4.rész " A múlt! "

   Zavartam kapcsoltam be a Tv-t és kezdtem el kapcsolgatni. Próbáltam nem arra gondolni, hogy Harry mellettem ül, úgy egy karnyújtásnyira.  Már vagy 10 perce ülünk egymás mellett, teljes csendben. Tapintani lehetett a levegőben a feszültséget. Nem tudtam mit mondani neki, pedig 2 év alatt állandóan a kérdéseket állítottam össze a fejemben. Most pedig olyan vagyok, mint egy befosi nyuszi. Legszívesebben felpofoztam volna magam.

  -Hé, nem rakunk be valami DVD-t?- törte meg a csendet Harry. Halkan beszélt, de még így is olyan volt, mintha kiabált volna. 

  -Nézhetünk valamit, ha gondolod, de nekem nincsen semmi jó filmem. – válaszoltam egyszerűen neki. Szörnyen zavarban voltam.

  -Fent van online a Paranormal Activity 4, de ha gondolod, nézhetünk mást is.

  -Tökéletes lesz, de lehet, hogy közben be fogok pisilni a félelemtől. – Hát igen ezt kimondtam hangosan is. Király.Harry hangosan felnevetett.

  - Itt vagyok én is nem kell félned- mondta vigyorogva- Bekapcsolom a laptopot oké?

   Bólintottam és már nyitotta is az Apple-t, ami a dohányzó asztalon volt. Beírta keresőbe a filmet és már el is indította. A film elkezdődött, beállította a laptopot úgy, hogy mind ketten lássuk és elhelyezkedett mellettem. A lábamat most leraktam a földre, hogy Harry elférjen kényelmesen.Ez meg is történt, eléggé közel hozzám. Ha a kezem leraktam volna magam mellé akkor összeért volna az övével.

   A film már javában ment. A negyedénél jártunk, amikor még semmi”izgalmas” nem történt. Én igazság szerint nem néztem túlságosan a filmet. Még az első 3 részt se láttam, mert Danielle mikor megnézte az első részét a filmnek állandóan azzal fárasztott, hogy ő mennyire fél.Akkor megfogadtam, hogy nem nézem meg semmi pénzért sem. Erre tessék, pont azt nézem. Sőt rögtön a 4. részt. 

  Oldalra pillantottam Harryre, majd elmosolyodtam, mikor láttam, hogy tátott szájjal nézi a filmet. Rám nézett, én pedig rögtön elkaptam a tekintettem és elkezdtem nézni tovább a filmet. Láttam, hogy Harry mosolyog. 
  Voltak a filmbe izgalmas részek, de leginább a gondolataimba meredtem. A fejemben csak a múltban történő dolgok forogtak. Amikor Harryvel együtt voltunk, mikor még minden jó volt. Egy iskolába jártunk, nagyon jó barátok voltunk. Mindent együtt csináltunk, mindig együtt voltunk. Egy nap pedig minden megváltozott, Harry bevalotta, hogy szeret engem és ez a szeretet egyáltalán nem baráti. Rájöttem, hogy én is hasonlóan érzek iránta, így összejöttünk. Nagyon szerelmesek voltunk és boldogak. Igazából nem is értettem, hogyan lehettünk csak barátok. A suliba mi voltunk az álompár. Harry egy banda frontembere volt, én pedig a barátnője. Aztán Anne-el, Harry anyukájával rábeszéltük Harry-t, hogy induljon az X-factorba. Elment és hálistennek sikerült, bár egészen máshogy, ahogy azt elképszeltük. Egy új "családja" lett, a One Direction-os fiúk. Louis, Zayn, Liam és Niall.
  A próbákon sokat találkoztunk, hiszen hozzá is bejártam, ha engedték és Daniellehez, mert ott táncolt, mint háttértáncos. Harry mindig szomorú volt mikor látott, mert a fellépések és az állandó felkészülések közt nem tudtunk nagyon találkozni. Ekkor történt meg az a dolog, amit az életemben legjobban bánok. Hazudtam neki, hogy nem szeretem. Egy hazudság volt csupán, hogy neki jobb legyen. A karrierjének. Még mindig magam előtt látam, ahogy meggyötört arccal néz rám, miután elmondom neki, hogy nem szeretem őt. 

  Harry hirtelen felugrott a helyéről, kiszökkentve engem a gondolataim közűl. Felhúzott szemöldökkel, értetlenül néztem a göndör hajú, ijedt tekintető fiút.  

  -Nem láttad? Ott volt a kisfiú a csaj mellett? Hát én ezt nem nézem tovább.- mondta Harry teljes rémülettel.Elnevettem magam rémült arca miatt.

