30. rész " Váratlan Vendég "

                                                                    Emily 

   A táncparkett közepén álltam, Zayn-el az oldalamon. Már több mint két számot táncoltunk végig, amitől már kezdett teljesen melegem lenni. Beletúrtam a hajamba, majd szétnéztem az emberek sokasága közt. Furcsa volt így, teljesen ismeretlen emberek közt lenni. Igaz, a mellettem tomboló fiú, ismerős volt számomra, de más senki. Még egyetlen egy ember sem.  Egy bérelt helyiségben voltunk, ami hatalmas volt, de még így is teljesen megtelt. A "színpadon" egy fiú keverte a zenéket, ami viszonylag jónak is minősült. Egy dolog van, amit mindennél jobban szeretek. A zene. Már kiskorom óta foglalkoztat ez a téma. Tehát, nagy elvárásom van e téren. A lufik, a rengetek konfetti és az asztalokon lévő poharak és üvegek, mind, a diszkó gömb fényében pompáztak. 

    -Baj van? – kiabálta túl a zenét Zayn. Belenéztem sötétbarna, most csaknem feketének látszó szemeibe, amitől egy kicsit zavarba jöttem. Megráztam a fejem, majd elkezdtem magam legyezni.

    -Csak meleg. – nevettem. Elmosolyodott, majd megfogta a kezem és elkezdett húzni maga után. Kikerültük a táncoló tömeget, majd az asztalokhoz mentünk, amely a terem másik végében volt. Zayn pár haverja ült ott és a sörüket iszogatva beszélgettek. Néhányuk elmosolyodott, mikor meglátták barátúkat. Érdekes érzés lehet, hogy a régóta ismert barátod, már olyan híres világsztár, hogy találkozni sem tudsz vele. Zayn mesélt már erről a dologról. Hogy milyen érzés megszűntetni a családdal és a barátokkal lévő kapcsolatot, csakis a karrierje miatt. Szörnyű dolog lehet, sőt igazából bele sem merek gondolni.

   -Ki mehetünk? – nézett rám Zayn, mire bólintottam. – Ti jöttök? – kérdezte a barátaitól.

   -Hideg van… - szólalt meg az egyik, akinek sajnos már akkor elfelejtettem a nevét, mikor bemutatkozásnál kimondta. Zayn átnyúlt az asztal felett, a székemen lévő kabátomért. A kezembe adta, majd megvárta, amíg felvettem. Ő is magára kapta a fekete kabátját, majd elindultunk a kijárati ajtó felé.

   Kint, hideg volt és sötétség, amit nem bántam. Nagyon jól esett a hideg levegő. Kint az ajtó előtt pár ember nevetgélt és beszélgetett, miközben a cigijüket szívták. Zayn tovább ment a tömegen, mire felhúzott szemöldökkel követtem.

    -Zayn? – kérdeztem a fiút, aki megkerülve az épületet ment tovább.

    -Gyere!

   Csendesen követtem a magas fiút, aki úgy fél fejjel volt tőlem nagyobb. Jól esett a hideg, de már kezdtem úgy érezni, hogy lefagynak az ujjaim, ezért eldugtam őket a kabát zsebembe. A jéghideg szél szörnyen fújt, felkapta a földön lévő kevés havat, ami megmaradt. Fogalmam sem volt, hogy hova megy Zayn, de reménykedtem, hogy már nem kell sokat menni.

   Nem sokkal később Zayn megállt előttem, amit természetesen nem vettem észre, így majdnem neki mentem. Belesóhajtottam a háta közepébe megkönnyebbülésként, amitől hátra fordult és lenézett rám. Felemeltem a fejem, belenéztem sötét szemébe, amit csak a hold megvilágosításában láttam.

   -Nagyon fázol? – kérdezte, miközben a zsebébe turkált. Megráztam a fejem, majd a kezem után nyúlt, összekulcsolta az ujjait az enyémmel és elkezdett húzni maga után. Meglepődve követtem, majd mikor megláttam egy kanapé szerűséget elmosolyodtam. Zayn leült, engem pedig maga mellé rántott. Az ülés kényelmes volt és meleg, tehát előttünk már felfedezte valaki ezt a helyet. Egyetlen baj volt, még pedig az, hogy szűkös volt a hely. Zayn iszonyatosan közel volt hozzám. Zavarba jöttem tőle, ami a még mindig összekulcsolt kezünknek is köszönhető. Zaynel a kapcsoltunk eléggé zavaros. Az egyik pillanatban úgy érzem, hogy a barátok vagyunk, a másikban pedig az egész olyan félreérthető. Ahogy rám néz, amiket mondd nekem, ahogy megérint. Zavarba ejtő.

  -Kérsz te is? – engedte el a kezem, amíg elővette a cigis dobozát.

  -Nem, köszi! – ráztam meg a fejem. Néztem, ahogy a szájába veszi a cigijét, majd meggyújtja a gyújtóját, megvilágítva gondterhelt arcát. Egy mélyet szippantott a nikotin szálából, majd kifújta a büdös füstöt. Sosem szerettem a cigit. Még a szagától is irtózok, így eléggé csodálkozok magamon, mikor nem rég még én is rágyújtottam. Örülök, hogy Zayn és Daisyék segítettek nekem. Ha ők nem lennének, akkor valószínűleg még mindig sírnék Rob után. Igen, egész nap jó kedvű vagyok és vidám, ám mikor lefekszek este az ágyba, sírva alszok el. Mikor felkelek, a párnám a könnyeimtől ázott. Tudtam, és teljesen egyetértettem a többiekkel, hogy Rob egy szemétláda. Tényleg az, de mégis itt van ez az érzés. Az érzés, ami azt sugallja, hogy még mindig szeretem.

   -Mi a baj? – nézett rám Zayn kíváncsian. A füstöt próbálta a másik irányba fújni, hogy még véletlenül se érezzem meg az a kellemetlen szagot.

   -Semmi. – rántottam meg a vállam, mire olyan fejet vágott, ami kimutatta, hogy egyáltalán nem hisz nekem. Elmosolyodtam. – Tényleg semmi sincs.

   -Rendben. - mondta halkan. – Nézz csak fel az égre! 

  Úgy tettem, ahogy kérte. Felnéztem, és amit láttam az gyönyörű volt. Az ég teljesen tiszta volt, így csillagok ezrei ragyogtak a hold mellett.

Megtámasztottam a fejem Zayn vállán és így gyönyörködtem tovább. Néma csendben ültünk, néha csak az elöl lévő társaság nevetése hallatszott és persze a még mindig dübörgő zene. Zayn elnyomta a cigije végét a fotel melletti hamutartóba, majd a kezét átlendítette fölöttem és átkarolt engem. Nagyon jól esett ez a gesztus. Elkezdte simogatni a karom, én pedig közelebb ültem hozzá, mert már kezdtem teljesen megfagyni.

   -Bemenjünk? Nem fázol nagyon?

   -Nem, nekem jó itt kint. A benti tömeg, meg az a hangos zene…

   -Jó. Én is inkább vagyok itt. – nevetett fel. – Tudod, a társaság… Már nem a régi. Sok ember van akit, még sosem láttam eddig. 

   -Akkor én mit mondjak?

   -Igazad van. Te nyertél. – mondta, miközben szinte biztos voltam, hogy mosolyog. – Elismerem, ez egy ritka pocsék ötlet volt idejönni.

   -Ez, nem igaz. Hiszen találkozhattál a régi barátaiddal.

   -Már velük sem olyan a kapcsolat. Megváltoztak. Vagyis helyesebben én változtam meg, amit szörnyen bánok.

   -Ezt nem kell bánnod, Zayn. – emeltem fel a fejem a válláról. Arca szomorú volt, szeme mélyen nézett ismét az enyémbe. – Muszáj voltál megváltozni! Hiszen az életed is teljesen megváltozott. Szerintem ugyanúgy szeretnek téged, ott bent a többiek, mint régen.

   -Azt gondolod? – túrt bele a hajába, ami mint mindig, most is tökéletesen állt. Érdekes, de úgy gondoltam, hogy élőbe mások lehetnek a srácok. Niall, Louis, Zayn és Liam, akiket eddig még nem ismertem. Mindannyian szinte tökéletesek. A valóságban is ugyanolyanok, mint a videókba vagy a képeken.

   -Biztos vagyok benne! – húztam ki magam magabiztosan. Zayn ahelyett, hogy elnevette volna magát, vagy akár elmosolyodott volna, szorosan magához ölelt. Elsőnek ledermedve ültem, majd visszaöleltem a most keménynek és erősnek nem nevezhető fiút. Végig simítottam a kabátja hátulját, ő pedig a nyakamba fúrta a fejét. Így ültünk egy darabig, majd Zayn elhúzódott tőlem és adott egy puszit az arcomra. Egy kicsit elidőzött az arcomon, majd egy nagyon kicsit eltávolodott. Még így is nagyon közel volt hozzám, a fejünk úgy 10 centire lehetett egymástól. Zayn szemét néztem, ami hol a szemem, hol a szám közt cikázott. Nyeltem egyet, mivel eléggé zavarba jöttem. A kezét a nyakamra helyezte, végig simítva a bőrömön. Keze forró volt, ami nagyon jól esett.

   Elkezdett közelebb hajolni, majd a száját óvatosan az enyémre helyezte. Ellenkezni akartam, de valahogy nem tudtam. Akartam, hogy megtörténjen. Egy lágy puszit adott a számra, amitől kezdtem úgy érezni magam, mint aki mentem elolvad. Egy újabb puszi következett, ami átfolyt csókba. Ajka szörnyen puha volt és lágy. Olyan óvatos volt, hogy már kezdtem úgy érezni, hogy nem is csókolóznánk. Közelebb csúszott hozzám, így a szája erősebben tapadt az enyémre. Visszacsókoltam, de már egy mohóbb csókot adtam neki, amitől felsóhajtott. Mikor a másik kezét is a nyakamra helyezte, mintha fokozatosan kezdtem volna magamhoz térni, rájöttem, hogy milyen butaságot is csinálok.

   -Zayn… - húzódtam el tőle óvatosan. A szeme még mindig csukva volt, a keze pedig mintha egy hulla keze lett volna, lecsúszott a nyakamról. – Nem kéne ezt csinálnunk.

   -Sajnálom, Em! – nézett rám bocsánatkérően. – Annyira sajnálom. Én… Nem tudom, hogy mi van velem. Az egyik pillanatban boldog vagyok, amiért egy ilyen jó barátom van, mint te. A másikban, pedig amikor rád nézek. Amikor belenézek a szemedbe, úgy érzem, hogy minden porcikám azt akarná, hogy csókoljalak meg. Én nem tudom, mit érzek veled kapcsolatba. Mikor hozzád érek, vagy éppenséggel csak rád nézek, mindig beugrik Perrie. Utálom magam, amiatt, hogy ilyen könnyedén tovább tudnék lépni.

   -Elhiszem.- én magam is tudtam, hogy ez egy szánalmas válasz, de nem tudtam mást mondani. Valahogy ugyanúgy érzek Zayn iránt, ahogy ő irántam, de ezt jobbnak tartottam nem megemlíteni neki. Láttam rajta, hogy mennyire bizonytalan magában.

   -Én tényleg sajnálom ezt az előbbit, Emily! – nézett bele teljes komolysággal.

   -Rá se ránts! – legyintettem egyet. – Tegyünk úgy, mintha meg se történt volna. Oké?

   -Rendben, bár ezt elég nehéz lesz elfelejtenem. – vallotta be.

   -Hát… - nekem is. – azt elhiszem.

   -Na jó, inkább beszéljünk valami másról. Kérdezhetek valamit? – mosolyodott el, de a szemében láttam a szomorúságot.

   -Persze.

   -Mit gondoltál rólunk, mikor elsőnek megláttál minket? – kérdezte kíváncsian.

   -Hát… nem volt valami nagy felhajtás. Nem dobtam el magam túlságosan. – mondtam közömbösséget tettetve.

   -Hogy mi? – nézett rám teljesen meglepődve. -  Találkoztál a tinilányok kedvenceivel és ezt csak ilyen nyugodtan mondod?

   -Persze. Szerintem semmi különös sem volt. Ugyanolyanok vagytok, mint a többi ember a földön – rántottam meg a vállam, majd mikor láttam Zayn ijedt arcát elkezdtem nevetni. – Na, jó csak ugratlak. Olyan jó volt látni ezt az arckifejezésedet. Szerinted, mit éreztem? Mégis csak a világ leghíresebb fiú bandájával találkozhattam. Miközben ott ültem veletek, végig azt gondoltam, hogy: Úristen, Úristen, itt ülök VELÜK! „ De nem akartam, hogy úgy érezzétek magatokat, ahogy az örült rajongókkal. Szerintem éppen az idegeitekre mennek a hét összes napján a visító és képkéregetős lányok.

   -Ez nagyon rendes tőled! – mosolygott extra nagy mosollyal. – És akkor, ha jól gondolom, te is az egyik rajongónk vagy?

   -Hát… igazából szeretem a zenéteket meg azt is, amit csináltok, de nem vagyok a rajongótok. Én általában nem vagyok egy rajongó típus. – vallottam be. Féltem, hogy most megharagszik rám, amiért én nem olyan lány vagyok, aki képes lenni akármire csakhogy találkozhasson vele, velük. De ez vagyok én és sosem hazudtolom meg saját magam.

   -Azt hiszem beléd szerettem, Emily! – nevetett. – Utálom, mikor a lányok csak azért szeretnének velem lenni, mert Zayn Maliknak hívnak. Gyűlölöm ezt az érzést!

   -Hidd el én nem azért barátkozok veled! Ugyanolyan vagy, mint én! – rántottam meg a vállam, majd elkezdtem rázni a fejem. – Na, jó. Utánam nem rohangálnak lányok és az újságírók. Nincsenek rajongói oldalaim és mondhatni melletted csak egy kishangya vagyok.

