23.rész " A faragatlan gyémánt"

                                                                         

                                                                        Harry 

    „Rendkívüli tehetség vagy”, ezek a szavak csengtek a fejembe. A nő aki Daisy mellett ült, úgy nézett rá, mint valami különleges tárgyra. Nem tudtam ki lehetett az, de abban már biztos voltam, hogy DD ismeri. Kíváncsian néztem a 40-es éveiben járó, szőke hajú nőt. Sajnos nem hallottam miről beszélgettek, ezért inkább elhelyezkedtem a székembe és megigazítottam a szokásos módon a hajam. Kellemetlenül éreztem magam. Már éppen elő akartam venni a telefonom, amikor láttam, hogy Daisy arccal felém fordul. Kihúztam magam és felé fordultam. Tudtam, hogy rólam lehet szó.

  -Nem – válaszolt valamire. Rám nézett és láttam, hogy mennyire bizonytalan. – Ő itt a bar…

  -A barátja vagyok, Harry Styles. – mondtam gyorsan és láttam Daisy arca, mennyire felragyog. Komolyan gondoltam, ennél komolyabban még semmit sem gondoltam. Felé nyújtottam a kezem udvariasan. – Jó estét!

  -Örvendek! Elizabeth Cristen. – mosolyogott kedvesen és kezet fogott velem. Rá mosolyogtam, majd rá néztem Daisyre. Összezavarodottan nézett ki a fejéből. Arcáról kétségbeesést és szomorúságot véltem felfedezni. Már éppen meg akartam kérdezni, hogy mi a baj, amikor hirtelen elsötétült az egész terem. Daisy mellettem kényelmesen elhelyezkedett és a szemét máris a színpadon ugráló, forgó táncosokon legeltette. A szája is tátva maradt, úgy nézte. Szörnyen aranyos volt. Nem bírtam, hogy ne érjek hozzá. Megfogtam a kezét és hozzá kulcsoltam a magaméhoz. Rám nézett mosolyogva, én pedig egy gyors puszit adtam az arcára. Végre ismét boldog volt és az előbbi szomorúsága teljesen eltűnt. Igazából egy csókot szerettem volna adni neki, de nem akartam, hogy valaki meglásson. Féltettem még Daisyt a sajtó miatta veszélytől. Nem akarom, hogy fotósok és mindenféle Tv-sek rohangáljanak utána a nap 24 órájában, hogy akár csak egy mondatot is kihúzzanak belőle. Emlékszem Daniellere és Eleanorra, hogy ki voltak borulva. Nekem is elsőnek nehéz volt, de ez a hírességgel jár, és már beletörődök. A rossz beszólásokon pedig már csak mosolygok.

  A darab többi részét a cipőm vizsgálásával, az állandó ficánkolással és Daisy bámulásával töltöttem el. Nem kifejezetten rajongok a balletért, de szerintem ez természetes. Nem tudom, melyik srác néz szívesen egy feszülős cicanadrágban lévő táncoló fiút. Már nagyon untam az egészét, de mikor ránéztem Daisyre rögtön jobb kedvem lett. Ő teljes áhítattal nézte a produkciót. Ellenállhatatlan volt. Ez a ruha rajta pedig egyszerűen lélegzetállító. Kiemelte az egész alakját, ami amúgy is igen kívánatos volt. Utáltam, mikor azt mondta magáról, hogy dagadt. Ilyenkor mindig haragudtam rá. 

  A műsor nem sokára véget ért és a lámpák feloldódtak. Hunyorogtam egy darabig a hirtelen fénytől. Körül néztem és láttam, hogy az egész terem egyszerre indul kifelé. Szinte megrohamozták a kijáratot. Felsóhajtottam, majd mikor már elment a tömeg felálltam a helyemről. Jól esett végre kinyújtózkodni. Megálltam a még mindig ülő Daisy felett. Lenéztem rá. A szemét a színpadon legeltette, ahol nemrég még a táncosok táncoltak. Arcáról nem tudtam leolvasni semmit sem. Egy könnycsepp csordult le az arcán. Megijedtem.

  -Daisy? – néztem rá. Leguggoltam elé és letöröltem a könnycseppet az arcáról. – Hé, mi a baj?

  -Semmi. Gyönyörű volt ez az este. – suttogta mosolyogva. – Köszönöm Harry.

  -Örülök, hogy tetszett!– mosolyogtam. – Mondd, mi volt a baj a darab előtt? Ki volt az a nő?

  -Elizabeth? – kérdezte. Bólintottam, ő pedig elmosolyodott. – Ő volt a régi ballet oktatóm. Azt mondta, hogy folytassam a táncot. De nem szabad.

  -Anyukádék? – kérdeztem. Tudtam, hogy ezért ne folytathatja.

  -Igen. Biztos, hogy nem engednék meg. – nézett le a lábamra. – Apám nem érdekel, de csakúgy, mint ő, anya is megtiltotta.

  -Sajnálom. – mondtam őszintén. – Tényleg gyönyörűen táncolsz.

  -Köszönöm. – nézett rám. – Bármit megtennék, hogy még egyszer színpadra állhassak.

  Felcsillant a szemem és egy nagyszerű ötletem támadt. Felnevettem, amire Daisy furcsállva nézett rám. Kacsintottam rá egyet, majd megfogtam a kezét és felhúztam a székéről.

                                                                            Daisy

  Nem tudtam mi ütött Harrybe. Az arcán egy kacér vigyor jelent meg, utánna pedig felhúzott a székemből. Fellélegeztem, mikor a másfél órás darab után végre most felállhattam. Akármennyire szép volt a Hattyúk Tava, attól függetlenül egy kicsit kényelmetlen is. Harry megszorította a kezem, majd maga után elkezdett húzni. Nem volt túl kényelmes ebbe a magas sarkúba így sietni.  

  -Muszáj így sietni, Harry? - nyafogtam. – Tudod nem olyan egyszerű ilyen tűsarkúba rohangálni. Hova megyünk?

  -Pszt! Titkos. – sutyorgott és hátra fordult. Olyan arcot vágott, mint egy kis fiú aki valami olyat csinál, amit nem lehet. Felnevettem.

  A színpad felé húzott. Felhúzott szemöldökkel néztem az előttem haladó Harryt. Fogalmam sem volt, hogy mi volt a célja. Megálltunk, pontosan a színpad melletti függöny előtt. Harry tovább indult, de én inkább kihúztam a kezemet az övéből. Ő egy egyszerű mozdulattal elhúzta a függönyt és eltűnt mögötte. Nem mertem vele menni. Úgy alapból nem akartam bemenni és ezt az érzést a függöny melletti ’ Tilos’ tábla sem változtatta meg túlságosan.

  -Harry? Hol vagy? – suttogtam. Már egy ideje bement és nem jött ki. A kezeimet átfontam magam előtt és úgy vártam rá, de sajnos nem jött.

 Hirtelen egy kattanást halottam, majd minden teljesen elsötétült. Nagyon megijedtem. Félve néztem körül a színházteremben, de nem láttam semmit. Kezdtem kétségbe esni, mikor valaki megfogta a karom. Felsikítottam, amire az a valaki elkezdett húzni. Kezdtem nagyon félni. Éreztem, hogy elsuhan mellettem valami anyag féle. Tehát a függöny mögé kerültem. Valaki a száját a számra tapasztotta. Rögtön rájöttem, hogy ki az. Harry. Visszacsókoltam, ő pedig közelebb húzott magához. A keze a derekamra csúszott. A kezemmel a nyakába csimpaszkodtam és még közelebb húzódtam hozzá. Jól esett a közelsége. Beszívtam tökéletes alsó ajkát. Imádtam a száját. Ő ettől elkezdett mosolyogni. Rátért a nyakamra és elkezdte azt csókolgatni. Haladt lefelé, egészen a kulcscsontomig meg sem állva. Éreztem, hogy végig fut az egész testemen a hideg. Nagyon jól esett, talán túl jól is. Harry felemelt és a derekára ültetett. Én átkulcsoltam a lábamat és úgy voltam rajta, mint egy csimpánz. Visszatért a számra és egyre mohóbban csókolt. Elkezdett valamerre cipelni, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert túlságosan el voltam foglalva Harry szájával. Egy kis idő után lerakott, de közben egy pillanatra sem hagyta abba a csókolózást. Felnevettem.

  -Harry, ugye nem Azt akarod most csinálni? – kérdeztem félve. Nagyon reméltem, hogy nem ez volt a célja. 

 Ő csak felnevetett, adott egy apró puszit a számra, majd eltűnt. Megint. Már kezdett eléggé idegesíteni ez az állandó helyzet, hogy egyedül maradok. Elkezdtem keresni a táskámba a telefonom, ám mikor már vettem volna ki egy hangos csattanást hallottam. Érdekesen néztem magam elé, de nem láttam semmit sem. Aztán hirtelen fényeket láttam felkapcsolódni. Megfájdult a szemem és a fejem a hirtelen világosságtól. 4 reflektorfény kapcsolódott fel előttem egyenesen a szemembe világítva. Inkább lehajtottam a fejem és ekkor észrevettem, hogy hol is állok. A színpadon. A fekete színpad szalagokkal volt leragasztva, gondolom én, a beállások miatt. Felemeltem a fejem és lenyűgözötten néztem az üres üléseket. Innen fentről gyönyörű volt minden. És hatalmas. Éreztem, hogy a szám mosolyra húzódik, és a szemeim meggyűlnek könnyel.  Valaki átölelt hátulról. Tudtam, hogy ki az. A kezeivel átölelte a hasam és teljesen közel bújt hozzám. A fejét a vállamra tette és úgy nézett rám. A könnycseppem akaratlanul is kicsordult. Gyorsan letöröltem a kezemmel. Harry adott egy puszit a nyakamra és úgy hagyta a fejét, így éreztem a puha haját a nyakamnál.

