – kérdezte Niall.

  -Igen. Megbeszélés lesz. – motyogta Liam. Daniellel találkozott a tekintetünk.

  Elköszöntünk a fiúktól és pár per múlva Daniellel már a kanapén ülve néztük egymást.

  -Azt hiszem, hogy most következik  „ A takarítási nap kezdete” – mondta szomorúan.

  -Igen, sajnos. – mondtam én is sóhajtva.

  Danielle bekapcsolta a BBC Radio 1-t. Éppen Kesha- Die Young c. száma ment. Kezdtünk felpörögni és elkezdtünk pakolni. Ójaj, mi lesz itt ma nálunk…