   -Ne akarj ilyen életed! Az én életem… minden csak irigylésre méltó nem. Sokan mondják, hogy bárcsak ők lennének én. Nem értem őket…

   -Te nem szereted az életed? – vontam le meglepődve a szavaiból.

   -Nem, dehogyis nem. Jobbat el sem tudnék képzelni. Azt csinálom, amit a legjobban szeretek. Egy olyan új családra tettem szert, akik nagyon közel kerültek hozzám. Rengeteget segítenek nekem. Tudod, jó érzés, hogy négy olyan fiúval vagyok összezárva, akik ugyan abban a cipőben járnak, amibe én is. Viszont a pletykák és az a sok kép, ami készül rólunk. Néha olyankor eltűnnék a föld színéről.

   -Teljes mértékben megértelek. – bólogattam.

   -Inkább beszéljünk másról! Mondjuk rólad! Te mit szoktál csinálni? Mi az, ami érdekel?

   -A zene. – válaszoltam egyszerűen.

   -Tényleg? – lepődött meg, mire bólintottam. – És játszol valamilyen hangszeren?

   -Gitáron és zongorán. Régebben pedig tanultam furulyázni még a suliba, de az nem tetszett, szóval azt csak egy kicsit tudok.

   -Huh, gondolom, hogy jó hangod van.

   -Honnan veszed? – húztam fel a szemöldököm. A hangom, mondhatni, tényleg nem rossz. Régen mindenki mondta, hogy menjek versenyekre, de én féltem, hogy nem vagyok elég jó. Rengeteget éneklek, de általában csak úgy, amikor egyedül vagyok és nem hal senki sem.

   -Mert aki zenél, annak jó hangja van. Lemerem fogadni, hogy gyönyörű hangod van. A beszédhangod is csodás.

   -Valóban? – néztem meglepetten. Ezt még sosem mondták nekem ezelőtt.

   -Igen. Énekelnél nekem valamit? – nézett rám kiskutya szemekkel.

   -Nem. – nevettem. – Biztos, hogy nem fogok énekelni. Főleg nem egy olyan embernek, akinek ezerszer jobb hangja van nálam.

   -Jó. De hidd el, hogy meg foglak énekeltetni! – mondta teljes komolysággal, amitől megijedtem.

   -Ó-ó. Ezt, hogy érted?

   -Én a te helyedben énekeltem volna. De te tudod…

   -Na, jó Zayn. Utállak! – bokszoltam egyet a vállba.  

   -Szerinted, hogy sikerült Harry meglepetése? – gondolkoztam el.

   -Biztos vagyok, hogy jól. Az a gyerek nagyon szereti az unokatesódat! – mosolyodott el.

   -Igen. – bólintottam. Harry ma az egész napját, - a másnaposságát felre téve – szervezte Daisy meglepetését. Liam házában lévő egyik titkos szobát díszített fel és vett neki egy gyönyörű karkötőt, amit meg is mutatott. Annyira szép volt, hogy még a sírás is rám jött. Kezdem úgy érezni, hogy engem sosem fog egyetlen fiú sem úgy szeretni, ahogy Harry Daisy-t.

   -Tudod, kezdem irigyelni őket. Meg Danielléket. Olyan jó látni, hogy mennyire boldogak. Harry és Daisy pedig egyszerűen imádják egymást. Még régebben, mikor Daisy szakított Harryvel láttam szegény lányt. Nagyon durva volt. Azt hittem, hogy sosem lesz boldog és erre nézd meg. Újra egymásra találtak. Néha gondolkozok, hogy talán Rob-al megint összehoz a sors. De úgy hiszem, hogy már annak teljesen vége.

   -Feltehetek egy kérdést? –nézett rám. Bólintottam. – Még mindig szereted őt, igaz?

   -Igen. – sütöttem le a szemem és éreztem, hogy a könnyeim ismét összegyűlnek. Nem szerettem róla beszélni.

   -De mégis, miért? Hiszen megbántott… Nem érdemli meg.

   -Mert SZERETEM. Ő nem ilyen volt régen. Fogalmam sincs miért viselkedett így. Neki nehéz múltja van. A szülei már régebben meghaltak, így az egyik rokonánál lakik, aki alkoholista. A suliban mindenki oda volt érte, mert nagyon helyes, de ő mégis mindenkit eltaszított magától. Aztán mikor egyszer véletlenül összetalálkoztunk akkor elkezdtünk beszélgetni. Mindent elmondott magáról és én is magamról neki. Szeretem őt. Még mindig. Ő egy jó ember.

   -Össze tudnál vele jönni még egyszer? – kérdezte Zayn.

   -Nem. – válaszoltam egy kis szünet után. –Amit tett, azt nem tudnám megbocsátani neki.

   -De képes lennél rá igaz?

   -Sajnos igen. – vallottam be, majd letöröltem az egyik kihulló könnycseppemet.

   -Sajnálom! – fogta meg a kezem. Néma csendben ültünk, amit a telefonom csengőhangja zavart meg. Kihalásztam a kabátom zsebéből a készülékem, majd megnéztem ki az. Daisy.

   -Halló? – szóltam bele vidáman. Egy rövid csend következett, majd egy halk nyöszörgés. – Halló? Daisy?

   -Szia Em. Ott van Zayn? – hadarta Daisy. Felhúzott szemöldökkel néztem a mellettem lévő fiúra, aki csakúgy, mint én értetlen tekintettel nézett rám.

   -Igen.

   -Add ide! Beszélnem kell vele! – mondta idegesen.

   -Miért? Daisy, mi történt? – kérdeztem tőle.

   -Semmi. Csak add már Zaynt!

    Úgy tettem, ahogy kért és a Zayn kezébe nyomtam a mobilom.

   -Na mi a helyzet? – szólt bele Zayn mosolyogva. Az arca pár másodperc múlva teljesen komolyra váltott és tátott szájjal hallgatta a telefonba kiabáló Daisyt. Nem értettem a beszédéből semmit sem, annyira gyorsan beszélt. – Hogy mi? Na, jó ezt én nem akarom elhinni! És nem tudjátok valahogy lenyugtatni? Harry? Oké. Rendben azonnal indulunk!

   Visszaadta a telefonomat, majd felpattant a helyéről.

   -Gyere, haza kell mennünk! – fogta meg a kezem és kezdett húzni maga után. Szinte rohanva tettük meg az utat vissza, az épület elejéhez.

   -Zayn, mi történt? – kérdeztem tőle, de nem úgy tűnt, mint aki válaszolna is a kérdésemre. Hirtelen megálltam, Zayn pedig visszapördült hozzám. – Én nem megyek sehova sem!

   -Muszáj, Em. Könyörgök, gyere. Sietnünk kell!

   -Nem. Addig nem megyek, amíg el nem mondom, hogy mi történik. – mondta neki, csaknem kiabálva. Kezdtek teljesen megrémíteni. Daisy és Zayn is. Nem értettem őket. Miért nem akarják elmondani, hogy mi a baj? Érzem, hogy valami nagyon nincs rendben.

   -Kérlek, Emily, ne csináld ezt velem. Majd elmondom, de most mennünk kell. – megragadta a kezem és tovább húzott a kijárat felé.

   -Várj, bent van a táskám! – szóltam neki. – Bemegyek érte.

   -Nem, majd én bemegyek! Gyorsabb vagyok, csak maradj itt és ne mozdulj! – mondta idegesen. Mindkét öklét összeszorította a teste mellett, majd nagyokat lépve eltűnt az ajtóban. Egy perc sem telt el, már rohant is kifelé a táskámmal a kezében. Megállt mellettem és odaadta a táskámat. Elkezdett ismét sietni és meg óriáslépésekkel követtem őt, egészen a kocsijáig. Kinyitotta az ajtómat, majd a lehető leggyorsabban beszálltam és bekötöttem magam a biztonsági övvel.  

   -Zayn, te ittál, nem? – néztem a fiúra, aki már indította is az autót.

   -Csak alkoholmentes sört. – rázta meg a fejét, mire megnyugodtam.

   Rátaposott a gázra, majd már száguldott is az autópályán.

   -Elmondanád végre, hogy mi történik? – néztem rá rémültem. Most végre rám nézett, majd halványan elmosolyodott, amitől kezdtem egy kicsit megnyugodni.

   -Majd meglátod. Tudod, ha most olyat fogok majd tenni, amit nem akarnál, előre sajnálom! – kapcsolta be a fűtést a műszerfalon.

   -Zayn! Kezdesz megijeszteni! – néztem rá, miközben a kezem ökölbe szorítottam. Egyszerűen nem tudtam már mire gondolni. Mi történhetett? Mitől lett ilyen idegeges Zayn? Kit kell leállítani? A kérdések sokasága kavargott a fejembe, miközben már kezdtem teljesen szétrobbanni az idegeskedésbe.

   Befordultunk abba az utcába, ahol Daisy lakott, majd Zayn szinte villámsebességgel fékezett le a ház előtt. Kikapcsoltam az övemet, majd kipattantam a kocsiból.

   Az ajtó előtt három embert láttam. Daisy-t és Harry-t rögtön felismertem, viszont a harmadik személy, aki a földön ült, takarásban volt. Oda siettem hozzájuk, Zayn pedig végig mögöttem jött.

    -Daisy, mi történt? Zayn nagyon ideges lett. Mi a baj? – kérdeztem tőle aggódva, mire mindketten hátra néztek. Daisy sajnálkozva nézett rám, Harry pedig idegesen Zayn-re. Felhúzott szemöldökkel néztem a többieket, majd a fejemmel ráböktem a "bújtatott" illetőre. – Ki az?

   Senki sem válaszolt, hanem csak arrébb álltak, így megmutatva azt a személyt, akit semmi féle képen sem akartam látni. Barna haja teljesen kócos volt. Szeme könnyektől csillogott, tekintetéből sütött, mennyire részeg. Egy szakadt farmert viselt, a már számomra jól ismert fekete téli kabátjával.

    -Mit keres Ő itt? – kiabáltam idegesen, Daisyre és Harryre nézve. Zayn szinte azonnal ott termett mellettem, mintha ezzel támogatna engem. Rátekintettem egy pillanatra, majd vissza Robra. Szinte gyűlölettel tekintett Zaynre.

    -Mikor jöttünk, már itt volt egy üveg whiskey-el a kezében. Itt kiabált, a szomszédok pedig már hívni akarták a rendőrséget. Azzal fenyegetőzött, hogy ha nem hozatlak ide, akkor tovább folytatja, akár egész álló este. Nem akartam, hogy ezt a szerencsétlent elvigyék a rendőrök. Sajnálom, Em! – mondta szomorúan Daisy, majd beletúrt a hajába.

   Felsóhajtottam, majd erőt vettem magamon és elhaladva Harry-ék mellett, megálltam Rob előtt. Végig nézett rajtam, majd belenézett a szemembe. Az emlékek szinte tornádóként seperte végig a fejemben. Eszembe jutott a találkozás, az éjszakába húzódó beszélgetések az első csókunk, ami mind szép volt és jó, de valahogy mindig az utolsó emlék ugrott be a fejembe. Amikor megcsókolják egymást azzal a lánnyal, akivel lefeküdt. Éreztem, hogy az összes bátorságom elmegy, csak egyetlen egy pillantásától is, ezért inkább ránéztem az üvegre, amit szorongatott a kezében.

    -Mégis mit keresel itt? – kérdeztem tőle, meglepődtem, hogy a hangom milyen magabiztos volt. Feltápászkodott a földről, megtámasztva magát a lépcső melletti alacsony korlátban. Lassan, ügyetlenkedve, mégis teljes magabiztossággal indult el felém, majd megállt úgy egy fél méterrel előttem. A kezét kinyújtotta, majd rátette a vállamra.

    -Azért, mert szeretlek! Emily, én nem tudlak elfelejteni. Állandóan csak te jársz a fejembe. Nem tudlak egyszerűen elfelejteni. Kérlek, bocsáss meg nekem!

    -NEM! – formáltam jól hallhatóan a számmal a válaszom. – Nem fogod megbocsájtani.

    -De hiszen szeretsz engem!

    -Már, nem Rob. – hazudtam. – Én már nem szeretlek téged!

    -Azért a fiúért? – bökött a hátam mögé, Zaynre. Olyan utálattal nézett rá, hogy kezdtem megijedni, hogy neki támad.

    -Nem, nem azért a fiúért. Itt egyedül magadnak köszönheted, hogy utállak.

    -Oh, szóval utálsz? – nevetett fel. – Az utálás az szexi dolog egy lánytól.

    -Fogd be!

    -Oh, milyen vadóc lettél hirtelen. Úgy emlékszem a múltkori estnél nem voltál se szexi, se vadóc. – mondta gúnyosan, ami egy pofonnal ért fel.

    -Egyáltalán mit keresel itt, ha csak próbálsz megalázni?  Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdeztem idegesen.

    -Nem volt túl nehéz rájönnöm. Már volt egy beszélgetésem Daisyvel telefonon. Így nem volt nehéz rájönnöm, hogy itt vagy. – rántotta meg a vállát, majd átnézett a vállam fellett és rákacsintott Daisyre.

    -Tűnj el innen, Rob! Senkinek sincs itt szüksége rád! – mondtam neki könyörögve, hátha végre békén hagy és elmegy. Elmosolyodott, amiből tudtam, hogy nem áll szándékában távozni.

    -Én nem akarom elhinni, hogy már nem szeretsz. Hát nem emlékszel, mikor a suliba elsőnek találkoztunk? Az első csókra? – közelebb lépett hozzám, majd a fülemhez hajolt. – Még mindig érzem a nyelved a számon. – suttogta, miközben egy apró csókot adott a fülemre, amitől akaratlanul is felállt a szőr a hátamon. A közelsége szörnyen összezavart.

    -Fejezd be! – figyelmeztettem. Ellöktem magamtól, mire ravaszul elvigyorodott. Egy mély levegőt vett, majd újra szóra nyitotta a száját.