  -Mégis hogyan? – kérdeztem, csaknem suttogtam. Nem volt hangom. Tudtam, hogy nem kell sok és hamarosan elsírom magam. Megfordultam, így szembe kerültem vele. Felnéztem gyönyörű zöld szemeibe és a kezemmel átöleltem a derekát. Közelebb bújtam hozzá.

  -Tudod, néha jól jön, hogy én vagyok a nagy Harry Styles! – kacsintott. Én szuper gyorsan öleltem át még szorosabban. Szörnyen szerettem Harryt. Akármennyire is próbáltam meghazudtolni ezt az érzést, nem tudtam. Hazudtam mindenkinek és magamnak is. De már késő, már tudom, hogy mit érzek. Szeretem őt, sőt helyesebben, szerelmes vagyok belé. Leírhatatlan érzés volt ismét úgy tekinteni rá, mint „barátom”. Imádtam ezt az érzést és többi már nem akarom elveszíteni. Remélem, hogy erős leszek. Nem fogok többet meghátrálni!

  -Szeretlek Harry Edward Styles! – mondta ki hangosan a szemébe nézve. – Szeretlek téged! Mindig is téged szerettelek! Sajnálom, hogy megbántottalak régen. Én… Jót akartam neked. Féltem, hogy… igazából nem is tudom, mit gondoltam. Sajnálom. – mondtam őszintén.

  -Én is szeretlek! – mondta Harry csillogó, izgatott szemmel. Meglepődött, hogy ezeket mind elmondtam neki. – Én sajnálom, amiket mondtam neked. Nekem nem kell más… Te vagy a tökéletes. Sajnálom a múltkorit. Én ideges voltam, mert féltem a visszautasításodtól. Szörnyen féltem, hogy Te már nem szeretsz.

  -Szeretlek Dinka! – nevettem fel. Ő is elkezdett nevetni. Így álltunk egy darabig, majd körbe fordultam és körül néztem. Minden egyes pontot megnéztem. Itt fent más volt, mint általában minden színpad. Ezt már csak tudom, hiszen az életem az állandó fellépésekből és szereplésekből áll. De Ez a színpad. Itt a legjobb táncosok táncolnak. Ez más, mint a többi. Az embereknek ez csak egy színpad, ám nekem A színpad. Könnyes szemmel néztem. Előle léptem két lépést, majd megálltam. Nem mertem tovább menni.

  -Táncolj valamit! – mondta Harry. Furcsán néztem rá hátra.

  -Hogy mi? Bolond vagy? – kérdeztem. Az arcom láttán, elnevette magát.

  -Jól hallottad. Táncolj! Mutass valamit nekem. Biztos, hogy még emlékszel valamire. – bátorított.

  -Én nem hiszem, hogy tudok valamit is. Meg ez nem így működik. Ehhez be kell melegíteni.

  -Azért megpróbálhatnád. – mosolygott rám.

  -De én nem akarom! – mondtam szégyenlősen. Igazából egy kicsit csábított, hogy kipróbáljam, milyen lehet Ezen a színpadon táncolni.

  -Légyszi próbált meg a kedvemért. – nézett rám kiskutya szemekkel. Beadtam a derekam, majd a szoknyámat fentebb húztam egy kicsit. Lekaptam magamról a magas sarkú cipőmet és leraktam magam mellé. A szoknyámat felkötettem óvatosan a térdemnél. Felsóhajtottam és lábujjhegyre álltam. Éreztem, hogy nem tökéletes, ezért felhúztam a lábamat a derekamhoz, majd egy egyszerű mozdulattal felemeltem. Ezt elvégeztem párszor, aztán megcsináltam a másik lábammal is. Úgy gondolom, nem árt a bemelegítés és a kis nyújtás. Ismét lábujjhegyre álltam és léptem kettőt előre.

  -Na, ezt jó nézd, meg Harry, mert ez volt régen a kedvencem. – figyelmeztettem Harryt. A kezeimet a testem mellett lágyan emeltem fel, majd a bal lábamat kezdtem felfelé emelni.

   Miután ezt megcsináltam, elkezdtem forogni Harry felé. Forogtam előtte egyet és tovább mentem. A lábamat nem tudtam megállítani. Táncolta a régen tanult lépéseket. Jó érzés volt ismét balettozni. Odaléptem Harryhez és megálltam előtte. Ismét felvettem az alapállást, majd a szemébe néztem. A lábamat felemeltem magam mellé, mikor pedig elérte a kívánt magasságot, akkor megfogtam a kezemmel és egy egyszerű forgással elértem, hogy visszaálljak normál állásba. Oda sétáltam a cipőmhöz és magamra vettem. Furcsa érzés volt ismét magasabbnak lenni. Egyszerűen álltam meg Harry mellett. Óvatosan ránéztem. Tátott szájjal nézett rám. Elpirultam.

  -Mi az? – kérdezte.

  -Lenyűgöző voltál, Daisy! – mondta. Szörnyen vörös lettem.

  -Ez semmi sem volt. Még csak be sem melegítettem. – mondtam neki. Ő meglepődött arccal nézett rám. Belebokszoltam a vállába, majd elindultam lefelé a színpadról. Ő követett engem. Elhúztam a függöny ahol bejöttünk. Nagyon megijedtem mikor Elizabethet láttam meg az egyik széken az első sorba. Hogy nem vettem észre? Mióta ülhet itt? Szörnyen elpirultam. Harry is kilépett utánam és ő is csak úgy, mint én meglepődve nézett Elizabethre. Ő is minket nézett, majd hirtelen elkezdett tapsolni. Meglepődve néztem rá.

  -Csodálatos volt Daisy. Látod én megmondtam, hogy tehetséges vagy. Mikor is táncoltál utoljára? – kérdezte, miközben felállt és oda sétált hozzánk. A menése annyira gyönyörű volt és kifinomult. Irigykedve néztem.

  -Igazából nem tudom. Már régóta. Miért? Mondja, mióta van itt bent? – kérdeztem a földet nézve.

  -Elég régóta, hogy lenyűgözz a táncolásoddal. Még mindig nagyon jó vagy. Igaz még rengeteget lehetne rajtad csiszolni. Olyan vagy, akár, a faragatlan gyémánt.

  -Nos, köszönöm. – motyogtam. Harry mellettem köhögött egyet. Ránéztem és láttam, hogy csak a mosolyát próbálja elrejteni.

 Csend alakult ki köztünk. Nem tudtam mit mondani. Elizabeth elkezdett valamit kutatni a táskájában, amit érdekesen néztem. Becipzárazta vissza a táskáját, majd a kezében lévő névkártyát a kezembe adta.

  -Elnézést, de ezt szeretném neked adni. A névkártyám, ha esetleg meggondolnád magam a tánccal kapcsolatban. Hidd el, sokra vinnéd! – mosolygott.

  -Köszönöm, de nem hinném. – motyogtam. – Viszont nekünk menni kéne Harry, nem? – néztem Harryre.

  -Ö, igen, azt hiszem, mennünk kéne. – kapcsolt Harry, amire rögtön megnyugodtam. Nem akartam, hogy tovább beszéljen nekem a tánctudásomról. Amiket mondott, azt tudtam, de nem akartam inkább hallani, mert így is elég rossz érzés, hogy nem csinálhatom.  A mostani tánctanárom, Sarah is mondta nekem, hogy nagyon tehetséges vagyok. Általában sokan mondják és ezt szerintem anyának is köszönhetem. 23 éves koráig táncolt balletet, ám terhes lett Kimmel és így abbahagyta. Tőle örököltem a tudásomat.

  -Örültem, hogy találkoztunk! – mondta őszintén Elizabethnek. Adtunk egymásnak két puszit, majd megvártam míg Harryvel is elköszönnek egymástól. Harry aranyos volt Elizabethel. Végleg elköszöntünk egymástól, aztán elindultunk kifelé. Fogtam Harry kezét egészen addig, amíg ki nem értünk a kocsiig.

  -Jól vagy? – kérdezte Harry már a kocsiba. Bólintottam. Ő a nyakamra tette a kezét és magához húzott. Közelebb csúsztam hozzá és lágyan megcsókolt. Én is a nyakára helyeztem a kezem. Adtam egy puszit a szájára. Már éppen ültem volna vissza a helyemre, amikor hirtelen vaku fényeket kezdtem el látni. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy a kocsi előtt rengeteg paparazzi áll, vakujukat villogtatva. Nagyon meglepődtem és villám gyorsan ugrottam el Harry mellől.

  -Bassza meg. – mondta hangosan Harry. – Ezt nem hiszem el. Mi a? Kapcsold be az öved!

22.rész "Swan Lake : ) "

   -Most akkor mi van köztetek? – nézett rám Danielle, csakúgy, mint a szobában mindenki. A többiek itt maradtak és megvártak, hogy hazajöjjek. Egyedül Larát nem találtam, de megértettem, mert biztos most is dolgoznia kellett mennie.

  Amióta Harryvel beléptünk az ajtón, mindenki minket bámult. Kíváncsiak voltak, amit teljesen megértettem, hiszen még én sem tudom biztosra, hogy mi van köztünk, de már kezdett egy kicsit zavarni, hogy úgy néznek ránk, mint két földönkívülire. A szemük cikázott Harry és köztem. Ha tehettem volna, akkor most felnevettem volna, de valahogy nem mertem.

  Rátekintettem a mellettem ülő Harryre. Érdekesen néztem rá és próbáltam megfejteni, hogy mit is gondolhat Rólunk. Észrevette, hogy nézem és elfordította a fejét a többiektől, egyenesen felém. Belenézett a szemembe. Szinte ragyogott a smaragd zöld szeme. Rám mosolygott azzal a lélegzetelállító, féloldalas mosolyával. Kétségbe estem. Szeretem Harryt és Ő is engem. De féltem. Féltem a többiek reakciójától meg úgy mindentől…

  Harry, az arcomat látván abba hagyta a mosolygást és kérdőn nézett rám. Elgondolkoztam egy kicsit, aztán rájöttem, hogy valójában semmit sem szeretnék jobban. Csakis Őt. Mindig is. Egy aprót bólintottam Harrynek, mire egy gigantikus nagy mosoly jelent meg az arcán. Elmosolyodtam.