  -Harry, ez csak egy film- kezdtem el- Nyugodj meg!

  -Ez egy szar film- adta elő a menő fiút pár pillanat után. - Inkább nézzünk valami mást!

  -Rakj be valami Disney mesét attól szerintem nem ijedsz meg, de mondjuk a szépség és a szörnyeteg… Abba szörny van.- mondta neki, mire csúnyán nézett rám.-Harry?

  -Igen?

  -Ha szépen kérlek, segítenél nekem kimenni?

  -Persze DD- nézett a szemembe. A szívem megállt egy pillanatra. DD. Harry régen midig így hívott, amit a többi ismerősünk sosem értett. A kezemmel megtámasztottam magam és próbáltam felállni. Harry a segítségemre sietett. Óvatosan megfogta könyökömet, az másik kezével pedig átkarolta a derekamat így segítve engem.

  -Hova szeretnél menni?- kérdezte.

  -Ki, az udvarra!

  Érdekesen nézett rám, de odakísért az ajtóhoz. Ott rám segítette a kabátomat és a gipsz mentes lábamra ráadott egy mamuszt. Gyorsan megtapogattam a kabát zsebemet, amíg Harry felvette a kabátját és belebújt a cipőjébe. Kinyitotta az ajtót és a hidegség rögtön megcsapott. Úgy járta át a testem a téli hideg, mint ahogy a nikotin, amikor beleszívok a cigarettámba. Hátra mentünk az udvarra, a hintaágyhoz. Beleültem és kikutattam a zsebemből a cigimet. Kivettem a dobozból egy szálat, a gyűjtóval együtt. Harry leült mellém és érdekesen nézett rám. Nem foglalkozva vele, a számba helyeztem a cigimet és meggyújtottam. Az ismerős érzés most megint végig futott az egész testemben. Nyugtató volt.

  -Mióta cigizel?-kérdezte Harry rám sem nézve.

  -Két éve.- válaszoltam neki nyugodtan. Felkapta a fejét és a szemét az enyémbe fúrta. Álltam a pillantását. A zöld szemei ragyogtak a hol fényében. Nem nagyon láttam őt, csakis a szemét és persze a körülötte lévő sötétséget. Nem tudtam, hogy mire gondolhatott, de a szemébe csalódottságot és megbánást láttam, amit nem értettem. Kezdtem zavarba lenni a pillantásától, ezért elkaptam a tekintettem és a semmibe meredve szívtam bele megint a cigarettámba.

  -Nézd Daisy - kezdett bele Harry - beszélnünk kéne. Két éve…

  -Harry, én most nem szeretnék beszélni arről!

  Beleszívtam megint a cigimbe. Rosszul éreztem magam. Nagyon rosszul. Legszívesebben sírni tudtam volna. Még egy utolsó szívást szívtam a cigiből és elnyomtam a hinta melletti virágcserépbe. Felálltam így jelezve Harrynek, hogy kész vagyok. Gyorsan felpattant és megint átkarolt engem. Így kísért el teljesen a kanapéig.

   -Elmegyek, gyorsan lezuhanyozok! Ha éhes vagy csak szólj és csinálok valamit neked, de ki is szolgálhatod magad, ha gondolod!

   - Segítsek zuhanyozni?- kérdezte csibészes mosollyal. Felnevettem, majd ott hagytam. A zuhanyzás izgalmas és hosszadalmas volt, így hogy az egyik lábam kint volt a kádból. Mikor végeztem a tüsfördő leöblítésével, megtörölköztem és magamra kaptam egy melegítőt és egy kötött pulcsit. Gyorsan megmostam a fogam, majd kinyitottam az ajtót, lekapcsoltam a villanyt és elindultam a konyha felé. Öntöttem magamnak egy pohár narancslevet, majd kivettem egy másik poharat  Harrynek. Az órára pillantottam, ami 10:36-ot mutatott. Meglepődtem, hogy elment az idő.