    -Mikor Lily-vel játszottunk és mikor elmentünk ketten sátorozni. Mikor elsőnek mondtuk egymásnak, hogy szeretjük egymást. – tudtam, hogy direkt mondta ezeket az emlékeket, ugyanis azt akarta, hogy szenvedjek. Meg is történt. Éreztem, hogy kezdek ismét rosszul lenni. A mellkasom szúrt, ahogy próbáltam erősnek látszani. A szemembe gyülekeztek a könnyek, ami pislogva próbáltam magamban tartani. – Mi az nem csak mégis hiányzok?

    -Nem. – mondtam neki keményen, de a hangom az utolsó pillanatban elcsuklott. Felpofoztam volna magam, amiért gyengének mutatom magam előtte.

    -Még visszajöhetsz hozzám. – lépett közelebb. Végig simított az arcomon. – Még minden lehet olyan, mint régen.

    -Én soha nem fogok vissza menni hozzád, te gyökér! – kiabáltam a képébe. – Undorodom tőled. Nem értem, hogy hogyan tudtam veled lenni eddig. Egy seggfej vagy, Rob! Egy kibaszott seggfej!

    -Oh, igazából magamat sem érem. Egy ilyen fiú, mint én. A suliból az összes lányt megkaphattam volna, de én veled szerencsétlenkedtem. És még csak dögös sem vagy. Nem is értem magam.

     -Mégis, hogy képzeled ezt, Rob? – jött oda mellém Daisy. Undorodva nézett végig Rob-on, aki megnyalta a száját és úgy vizsgálgatta tovább az unokatesómat.

     -Ez nálatok családi vonás vagy mi? Mindketten szörnyen vadak vagytok. Ez tetszik.

     -Hogy mit mondtál? – kiabált rá Daisy, akit Harry próbált megnyugtatni.

     -Akkor mégis miért voltál velem? – kérdeztem tőle, de már nem bírtam vissza tartani a sírásom. Ennyire még sosem bántottak meg. Azt hittem, hogy szeret engem.

     -Úgy gondoltam, de könnyen bedőlsz nekem és hát nézd meg, el is találtam. – nézett végig rajtam.

     -És akkor miért nem hagytál ott? Muszáj voltál kínozni?

     -Hidd el Kiscsillag, nem csak te voltál nekem!

     -Ne Hívj Így! – mondtam hangosan, könnyimet szabadon engedve.

     -Rengeteg lány meg volt már nekem. Amy csak ráadás volt. Ne tudd, meg milyen jó volt az ágyban. Olyan vadmacska volt, amilyen te is lettél volna. Mondjuk akkor te a gyáva nyuszi szerepébe bújtál. A többi lány, pedig… MIND jobban voltak, mint te. Ők olyan… Nem voltak ilyen egyszerűek, mint te.

   Összeszorítottam a fogam, majd egy egyszerű lendítéssel pofon vágtam. Az önelégült vigyor eltűnt az arcáról, meglepődve fogta meg a kezével a már most vöröslő arcát.

     -Tűnj el az életemből! Gyűlöllek! Soha többé nem akarlak látni! Csalódtam benned. Takarodj el innen! MOST! – kiabáltam, miközben a könnyek patakokként ömlöttem az arcomból. – Kérlek, menj el!

   Elindultam az ajtó irányába, de valaki megfogta a kezem és visszahúzott. Daisy volt. Nem mondott semmit, csak magához ölelt. Az arcomat elbújtattam a hajába, mintha ezzel eltűnne a közelemből Rob.

     -Még Amy is jobban üt! – nevetett fel Rob, mire utálattal néztem rá.

   Zayn szinte mintha felrobbant volna, oda sietett Robhoz és bevert neki egyet. Összerezzentem az ütés közben, majd mikor láttam, hogy Rob orrából előbukkan a vér, megijedve néztem Zaynre.

    -Kell még, haver? – kérdezte Zayn üvöltve Rob arcába. Harry rögtön oda sietett a barátjához, azt elrángatva a részeg fiútól. Zayn idegesen követte Harryt, majd eltűntek a szemem elől.

    -Gyere, menjünk be! – mondta Daisy.

    -De, Zayn! – kezdtem el sírni.

    -Nyugodj meg! Harry biztos nem engedi haza ilyen állapotban. – nyugtatott Daisy. Bólintottam neki, majd elindultunk befelé. Segített levenni a kabátomat, a cipőt pedig lerúgtam magamról.  Nem akartam elhinni, ami az előbb történt. A fiú, akit még mindég szeretek, jól átvert. Tudtam, hogy részeg volt, de azt is, hogy igazat beszél. Én egy senki voltam számára. Egy SENKI.

    -Menj és fürödj le! – mondta Daisy kedvesen. – Jobb lesz, hidd el!

    -Mennyi az idő? –kérdeztem tőle két szipogás közt.

    -Negyed 12. Miért?

    -Mert szilveszter van, és nem szeretném elrontani. – ráztam meg a fejem.

    -Oh, Em! – ölelt át. – Menj és készülj! Itt vagyok neked, bármikor. Tudom, hogy most nem tudok segíteni, de ha bármikor beszélni akarsz, csak egy szó és megyek!

    -Köszönöm, Daisy!

  Még egyszer megölelt, majd bementem Daisy szobájába. Megtöröltem a szemem, majd felkapcsoltam a lámpát. A bőröndömhöz siettem és kivettem belőle egy piros melegítő szerelést, egy fehér trikót és természetesen fehérneműt. Átsiettem a fürdőbe, majd sírva levettem magamról a ruhámat, felfogtam a hajam és beálltam a zuhanyzó kabinba. Jól esett magamra engedni a forró vizet. „Mind jobbak voltak, mint te" Ismét sírni kezdtem, majd elzártam a csapot és a törölközőért nyúltam, amit már kikészítettem. Gyorsan megtörölköztem és felvettem a ruhámat. A szennyesemet a szennyes tartóba dobtam, majd nem törődve a mellettem lévő tükörrel, elmentem előtte és kinyitottam az ajtót. Meglepődtem, mikor Zayn pár centire állt az ajtótól. Bezártam magam mögött az ajtót, majd leoltottam a villanyt.

   -Köszönöm szépen! – suttogtam neki, és közben a karján lévő tetoválást néztem. – Jól van a kezed?

   -Az nem fontos. Az jobban érdekel, hogy Te jól vagy-e.

   -Minden oké. – rántottam meg a vállam, majd elkezdtem újra sírni. – Az a fiú, akit szerettem, most mondta el, hogy végig csak kihasznált és manipulált. Végül is. Jobb nem is lehetne.

   -Rob egy paraszt! Nem érdemel meg téged! Ő nem érdemel meg téged. – ölelt át, mire szorosan fontam át a karom a hátán.

   -Mégis ki, ha ő nem?

   -Azt nem tudom. Nem ismerek egy olyan embert sem, aki egy ilyen gyönyörű és jó lányt megérdemelne. – suttogta a fülembe. Még közelebb öleltem magamhoz, ő pedig egy puszit nyomott az fejem tetejére, majd a hátamat simogatva próbált megnyugtatni, ami jelen pillanatban lehetetlennek tűnt számomra.

                                                                     


                                                               
                                                                          Daisy

   Úgy gondolom ez életem legrosszabb szilvesztere. A barátom testvére kikészített, az unokatesóm megállás nélkül sír, Harry pedig egy számára idegen fiú arcát jegeli. Igen, ugyanis Rob arca a kétszeresére dagadt Zayn ütésétől. Mivel nem hagyhattuk az utcán ezért behoztuk a konyhába. Harry pedig most kiélvezte, hogy szenved Rob, mert minden egyes mozdulattal, hogy felemelte a fagyasztott borsót, erősebben rakta a fiú arcára, aki minden alkalomkor felszisszent.  Harry rám mosolygott, majd ott hagyva a fiút, megkerülte az asztalt és egy apró puszit nyomott a homlokom közepére.

   -Istenem, csak lenne már vége ennek a szerencsétlen napnak! – ráztam meg a fejem. Már Harry éppen mondani akart valamit, amikor hirtelen kopogást hallottunk. Elindultam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Liam, Danielle és Niall állt az ajtóban.

   -Hát, ti? – néztem őket meglepődve, miközben pár pezsgő kíséretével beléptek az ajtón.

   -Nem bírtunk nélkületek! Féltettelek, hiszen láttam mennyire kiborultál. Liam is itt akart lenni. Niall pedig szörnyen érezte magát, így felhívott, hogy találkozhatnánk-e.

   -Oh, istenem miről maradtatok le. – fújtam ki a levegőt. – És ki most a házigazda?

   -Andy. – forgatta a szemét Liam.

   -Legalább neki jó estéje van. – mondtam.

   -Itt van Zayn? – kérdezte Niall miközben megölelt.

   -Igen. Emilyvel van. – mondtam, mire mindhárman tátott szájjal néztek rám.

   -Hogy mi? – kérdezte Liam.

   -Nem úgy.

  Danielle elindult a konyha felé, amit teljes nyugalommal néztem. A fiúkkal lassan követtük őt, majd összerezzentem, mikor Danielle felsikított.

   -Jézusom. Ez meg ki? – fordult hátra rémültem Danielle.

   -Emily régi barátja. Mikor hazajöttünk itt volt a ház előtt. Szóltam Emilyéknek, hogy jöjjenek haza, majd mikor ideértek Rob neki támadt Emilynek. Olyan undorító dolgokat mondott neki, hogy Zayn bevert neki egyet. És ugyebár nem hagyhattam kint. – próbáltam röviden elmagyarázni.

    -Hol van Emily? – kérdezte aggódva Liam.

    -Elment fürdeni, de szerintem már kijött és Zayn-el van.  – mondtam neki, mire Danielle elindult a fürdőszoba felé.

  Beszélgettem egy sort a fiúkkal, majd ránéztem az órára, ami 11: 55-t mutatott.

    -Úristen. 5 perc van, skacok! –sikítoztam, mire mindenki megjelent. Emily kedvéért átmentünk a nappaliba, majd a fiúk szuper gyorsasággal elkezdték kibontani a pezsgőket. Teleöntötték a poharakat, majd mindenki kezébe adtak egyet. Harry megállt mellettem és a szabad kezével, átkarolta a derekam. Közelebb húzott magához, majd egy lágy csókot nyomott a számra.

    -És… 5… 4… 3… 2… 1 – kezdte el Niall ordítani, mire még Emily is elmosolyodott.

    -BUÉÉÉK! – kiabálta mindenki egyszerre. Harry megcsókolt, majd megitta a pohara tartalmának a felét. Én is úgy tettem, Emily pedig már a második pohara tartalmát gurította le a torkán. Hagytam. Tudtam, hogy ez nem old meg semmit sem, de legalább nem sír és szomorkodik.

    -Mehet a partiii? – kiabált Liam, miközben bekapcsolta a hifi rendszert és max hangerőre tekerte. A többiek egyszerre kezdtek el tombolni, mire én és Harry bementünk a szobámba.

   Bezártam magam után az ajtót, aztán felkapcsoltam az éjjeli lámpám. Harry lefeküdt az ágyra, én pedig mellé. Szorosan hozzábújtam, ő pedig magához ölelt.

    -Ez az év egy új kezdet Veled! – suttogta, majd lehunytam a szemem és boldogan szívtam be Harry jellegzetes és imádott illatát. 

29.rész "Útolsó érintés, utúlsó ölelés"

   Próbáltam nem figyelni a telefonom előlapján lévő kisgomb villogására. Egy újabb SMS-es, ami a mai nap folyamán a 2.-ig. Nem bírtam tovább. Gemma ébresztett egy olyan üzenettel, amiben a tudatomra adja, hogy ne merészeljek ma a testvérével lenni. A második délben jött, mikor Harry elment tőlünk, amibe pedig az volt, hogy ha elmegyek vele, akkor valamit tenni fog, amitől Harry megutál. Nem értettem. Se az üzenetet, se Gemmát, sem ezt a viselkedést. Úgy viselkedik, mint egy megbolondul ex barátnő, aki próbálja visszaszerezni a pasiját, pedig Harry csak az öccse. Nem tudom, hogy miért utál ennyire.

    Anne már nyílván elmondta, hogy amit tettem az csakis jó szándékkal volt és már teljes mértékben megbántam. Ő megértett, de Gemma, ami csinál szerintem már gyerekes. Igen, ez a megfelelő szó. Gyerekes. De attól, hogy így gondolom, attól még szörnyen félek. A kezem idegesen remeg és a hasam fel alá futkározik, ahogy a már estére felvett Boohoo ruhában álok és a telefonomat nézem. Mi jöhet még?

  Ahelyett, hogy megnéztem volna az SMS-t, megfordítottam a telefonomat fejjel lefelé, hogy még véletlenül se lássam a villogó fényt és tovább készülődtem. A hajamat behullámosítottam és hagytam, hogy szabadon az arcomba lógjon. A sminkemet, most a szokásostól eltérően, kicsit erőssebre csináltam. Kihúztam feketével és kevés fekete szemhéjpúdert raktam a szemhéjamra. Felvittem magamra egy kis púdert, szájfényt, majd legvégül átfésültem a szempilláimat az Eleanorék-tól kapott, kedvenc szempillaspirálommal. Miután végeztem a sminkkel és úgy éreztem, hogy teljesen készen vagyok, utolsó simításként a csipkés, bordó rövid ruhámhoz felvettem egy platformos fekete magas sarkút. Kerestem magamnak egy táskát, amibe elraktam a telefonom és a pénztárcámat (szükség esetére).