  -Úgy néz ki… - kezdte lassan Harry. A fiúk egyszerre sóhajtottak fel és lesújtó tekintettel néztek Harryre. Igen, Harry és az ő beszéd típusa. Elkezd valamit, de mire végig mondja, addig eltelik egy nap. Meglöktem egy kicsit a vállát, hogy ne csinálja már. – Szóval… Úgy néz ki, hogy mi újra együtt. Szeretem őt.

  -Újra? – nézett ránk kérdőn Perrie. Mosolyogva néztem rá, hiszen honnan is tudná a múltunkat Harryvel.

  -Ezek itt ketten – kezdte Louis felénk bökve. – már vagy ezer éve ismerik egymást. Együtt voltak, szerették egymást, minden jó volt. Aztán Daisy ott hagyta Harryt, csak úgy, de, mint az előbb kiderült, Daisy, Harry jövőét és a karrierjét nézte. Szegényke megijedt, hogy útba lenne. Képes volt hazudni, csak hogy Harrynek jó legyen.

  -Ó, szóval hallgatóztál? – néztem rá sértődést tettetve. Muszáj voltam elviccelni a dolgot, mert az előbbi szavakat még magamnak sem mertem kimondani. Szégyelltem, most pedig Louis kimondta a színtiszta igazságot.

  -Igen, de szerintem nem csak én fülleltem az ajtód előtt. – bökött a többiek felé nevetve. Rájuk néztem és láttam, hogy a szobába mindenki lehajtott fejjel ül, kivéve egy embert. Perrie. Ő csodálattal nézett rám. Felhúzott szemöldökkel, kérdőn néztem rá.

  -Daisy, ez nagyon rendes tőled. Én nem is ismerlek annyira, – pirult egy Perre. – de nagyon büszke vagyok rád. Sokan általában csak magukra gondolnak. De te. Képes voltál ott hagyni azt az embert, akit imádsz, csak azért, hogy jó legyen neki. Ez nagyon csodálatos. Harry! Ha egyszer, ha akár csak egy kisebb csalódást is okozol ennek a lánynak, akkor kitekerem a nyakad! Csak, hogy tudjál róla…

  Elmosolyodtam. Mindenki felnevetett az alacsony és általában aranyos szőke hajú lány fenyegetésén. Vicces volt a szájából hallani. Harry rám nézett és kezem után nyúlt, amely a combomon helyezkedett el. Felemelte a hozzá közelebbi kezem és az ujjait az enyém közé helyezte. Egy kicsit belepirultam.  Biztatóan rám mosolygott, amitől az a pici félelmem is elszállt, ami volt és én is megszorítottam a kezét. Így ültünk egymás mellett, csak egymás kezét fogva, de éreztem, hogy a gyomrom össze-vissza bukfencezik. Elég volt annyi, hogy Harry a kezemet fogja. Elnéztem göndör fürtjeit, amíg Louissal beszélgetett és rájöttem, hogy én mennyire is szeretem őt.

  ~*~ 2 nappal később  ~*~

  A hajam vizesen omlott a hátam közepéig. A karácsonyra kapott Victoria’s Secretes köntös volt rajtam, így egy kicsit kezdtem fázni. Megtöröltem még utoljára a hajam, majd hozzákezdtem megszárítani. Pár perc múlva éreztem, hogy viszonylag megszáradt és kikapcsoltam a zúgó masinát. Átfésültem a hajam egy kefével, befújtam hajápolóval, majd feltekertem egy kontyba a fejem tetejére. Felsóhajtottam és oda sétáltam a ruhásszekrényemhez. Kivettem a vállfán lévő fekete csipkés anyagú maxi ruhámat és ledobtam az ágyamra. A számat rágva néztem a ruhát. Mi lesz, hogy ha túl soknak fogja tartani Harry? Még mielőtt kétségbe estem volna, inkább kimentem a szobámból, át, egyenesen a fürdőszobába.

  Elővettem a fiókból a sminkekkel teli neszesszeremet. Rákentem az arcomra az új Chanel alapozómból egy keveset, amit csakúgy új púderemmel tökélesítettem. A szememre egy kevés fekete szemhéjpúdert tettem, majd szempillaspirállal átfutottam a szempilláimat. A számat kikentem egy natúr színű rúzzsal, ami eléggé jól passzolt az egész arcomhoz. Megnéztem a végeredményt és mondhatni egész jól néztem ki. Az egész smink kiemelte a zöld szemeimet. Ritkán mondom magamról, hogy szép vagyok, de most el kellett ismernem, hogy nem nézek ki rosszul. Kiléptem az ajtón és visszamentem a szobámba. Magamra vettem a ruhát és meg igazgattam. A ruha gyönyörű volt. Larától kaptam, csak erre az alkalomra, ugyanis ma megyek Harryvel a színházba. Egy fekete csipkés ruha volt, amely alatt egy testszínű anyag volt. A ruha hátán eléggé mély kivágás volt, de áldottam az Istent, hogy hosszú a hajam és az eltakarja.

 A ruhához egy testszínű köves magas sarkú cipőt választottam, ami csakúgy, mint a ruha gyönyörű volt.  A hajamból kivettem a csatot, amellyel az előbbi kontyot rögzítettem. A szőke tincseim lágy hullámokba omlottak le a derekamig. Imádtam a hajamat a színe és a hosszúsága miatt. Egy kis táskába beleraktam a parfümömet, papír zsebkendőt és persze a jegyeket. Kopogva léptem ki a szobámból. Megálltam a folyosón lévő tükör előtt és végig néztem magamon. Jól néztem ki. Remélem, Harrynek elnyeri a tetszését.

Daisy :) 

Daisy cipője

  -Gyönyörű vagy Daisy! – állt meg mellettem tátott szájjal Danielle. – Jézusom. Ez elképesztő.

  -Köszönöm. Fog tetszeni Harrynek? Nem gondolod túl soknak? Nem fog kinevetni? – fordultam felé kétségbe esetten.

  -Daisy! Daisy, nyugodj meg! Harry szerintem rád fog mozdulni. – nevetett fel. – Gyönyörű vagy és Harry nagyon szerencsés, hogy egy ilyen lányt nevezhet a barátnőjének.

  -Még nem vagyok a barátnője. – mosolyogtam. Ez részben igaz volt. Még nem beszélünk Harryvel semmi konkrétat. Két napja mikor elmentek, akkor csak annyit mondott az ajtóba, hogy ma este hatra értem jön. Semmi többet. Azt hiszem ma kiderült. Vettem egy nagy levegőt és idegesen nyomtam meg a kezembe lévő telefont, megnézni az időt. 5:53. Szóval még van 7 perce. Izgatottan sétáltam át a nappaliba. Leültem Daniellel a fotelbe és némán kezdtem el nézni a telefonom. A feszültség levezetéséhez felnéztem Twittere. Rákattintottam az ’Új Tweet írására’, majd elkezdtem pötyögni.

  @DaisyConett: This evening, the start of a beautiful evening!! JJ  Live ballet show, ohh. I don't have to more. Be a good night for everyone! Xx

  Miután kiírtam rögtön több Rt-t és favouritot kapott. Kiléptem, majd láttam, hogy két perc van még Harry érkezéséhez. Már éppen álltam fel, hogy elmenjek a kabátomért, amikor kopogtak. Segélykérően néztem rá Daniellre, aki szó nélkül felállt és elindult beengedni Harryt. Én gyorsan visszaszaladtam a szobámba, kivettem a szekrényemből a kabátomat és már indultam is a barna hajú szépfiúhoz, aki engem várt. Egy fekete nadrág volt rajta és egy fekete ing. A barna kabátja volt rajta, aminek a gallérja fel volt hajtva. A haja, mint mindig, most is rettentően jól állt. A tekintetét rögtön rám kapta, amikor meghallotta a cipőm kopogását. Végig nézett rajtam. Az egész testemet végig bámulta a szemével. Kissé elpirultam a tekintetétől és inkább, hogy ne legyek rákvörös, felvettem a kabátomat.

   -Gyönyörű vagy Daisy! – mondta Harry és beleharapott az alsó ajkába. Elmosolyodtam, majd elraktam a telefonomat a táskámba. Megnéztem még egyszer a jegyeket a biztonság kedvéért. Ott voltak, tehát oda álltam Harry mellé, hogy mehetünk. Még így magas sarkúval is magasabb volt tőlem. Vicces.

   -Mehetünk! – néztem fel rá.

   -Ooo persze… vagyis mehetünk. – habogott össze-vissza. Danielle vigyorogva kívánt jó estét nekünk. Mikor kiléptünk az ajtón kicsit váratlanul ért a hideg és a hóesés. Amint Danielle becsukta az ajtót, Harry az állam alá nyúlt és megcsókolt. Elmosolyodtam a csókjába, majd egy idő után én is visszacsókoltam.

   -Daisy, csodálatos vagy! – nézett rám.

   -Köszönöm. – mosolyogtam rá. – főleg most, ezzel az elkenődött rúzs folttal.

   -Oh, szívesen eltűntetem neked, ha gondolod. – mondta kacsintva.

   -Ezt rögtön gondoltam Harry. – forgattam meg a szemem. A kezét a számhoz emelte és egy apró törléssel megigazította a rúzsomat az ujjával. Nagyon aranyos volt tőle. Úgy koncentrált, mintha valami rettentő fontos dolgot csinált volna.

   -Köszönöm Harry! – mondtam és megjutalmaztam egy puszival a szájára. Már éppen indulni akartam, amikor a derekamra tette a kezét és magához szorított. Feltekintettem rá. A számat nézte, majd hirtelen rá tapasztotta az övét. Szenvedélyesen és mohón csókolta az ajkaimat. Beletúrtam a hajába és közelebb húzódtam hozzá. Harry lentebb kezdett el csókolni, a nyakamnál. Kisebb csókokat nyomott rá és éreztem, hogy az egész testem beleremeg.