   Kimentem a folyosóra és megálltam a tükör előtt. Meglepődtem magamon, hogy mennyire jól nézek ki. Mondhatni minden jó volt, kivéve egy dolog. A mosolyom. Megpróbáltam rendesen, igazából mosolyogni, de nem sikerült. Csak álltam ott, mint egy darab fa és néztem a tükörképem. Miután kezdtem megunni a próbálkozást, inkább elindultam a konyha felé. Senki sem volt ott. Emily, csakúgy, mint Danielle készül, Dani szobájában. Kihallatszott a hangos nevetésük, amitől most végre jó kedvűen mosolyodtam el. Kinyitottam a hűtőt és kivettem a narancslevet. Öntöttem magamnak egy pohárral és megittam. Jól esett az enyhén savanykás íz, ami megtöltötte a számat. Mikor végeztem elöblítettem magam után a poharat és elindultam Danielle szobája felé. Emily Zayn-el megy ma este, miután a fiú tegnap elkérte tőlem a lányt, mi ketten Danielle-el, pedig Liamnél leszünk. Sokat vitáztunk ma, ugyanis én itthon szerettem volna maradni és csak TV-t nézni, csendben és nyugalomba. Nem vágytam most a nagy felhajtásra, a részeg emberekre és az el nem maradó balhéra, ami általában mindig történik az ilyen bulikon. Sosem szerettem a szilvesztert, ami még mindig nem változott.

   -Dani? – kopogtam be Danielle szobája ajtaján.

   -Igen? – kérdezték teljesen egyszerre, amitől mindketten elkezdtek vihogni. Szememet forgatva nyitottam ki az ajtót. Bementem hozzájuk és leültem Danielle lila pokróccal letakart ágyára. Mikor megláttam a lányokat leesett az álam. Danielle egy fekete, szűk mini ruhát viselt és vörös magas sarkúval. Haja egyenes volt, sminkje tökéletes. A ruha kiemelte a szinte teljesen tökéletes alakját, amitől elszorult a szívem. Úgy éreztem magam, mintha egy víziló lennék.

   A másik meglepetés Emily volt. Egy kék hosszú ujjú felső volt rajta, ami a hasáig ért csak, és egy rövid derékszoknya. Hozzá egy fekete bokacsizmát vett fel, ami mellesleg az enyém volt. A hosszú szőke haja felső része mindkét oldalán egy fonat volt, ami hátul összetalálkozott. Gyönyörű volt az én "kicsi" unokatestvérem.

   -Annyira szépek vagytok lányok. – mondtam nekik még mindég elbűvölve. Mindketten meglepődve néztek rám.

   -Te beszélsz? – kérdezte Dani, mire Emily hevesen kezdett el bólogatni. Csak megforgattam a szemem és Daniellere néztem.

   -Mikor jön értünk Liam?

   -Azt mondta, hogy 9 körül. De nem tudom… - mondta, miközben zilálva kereste valószínűleg a táskáját a szekrénye legalján. Mire megtalálta a fekete kistáskáját egy hangosat nyögött.

   -És neked Em? Hányra jön Zayn? – kérdeztem, mire a csengőnk hangját hallottam meg. Emily teljesen felragyogott, majd kirohant a szobából.

   -Úristen, nagyon jól nézel ki, Emily. Gyönyörű vagy! – hallottam még a szobába is Zayn hangját. Felálltam és én is követtem az unokatesómat. Mikor meglátott Zayn, rám kacsintott.

   -Cső Zayn. Na, mint már tegnap mondtam, vigyázz erre a lányra! Nem leitatni, nem rábeszélni semmi rosszra, nem rámászni! – mondtam neki szigorúan, majd mikor láttam ijedt arckifejezését, elmosolyodtam. Emily csak a vállamba bökött, majd elkezdte venni a kabátját.

   -Ne égess már le, D! – nézett rám csúnyán Em.

   -Emily… - szóltam neki, miközben az egyik kosárba keresgéltem a lakáskulcsom után. – Ezt vidd el, ha esetleg hamarabb hazaérnél, mint mi. Zárd be magad és ne engedj be senkit sem! Majd mi csörgetünk telefonon, ha itt vagyunk! – adtam oda neki a kulcscsomót.

   -Köszönöm, Daisy! – ölelt át Em. – Mindent köszönök!

   -Ez természetes csajszikám! – mondta a hajába, miközben ránéztem a mosolygó Zaynre. – Nagyon vigyázz rá! – tátogtam neki, mire boldogan bólintott.

   -Érezzétek jól magatokat! – adtam egy puszit Zayn arcára. A fiú, udvarias fiatalember módjára kinyújtotta a karját, mire Emily nevetve belekarolt. Néztem őket még egy darabig, majd bezártam az ajtót. Rápillantottam az csuklómon lévő órámra, ami már 9 órát mutatott.

   -Itt van Liam! – jött ki sietve Danielle pár perc után hozzám, a konyhába. – Kiveszed a hűtőből azt a két üveg pezsgőt?

   -Persze. – mondtam és már vittem is a két jéghideg pezsgőt. Odaadtam Daninek, miközben felvettem a kabátom és átlendítettem magamon a táskám. A hajamat óvatosan kihúztam a kabát alól, majd egy sálat a nyakam köré tekertem. Danielle már felöltözve állt, kulccsal a kezében.

   -Mehetünk. – szóltam neki, miután a cigis dobozomat felkaptam a szekrényről.  

  Danielle kisietett előttem az ajtón, majd visszaadta az üvegeket, amíg bezárta az ajtót. Elindultunk Liam kocsija előtt, majd mikor megláttam Harry huncut mosolyát a vezető ülésen, szörnyen meglepődtem. Legyökerezett a lábam, Danielle pedig nekem jött teljes erejéből.

   -Hülye vagy, Daisy? – szólalt meg Dani mögülem. Hátra fordultam felé, majd a kocsi felé böktem a fejemmel. Danielle elnézett mellettem, majd meglepődve nézett Harryre. Rá mosolygott a fiúra, aki nevetve nézett minket.

   -Harry? – kérdezte, de szerintem csak magától.

   Elindultunk a kocsihoz, majd beszálltam hátulra Daniellel együtt. Rámosolyogtam Harryre, aki meglepődve nézte, hogy nem az anyósülésre ülök. Csak legyintettem egyet és bentebb másztam egészen a háta mögé lévő ülésre. Kikukucskált rám a két első ülés közti résen és rám vigyorgott. Adtam neki egy gyors puszit, mire visszahúzott magához és egy lágy csókot lehet az ajkamra.

   -Szia, Daisy! – mosolygott bele a számba.

   -Cső Harry! – nevettem.

   Megtámasztotta a fejét a támlán és vártuk, hogy Danielle beszálljon.

   -Hello Hazza! Liam? – kérdezte Danielle mosolyogva, miután bekötötte magát a biztonsági övével. Én is követtem a példáját, miközben kíváncsian vártam Harry válaszát.

   -Hát… Andy már ott van az óta amióta én. Szóval olyan 3 órától. Pont mikor Liam elindult volna, leborította a szekrényen lévő összes dolgot, így most takarítanak. Engem küldött el, mert ideges volt. – nevetett. – Andy szörnyen béna…

   -Az biztos. – mondta mosolyogva Danielle mellettem. Rám nézett, majd megszorította a kezem, miután Harry elindult. – Ez lesz életünk legjobb estélye! Ígérem, nem fogod megbánni, hogy eljöttél!

   -Remélem is! – nevettem, mikor egy hang ütötte meg a fülem, amitől azonnal göcsbe rándult a gyomrom. Egy hang, amit nem akartam hallani. Még egy pityegés és még egy. Úgy tettem, mintha nem halottam volna. Csak nézem előre Harry háttámláját, miközben láttam, hogy Danielle engem bámul.

   -Daisy? Minden rendben van? – kérdezte aggódva, mire csak bólintottam egyet. – Nem, valami baj van. Olyan rémült vagy. Nem nézed amúgy meg a telefonod?

   -Nem fontos. – legyintettem, majd egy nagyot nyeltem. Tudtam, hogy ki az. Felnéztem és találkozott a tekintettem Harry aggódó tekintetével a visszapillantó tükörben. Rámosolyogtam, mire egy kicsit úgy láttam megnyugodott.  

    Nagy erő kellett hozzá, hogy kihúzzam a cipzárt a táskámon és kivegyem a telefonom, de megtettem. Idegesen oldottam fel a billentyűzárat, majd beléptem az üzenetek menü pontba. Egy üzenet jött anyától, egy pedig Gemmától, amit most írt. Megnyitottam:

    Téged hányszor kell még figyelmeztetnem??? Nem tudja felfogni a szőke kicsi agyacskád, hogy HAGYD BÉKÉN ŐT? Ha nem teszed, akkor ma szörnyen meg fogod bánni… Vannak képeim rólad és pár fiúról, ami szerintem Harrynek nem nagyon tetszene. Azt szeretnéd, hogy MEGINT csalódjon benned? Ne feledd, van választásod, vagy ott hagyod őt ma, vagy pedig teszem a dolgom… puszi xoxo

 

   Megrémülve olvastam végig és éreztem, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcomon. Ezt nem bírom tovább. Milyen képet mutat Harrynek? Mégis milyen fiúval? Már régóta nem voltam egyetlen egy fiúval sem. Mégis mire készül? Letöröltem a könnyemet az arcomról, majd felnéztem, amit rögtön megbántam. Danielle tátott szájjal nézett rám. Megrémülve bámult, majd mikor láttam, hogy elkezdené beszélni, a szájára tettem a kezem. Láttam az arcán, hogy tudja, mi történt.

   -Kérlek ne! – suttogtam neki, mire a könnyeim már potyogtak le az arcomról. Danielle szomorúan nézett rám, megrázta a fejét és magához ölelt. Miközben a fejemet megtámasztottam a vállán, Harryt bámultam. Letöröltem az arcom és szomorúan néztem a nyugodt és boldog, dúdoló fiút, akit ma valószínűleg muszáj vagyok elveszíteni.

   Csak bámultam őt, ahogy a kormányt forgatta a pólójának köszönhetően meztelen karjával.  Egyszer csak megállt a kocsi, Danielle pedig szinte azonnal kipattant az autóból. Én lassabban szálltam ki. Kinyitottam az ajtót magam mellett, majd kipattantam. Bezártam magam után, majd ránéztem a már befele rohanó Daniellel-re. Harry még egy darabig szerencsétlenkedett bent valamit a kesztyűtartónál, majd kiszállt az autóból és egy laza mozdulattal lezárta a zárakat. Féloldalasan rám mosolygott, aztán óvatosan neki nyomott a kocsinak. Teljesen közel jött hozzám, a testünk összeért. Felnéztem rá, bele a zöld szemeibe, amit csak az utcán lévő lámpafény világított meg. A torkom összeszorult, a szívembe bele hasított a fájdalom.

   -Nagyon csendes voltál az előbb! – mondta komolyan, mire végig simított az arcomon. Behunytam a szemem. Egy puszit adott az arcomra, majd a fülemhez hajolt. – Gyönyörű vagy, Daisy! Egyszerűen elképesztő…

   Ahelyett, hogy bármit is mondtam volna, csak megöleltem olyan erősen, hogy már kezdtem azt hinni, hogy meg fog fulladni. Hangosan felnevetett, majd megához húzott. A keze a derekamról a fenekemre vándorolt, de nem érdekelt. Itt volt velem és más nem érdekelt. Élvezni akarom még azt az időt, amit vele tölthetek.

   -Mehetünk be? – kérdeztem tőle mosolyogva.

   -Persze. – fogta meg a kezem. Elkezdett húzni Liam kétemeletes, hatalmas háza felé. Mikor beléptünk a bejárati ajtón a hirtelen fény kicsit elvakított. Levettem a kabátom, majd a táskámat leraktam az egyik polcra a sok közül. Harry szinte azonnal elkezdett húzni befelé a nevető társasághoz. Mikor beléptünk a sötét, fényektől teli szobába hirtelen két fiú kezdett el rohanna felém és csaknem fellöktek, ahogy egyszerre öleltek át.

    -Daaaiiisyyyyyy! – visított Andy, Liam legjobb barátja a fülembe. Elnevettem magam. Maz, Liam másik haverja lekezelt velem, mintha nagy spanok lennénk. Nevetve pacsiztam vele egyet. – Mizújs kis csaj? Jól nézel ki!

    -Köhöm. Én is itt vagyok Andy! Nem látsz? Én nem vagyok sexy? – húzta ki magát Harry mellettem, amitől hangosan felnevettem. Andy végig mérte barátom, majd bólintott egyet.

   -Túl dögös az egyszerű szürke mintás felsőd és a fekete nadrágot. Igazán trendi vagy barátom. – mondta komolysággal Andy. – De sajnos, meg kell, hogy mondjam, még a nagyapám is jobban öltözködik, mint Te!

   -Jó, Daisy menjünk, ne barátkozz ilyen nagyképű pózer gyerekkel! Még azt sem tudja, hogy mi az a stílus. Az igazi stílus. Egyszerűen felháborító…- rázta a fejét Harry, majd választási lehetőséget sem hagyva nekem, belefűzte az ujjait az enyémbe és elhúzott a két fiú mellől.

    -Bocsi srácok! – nevettem és követtem Harryt, aki fogalmam sincs, hogy hova vezetett. Út közben találkoztam Liammel és a tesójával Ruth-al, akik nevetve néztek Harryre. Danielle, aki Liam mellett állt, csak aggódva bámult.

    Nevettem, mikor Harry bevezetett egy szobába. Előrébb tolt pár méterrel és bezárta maga után az ajtót. Teljes sötétség volt. Semmit sem láttam, még mozdulni sem mertem.

    -Harry? – kérdeztem a sötétségben. Hirtelen megérintette a derekam, majd a kezét a szememre helyezte.

    -Ó-ó. Mire készülsz? – nevettem. Nem válaszolt, csak elkezdett tolni előre.

    -Ne less!

    -Harry, nehéz lenne lesni, amikor ilyen vaksötétség van idebent. – mondtam neki, mire csak egy halkat köhintett.

    -Mikor érünk már oda? – kérdeztem tőle, miután már kezdtem kicsit furcsának érezni, ezt a hosszú távot. Ekkora lenne ez a szoba? Az lehetségtelen.

    -Már nem sokára. Várj még egy kicsit! – suttogta, mire halvány fény szűrődött be Harry ujjai között. Kíváncsian mentem előre, amikor hirtelen megállt. Követtem példáját és én is megálltam.

    -Készen állsz? – kérdezte.

    -Hát… készen kéne? – kérdeztem félénken.

    -3…2… és 1 – számolt, majd levette a kezét a szemem elől.

   Elállt a lélegzetem, amikor megláttam a magam elé táruló látványt. Egy kisebb szobában voltunk, ami minden bizonnyal egy titkos szoba volt. Egy ágy volt benne, két kisebb szekrénnyel. Nem volt nagy a szoba, de gyönyörű volt. Mindenhol fehér és vörös rózsaszirmok lettek szétszórva. Gyertyák sokasága volt a padlón, a szekrényeken, az ágy mellett. Elképesztő volt. A szoba közepén egy négyzet alakú kisebb doboz volt, mellette egy fehér rózsákból álló hatalmas csokor, ami a kedvenc virágom. Meghatódva néztem szét, majd hátra fordultam a feszült Harryhez. Szemével az enyémet nézte. Gyönyörű zöld szemében láttam a mögöttem lévő gyertyák fényének sokaságát.

    -Harry, ezt képes voltál egyedül megcsinálni? – kérdeztem tőle lenyűgözötten.

    -Igen. Bár Liam segített meggyújtani a gyertyákat még az érkezésed előtt. – mondta.

    -Szóval ezt egyedül csináltad?! – mondtam neki.

    -Nem tetszik ugye? – nézett rám szomorúan. Egy könnycsepp gördült ki a szememből.

    -Harry… Ez meseszép. – sírtam el magam, majd átöleltem. Csak sírtam és sírtam. Hogy fogom őt még egyszer elküldeni? Mindennél jobban szeretem. Hogy fogom tudni másodszor is magára hagyni. Ne tudtam mit tegyek. Vagy én hagyom el őt, vagy pedig Gemma miatt fog megutálni mindörökre.

    -Annyire szeretlek Daisy! – suttogta. – Remélem, hogy nem bánod, hogy elrángattalak a többiektől.    

    -Engem nem érdekelnek a többiek! Engem csak Te érdekelsz! – néztem rá komolyan. – Imádlak Harry!

   Egy lágy csókot adott a számra, mire én közelebb bújtam hozzá és szenvedélyesebben kezdtem el csókolni. Elmosolyodott, majd felkapott a földről és a csípőjére ültetett. Elindult az ágy felé, ahova óvatosan lefektetett. Tovább csókolt, majd szétváltak az ajkaink szabad utat nyerve egymás nyelének. Elfeledkeztem mindenről. Gemmáról, a kint aggódó Danielle-ről, egyszerűen mindenről. Nem számított jelen pillanatban senki sem, csakis Harry.

   Harry keze lentebb vándorolt, majd végig simította a combomat. Az ujjai a ruhám alá vándoroltak, majd köröket kezdett el rajzolni a hátam közepén, amitől az egész testemen felállt a szőr. Beletúrtam a hajába, miközben a nyakam vonalát kezdte el csókolgatni. Lehunytam a szemem, amiből egy könnycsepp csordult ki, lefolyva egészen a hajam tövéig. Harry keze a ruhám cipzárjára vándorolt, amit egy egyszerű, csaknem megszokott mozdulattal húzott le. Leráncigáltam róla a pólóját, amit ledobtam mellé az ágyra. Végig szántottam a kezem izmos hátán. Még így a halvány fényben is láttam a tetkói sokaságát. Miközben a nyakamat csókolta, végig simítottam a fekete felületeken.  

   Ránéztem az izmos felsőtestére ami, már nem egy kisfiú teste volt, hanem egy férfié. Nem tudtam levenni róla a szemem, csak az izmos hátát néztem. A két kezével megtámasztotta magát és úgy nézett le rám pár centivel az arcomtól. A szeme a szám és a szemem közt cikázott. Beleharapott a szájába, majd egy hosszú csókot nyomott a számra, az orrom hegyére és a homlokomra. Elmosolyodtam, majd lemászott rólam és magára kapta a felsőjét. Meglepődve néztem, hogy mit csinál. Felállt és a kis dobozért ment. Visszaült velem szembe és letette elém. Egy kis ügyetlenkedés után sikerült visszahúzni a ruhám hátoldalán lévő cipzárt.

    -Sajnálom, hogy félbe szakítottam a dolgot, de nem bírok koncentrálni. Nagyon félek, hogy mit fogsz hozzá szólni. – bökött a doboz felé. A kezembe vettem a tenyér nagyságú fekete dobozkát és nyeltem egyet. Félve néztem fel rá.

    -Nyugi, nem jegygyűrű van benne. – mosolygott rám, megmutatva gödröcskéit. Megkönnyebbülve nyitottam ki a dobozt, majd mikor megláttam a benne lévő csodaszép karkötőt, visszazártam.

     -Harry. Én ezt nem fogadhatom el! – adtam neki vissza a dobozt.

     -Pedig a tiéd! – nevetett és felnyitotta a tetejét. – Kérlek, legalább nézd meg!

   Bólintottam ő pedig kivette a karkötőt, ami csodálatos volt. Az egész két soros volt, ami csillogó kövekből volt kirakva. A közepén egy fémcsík volt, ami az egészet nagyon különlegessé tette. – Harry, ez gyönyörű, de nem fogadhatom el! Ez méreg drága lehetett!

     -Legalább, hagy tegyem fel a kezedre! – kérte, amitől beadtam a derekam és elé tettem a csuklom. Ő egy egyszerű mozdulattal bekapcsolta a karkötőt hátul, majd végig simított a kezemen. Olyan volt, mintha pont az én csuklómra tervezték volna. Tökéletes volt, de mégis égető érzést keltett bennem. Égető érzést a szívemben, ugyanis én ezt nem érdemlem meg. – Nézd meg a hátulját!

     -Miért? – néztem rá a könnyeimtől küszködve. Nem válaszolt ezért csak megfordítottam a fémdarabkát, amin ezek a szavak álltak: You’re Perfect To Me. A könnyek már marták a szemem.

     -Én ezt nem érdemlem meg! – próbáltam levenni magamról a karkötőt, ami nem sikerült, ugyanis a könnyeimtől semmit sem láttam. Harry lefogta a remegő kezeimet.

     -Mégis miért Daisy? Mi a baj? Te remegsz! Daisy, mi a baj?  – ült közelebb hozzám.

     -Semmi. – sírtam.

   Féltem. Szörnyen féltem ettől a pillanattól. Olyan érzésem volt, mint mikor 2 éve hazudtam Harrynek. Most pedig muszáj. Inkább ezt választom, minthogy Harry utáljon. Tudom, hogy így is úgy is meg fog utálni, ami szörnyen fájt.   

     -Kérlek, ne sírj! – ölelt magához.

     -Sajnálom. Egy pillanat! – álltam fel és rohantam ki a kis szobából. Nem tudtam merre kell menni, csak rohantam kifelé. Nem esett nehezemre megtalálni a kiutat, hiszem csak a zene irányába mentem. Letöröltem a könnyeimet az arcomról, majd neki indultam megkeresni Daniellelt. Haza akartam menni. MOST! Nem bírtam ránézni Harryre. Nem fogok tudni neki hazudni. Nem menne még egyszer.

   Az egész ház megtelt emberekkel. Megnéztem a kezemen lévő órát és meglepődtem mikor láttam, hogy már fél 11 van. Sokan megbámultak engem, amit megértek, ugyanis egy síró lányt sok mindenki megbámul, de most szívem szerint elmenekültem volna messzire. Kétségbeesetten kerestem Daniellelt, Liamet vagy bárki ismerőst, de csak sok ismeretlen embert láttam. Éreztem, hogy kezdek teljesen megrémülni, mikor inkább megfordultam és a kabátomért mentem. Belebújtam, majd megkerestem a táskámat és a kezembe kaptam. Kiléptem az ajtón és kimentem az udvarra, ahol néhány cigiző ember beszélgetett. Idegesen indultam meg a hátsóudvar felé, mire mindenki rám nézett. Kikerestem a telefonomat, hogy felhívjam Daniellelt. Láttam, hogy egy új SMS-s érkezett. Kíváncsian nyitottam meg:

 

   Nem sokára találkozunk, Daisy! J Pusssy G.

 

  Nem akartam hinni a szememnek. Sírva kezdtem el hívni Daniellelt, aki nem vette fel a telefonját. Már harmadszorra próbáltam hívni, amikor egyre inkább csak kezdtem pánikolni. Muszáj, hogy beszélni tudjak Daniellel. Muszáj, hogy segítsen nekem. Beletúrtam a hajamba, majd zokogva indultam vissza a házba.

    -Hé, Kislány minden rendben? – szólt oda egy fekete hajú srác. Nem törődve vele, berontottam a házba és bezártam magam mögött az ajtót. Sietve néztem szét a sok ember között, de egy ismerőst se láttam. Senkit. Mi van velük? Nem igaz, hogy ebbe a házba mindenki eltűnik.

 Már zokogva mentem a konyha felé, amikor valaki nekem jött. Nem törődtem vele, csak mentem tovább, az viszont elkapta a csuklóm és visszarántott. Lenéztem a kezére, ami az új, gyönyörű karkötőm felett volt.

    -Hé, Daisy? Mi történt? – kérdezte Andy teljesen rémült tekintettel. Csak megráztam a fejem és nem válaszoltam.

    -Muszáj, Andy… - sírtam. – Muszáj, Danielle!

    -Gyere! – ölelt át és kezdett el vinni a másik irányba. Fogalmam sem volt, hogy hova visz, csak mentem mellette. Nem tudtam, hogy mi történik. A könnyeimtől semmit sem láttam. Leültetett valamire, majd magamra hagyott. Már kezdtem azt hinni, hogy végleg egyedül hagyott engem, mikor az ajtó hirtelen kicsapódott és Liam és Danielle rohant be rajta.

    -Úristen! – szólalt meg Danielle, majd leguggolt hozzám. – Mi történt Daisy?

    -Gemma… - mondtam alig érthetően. – I… Idejön.

    -Miért jön ide? – kérdezte Liam és Danielle egyszerre. Válaszként odaadtam a telefonomat Daniellelnek. Vártam egy pillanatot, amíg elolvasták, majd Liam kirohant az ajtón.

    -Jézusom, Daisy! Ez nem normális… - mondta felháborodva Danielle. – Miért nem mondtad el?

    -Nem akartalak ezzel terhelni. – mondtam neki. Körül néztem és láttam, hogy a fürdőszobába vagyok.

    -DAISY!!! Te nem vagy normális! Ez a lány fenyeget téged! Nem is akárhogy. Mi baja lett annak a normális lánynak?

    -Nem tudom. Danielle… Ma… Harry ezt adta nekem! – sírtam, majd elé emeltem a kezem.

    -Ez gyönyörű. – csodálkozott Danielle.

    -Kérlek, vedd le!

    -De, Daisy…

    -VEDD LE! – kiabáltam rá, amit rögtön meg is bántam. – Sajnálom, de kérlek, vedd le rólam! Nem bírom magamon tartani. Nem érdemlem meg, hogy viseljem ezt. Ha Gemma ma valamit csinál, akkor Harry örökre meg fog utálni! És én azt nem fogom kibírni, Danielle! Haza akarok menni!

    -Ne menj haza! Kérlek Daisy, ne menj haza! – könyörgött Danielle.

    -Nem akarok találkozni sem Harryvel, sem Gemmával. Hagy menjek el! – mondtam neki, már sírás nélkül.

    -Rendben. Adok neked egy kis időt. Jó? Addig maradj itt és idehozom a kulcsot! – állt fel mellőlem.

    -Danielle? – szóltam utána még mielőtt elment volna.

    -Igen?

    -Te tudtál Harry meglepetéséről?

    -Persze. – mosolygott. – Mindenki tudod róla! Azért jött Harry, én pedig azért zártam be a kocsiba később, mert hívtam Liamet. Andy és Maz is azért tartott fel. Daisy, tudom, hogy mit akarsz csinálni, de szerintem nem kell ezt tenned. Ilyet senki sem tehet veled! SENKI! Szeret téged és szerintem el kéne neki mondani, hogy mi történt. Fog neked hinni! Én meggondolnám a helyedbe! – csukta be maga után az ajtót.

   Felálltam a zuhanyzó mellől, majd átsétáltam a tükör elé. A sminkem elfojt, a szemem alatt karikák jelentek meg, a szemem pedig vörösen fénylett. Már éppen le akartam mosni a sminket, mikor kivágódott az ajtó. Azt hittem, hogy Danielle jött vissza ezért hátra se néztem. Csak álltam ott a tükör előtt és mostam a kezem.

    -Miért nem szóltál? – jött mögülem egy mély hang, amitől összerezzentem. – Daisy! Miért nem mondtad el?

   Hátra fordultam és találkozott a tekintetem Harryével. Teljes komolysággal nézett rám. – Nem hallom!

    -Én nem akartam, hogy miattam összevessz a testvéreddel! – válaszoltam.

    -Ez nem válasz. Miért nem mondtad el? Mit gondoltál? Azt, hogy megharagszok rád? Szerinted, most mit érzek? Liam mondta el nekem az egészet. Láttam az összes SMS-t, amit az én drága nővérem. Én… nem ismerek rá… Hogy gondoltad, hogy ezt eltitkold előlem?

   -Én nagyon sajnálom… - mondtam.

   -Daisy, itt nem Te vagy a hibás. Itt csakis az én nem normális testvérem az! – hangsúlyozta ki a szavakat. – Nem értem miért nem szóltál

   -Szerinted Harry? Te mit tettél volna? FÉLTEM. Az Isten szerelmére, féltem, hogy majd nem hiszel nekem. A testvéred sokkal fontosabb, mint én vagyok. Féltem, szörnyen féltem. Aztán mikor elkezdett fenyegetni, hogy keres egy képet… Én… - nem tudtam tovább fojtatni.