   -Harry, menünk kéne! – suttogtam neki.

   -Rendben. – mondta, majd még nyomott egy lágy csókot a számra. Megfogta a kezem és elkezdett húzni a kocsi felé. Beszálltam mellé. Indította is az autót, majd bekapcsolta a rádiót. Valami ismeretlen lassú szám ment rajta. Harry az utat nézte, miközben én a kocsi mellett lévő elsuhanó házakat tanulmányoztam. Némán ültünk, de egyáltalán nem zavart most a csend. Jól esett. Már mehettünk vagy fél órája, mikor Harry egy parkolóba megállította a kocsit. Kiszállt, majd kinyitotta nekem az ajtót. Kiszálltam mellé, majd becsukta az ajtómat.

   -Milyen udvarias vagy ma. – nevettem fel.

   -Áh, csak túl sokan látnak! – mutatott a rengeteg emberre, akik a nagy épületbe voltak. Sokan az üvegfalak mellett állta és úgy néztek minket. Vagyis nyilvánvalóan Harryt.

   -Te kis bunkó! – mondtam neki. Nevetve fogta meg a kezem és elindultunk befelé. Meg kellett kerülni a színházat, hiszen elől volt a pénztár ahova a jegyeket kellett beadni.

   -Várod már? – kérdezte Harry.

   -Az nem kifejezés. – válaszoltam. Rettenetesen várom már. Mindig is meg akartam nézni a Hattyúk Tavát balett felvonásban. Most pedig itt vagyok.

 Nem sokára oda értünk a pénztárhoz, ahol egy 30 éveiben járó vörös hajú nő ült. Eléggé unott képet vágott. Rám nézett, majd flegma fejjel felsóhajtott.

   -Kérném a jegyeket! – szólalt meg unottan. Elkezdtem kikeresni a jegyeket.

   -Harry Styles foglalta a jegyeket. – szólalt meg mellettem Harry. A nő most elsőnek nézett rá Harryre. Nyelt egy nagyot, majd elkezdett mosolyogni. Kihúzta magát a székében és rögtön elkezdte keresni valamit a számítógépében.

    -Rendben. Mehetnek! Annyit kell mondaniuk, hogy Gremma küldte önöket. – mosolygott. – Érezzék jól magukat!

    -Köszönjük a fáradozását. – mondta kedvesen Harry. Arrébb mentünk, majd hozzá tette Harry. – Bunkó seggfej.

   Elnevettem magam. Beléptünk egy nagy ajtón és ami elém tárult az csodálatos volt. Az egész színház úgy nézett ki, mint egy reneszánsz kori kastély. Rettentően nagy volt és gyönyörű, de nem is csodálom, mert ez London leghíresebb és legnépszerűbb színháza. Tátott szájjal néztem szét. Minden gyönyörű szép volt. Nagyon sok ember volt ott és mindenki minket nézett. Harryt alapból megnézték (mint általában mindig), engem pedig valószínűleg azért, hogy ”Vajon ki lehet ez vele?„  Harry elkérte a kabátomat és az övéével együtt beadta a ruhatárba.

   -Kérjük kedves vendégeinket, hogy foglalják el a helyüket. A műsor 5 perc múlva kezdődik! – szólalt meg a hangszóróban egy kedves, női hang.

  A többi ember rögtön megindult befelé. Harryvel vártunk egy darabig, hogy a tolakodó tömeg elvonuljon, majd mi is elkezdtünk menni a terembe. Lassan beértünk és elfoglaltuk a helyünket. Előre szólt jegy, a színpadhoz közel. Megnéztem még egyszer a jegyeket, hogy biztosra jó helyre ülök-e le. Leültem a székemre, Harry pedig mellém. Izgatottan vártam, hogy végre elkezdődjön a darab.

  Éreztem, hogy valaki megbök a baloldalamról. Mivel Harry a jobboldalomon ült, ezért kíváncsian fordítottam el a fejem, hogy ki lehetett az. Egy szőke hajú nő foglalt helyet mellettem. Haja kontyba volt hátra simítva, barna szeme pedig hasonlóan volt kifestve, mint az enyém. A nő, ha nem tévedek sokat, akkor a 40-es éveiben járhatott.

  -Daisy? Daisy Conett? – kérdezte a nő. Felismertem. Nem másról, mint a hangjáról. Jobban megnéztem – most már alaposabban – a nőt és most már felismertem az én régi balett oktatómat. Meglepődtem.

  -Elizabeth Cristen? – néztem rá csodálkozva. Elmosolyodott.

  -Igen. Úristen, már nagyon régen nem láttalak. Örülök, hogy találkoztunk. Még egészen kicsi voltál, mikor tanítottalak. Hány éves is? – nézett rám.

  -6 éves voltam. – mosolyogtam.

  -Tényleg. Nagyon emlékszek rád. Rendkívüli tehetség voltál Daisy, nagyon sajnáltam, amikor anyukád felhívott, hogy többet nem táncolsz. – mondta őszintén.

  -Én is sajnáltam, de megtiltották. Ami történt a vizsgán. Megijedtek, hogy valami sokkal komolyabb bajom történne.  

  -Igen. Az rettenetes volt. Ami történt, az szörnyű volt.– mondta szomorúan. – Tudod, még kicsi voltál, de egyszerűen imádtam nézni, ahogy táncoltál. Még csak egy kislány voltál, de olyan kifinomultan és olyan kecsesen táncoltál. Csodálatos volt.

  -Köszönöm szépen. – motyogtam zavaromban. Tény és való, imádtam táncolni.

  -Táncolsz még? – nézett rám.

  -Igen. – mosolyogtam. – Itt Londonba táncolok Daniellel. Nem balett, de imádom csinálni. Szerintem meghalnék tánc nélkül. – nevettem fel.

  -Ez igaz. – mondta, majd az arca elkomolyodott. – Nézd, Daisy! Neked folytatnod kell a balettot! Ritkán akadnak olyan tehetségek, mint te. Nem is tudom elképzelni, hogy hogyan táncolhatsz most, ha már régen is jóval kiemelkedtél a többiek közt. Örülök, hogy találkoztunk!

  -Én is. – sütöttem le a szemem. Próbáltam nem a balettra gondolni. Mindig is szerettem csinálni, de mivel anyáék nem engedik ezért feladtam. Igen, feladtam az álmomat.

  -És egyedül jöttél? – kérdezte kedvesen.

  -Nem. – mosolyogtam és hátra fordultam Harryhez. – Ő itt a barát…

  -A barátja vagyok, Harry Styles! Jó estét! – fogott kezet Elizabethel Harry. A hasam beleremegett a barátom szóra. Érdekesen tekintettem Harryre. Ő rám kacsintott és rá nézett Elizabethre.

  -Örvendek, Elizabeth Cristen. – mosolygott Elizabeth.

 Még beszéltem volna vele szívesen, amikor hirtelen elsötétült az egész terem. Elhelyezkedtem a székembe és vártam, hogy elhúzzák a függönyt.  Harry váratlanul a kezem után nyúlt és átfűzte ujjait az ujjaim közt. Ránéztem, de ő gyorsabb volt és egy apró puszit adott az arcomra. Mosolyogva néztem vissza a színpadra, ahova táncolva jöttek be a táncosok. Gyönyörűek voltak. Érdekes volt, így nézni. Tudtam, hogy mennyi próbára kellett járniuk és milyen fájdalmakkal járhatott, hogy most itt lehetnek. Eltűnt körülöttem minden. A színház falai, Elizabeth és Harry is. Csak a táncosokat figyeltem, akik elképesztőek voltak. 

21.rész " Now What? "

  Harry némán ült mellettem és csak  nézett ki a fejéből. A telefonomon a zenét megállítottam és kihúztam a fülhallgatót. Elhelyezkedtem törökülésbe és ránéztem Harryre. Vártam, hogy végre elkezdje.

  -Sajnálom, az előbbit. – szólalt meg. Megnyugodtan sóhajtottam fel, hogy legalább még egyáltalán hozzám szól. – Tudod, már eléggé unalmas, hogy a szeretetemet nem viszonozzák. De azthiszem ennek Te a szakértője vagy. – mondta flegmán.

  -Nem haragudtam meg. – mondtam nyugodtan és inkább úgy tettem, mintha meg sem halottam volna az előbbi, bunkó beszólását. Legkevésbé sem akartam vele most veszekedni.

  -Gondoltam. Általában ne hatlak meg. – mondta.

  -Ez nem igaz!

  -Azt hiszem, hogy igen. – nézett a szemembe. Belenéztem én is, de nem bírtam sokáig, mert láttam a szemébe, hogy hogyan tekint rám. Szinte tükröződött róla a megvetés és az utálat. Sóhajtottam egyet és inkább elkezdtem tanulmányozni a padlót.

  -Igen, te így gondolod, de nem tudod, hogy mit érzek. Még magam sem tudom néha. – mondtam neki őszintén.

  -Tudod, mit? – állt fel hirtelen. Érdekesen néztem rá. – Kurvára elegem van már! Az egészből. Mindig minden rólad szól. Elegem van, hogy te sosem tudod eldönteni, hogy mit akarsz.

  Ezt is csakúgy, mint az előbbi beszólását, inkább nem fogtam fel. Itt legbelül fájt, amit mondott, de leginkább az, ahogy mondta. Nyeltem egyet és próbálta magam türtőztetni. Nem szabad, hogy bunkó legyek vele! Figyelmeztettem magam.

  -Harry, itt nem minden RÓLAM szól. – mondtam neki halkan.

  -Akkor mégis kiről? – mondta, csaknem kiabálva. – Két éve, amikor vége lett, te egyenesen attól a pillanattól, amikor ott hagytál egyedül, úgy kezeltél, mintha halott lettem volna. Szerinted mit éreztem? Őszintén, hogy eset szerinted nekem mikor láttalak utána Daniellel nevetgélni? Én teljesen összezuhantam. – mondta ki. Meglepődtem, mert úgy gondoltam, hogy egy fiú nem beszél ilyenről. Erre tessék. – Ott hagytál a szarban. Szerettelek és te a képemhez vágtad, hogy ez számodra csak „Kamasz szerelem”. Én tényleg szerettelek. De úgy veszem észre, hogy te sosem szerettél. Neked nincsenek érzéseid. – szűrte ki a fogai közül.