   -Annyira sajnálom Daisy. – lépett közel hozzám és ölelt meg szorosan. Erősen öleltem magamhoz amennyire csak tudtam. Olyan megkönnyebbültséget éreztem, ami leírhatatlan volt.

   -Ígéred, hogy ha Gemma bármit csinál, nem hiszel neki? – néztem fel rá félénken. Szipogtam egyet az előbbi sírásom miatt, amitől elmosolyodott.

   -Ezek után semmit sem fogok neki elhinni. Holnap az lesz az első, hogy beszélek vele! – mondta Harry kemény hangon.

   -De…

   -Nem Daisy! Hogy tudsz ezek után is gondolni rá. Hogy tudod nem gyűlölni?

   -Mert tudom, hogy milyen valójában! És tudom, hogy mit érezhet! – rántottam meg a vállam.

   -Annyira imádlak! – adott egy csókot a számra.

   -Muszáj maradnunk? Szörnyen nézek ki és… - kezdtem bele.

   -Menjünk! – vágott bele a szavamba. – Nem szeretnék mást, csak veled lenni! Egyedül!

  Kiléptünk a fürdőszobából, ami előtt már sorakoztak az emberek. Átsiettünk a nappaliba, Andyéket keresve. Nem sokkal később már meg is találtuk őket és mindenkitől elköszöntünk. Miközben felvettem a kabátomat eszembe jutott, hogy nincsen nálam a telefonom. Végig tapogattam a kabátzsebemet, mikor Harry a kezembe adta a telefonomat. Megkönnyebbültem a mobillom láttán. Harry kitárta előttem az ajtót, aztán gyors léptekkel a saját kocsijához siettünk. Beszálltunk a kocsiba, majd Harry bekapcsolta a rádiót. Kényelmesen dőltem hátra az ülésem és egy nagyot sóhajtottam. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy vége van. 

28.rész "Gemma Styles"

    Nem tudtam mit csinálni. Csak álltam ott a konyha közepén, egyedül. Harry, rögtön Gemma után eltűnt. Szörnyen éreztem magam. Beleharaptam a számba és közben azon gondolkoztam, mit is csináljak. Nem akartam tovább folytatni a vitát Gemma-val, így inkább nem indultam el utánuk. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy el kell mennem innen. Valahogy muszáj lesz. Nincs itt semmi keresni valóm és ezt Gemma az előbb eléggé a tudatomra adta. Nem akartam tovább maradni, akármennyire is tudtam, Harrynek és Anne-nek mekkora csalódást okozok majd. Már éppen indultam volna az előszoba felé, mikor Anne a konyha kijáratánál elállta az utam.

    -Hova, hova? – kérdezte mosolyogva. Csak megráztam a fejem és közben azon agyaltam, hogy az egyetlen lehetőségem miszerint megúszhattam volna egy közös vacsorát azzal a lánnyal, aki utál, most tönkrement. Kétségbeesetten néztem le a földre.

    -Sehova. – hazudtam Anne-nek.

    -A-a nem tudsz átverni engem, Daisy. Már ezer éve ismerlek. Nem tudsz nekem hazudni. – mondta, majd visszatessékelt a konyhába. Kihúzott egy széket és megpaskolta azt. Zavartan ültem le és közben szívem szerint megsemmisítettem volna magam a föld színéről. Néztem, ahogy előveszi a kávés dobozt és annak tartalmával megtölti a kávé filtert. Felrakta főni az kávét, majd ellenőrizte a sütőben lévő húst – az imént kiderült, kacsa volt-, aminek isteni illata volt. A hasam akaratlanul is megkoldult.

   -Na, elmondod, mi volt ez az előbb? És hol van Harry? – kérdezte Anne és közben megtámasztotta magát a mosogató peremén. Kíváncsian fürkészte az arcom.

   -Semmi. Harry nem tudom, hova ment. Gemma-val van. – mondtam neki. Felragyogott a szeme, mikor kimondtam lánya nevét, majd mikor meglátta az arcom abban a pillanatban elkomolyodott.

   -Ó-ó. Gemma nem tudta, hogy jössz. Mondjuk igazából senki sem. Hogy reagált? – kérdezte aggódva. Megrántottam a vállam. Nem akartam róla beszélni.

   -Nem túl jól. – mondtam neki, így hátha békén hagy és úgy tehetek majd mintha semmi sem történt volna.

   -Mi történt? – kérdezte. A legkevésbé sem akartam róla beszélni most, így nagyon megörültem, mikor valaki lépteit hallottam meg. Harry jelent meg komoly arccal a konyhában. Halványan rám mosolygott, majd megállt az anyukája mellett. A szemem hol az egyikükre, hol a másikjukra ugrált. Rémisztő mennyire hasonlítottak egymásra.

  -Minek kellet történnie? – kérdezte Harry Anne-re pillantva. Egy pillanatra megállt a szívem, mert megijedtem Anne elmondja, hogy az előbb éppen lelépni próbáltam.

  -Semmi. Csak beszélgettünk erről, arról. – mondta mosolyogva Anne. Hálásan néztem rá, mire csak egy észrevehetetlent kacsintott.

  -Jól vagy Daisy? – nézett rám Harry aggódva. Bólintottam egy aprót. – Gyere, bemutatlak a többieknek!

  -Biztos, hogy jó ötlet? – kérdeztem tőle halkan, miközben a nappalijuk felé húzott maga után. A karjánál fogva visszahúztam magamhoz. Nevetve állt meg előttem pár centire. – Harry, még elmehetek. Bármint haza. Nem muszáj ezt csinálnod. Nem szeretném, ha én téged… Nem akarom, hogy…

  -Nyugi Daisy. Csak nem megijedtél? – nézett rám ravaszul. Csúnyán pillantottam fel rá.

  -Na, ne. Csak nem megijedt a bátorságáról híres Daisy Conett? Úristen, el sem hiszen. Daisy Conett megijedt pár ismeretlen embertől. – nevetett fel Harry.

  -Nagyon vicces vagy. – forgattam meg a szeme, majd mélyen belenéztem a szemébe. – Félek, hogy Gemma megint…

  -Daisy, ezt fejezd be! Gemma-val ne foglalkozz! Nem érdekel, mit gondol. Más sem érdekel. Én, szeretlek! – mondta.

  -De Gemma azt mondta, hogy… - kezdtem bele megint.

  -Nem érdekel mit mondott Gemma. Most ideges és félt engem, de tudom, hogy idők kérdése és megbékél. – mondta. Mikor látta, hogy nem igazán győzött meg szavaival, hozzá tette: - Dusty Moly Styles-ra esküszöm!

  -Úristen Harry. – nevettem fel. – Hogy tehetsz ilyet a cicáddal?

  -Valahogy muszáj bebizonyítanom, hogy igazam van. Amúgy is, már megkínoztam. – mondta büszkén.

  -Szerencsétlen jószág. – mondtam a fejemet rázva. – Hol van?

  -A nappaliba. Az ikrek játszanak vele. – mondta.

  -Itt vannak az ikrek? – kérdeztem tőle boldogan. Eszembe jutott régen mennyit kellett velük játszanom. Harrynek az idegeire ment a három iker lány, de én boldogan vigyáztam rájuk, hiszen imádom a gyerekeket. A három gyönyörű, barna hajú és szemű: Jessica, Clary és Amy, Harry keresztanyjának, Marie-nek a gyerekei, akiket mellesleg imádtam. Akármennyire is rosszcsontok voltak, annyira aranyosak és okosak is.

  -Igen. – mosolygott rám. – Na, gyere, semmi baj sem lesz. Eszünk és utána megyünk is! Ígérem!

  -Jólvan. – mondtam neki.

  Megfogta a kezem, az ujjait az enyém közé fűzte, majd elindultunk a nappali felé. Mikor beléptünk a nagy térbe, a hatalmas asztal körül ülő emberek egy emberként emelték fel a fejüket. Mindenki minket nézett. Néhány arcot már láttam, valamelyiket pedig még sosem.

  -Nem tudom, ki még emlékszik Rá. Ő itt Daisy. Daisy, a családom! – mutatott körbe Harry a szabad kezével, ugyanis a másikat már teljesen elszorítottam idegességemben.

  -Jó a nőd, haver! – jött egy ismerős hang az asztal vége felől. Arra néztem és mikor megláttam régi iskolatársamat rögtön elmosolyodtam. Nick mellett ott ült a régi iskolás banda, a White Eskimo többi tagja is, Haydn és Will. Az asztalnál mindenki felnevetett én pedig egy kicsit zavarba jöttem. Harry odavonszolt az asztal végébe, majd kihúzott egy üres széket nekem. Megköszöntem, majd leültem, Harry pedig mellém.

  -Jó nő lettél Daisy! – mondta Haydn miközben éppen egy pogácsát tömött a szájába. Csámcsogva kezdett el szemügyre venni, mire Harry felköhintett. – Bocs tesó, de nem mondhatod, hogy nincs igazam. – mondta és a kezét védekezően maga elé emelte.

  -Mesélj, Daisy! Mi történt veled? Hogy vagy? Még mindig táncolsz? Harryvel, ti? – kérdezte Nick.

  -Igen még táncolok, de szerintem ezt inkább nem is kérdésnek szántad. Jól vagyok, köszi. Igen, úgy hiszem mi Harryvel megint együtt vagyunk.

  -Gratulálok. Tudjátok, nem sokszor mondok ilyet, de nektek mindig is együtt kell lennetek. Olyan, mintha már meg lenne írva. – mondta Nick.

  -Ez szörnyen nyálas volt, de igaza van! – mondta Haydn és közben vállon öklelte barátját.  

  -Kössz! És veletek mizújság van srácok? – kérdeztem tőlük. – Mi van a bandával?

  -Mi jól vagyunk. – válaszolt Will. – A banda egy időre befuccsolt Harry nélkül, de most találtunk egy új énekest, hiszen egyikünknek sincs olyan jó hangja, mint ennek itt.

  -Ezt örömmel hallom. – mondtam őszintén.

  -Na, de meséljetek már, skacok! - dörzsölte össze izgatottan a tenyenerét Nick. - Mi van veletek? Hogy jöttetek össze?

  -Az hosszú, Nick! - nevettem fel.

  -Oh, ne csináljátok már! - mondta szomorúan Nick. 

  -Össze hozott minket a "sors" - mondta Harry és a kezével úgy csinált volna, mintha varázsolt volna.

  -És a rajongók? Kikészültél már tőlük? - nézett rám vigyorogva.

  -Még nem hiszem, hogy tudják. - mosolyodtam el. Harry hirtelen felállt a helyéről, majd szó nélkül ott hagyott. A fiúk bohóckodtak egy sort, miközben én azon agyaltam, Harrybe vajon mi ütött. Mosolyogtam rájuk és nevettem mikor nevettek, de sajnos nem jutott el a tudatomig, hogy miről is beszéltek.

  -Daisy? – érkezett egy női hang a hátam mögül. Kíváncsian fordultam hátra és mikor Harry keresztanyját, Marie-t pillantottam meg hatalmas mosoly jelent meg az arcomon. Felálltam és adtam az arcára két gyors puszit. – Örülök, hogy Itt látlak! Mi járatban?

  -Harryvel jöttem. Jól vagyok, köszönöm. És te?  Az ikrek? Hol vannak? – kérdeztem a vörös hajú, kék szemű igazán vékony nőtől. Körül néztem, de a lányokat sehol sem láttam.

  -Ez egy jó kérdés. Szerintem Anne-el. – mondta, aztán szomorúan néztem rá. – Vagyis remélem.  Ugye nem baj, ha megkeresem őket?

  -Nem, dehogyis. – mondtam megértően és gyorsan visszaültem a helyemre. Nem telt el sok idő, mikor megint a nevemet hallottam. Elfordítottam a fejem a hang irányába és mondanom sem kell mennyire meglepett, mikor a szőke hajú Rebecca mosolygós arcát láttam meg. A plasztikázott szája, mintha nem bírta volna az erőltetett mosolygást.

  -Szia. Szeretnék bemutatkozni! Rebecca Kost vagyok, te pedig Daisy. – mondta és félem nyújtotta a kezét.

  -Daisy Conett! – mondtam teljes nevemet és kezet ráztam vele.

  -Ez szupcsi. – visított egyet. – Nehogy sértésnek vedd, de ha jól láttam, akkor az az óra egy Marc Jacobs? – kérdezte izgatottan és közben próbálta figyelemmentesen megnézni az órámat.

  -De, az. – mondtam neki.

  -Tudtam én, hogy jóba leszünk. – mosolygott. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, hiszen még csak most találkoztunk. Nem válaszoltam, csak mosolyogtam rá. Még beszélt nekem a ruhákról és a pasikról, mikor végre Anne behozta a levest. Szerencsémre Rebecca visszaült a helyére.

  -Harry? – kérdezték a fiúk velem szembe, szinte egyszerre. Megrántottam a vállam. – Hogy bírtad ki ezzel a nővel? – súgta halkan Will. – Én már a ruhás témánál kiakadtam, pedig még csak nem is velem beszélt.

  -Már megszoktam az ilyeneket. – legyintettem nevetve.

  Az asztal megtelt mindenféle étellel. Volt zöldségleves, sült kacsa, mézes-mustáros csirkemell, rizzsel és krumplival. Anne ide-oda rohangált a konyha és a nappali közt. Mindenkinek segített szedni. Mikor megállt felettem, rögtön a kezébe vette a tányéromat.

  -Mit kérsz Daisy? – kérdezte.

  -Mézes-mustárosat, rizzsel. De csak keveset, Anne! – mondtam neki.

  -Azt ne mondd, hogy fogyózol! – mondta szinte kiabálva Anne, mire azt érte el ezzel, hogy az asztalnál mindenki rám nézett.

  -Vigyáznom kell az alakomra, csak ennyi! – mondtam neki gyorsan. Csak megrázta a fejét és lerakta elém a tányérom, amin egy hadseregnek is elég étel volt.

  -Gemmáék? – kérdezte Anne.

  -Jövök anya! – futott be Gemma egy extra nagy vigyorral az arcán. Kíváncsian néztem rá, mikor elindult felém és leült Harry helyére, azaz mellém. Rám mosolygott, amit nagyon nem értettem. Az előbb még mindennek elhordott most meg itt mosolyog a képembe?

  -És Harry? – kérdezte Rebecca.

  -Fent van a szobájába. Azt mondta, hogy csak később csatlakozik! – fordult felém, nekem intézve szavait. Nyeltem egy nagyot és lesütöttem a szemem a combomra. – Na, de együnk, mert már farkas éhes vagyok! – mondta, mire mindenki felnevetett és enni kezdett.

  Az étvágyam teljesen elment Gemma szavaitól. Idegesen vágtam fel szeletekre a húsomat, de bekapni már nem bírtam. Éreztem magamon a három fiú, sajnálkozó tekintettét. Will hol engem, hol Gemmát nézte.

  -Mi az, Daisy, csak nem elment az étvágyat? – kérdezte tőlem Gemma. Felnéztem rá és mikor megláttam az önelégült mosolyt az arcán, szívem szerint letöröltem volna. Az öklömmel. Leraktam a villámat, amivel csak széttúrtam az ennivalómat, majd felálltam.

  -Megbocsájtottok? – kérdeztem és mikor mindenki bólintott kimentem a helyiségből. Mikor elmentem az asztal mellet láttam, hogy Gemma vigyorogva néz engem. Gyorsabbra vettem a tempót és egészen addig mentem, amíg egy sötétkék színű ajtónál meg nem álltam. Zavartan kopogtam be rajta. Nem érkezett válasz, így kezdtem az hinni a szobában senki sincs.

  -Ki az? – érkezett Harry hangja bentről.

  -Én. – motyogtam.

  -Gyere be Daisy! – mondta. Félve nyitottam ki az ajtót, majd mikor megláttam az ágyán fekvő Harryt egy kicsit jobb kedvem lett. A kékre festett szoba a barna bútorokkal semmit sem változott. Ugyanazok a poszterek lógtak a falakon és a polcokon is ugyanúgy volt minden. Átvágtam a szobán, egyenesen Harry ágyához. Megálltam felette, ő pedig szomorú szemekkel nézett fel rám. Nem tudtam, hogy mi baja. Megpaskolta maga mellett a helyet, majd bentebb csúszott, hogy odaférjek. Levettem a kényelmetlen magas sarkút, majd lefeküdtem az ágyra. Amint elhelyezkedtem, Harry az oldalára feküdt és elkezdett bámulni. Hátra tette a füle mögé az egyik kilógó hajtincsemet, majd közelebb húzott magához. A mellkasára vont és így feküdtünk teljesen egymáshoz ölelkezve.

  -Mi a baj Harry? – kérdeztem tőle suttogva, majd elengedtem, hogy megnézhessem az arcát. Csak mosolygott és mosolygott, de láttam rajta, hogy valami baj van, ugyanis ez nem őszinte mosoly volt.

  -Semmi. – mondta. Megráztam a fejem és elhúzódtam tőle. Hátat fordítottam neki és így tanulmányozta a szobáját. Harry felsóhajtott, majd megint átölelt. Egy puszit nyomott a nyakamra, a lábát pedig átlendítette a lábamon. Átfordultam a hátamra, így Harry még közelebb került hozzám, amit egyáltalán nem sajnáltam.

  -Szeretlek Daisy! Tudom, hogy nem szereted az ilyen csöpögős, nyálas dumákat, de ez igaz. SZERETLEK! – mondta és közben a fejét a nyakamhoz rakta. Az orromat megcsapta Harry hajának az illata és elmosolyodtam.

  -Tudom! – mondtam neki. –Én is szeretlek Harry.

  -Tudod, itt volt ez a dolog Gemmával és az anyámmal! Sajnálom. Tényleg sajnálom! Azt hiszem, hallgatnom kellet volna rád, mikor azt mondtad, hogy ez nem jó ötlet! Daisy, a rajongók pedig. Ki fog derülni, sőt szerintem már ki is derült a kapcsolatunk. Én nem akarom, hogy ezért szenvedj. Eleanor és Danielle… Ha csak belegondolok, hogy fotósok fognak követni mindenhova, hogy akár csak egyetlen egy képet tudjanak rólad csinálni. Annyira sajnálom, hogy ilyen vagyok. Ha olyan lennék, mint régen, aki tök átlagos fiú volt, neked jobb lenne! – mondta.

  -Harry! Nekem nem kell más, csak te! Anne-el már minden rendben van és szerintem Gemma is meg fog hamar bocsátani! – hazudtam neki. – Nem érdekel, milyen veszéllyel jár, hogy együtt vagyunk. Kibírok bármit, hiszen már ismersz. Danielle és Eleanor is kibírta, nem hiszem, hogy pont nekem nem sikerülne átvészelni azt az időt! Nekem Te vagy a Tökéletes!

  -Imádlak, DD! – mondta és közelebb húzott magához. A lábát beakasztotta az enyémnél, a kezével pedig a hasamat simogatta. Az ujjával köröket rajzolt rá, amit mosolyogva figyeltem.

  -Nem gondolod, hogy le kéne menni a többiekhez? – kérdeztem tőle, de inkább csak udvariasságból, hiszen igazából semmi kedvem sem volt Gemma társaságához.

  -Maradjunk még egy kicsit! Amúgy is, nem jó itt lenni velem? Kettesben… - mosolygott fel rám kacéran, majd egy puha csókot nyomott a nyakamra, amitől még a hátamon is felállt a szőr.

  -Nem erről van szó, csak félek, hogy majd megharagudnak, hogy elvettelek tőlük! – mondtam neki.

  -Ígérem lemegyünk, de adj legalább 10 percet, amíg kiélvezhetlek téged! – vigyorgott, a régi vigyorával.

  -Na, jó ez most eléggé perverzül hangzott! – nevettem fel.

  -Ki mondta, hogy nem annak szántam? – kérdezte féloldalas mosolyával, gödröcskéit megmutatva. Szinte elolvadtam tőle. A nézésétől. A mosolyától. A szájától. A hajától. Egyszerűen mindenétől. Megforgattam a szemem, majd hagytam, hogy megcsókoljon. Visszacsókoltam, majd egy kicsit elidőztünk a másik száján. Harry beleharapott a szájába, majd visszafeküdt. Szorosabban fonta át körülettem a lábát, a fejét a hasamra szorította, kezével pedig a térdemet simogatta. Elkezdtem birizgálni a göndör fürtjeit, amitől egy hangosat sóhajtott. Imádta, hogyha valaki a haját birizgálja. Régen Anne mesélte, hogy mikor Harry kiskorában nem tudott elaludni, akkor mindig a haját kellett simogatni. Az egyik tincsét tekergettem az ujjaim közt, mikor hallottam, hogy Harry milyen egyenletesen veszi a levegőt. Felhúzott szemöldökkel ültem fel és néztem meg Harryt, aki bealudt. Olyan aranyos volt, hogy ha tehettem volna fel sem ébresztettem volna. De muszáj volt, hiszen a lent lévő emberek csak miatta jöttek ide.

  Óvatosan a szájára helyeztem az enyém, amitől egy halkat nyögött, majd a fejét az enyémhez szorította és hevesebben csókolt. Vigyorogva húzódtam el tőle.

  -Azt hiszem már felébredtél! – nevettem. – Akkor mehetünk is le a többiekhez!

  -Kibírhatatlan vagy! – rázta meg a fejét nevetve, feltérdepelt elém és a két kezét a nyakamra helyeztem. Egy lágy csókot nyomott a számra, majd fogtam magam és nevetve kimásztam az ágyból. Harry tetetett sértődéssel nézett rám.

  -Utállak DD!

  -Milyen jó nekem! Na de gyere már! – mondtam neki, miközben magamra húztam a cipőmet.

  -Ezt még visszakapod! Így pofára ejteni! Egy beinduló férfit… Helytelen! – csóválta a fejét.

  -Jó-jó, majd bármit csinálhatsz velem, de ha csak hazaérünk! Most menjünk már Harry! – mondtam neki, majd mire megláttam az arckifejezését, rögtön megbántam, amit az előbb mondtam neki. –A bármit nem úgy gondoltam!

  -Ez már késő DD! Már késő… - mondogatta még akkor is mikor az emeletre vezető csigalépcsőn haladtunk le. Csak forgattam a szemem, majd mikor leértünk egy gyors cuppanós puszit nyomott az arcomra és megfogta a kezem. Extra nagy mosollyal indultunk vissza a többiekhez, akik mikor megláttak, rögtön félreértették a dolgot.

  -Hol voltatok fiatalok ilyen sokáig? – kérdezte Marie, mire felnevettek a többiek.

  -Ha az tudnátok! – mondta Harry.

  -Hé, Harry! Az anyád vagyok, inkább nem szeretnék tudni a szexuális életedről! – mondta nevetve Anne, amitől rögtön vörös lettem, pedig nem történt semmi sem az előbb köztünk. Harry viszont egyáltalán nem jött zavarba, hanem csak elindult a helyére.

  -Hé Gem, elfoglaltad a helyem! – mondta nővérére nézve Harry. Gemma angyalian elmosolyodott és rám pillantott.

  -Bocsi tesó, csak úgy gondoltam leülök Daisy mellé, hogy beszélgetni tudjak vele! Úgy gondolom, jól tettem.  – mondta Gemma. Meglepődve hallgattam hazugságát, Will pedig majdnem megfulladt a narancslevében, amit éppen ivott. Haydn és Nick furcsán néztek Gemmára. – Tudod, beláttam, hogy hülye voltam. Ugye megbocsájtasz Daisy? – nézett rám kiskutya szemekkel.

  -Aha. – nyögtem ki. Furcsálltam Gemma hirtelen jó fejségét és ezzel a fiúk sem voltak máshogy. Leültem vissza a helyemre, miközben Harry helyet foglalt az asztalfőnél. Szedett magának egy ’’keveset”, majd mosolyogva kezdett el enni. Én is követtem a példáját és az előbb megmaradt kajám felét magamba tömtem. Megfogtam a felpuffadt hasam, miután végeztem és közben szidtam magam, hogy miért nem ettem lassabban.

  -Mi az Daisy, csak nem sok volt a kaja? – kérdezte Gemma gúnyosan.

  -Isteni volt Anne. Köszönöm! – mondtam Annenek, Gemmával nem törődve. Anne rám mosolygott, majd tovább folytatta az evést.

  -Na és fiatalok, hol lesz a szilveszter? – kérdezte Marie, Harryre és rám nézve. Zavartam néztem a göndör fiúra. El is felejtettem, hogy szilveszter lesz. Annyi minden történt. Harry, Emily érkezése. Szóba se jött a szilveszter.

  -Még nem tudom. – mondta Harry.

  -Igazából én elfelejtettem. – mondtam őszintén, mire Marie elmosolyodott.

  -De együtt lesztek, nem? – kérdezte Anne. Rá néztem Harryre, hiszen kíváncsi voltam a válaszára.

  -Persze. – mondta és mosolyogva rám nézett. Elpirultam és inkább lesütöttem a szemem az asztalra.

  Az este folyamán kezdett oldódni a hangulat. Mindenki nevetett és előkerült a pezsgő és a bor is. Mivel nem akartam inni, ezért felajánlottam Harrynek, hogy igyon helyettem is és majd én hazavezetek. Sokat nevettem a többiekkel, játszottam az ikrekkel és válaszoltam a sok kérdésre, amit kérdeztek tőlem.

  -Te most tényleg mész az X-factor turnéra? – kérdezte Marie meglepődve.

  -Te, mész Oda? – kérdezte izgatottan Rebecca.

  -Még nem biztos. Majd januárba lesznek a próbák és ott kiderül. Sok próba kimaradt, mert eltört a lábam, ami miatt az előadásban sem táncolhattam. – mondtam nekik és közbe Jess haját fontam parkettába.

  -Daisy nagyon ügyes. Szinte biztos, hogy megy a turnéra. – mondta büszkén Harry.

  -Nem olyan biztos az Harry. Az alkohol beszél belőled! – kacsintottam rá.

  -Daisy, a pasid most mesélte, hogy mit akar veled csinálni, ha hazaértek. – mondta Haydn nevetve.

  -Nagyszerű. – mondtam.

  -Ne itt már Harry. – mondta Gemma. – Felfordul a gyomrom.

  -Csak féltékeny vagy, drága tesókám! – mondta Harry és meghúzta a sörének a felét. Gemma utálattal nézett rám én pedig álltam a pillantását.

  Anne felpattatn mellőlem kanapéról, berakott egy ABBA cd-t, majd elkezdte énekelni Marie-el a refrént. Sokat nevettem rajtuk és közben rengeteget beszélgettem Harry nagymamájával, Sarah-al. Elmesélte az egész életét, amit egy csöppet sem bántam. Ránéztem az órára és meglepődtem, amikor láttam, hogy már majdnem 10 óra. A szememmel Harryt kerestem és meglepődtem, amikor az asztalnál találtam, teljesen egymagában. A fejét támasztotta, álmos tekintettel nézett engem, miközben leültem mellé.

  -Mi az cimbora? – kérdeztem tőle.

  -Semmi. Mennyi az idő? - kérdezte.

  -10 óra. – mondtam neki. – Lassan menni kéne.

  -Menjünk most? – kérdezte.

  -Felőlem. – rántottam meg a vállam.

  -Várj, elköszönök a többiektől! – mondta és próbált felállni. Sikerült neki, de egy kicsit meginagott. Felhúztam az egyik szemöldököm, majd átöleltem, így megtámasztva őt, hogy el ne essen.