  Egy könnycsepp hullott ki a szememből, amit gyorsan letöröltem. Enyhén szólva szíven ütöttek a szavai, de valahogy szörnyen ideges is lettem. Azt hittem, neki aztán igazán tudnia kellene, hogy vannak érzéseim.

  -Fejezd be Harry! – álltam fel már én is. Eléggé ideges lettem. – A múltról pedig nem szeretnék beszélni.

  -Láttod? Én szeretnék beszélni róla! De persze téged kell nézni. Daisy, miért nem akarsz róla beszélni? Talán szégyelled magam, azért, amit tettél?

  -Nem, nem erről van szó. – sütöttem le a szemem. Nem akartam elmondani neki a szakításunk okát. Nem akartam, hogy utána sajnáljon vagy akármi más. Egyszerűen nem akartam, hogy megtudja.

  -Akkor miről Daisy? – kiabált Harry. Egy kicsit megijedtem tőle. Gondolom, hogy a többiek már az ajtóm előtt állnak és hallgatóznak.  

  -Nem akarok erről az egészről beszélni. – nyögtem fel. – Nem akarom, hogy esetleg te máshogy néznél rám és…

  -Nem kell törődni az érzéseimmel. Már egyszer megbántottál. – szűrte a fogai között. Éreztem, hogy a vér megfagy az ereimbe. – És szerinted, nekem csak te vagy? Több millió lány van még, akit megkaphatnék. Vannak sokkal gyönyörűbbek és jobbak. Hidd el, hamar találnék valaki mást! – mondta a szemembe nézve lenézően.

  Csalódottan néztem rá. Nem akartam hinni a fülemnek. Vannak gyönyörűbb és jobb lányok. Ezt eddig is tudtam, de most, hogy ezt a képembe vágta. Úgy mondta nekem, mintha csak egy érzéstelen ember lennék, akit az ilyen nem hat meg. Pedig vannak érzéseim és lányból vagyok. És ez senkinek sem esne jól. Tudtam, hogy elkap a sirathatnék hamarosan. Nem akartam, hogy lássa, hogy sírok. Főleg nem, hogy gyenge vagyok. Elindultam az ajtó felé, de az utolsó pillanatban visszafordulta és idegesen álltam meg Harry előtt. 

  -Ide figyelj Harry! – kiabáltam rá. Megijedtem a saját hangomtól. Nem tudom, hogy hogyan tudhattam ennyire hangosan kiabálni, mint most. A remegő kezemet ökölbe szorítottam a testem mellett.  – Vannak érzéseim és soha, de soha többet ne merészelj olyat mondani, hogy nincsenek! Nem tudsz, te semmit sem. Igen, tudom, hogy találhatsz nálam sokkal jobbat. Ezt mindig is tudtam. Rólam pedig semmi sem szól! Tudod mit? Már nekem van elegem a beszólásaidból! Igen, ott hagytalak téged régen, amit a mai napig bánok. Nem tehetek róla, hogy hittél nekem. Én hazudtam akkor neked ... – kezdtem el hangosan sírni, amire Harry meglepetten nézett rám. – Úgy gondoltam, hogy mindennél fontosabb a karriered és a banda. Tudtam, hogy jó irányba haladsz, és én csak akadályoználak benne. Ezért mondtam azt, amit mondtam. Rettenetesen szenvedtem. Neked nem kellett azon aggódni, hogy jól döntöttél-e vagy sem. Nem tudod, hogy milyen minden reggel, úgy felkelni, hogy vajon megbocsájt- e valaha az a személy, akit szeretsz. Direkt mondtam, akkor azt, amit, hiszen a célom az volt, hogy megutálj és könnyebb legyen elfelejtened. Úgy gondolom sikerült is megutálnod. De, csak hogy tudj valamit. Szeretlek baszdmeg! – ordítottam a képébe sírva.

  Nem vártam meg, hogy mit mond, csak sarkon fordultam és kirontottam az ajtón. A látásom elmosódott a könnyeim miatt, de még így, ’vakon’ is láttam, hogy mindenki ott állt az ajtóm előtt. Mit sem törődve velük a bejárati ajtóhoz rohantam, majd könnyeimmel harcolva felhúztam a cipőmet és magamra vettem a kabátomat.

  -Harry! Normális vagy hülye gyerek? Mégis mit tettél vele?  – hallottam Danielle ideges kiabálását.

  -Ha most nem mész utána, akkor életed legrosszabb döntését hozod meg, Haver! – mondta Louis idegesen Harrynek.

  Ennyit hallottam, mert kinyitottam az ajtót és kiléptem az udvarunkra. Nem akartam messzire menni, ezért az én kedvenc helyemet tűztem ki célnak. Egy régi játszóteret, ami amúgy gyönyörű volt és persze kihalt. Csak egy-két kutya sétáltató járt arra néha. Most jónak láttam oda menni. A könnyeim még mindig folytak lefelé az arcomon. Nem volt messze a játszótér, így nem lepődtem meg nagyon, amikor már oda is értem. Leültem az egyik szárazabbnak tűnő padra és kiadtam magamból mindent. Csak sírtam és sírtam. Bántottak Harry szavai. Olyan volt velem, mintha egy kutya lennék. Átgondoltam magamba ismét a beszélgetést és még jobban rám jött a sírás.

  Nem hoztam a telefonomat, így Daniellék biztos aggódtak már értem. Elég sokáig lehettem kint, mert már kezdett sötétedni. Erőt vettem magamon és élettelenül indultam meg haza. Elkezdtem kutatni a kabát zsebembe és szinte áldottam az eget, hogy benne találtam az én nyugtató nikotin szálaimmal tele lévő dobozomat. A lehető leghamarabb megnyújtottam egy szálat. Mélyen, rettentő mélyen beleszívtam. Jól esett, de most még ez sem segített.

  Nem sokkal később már a házunk előtt álltam és csak befelé néztem a házba. Bent égett a lámpa. Még kihasználtam a cigim felét. A könnyeim megint elkezdtek peregni. Féltem bemenni. Akárhogy próbálkoznék, ezt a csalódást és fájdalmat nem hiszem, hogy el tudnám rejteni egy műmosollyal. Sajnálva néztem, hogy elszívtam a cigimet. Sóhajtottam egyet, majd kinyitottam a kaput. Beléptem rajta és letöröltem az arcomról a könnyeimet, de nem túl sokra mentem vele, mert újabb és újabb követte a társait. Már éppen a lépcsőn léptem volna fel, amikor kicsapódott az ajtó és Harry lépett ki rajta. Kétségbeesett arcot vágott. Idegbeteg módjára becsapta az ajtót maga után és szörnyű gyorsasággal indult meg a kapuhoz. A sietségét én zavartam meg, mert véletlenül nekem rohant. Tehát nem vett észre. Nem foglalkozott vele, hogy nekem jött, hanem csak ment tovább. Az utolsó pillanatban, mikor már kinyitotta volna az kaput, megállt és úgy maradt, ahogy volt. Háttal állt nekem. Szipogtam egyet véletlenül, mire Ő hirtelen megfordult, odarohant hozzám és szorosan megölelt. 

  Nem tudtam, mit csináljak. Próbáltam magam eltolni tőle, de nem engedte. Csak szorosabban szorított magához. Feladtam az esélytelen próbálkozást és elsírtam magam. Rázkódott a testem. Eléggé kiborultam, Harry pedig még szorosabban húzott magához.

  -Annyira, de annyira sajnálom Daisy! – suttogta a hajamba és elkezdte simogatni a hátam. Én is átöleltem őt és így sírtam tovább, a fejemet a nyakába rejtve…  

20.rész " Memories : ) "

   A kanapén ültünk és mindenki engem nézett. Egy kicsit zavart, mert már így is eléggé zavarba voltam. Nem tudom, hogy mi üthetett belém Harry kapcsán. Ha tehetném, akkor visszapörgetném az időt, de belegondolva jó érzés volt. Akármennyire is kerültem, itt legbelül tudtam, hogy szükségem van Harryre. De a fejem általában okosabb és azt kiabálja: „Védd a szíved egy újabb fájdalomtól!” Felsóhajtottam, most már vagy tizedszerre. Nem tudtam másra gondolni, ami talán annak is köszönhető, hogy Harry mellettem ül. Eléggé közel.  

  -Mond, milyen volt tegnap? – nézett rám Danielle. – Nagyon rosszul voltál?

  -Nem voltam túl jól…

  -Szörnyen volt. – helyesbített Harry mellettem. – Higgyétek el, én már csak tudom.

 Ezen a mondatán mindenki elkezdett vigyorogni. Akaratlanul, de én is elmosolyodtam.

  -Na, igen, szörnyen voltam. Szeretnék bocsánatot kérni.

  -Daisy fejezd már be! – mondta Niall. – Nem tehetsz róla, hogy rosszul lettél. Mással is megesik.

  Nem válaszoltam, csak rámosolyogtam. A többiek elkezdtek beszélgetni. Mellettem Zayn és Perrie volt, akik eléggé el voltak foglalva a másikkal. Elmosolyodtam és ránéztem Harryre. Engem nézett. Néztük egymást egy ideig, amikor hirtelen rám jött, hogy meg akarom csókolni. Vágytam Rá. Harryre. Kínos volt, de igaz. Harry szeme cikázott a szemem és a szám közt. Ó-ó. Még mielőtt egymásnak estünk volni, itt mindenki szeme láttára, felálltam és elmentem a fürdőbe. Magamra zártam az ajtót és leültem a kád szélére.

  Mi bajom van?  Kérdeztem magamtól, de megválaszolni nem tudtam. Miért csókoltam meg Harryt és miért vágyok rá ennyire? Erre már sejtettem a választ, de féltem kimondani. Féltem. Attól is, hogy már nem vagyok elég jó neki és, hogy ismét csalódok. Mi lesz, ha neki Taylor kéne. Azt tejesen megérteném, hiszen egy világsztárral nem tudok csak úgy versenybe szállni. De akkor Harry miért néz rám így?

  Még mielőtt megzavarodtam volna, felálltam és odasétáltam az ajtóhoz. Kinyitottam és már mentem volna ki, amikor valaki – pontosabban Harry – visszatolt a fürdőbe. Bezárta maga után az ajtót és megállt előttem. Nem néztem fel rá, csak a pólóját bámultam.

  Nem szólalt meg és én sem. Kezdtem magam feszülten érezni, amikor Harry hirtelen felemelte a fejem az egyik kezével és megcsókolt. Lágyan éppen, hogy csak érintette az ajka az ajkamat, mégis jól esett. Adott egy hosszú csókot a számra, majd abbahagyta. Kinyitottam a szemem és az arcomat vizsgálgatta.

  -Harry? Mit művelünk mi? – néztem rá aggódva. Leültem oda, ahova az előbb és néztem Harryt.

  -Fogalmam sincsen, Daisy. – nézett rám félve. – Én…

  -Igen?

  -Nem tudom, össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogy miért, de erre a pillanatra már két éve várok. Reméltem, hogy egyszer egy nap mi ismét… Mindig erre gondoltam, csak erre, hogy egyszer talán. Nem bírtam nélküled. Lehet, hogy hülyeségnek tartod, de nekem te vagy az a lány, akire szükségem van. – hadarta el.

  -Ó – ennyit bírtam kinyögni. Az összeesés szélén álltam. Kimondta Harry azt, amit igazából én is érzek iránta. Azt hittem, hogy nem szeret erre tessék. Nem tudtam mit mondani. Féltem, hogy lesz valami baj köztünk. Nekem ez egyszerre még túl gyors. Az egyik pillanatban még utálom a másikba meg szeretem. – Nem tudok, mit mondani Harry.

 -Tehát, te nem így érzel. – nézett rám. A tekintette megváltozott. Olyan fájdalmas képet vágott, hogy szívem szerint oda rohannék hosszá és átölelném.

 -Erről szó sincs Harry. Én félek, attól, hogy majd találsz egy jobbat. Félek, hogy már nem lenne olyan, mint régen. Neked ott van Taylor… - néztem bele a szemébe.

 -Taylor, Ő csak egy barát. Nekem nem ő kell. Őt nem tudnám Úgy szeretni, mint téged.

 -Én nem tudom… - zavarodtam össze.

 -Szeretsz vagy nem? – nézett a szemembe. Nem tudtam a választ. Vagyis tudtam, de féltem kimondani.

 -Nem tudom. – gyűlt könny a szemembe.

 -Tehát nem. – mondta és elindult kifelé. Utána akartam szólni, de gombóc nőtt a torkomba. Bezárta maga után az ajtót és én ott maradtam. Egyedül. Azon agyaltam, hogy most talán elrontottam mindent. Megbántottam Harryt, sőt Harry érzéseit, de nem merem elmondani neki, mit érzek. A könnyeim potyogtak lefelé. Tudtam, hogy ezt most ki kell adni magamból. Leültem a földre és elkezdtem sírni.

  Már egy ideje bent lehettem, amikor valaki kopogott. Nem válaszoltam. Nem néztem fel mikor kinyílt az ajtó. Csak egy lila hajkoronát láttam a látószögemből. Perrie.

 -Úristen, mi a baj Daisy? – kérdezte. Csak megráztam a fejem. Azt akartam, hogy menjen el. Egyedül akartam lenni. – Tudok segíteni?

 -Köszönöm, de nem kell. Ezt egyedül kell megoldanom. Kérlek, elmennél? – néztem rá kedvesen. Bólintott, majd kirohant az ajtón. Pár perccel később Danielle és Eleanor jelent meg az ajtóba. Rögtön berohantak és leültek mellém. Eleanor azonnal átölelt.

  -Daisy? Jól vagy? Mi történt? – nézett rám Daniellel aggódva. – Kérlek, mondd el, mert segíteni akarok.

  -Semmi sincs. – nyögtem fel. Eleanor elengedett és elkezdte bámulni az arcom, csak úgy, mint Danielle. Nem tudom elmondani most. – Kérlek, menjetek ki. Majd megyek. Jól leszek! – erőltettem magamra egy mosolyt.

  -Ugye tudod, hogy nekünk bármit elmondhatsz? – nézett rám El.

  -Tudom és köszönöm! – öleltem meg mindkettőjüket. Visszaöleltek, majd ahogy kértem, kimentek az ajtón. Kivettem egy vattakorongot és letöröltem a szemem alul az elfolyt szemfestéket. Belenéztem a tükörbe. Elég rosszul néztem. A szemem vörös volt és csillogott. Vettem egy nagy levegőt és kiléptem az ajtón. Amikor megjelentem a többiek előtt, mindenki rám emelte a tekintetét, csak egy valaki nem. A göndör hajú fiú a telefonját nézte és egyáltalán nem reagált rám. Hát jó. Danielle, Perrie és Eleanor kérdőn néztek rám. Mosolyogva bólintottam. A szememmel Larát kerestem. Niall mellett ült és beszélgettek. Úgy láttam jól kijönnek egymással. Lara rám nézett és küldött felém egy puszit. Elvigyorodtam és én is küldtem neki.

  -Jöhet az ajándékozás bébi bogyóim? – visította Louis. – Tegnap alig tudtam már elaludni. Már nem bírok a seggemen ülni…

  Mindenki felpattan és az ajándékát kereste. Olyanok voltak, mint a gyerekek. Vigyorogva néztem, ahogy mindenki visszaül a helyére, a már kezében lévő rengeteg ajándékkal.

 -Daisy, te nem jössz megnézni az ajándékaidat? – kérdezte Danielle a karácsonyfa alul. Nem tudom, hogy hogyan került oda…: D

 -Megyek. – felálltam és leültem a karácsonyfához. Ahogy láttam, már csak az én ajándékaim voltam ott. Rengetek szatyor. Amikor jobban megnéztem és láttam, hogy mik vannak rá írva sokkot kaptam. Gucci, Armani, Victoria’s Secret, Chanel és így tovább. Tátott szájjal néztem a többiekre, akik egyszerre nevettek fel.  

 -Megsem merem nézni. – nevettem fel. Még hangosabban kezdtek neveti a többiek.

 -A Chaneles az tőlünk van. – mutatott Eleanor Louisra és magára. Belenyúltam a szatyorba és a bene lévő ajándék csodálatos volt. Egy Chaneles púder, alapozó, szájfény, szempillaspirál és körömlakk volt benne. Azt hiszem, hogy egy ideig nem kell semmilyen smink terméket vennem. J Méreg drága lehetett ez az ajándék, de annyi nyugtatott, hogy van pénzük és számukra ez csak egy ’ kis ’ ajándék.

 -Ezt tőlem van. – mondta Danielle és a kezembe nyomta a Victoria’s Secretes szatyrot. Belenyúltam és valami selyem anyagot tapintottam ki. Kiemeltem és azt hittem, hogy elájulok. Egy olyan köntös volt a kezembe, amit a VS-s angyalok viseltek a New York Fashion Week-en.

 -Ezt, hogy tudtad elintézni? – néztem rá tátott szájjal.  

 -Vannak kapcsolataim. – kacsintott.

  Tovább néztem az ajándékokat. Perrietől és Zayntől Zarás felsőket kaptam és csakúgy sminket. MAC terméket, amit legjobban szeretek. Nialltól egy Armanis parfümöt, aminek elképesztő illata volt. Adott hozzá egy karkötőt. Megnéztem és egy ír zászló volt rajta. Érdekesen néztem rá.

 -Csak, hogy sose felejts el! – mondta. Oda mentem hozzá és megöleltem. Adtam a hajába egy puszit. A többieket sem hagytam ki a pusziból és az ölelésből. Már mindenkihez oda mentem, kivéve egyhez. Megálltam előtte, ő felnézett rám. Szinte ölni tudott volna a tekintetével.

 -Köszönöm az ajándékot! – motyogtam. Bólintott, majd tovább mentem leülni. Danielleltől egy ruhát kaptam, majd szólt, hogy várjak. Eltűnt – gondolom a szobájába ment – majd egy halvány rózsaszín dobozzal tért vissza. Kíváncsian néztem, de ő csak mosolyogva oda adta a dobozt. Kinyitottam és elhúztam a védő fóliát. Egy halvány barackszínű balett cipő volt benne. Egy spicc cipő. Csodálva néztem. Az emlékek villámcsapásként tértek vissza.

  Régen balettoztam. Anya támogatott, miközben apa állandóan ellenezte. Szerettem csinálni, de apa féltett, hogy megsérülök egyszer. Tovább akartam vinni a táncot, teljesen az Amerikai Ballett Akadémiáig. Ez volt az álmom. Rengeteget táncoltam. Aztán egyszer az egyik fellépésemen elestem. A mentők vittek el.  A lábközépcsontom spirálosan eltört. Ezt V.metatarsus törésnek nevezik. Anyának ekkor betelt a pohár és végleg megtiltotta a táncolást. Elvett tőlem minden olyan dolgot, ami a balettal kapcsolatos. Ezen belül a cipőmet is. Danielle tudta, hogy mindig is balettozni akartam, szóval ez az ajándék csodálatos.

  -Köszönöm Danielle. – suttogtam és megöleltem. Elnéztem még egy darabig a cipőt, ami gyönyörű volt.

  A többiek, ahogy láttam örültek az ajándékaiknak, amit tőlem kaptak.  Hál’ istennek még az utolsó pillanatban sikerült tegnap vennem Larának is Zarás felsőt, ami nagyon tetszett neki. Örültem. Elnéztem a többieket, amikor akaratlanul is arra a személyre néztem, akire nem akartam. A telefonját bámulta. Amikor felemelte a fejét én rögtön lesütöttem a szemem a padlóra.  