  -Mennyit ittál? – kérdeztem tőle és közben majd meg szakadtam.

  -Nem sokat! – mondta túl gyorsan.

  -Persze, persze!

  -Anya, mi megyünk! – mondta Harry mikor odaértünk Anne-hez. Az anyukája felállt, majd átölelt óvatosan, hiszen még mindig én tartottam a drága fiát.

  -Harry nem kellett volna ennyit innod! – rázta a fejét Anne és gyorsan adott két puszit Harry arcára.

  -Szeretlek Anya! – suttogta Harry. Anne elérzékenyült, majd elmosolyodott.

  -Én is Fiam!

  A lehető leggyorsabban elköszöntünk mindenkitől és szerencsémre Gemma éppen fürdött, így megúsztam a búcsúzkodást tőle. Will, Haynd és Nick segítettek kivinni a kocsiig Harryt, majd négyen beültettük az anyósülésre. Harry csak maga elé bámult és közben idétlenül mosolygott. Bezártam az ajtaját és közben néztem, ahogy Harry kis szerencsétlenkedés után becsatolja a biztonsági övét.

  -Köszönöm fiúk a segítséget! – mondtam nekik hálásan.

  -Ez természetes. Mondjuk megnéztem volna, hogy hogyan ülteted be Harryt a kocsiba, egymagad. – nevetett Will. Kinyújtottam rá a nyelvem, majd mindhármuknak adtam két puszit.

  -Vigyázzatok hazafelé! – mondta Nick. Bólintottam, majd beszálltam a kocsiba. Már indítottam volna, mikor rájöttem, hogy kulcs nélkül nehezen tudnám beindítani az autót.

  -Kulcs? – kérdeztem Harryt, aki csak a telefonjával babrált valamit. – Harry?

  -Höh? – nézett rám.

  -A kulcs. Hol a kulcs?

  -Itt. – mondta és kikereste a kabátzsebéből a kulcsot. Egy kis idő után a masina hangosan beindult, majd kiálltam a ház elől és még utoljára integettem a három fiúnak. Vezetés közben bekapcsoltam a rádiót. Megkerestem a Hits Fm-et, majd rátekintettem Harryre. Félem fordította a fejét az ülésen és közben engem nézett.  Rámosolyogtam. Kint sötét volt és közben az eső is elkezdett esni. Örültem, hogy anya jó reflexét és veszetési szokásait örököltem, hiszen más már ilyenkor bepánikolna. Nem sokkal később már a házunk előtt parkoltam le. Kivettem a kulcsot, majd kipattantam a kocsiból. Magamra húztam a kabátot és átsiettem Harry oldalára, hogy kinyissam neki az ajtót. Kicsatoltam az övét, majd kisegítettem a kocsiból. Bezártam az ajtókat, majd elindultam a bajárathoz. Hátra fordultam megnézni Harryt, aki kicsit tántorogva jött utánam. Kinyitottam az ajtót, majd beléptem a meleg házba. Mindenem csupa víz lett, így szörnyen fáztam.

  -Liam? – ordítottam egyet, mikor megláttam a cipőjét. 

  -Nem tudsz halkabban beszélni? Szét megy a fejem, Cicám! – mondta és odabújt hozzám a vizes kabátjával.

  -Harry, vedd le a kabátod, mert tiszta víz. – utasítottam neki. Elkezdte levenni a cipőjét, a kabátját pedig felakasztotta a fogasra.

  -Igen? – jelent meg Liam mosolyogva. Ránézett Harryre és elkezdett nevetni.

  -A nadrágom is vizes. – mondta Harry és közel bújt hozzám. Az arcát az enyémnek nyomta én pedig próbáltam elhúzódni tőle. A karját a derekamon átfonta és még közelebb húzott magához.

  -Harry! – nevettem fel.

  -Mennyit ívott? – kérdezte Liam. Úgy beszélt, mintha ez mindennapos dolog lenne.

  -Hát… eléggé sokat. – mondtam neki.

  -Na gyere haver lefekszünk aludni. – mondta Liam. – Zayn, tudnál segíteni?

  -Itt van Zayn? – kérdeztem meglepődve.

  -Igen. Ájött beszélgetni Emilyvel. Nagyon jól kijönnek egymással. – mondta.

  -Igen, én is észrevettem. – mondtam neki.

  -Szia Daisy! Mit kell segíteni? – csapta össze tenyerét Zayn, mikor odaért hozzánk. A fejemmel a már guggoló Harryre böktem. Zayn mikor meglátta barátját, megrázta a fejét.

  -Nahát Zayn, te meg mit keresel itt? – kérdezte Harry tátott szájjal.

  -Sokat ittál inkább ne beszélj, Haver! – nevetett Zayn.

  -Nem-nem. Még csinálnom kell valamit! Daisy megígérte, hogy Daisy megígérte… - motyogta az orra alatt Harry, közben pedig elterült a szőnyegen és a kezével a lábamba csimpaszkodott.

  -Harry ne csináld már! – mondta neki Liam. Próbálkoztam levenni a kezét a lábamról, de ő csak nagy szemekkel nézett rám.

  -Te nem akarsz engem? – kérdezte Harry szomorúan. Meglepődtem, mikor láttam, hogy majdnem elsírja magát.

  -Jézusom, Harry mennyit ivott? – nézett rám Zayn. Felemeltem a vállam.

  -Nem tudom. Sokat, de ezek szerint még annál is többet. Igazából nem láttam. – mondtam neki.

  -Na gyere, tesó! – mondta Liam, majd felemelte barátját a földről.

  -Nem! Én nem megyek innen sehova! – mondta Harry és felemelte mutató ujját. Kábult tekintettel Liamre, aki Zaynre pillantott.

  -Zayn, segítesz?

  -Persze. – mondta a barna hajú fiú, majd oda sietett és egy egyszerű mozdulattal felemelték.

  -Ne. – ordított Harry.

  -Fogd már be, Harry! – mondtam.

  -Mi történt? – jelent meg Danielle és Emily egyszerre.

  -Harry kicsit berugott. – mondtam. A két lány, mikor ránéztek Harryre rögtön elkezdtek nevetni.

  -Nem, nem! Rakjatok le. Én egy kanos állat vagyok, egy olasz csődör! Nem hagyhatjátok, hogy egyedül maradjak! – visított Harry, de már mocorogni nem bírt a sok alkohol miatt.

 Mindenkiből egyszerre tört ki a nevetés, Danielle pedig kis híján majd megfulladt. A fiúk egyenesen a szobámba vitték Harryt. Abban a pillanatban, hogy lerakták az ágyra, Harry mintha megszűnt volna létezni, bealudt. Furcsán néztem rá, majd betakartam a takarómmal. A fiúk még röhögtek egy jót Harryn, majd kimentek a szobámból magunkra hagyva minket. Még így, bezárt ajtó mögött is hallottam, hogy mennyire röhögnek.

  -Egy kanos állat vagyok, egy olasz csődör! – mondta Danielle nevetve. Felnevettem én is, majd kibontottam a vizes hajam. Kibújtam a nadrágomból, majd magamra kaptam egy vastag melegítő nadrágot. A felsőt is átvettem egy hosszú pólóra, majd elindultam a fürdőszobába. Gyorsan fogat mostam, majd átsiettem a nappali előtt, ahol Danielle, Liam, Emily és Zayn röhögcsélt, gondolom még mindig Harryn.

  -Daisy, ide jössz egy pillanatra? – kérdezte Zayn utánam kiabálva.

  -Egy másodperc! – szóltam neki, majd kivettem a kabátzsebemből a telefonom, ami az előbbi célom volt. Oda siettem a kanapéhoz, majd elterültem rajta. Danielle és Liam még mindig nevetett. Elmosolyodtam Liam nevetésén, ugyanis akárhányszor valamin mulat, összehúzza a szemét, amitől úgy néz ki, mint egy kínai. Már maga a nevetése vicces Liamnek.

  -A szilveszterről szeretnék beszélni. – mondta Zayn.

  -Oh, a francba, Daisy! – mondta Danielle, Zaynt félbe szakítva.

  -Hm? – néztem rá álmosan.

  -Elfelejtettem szólni. Még tegnap üzent BB, hogy házibulit rendez és rád is számít. – mondta Danielle.

  -BB? – lepődtem meg. BB egy jó barátunk, akivel régebben együtt táncoltunk. Szegény fiú szerintem még nem gondolta végig, mivel is jár ez az egész házibuli dolgok.

  -Igen. Meséltem neki Harryről. – mondta félénken Danielle. – Azt mondta, hogy őt is szívesen látja.

  -Rendben. Még nem tudom, hogy mi lesz. Fogalmam sincs, hogy Harrynek lenne-e kedve eljönni velem. Te hol leszel? – kérdeztem tőle.

  -Liammel. Náluk! – mosolygott Liamre, aki most Emilyvel nevetgélt. Kezdtem azt hinni, hogy Liam megörült.

  -Én nem tudom, hogy hol leszek. Lehet, hogy itthon fogok ülni egyedül és a szilveszteri kabarét fogom nézni egy popcorn romantikus társaságában. – mondta neki és már el is kezdtem ábrándozni.

   -Liam titeket is hívott. Ott lesz Andy is, szóval lenne ivótársad. – nevetett Danielle.

   -Dani? Miért van az, hogy én mindig az utolsó pillanatban tudok meg mindent? – néztem rá. Elpirulva rántotta meg a vállát, majd elkezdte nézni a plafont. Megforgattam a szemem, majd rátekintettem a már földön fekvő Emilyre és Liamre. Emily állandóan azt kiabálta, hogy befog pisilni, amitől Liam egyre hangosabban nevetett. Nem bírtam, én is elkezdtem hangosan nevetni.

   -Szóval –mosolygott rám Zayn. – A szilveszterről akartam beszélni veled. Az egyik haveromnál lesz buli és szeretném elvinni Em-t.

   -Hogy mi?– kérdeztem.

   -Úgy volt, hogy Perrievel megyek, de mivel szakítottunk…

   -Tessék? – lepődtem meg. – Ti szakítottatok?

   -Már minden más volt köztünk. – rántotta meg a vállát szomorúan. – És egyébként is, én nem tudok a szemébe nézni azután, ami történt Emilyvel. Tudom, hogy az nem számított megcsalásnak, de akkor is. Csókolóztam valakivel, aki nem Perrie volt.  

   -Sajnálom Zayn. – mondtam neki. Tényleg nagyon sajnáltam, hiszen ők Perrie-el annyira összeillettek. Zayn csak lesütötte a szemét.

   -És, hogy jön ide Emily? Miért pont őt akarod magaddal vinni?

   -Szeretném kárpótolni őt. Nem úgy ismert meg, amilyen vagyok. Szeretném, ha megismerné az igazi Zayn Malikot. Meg hát kedvelem is őt. – mosolygott rám.

   -Ezt megértem, de ha az anyja megtudja. Veled szívesen elengedem, hiszen benned megbízok. De még ő kicsi, Zayn. Csak 16 éves.

   -Tudom és fogok is vigyázni rá. Nem engedek senkit sem a közelébe, nem fogok még csak inni sem, ha az az ára. Ígérem, hogy vigyázok rá! – mondta teljes komolysággal.

   -Ilyen fontos neked? – kérdeztem nevetve, majd mikor komoly maradt, tátott szájjal néztem rá. – Zayn, ugye ti ketten, nem?

   -Nem, dehogyis. – mondta, de túlságosan gyorsan. Kérdőn tekintettem rá, majd a nevető Emilyre.

   -Na, jó rendben van. Mehet, de Zayn, ha bármi történik vele, én esküszöm, hogy kitekerem a nyakad!

   -Jaj, istenem. Köszönöm Daisy! – pattant fel vigyorogva Zayn, majd egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.

   -Tudom. – mosolyodtam el. – Viszont megyek aludni, jó éjszakát!

  A többiek bólintottak, majd tovább szórakoztak. Igazából jó lett volna maradni, de nagyon fáradt voltam. Már nyitottam volna az ajtómat, mikor megrezdült a telefonom a kezembe. Megnéztem, hogy mi történt, majd mikor megláttam, hogy új üzenet érkezett, egy számomra ismeretlen számtól, megnyitottam:

  Örültem ma a találkozásnak, Daisy! J Remélem, minden rendben van köztetek Harryvel. De csak, hogy tudd, nem lesz később minden ilyen tökéletes. Ajánlom, szállj le a testvéremről, vagy nem jársz jól! Ha nem teszed, akkor én fogok tenni, elenne! Én meggondolnám a helyedbe. Egyébként ezt a mai napod vedd a kezdetnek! Szép álmokat, millió puszi xoxo Gemma

  Ledermedve álltam ott egy darabig, majd még egyszer elolvastam a fenyegetésnek számító üzenetet. Tátott szájjal néztem a kilincset, miközben azon gondolkoztam, hogy mit is csináljak. Nem állt szándékomba elmondani senkinek sem. Biztos vagyok, hogy ez csak egy félreértés. Ezt átgondoltam, majd rájöttem, hogy ez egyáltalán nem félreértés.

  Beléptem a sötét szobába, majd befeküdtem az ágyba, az alkoholtól bűzlő Harry mellé. A telefonomat a párnám alá helyeztem, majd közelebb húzódtam Harryhez, hogy be tudjak takarózni. Az álmosságom teljesen elmúlt, helyette csak kattogott az agyam. Gemmán. Úgy gondoltam, hogy meg kéne mutatnom majd Harrynek az üzenetet, de nem akartam, hogy a terhére legyen. Jobb neki, ha úgy tudja, minden a legnagyobb rendben van köztem és a testvére közt. Akármennyire is zavart az előbbi dolog, éreztem, hogy kezdek ismét álmos lenni. Erőt vettem magamon, majd lehunytam a szemem. A holnapi nap hosszú lesz és egy új év kezdete is egyben.