  -Álmos vagyok, nagyon bunkó lennék, ha lefeküdnék aludni? – néztem a többiekre.

  -Deghogyis. – szólaltak meg szinte egyszerre. – Biztos kimerült vagy. Aludj jól! – mondta Niall.

  -Jól van. Sziasztok! – motyogtam és bementem a szobámba. Leültem az ágyra és csak néztem ki a fejemből. Egy idő után meguntam és elővettem a telefonomat. Kikerestem a táskámból a fülhallgatómat és bedugtam a telefonba. Elkezdtem hallgatni a Little Mix - Turn your face -t. Most ez illet a hangulatomhoz. Felvettem majdnem teljes hangerőre. Jó érzés volt. Miután vége lett a számnak még egyszer lejátszódtam és még egyszer. Már magamban énekeltem a refrént, amikor hirtelen kinyílt az ajtóm. Kivettem az egyik fülesem és vártam, hogy valaki átlépje a küszöböt. Ez meg is történt és pont az a személy lépett be, akire nem számítottam. Harry. Arca meggyötört volt, csak úgy, mint amilyen az enyém lehetett. Leült az ágyam mellé és rám nézett. Tudtam, hogy egy hosszú beszélgetés fog következni. Sóhajtottam egyet és felkészültem egy igazán őszinte és hosszadalmas  beszélgetésre… 

19.rész " Már nem érdekel ; ) "

   A gyógyszer keserű érzést keltett az egész számba, de nem nagyon érdekelt, mert szörnyen álmos voltam és éreztem, hogy a szemem tapad le. Sóhajtottam egyet, majd belebújtam a takarómba és jól bebugyoláltam magam. Mikor egész kényelmesen elhelyezkedtem, Harry elkezdett mellettem mocorogni. A szemem csukva volt és tudtam, hogy hamarosan elalszok.

  -Daisy, jól vagy? – suttogta Harry a fülembe. Úgy megijedtem tőle, hogy kipattant a szemem és felültem. Helyesebben próbáltam felülni, mivel Harry feje az enyém felett volt. Mondanom sem kell mennyire összefejeltünk.

  -Áu – nyögtem fel és megfogtam az homlokom. Szörnyen fájt, de ahogy láttam Harryt, a homlokát szorongatva, neki sem esett túl jól. Egy kis idő után felnevettem, majd ő is. – Két szerencsétlen. Amúgy jól vagyok már.

  -Akkor jól van. Bocsánat, hogy lefelejtelek. – mondta szégyenlősen.

  -Semmi baj. Legalább elmúlt az álmosságom. – mondtam őszintén. Érdekes, de a hirtelen fájdalomtól teljesen elmúlt az álmosságom. Felültem az ágyba és a takarót magamra húztam. Néztem, ahogy Harry megkerüli az ágyat és leült mellém.

  -Kérhetek a takaróból? – nézett rám.

  -Persze. – mosolyogtam rá és közben kihúztam magam alól a takaró másik felét. Odaadtam Harrynek, aki közelebb csúszott hozzám és betakarózott. A testünk összeért, ami jól esett. Meleg volt és én pedig majd megfagytam. Jobban magamra húztam a takarót és így ültünk. Kicsit kínos volt ez a csend. Harry elkezdett keresni valamit a mellette lévő polcon, majd mire megtalálta - a távirányítót – bekapcsolta a velünk szemben lévő Tv-t. Elkezdett kapcsolgatni és közben motyogott az orra alatt, hogy hogyan lehet ennyi hülyeség és ennyi reklám. Mosolyogva hallgattam, amikor megláttam az egyik csatornán egy ismerős jelenetet. Ezer közül is megismerném az én kedvenc filmemet. Reszkessetek betörők! Imádtam, pedig már kívülről tudtam az összes részt.

  Már a film végénél jártunk, amikor éreztem, hogy kezdek ismét álmos lenni. Körülnéztem a szobán egy órát keresve. Az éjjeli szekrényemen találtam egy digitális órát, amely 22:15-t mutatott. Igen meglepődtem, mert azt hittem, hogy még csak 8-9 körül lehet. Tehát eléggé sokáig szenvedhettem.

 Lentebb csúsztam az ágyon és kényelmesen elhelyezkedtem. A fejem csaknem Harry lábához ért, aki még mindig ült.

 -Már alszol? – kérdezte halkan-

 -Ühüm. – motyogtam. Nem válaszolt, hanem ő is lentebb csúszott mellém. Eléggé közel volt hozzám. Ha tehetném, akkor. Nem, inkább nem gondolok semmire sem, főleg arra, hogy mennyire közel van hozzám. Felnéztem rá és éppen engem nézett. A szeme megint belefúródott az enyémbe. Álltam a pillantását, de mikor éreztem, hogy kezdek lassan összeesni  a tekintetétől, akkor egy pillanatra elnéztem másfelé. – Jó éjszakát DD!

  -Neked is Harry. – mondtam és becsuktam a szemem. Halottam, ahogy kikapcsolja a Tv-t és még feláll lekapcsolni a lámpát. Nem éreztem mást, csak azt, hogy mellettem besüpped az ágy. Nem tudom, hogy valóban-e, de úgy vettem érzékeltem, hogy még közelebb feküdt hozzám. A fejem most a karjánál volt a lábam pedig összeért az övével. Tudtam, hogy arrébb kellene mennem, de az igazat megvallva, nem akartam.

  Így, Harry teljes közelségében, szépen lassan elnyomott az álom. Nem álmodtam semmit sem, a gyógyszer eléggé kiütött.

 Reggel eléggé álmosan keltem fel. A hasam hangos korgással jelezte, hogy nincsen benne semmi. A fejem kicsit fájt, mert valami nyomta. Kinyitottam a szemem és eléggé meglepődtem. Harry rajtam feküdt. A lábát átlendítette rajtam az egyik kezével pedig a hasamat kulcsolta magához. A másik kezét kerestem, majd rájöttem, hogy azon van a fejem. Tehát ez volt az, ami nyomott. Kicsit kellemetlenül éreztem magam. Ne tudtam, mit csinálni, ezért rögtönözve köhögtem egyet. Harry rögtön felugrott és rám nézett.

  -Megint rosszul vagy? – nézett rám kitágult szemekkel és már rohant is a fürdőszobába. Érdekesen néztem utána, amikor pár perc múlva megjelent előttem. Furcsán néztem rá, majd hirtelen előjött belőlem a nevetés.  – Jól van, nevess csak! – vágta be a durcát.

  -Kár, hogy nem láttad magad, Harry. – nevettem még mindig.

  -Ezt még visszakapod! – mondta.

  -Vegyen ezt fenyegetésnek? – kérdeztem tőle.

  -Vedd, aminek akarod. – kacsintott. – És amúgy, hogy vagy? Esetleg semmi szédülés, hányinger, láz?

  -Nincs semmi bajom. Csak éhes vagyok egy kicsit. – mondtam.

  -Oh, értem. Várj meg, mindjárt jövök! – mondta és beletúrt a hajába – ami nála a hajbelövés volt – majd kiment az ajtón, engem egyedül hagyva. Kihasználtam az alkalmat és a táskámmal együtt bementem a fürdőbe. Megálltam a tükör előtt, és amit láttam eléggé gáz volt. A festékből, ami tegnap volt rajtam, már csak egy kisebb folt látszódott a szemem jobb sarkán. Az arcom meg szinte olyan fehér volt, mint a fal. Kikerestem a táskámból az arclemosómat, majd mikor sikeresen megtaláltam, megnyitottam a csapot. Gyorsan lemostam magamról minden koszt és smink maradványt.

Felfrissülve töröltem meg az arcom a csap melletti törölközőbe. Kikerestem a kedvenc krémemet és bekentem vele az arcom, utána pedig a szempillaspirálommal átfutottam a szempilláimat. A hajamat átfésültem, de jobbnak láttam most inkább felfogni. Gyorsan feltűztem a fejem tetejére, megigazítottam a ruháimat és kiléptem az ajtón. Egy kis meglepetés ért. Az ágy már ugyan úgy volt, mint, amikor beléptünk ide tegnap, a közepén pedig egy nagyobb tálca volt, mindenféle finomsággal. Egy fehérrózsát találtam a tálca mellett. Elmosolyodtam és odamentem leülni. A tálcán gofri, lekváros kenyér, joghurt – persze a kedvencem: banános, csoki darabokkal –, kávé és narancslé volt. Csodálkozva néztem, amikor Harry felköhintett mellettem. Hátra fordultam és láttam, hogy a Tv-nél áll. Rámosolyogtam a legkedvesebb és legaranyosabb mosolyommal, amitől egy kicsit zavarba jött. 

  -Megfelel ez az étel? Tudom, elég szegényes és elég kevés és persze nem is legjobb és legfinomabb. Sajnos nem tudták elin… – kezdett el hadarni. Ahelyett, hogy válaszoltam volna, felpattantam, odaléptem hozzá és adtam neki egy puszit az arcára. Szörnyen belepirult.

  -Harry, ez tökéletes! Köszönöm a reggelit! És köszönök mindent! Még sosem törődtek velem ennyire. Még egyszer bocsánatot szeretnék kérni, amiért elrontottam a karácsonyodat.

  -Shh – mondta. – Tudod, ha nevetni fogsz, ha nem, nekem szerintem ez volt az eddigi legjobb karácsonyom. Azért, mert veled lehettem! – mondta, mélyen a szemembe nézve. A szavai eléggé meghatottak, ezért, hogy nehogy elsírjam magam előtte, visszamentem a reggelimhez és elkezdtem enni.  Ha tudná, én mennyire örültem, hogy akár csak egy este, de akkor is vele lehettem. Rettenetesen hiányzott már Harry. Most nem feltétlen Harry ölelése, csókja vagy bármije, hanem Harry, mint a régi barátom…

  -Utána indulhatunk hozzátok? – nézett rám.

  -Persze. – mondtam, kicsit túlhatározottan ia. Harry felnevetett, majd bekaptam az utolsó falatomat. Én összeszedtem a holmimat és pár perc múlva már a kabátomba és a cipőmbe álltam, kint, a szoba ajtónk előtt, Harryt várva. Végre megjelent és bezárta maga után az ajtót. Némán tettük meg a lifthez vezető utat. Megnyomtam a lefele gombot és vártunk. Egy kis idő múlva kinyílt a lift ajtó és mindketten beszálltunk. Nem kellett sokat várni, hogy leérkezzünk. A lift egy apró sípolással jelezte, hogy megérkeztük a földszintre. Az ajtó kinyílt és hirtelen mindenhol fényeket láttam. Kellett egy idő, hogy visszanyerjem a látásomat. Próbáltam magamhoz térni, de egyre több fény és kattanás érkezett felém és Harry felé. Egy pillanatra abba hagyták és rájöttem, hogy mi ez. Pontosabban kik ezek. Papparazzik. Rengetek fotós és Tv-s ember. Harry kapcsolt gyorsabban, ugyanis megfogta a kezem és húzni kezdett kifelé a liftből. Én lehajtott fejjel siettem utána és közben a kérdésekből halottam pár szót vagy nevet. A legtöbbször ennyit értettem: „Új barátnő? Taylor?” ’’Harry Styles minden bizonnyal megcsalta a barátnőjét, Taylor Swiftet!” Még a szám is tátva maradt. Harry odaadta gyorsan a recepciósnak a kulcsot, aki sajnálva nézett Harryre és rám. Elköszöntünk tőle, majd a kijárat felé vettük az irányt. Szinte valahogy éreztem, hogy kint is állnak kamerások és fotósok. Nagy levegőt vettem és felkészültem az újabb megvakulásra. Lehajtottam a fejem és csak követtem Harryt. Gyorsan kinyitotta a kocsiajtót, majd mindketten beszálltunk. Már indította is az autót és minél hamarabb eltűntűnk a szállodától. Láttam rajta, hogy eléggé ideges így inkább meg sem szólaltam. Bekapcsolta a rádiót, amiben valami lassú szám ment. Szép zene volt, de fogalmam sem volt, hogy ki énekli.

  -Jól vagy? – kérdezte Harry.

  -Attól függetlenül, hogy kb. mindenhol csak fekete foltokat látok igen. – mondtam. Amióta beszálltunk a kocsiba, állandóan csak foltokat látok. Elsőnek azt hittem, hogy majd elmúlik, de már kezd eléggé idegesíteni, hogy még mindig nem látok semmit sem.

  -Csukd be a szemed. Elsőnek zavarni fog, hogy úgy is látod, de olyan 2 perc után jobb lesz. – mondta. Úgy tettem, ahogy mondta. Valóban, zavart a sok folt, de éreztem, hogy kezd elmúlni. Nem tudom, meddig tarthattam csukva a szemem, amikor hirtelen megállt a kocsi. Kipattant a szemem és boldogan LÁTTAM, hogy megérkeztünk hozzánk. Kiszálltam a kocsiból és Harryvel az oldalamon oda sétáltunk az ajtóhoz. Kikeresetem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót. Oda bent, teljes csend volt. Ránéztem az órára és láttam, hogy még csak 9 óra van. Bentebb mentünk Harryvel és kissé ledöbbentünk. A többiek még mindig ott voltak nálunk. Liam, Louis, Eleanor, Perrie, Zayn, Niall, Dani és még Lara is. Mindannyian egymás nyakába aludtak. Niall, Lara és Eleanor a földön aludtak, a többiek pedig a kanapékon. Rosszul éreztem magam Lara miatt, amiért áthívtam és még csak itt sem voltam.

  Harryvel összenéztünk, majd elindultam a szobám felé. Halottam, ahogy Harry jön mögöttem. Bementem a szobámba, kinyitottam a szekrényemet, majd kivettem az összes ajándékot. Rámosolyogtam Harryre, majd az összes ajándékkal a kezembe, kimentem a karácsonyfához. Mindent alá raktam, kivéve egyet.  A Harry ajándékát. Az a táskámba volt. Elég kellemetlen, de egy igen apró ajándékot adok neki. Egy levelet, amit egyszer írtunk egymásnak még régen, amit a képpel együtt raktam el a táskámba. Nem akartuk kimondani, hogy mit érzünk egymás iránt, ezért ezeket írtuk. A kezembe a borítékkal mentem vissza a szobámba, Harryhez. Meglepetésemre az ágyamon ült, csakúgy egy borítékkal a kezében, mint én.

  -Figyelj, Harry az én ajándékom, eléggé szegényes. – pirultam el. – Igazából azt hittem, hogy el sem fogsz jönni hozzánk, ezért… tessék! – ültem le mellé és adtam át neki az ajándékát. 

  -Semmi baj Daisy! – mosolygott. – Akármi az biztos, hogy örülni fogok. Ez pedig az én ajándékom! Sajnos 2 nap múlva lesz, de nézd meg.

  -Jól van. – mondtam és elkezdtem kibontani a borítékot. Nagy nehezen sikerült kibontanom és a lélegzetem is elállt, amikor megláttam mi van benne. Két darab jegy a Broadway színházba. A két jegy valóban 2 nap utánra szólt. Megnéztem az előadás címét és azt hittem, hogy meghalok. Hattyúk tava c. Balett felvonás. Egy könnycsepp bukkant elő a szemem sarkából. Tudta, hogy imádom a balettot. És, hogy a Hattyúk tava a kedvencem. A Broadway színház, pedig egyszerűen lenyűgöző és méreg drága. Csoda, hogy egyáltalán Harry el tudta intézni, mert oda csak úgy lehet bekerülni, ha már vagy több hónappal ezelőtt lefoglalják a helyet. Mondjuk, ha Harry Stylesról van szó, akkor biztos intézkednek.

  -Istenem Harry, ez a legeslegjobb és legszebb ajándék, amit valaha kaptam. – öleltem meg. A könnyek folytak a szememből. Ez mindig is az álmaim közé tartozott, hogy egyszer elmehessek és megnézhessem ez a darabot.

  -Megérdemled! Két jegyet vettem, hogy ne kelljen egyedül menned. Majd elvihetsz valakit magaddal. Például Danielle biztos szívesen elmenne veled. – motyogta a nyakamba.

  -Nem! – engedtem el, egy pillanatra. – Én az szeretném, ha te jönnél velem! Te vetted a jegyet és én ragaszkodok hozzá, hogy velem gyere!

  -Hát, ha szeretnéd. – mondta.

  -Mindennél jobban. – mondtam neki és utána egy kicsit meglepődtem magamon. Mégis mi bajom van? Miért ragaszkodok ennyire Harryhez? Igaz, tegnap nagyon rendes volt velem, de ahogy mondta, ami elmúlt az elmúlt. A mosoly lehervadt az arcomról és kezdtem rá jönni, hogy mégis jobb lett volna inkább Daniellelnek szólni a színház kapcsán.

  -Majd beszélek Paullal, hogy biztosra ne szervezzen be nekem semmit sem. De, hé, mi a baj? – emelte fel a fejem az egyik kezével. Nem akartam, de muszáj voltam rá nézni. Mélyen a szemembe nézett. Utáltam ezt az érzést. Muszáj neki ennyire jóképűnek lenni? Nem tudom, hogy mi bajom lehetett, mert egyszer csak elkezdtem felé közeledni. És ő is felém. Már nagyon közel volt az arca az enyémhez, amikor nem bírtam tovább és mohón rátapasztottam a számat az övére. Elsőnek csak az alsó ajkát csókolgattam, amikor Harry elkezdett durvábban csókolni. Belementem a játékába és most nem akartam abbahagyni. Mindennél jobban akartam Őt. És ahogy éreztem Ő is engem. A keze a derekamra csúszott és közelebb húzott magához. Nem kellett túl erősen magához szorítania, mert én magamtól is mentem. Szinte a szám már összeforrt az övével. Egy aprót sóhajtott, amire mosolyra húztam a szám. Ő hangosan felnevetett ezen és utána visszatért a számra. Beleharapott az alsóajkamba és éreztem, hogy kezdet lassan összeesni Harry csókja miatt. Egy kis idő múlva elváltam tőle, mert már nem nagyon kaptam levegőt. Idegesen kapkodtam ki és be a levegőt. Harry sem volt másképp. A homlokát az enyémnek támasztotta és úgy nézett a szemembe. Most ő kezdett el apró csókokat nyomni az számra.

  -Harry, mit csinálunk most? – kérdeztem két csók közt.

  -Fogalmam sincs. – suttogta és tovább csókolt. Az egészet egy hangos csörömpölés zavart meg a konyhából. Mindketten összerezzentünk és én automatikusan felálltam. Harry is felállt és egyszerre indultunk meg kifelé az ajtón. Márt éppen nyitottam ki a nyílászárót, amikor Harry megfogta a kezem, magához húzott és egy gyengéd csókot lehelt a számra. Rettentően jól esett. Becsuktam a szemem és mikor abbahagyta akkor én adtam egy puszit a szájára. Megjelent az arcán az a szokásos csibészes mosoly. Felnevettem, majd a lehető leggyorsabban léptünk ki az ajtómon. Rögtön a konyha felé mentem, ahol Eleanort és Louis találtam. Louis a földön feküdt széttört tojással maga körül. Eleanor pedig felette állt és nevetett. Amikor Louis rám nézett, kétszeresére tágult a szeme.

  -Úristen. – sikított és felpattant. Odarohant hozzám és szorosan megölelt. Mosolyogva öleltem vissza. Eleanor is oda jött és megölelt.

  -Jól vagy Daisy? – kérdezte Eleanor. Ránéztem mögöttük Harryre, aki engem tanulmányozott. Eléggé kínosan éreztem magam az előbbiek miatt.

  -Mindennél jobban. – mondtam mosolyogva, őszintén.