  Egyensúlyozva próbáltam oda vinni Harrynek a narancslevét, de mire oda értem nem várt dolog ért. Harry elterülve feküdt a kanapén. A keze a teste előtt volt keresztbe, fonva, az Iphone-ja pedig a hasán. Nagyon aranyos volt így.Leraktam a narancslevet az asztalra és átmentem a szobámba. Kivettem a szekrényemből egy pokrócot és a lehető leghalkabban próbáltam (amennyire a gipsz engedte) visszamenni Harryhez. Elvettem Harry hasáról a telefont, majd betakartam őt a porócommal, amire nyögött egyet és megfordult. Szinte biztos voltam, hogy egy mosolyt láttam az arcán. Fej csóválva ültem le az egy személyes kanapéra. A kezembe volt a telefonja és úgy gondoltam, hogy megnézem, ha már elaludt. Elhúztam a képernyőt, majd mikor kérte a jelszót a telefon, gondolkodás nélkül írtam be a 2022-t. Meglepetésemre elfogadt, Harry régi állandó jelszavát. Vigyorogva nyitottam meg a képek közül a ’’Cats xx’ nevű albumot. Elkezdtem nézni a képeket. Egy cica, majd még egy és követték a társai. Már vagy a 80-ig képnél jártam, amikor az egyiknél megálltam. Harry volt rajta egy szőke hajú lánnyal. Harry viccesen nézett a lányra. Jobban megnéztem a lányt, de csak a szőke haját láttam, majd rá döbbentem, hogy én vagyok az. Gyorsan kiléptem az albumból, lezártam a billentyűzárat, majd a telefon már az asztalon is volt. Kikerekedett szemekkel néztem magam elé. Miért van rólam kép Harrynek? Miért pont egy macskás albumban? És miért nem törölte ki ezt a képet?

A kép

   Harry elkezdett hirtelen ide-oda mozogni addig, amíg el nem érte a kívánt testhelyzetét. A lábát teljesen felhúzta maga alá és úgy szundikált tovább. Már nagyon álmos voltam ezért felálltam és átültem oda ahol előbb Harry a lábát pihentette. Megtámasztottam a fejem és éreztem, hogy elnyom az álom csodaszép világa… 

3.rész "Ajaj : )"

~2 hónappal később~

   2 hónap hamar elment. A fejemben már csak az a 1 hónap forgott, amikor végre leveszik a gipszet. Na de térjünk csak vissza, 2 hónappal előbbre.

  Amikor hazaértem végre a kórházból, az óta új trónhelyem lett. A nappaliban lévő kanapé. Mondhatni  ugyanabban az állapotban van a fekvőhelyem, csupán Danielle igazítja meg néha a párnámat és az alattam össze vissza lévő lepedőt. Azt túlságosan nem értem, hogy hogyan gyűrhetem úgy össze, hogy a földön kötött ki, amikor nem is tudok rendesen mozogni.

   Danielle állandóan itt volt nekem. Mindig leste a kívánságomat és mindent megtett értem. A táncpróbákra ugyanúgy eljárt és csak este 8ra ért haza. Rosszul érezte magát. Bántotta, hogy csak ő tud menni táncolni és nagyon sajnált, hiszen tudta, hogy ezt várom már régóta.

  Igen, a másik dolog a fájdalom. Amikor hazaérkeztem nem mutattam ki senkinek sem, hogy akármi bajom lenne. Bármint belül. A lelkemben. Megvártam amint Danielle elmegy a próbákra délután 1 kor és akkor kezdetét vette a már szinte megszokott sírásom. Mondhatni napi rendemmé vált. Ám az első hét után, amikor elkezdődött az X-factor első élő adása, egy váratlan vendég érkezett. Igazából nagyon megijedtem, mert valaki dörömbölt az ajtón és tudtam, hogy Danielle nem lehet, hiszen őt néztem a Tv-ben, Liam sem lehetett, mert ő  meg ott volt végig Daniellel. Végül erőt vettem magamon, letöröltem a könnyeimet és oda sántikáltam az ajtóhoz. Kinyitottam és az anyám volt ott. Sírva ugrottam-, bár ahogy engedte a gipsz- oda hozzá és öleltem magamhoz.

   Anyukám egy teljes hétig volt itt és vigyázott rám. Maradni akart továbbra is, de a főnöke hívta, hogy vissza kell mennie, dolgozni. Azt is csodáltam, hogy egyáltalán egy egész hétre adott neki szabadságot. Amíg itt volt addig nagyon sokat beszélgettünk. Elmesélte, hogy miután apámat kizavartam a kórházból felhívta telefonon anyát apa. Mondta neki , hogy teljesen meglepődött, hogy egy ilyen”kis” hír hallatán ennyire rosszul lettem. Innen látszik, hogy nem ismer. Anya látta rajtam, hogy még mindég nehezén érint ez a téma és többet nem is hozta fel. Danielle persze nagyon örült anyámnak, mert így sokkal nyugodtabb volt a tánc próbán és úgy amúgy is. Én már teljesen beletörődtem a sorsomba.

   -Basszus nem láttad a Kandee magas sarkúmat? Tudod a vöröset. - kezdett el magyarázni nekem Danielle. Már vagy fél órája össze-vissza rohangál a lakásunkban, ugyanis Liam elhívta színházba őt, mert most lesz az évfordulójuk. A 2. éves. Danielle már két napja állandóan erre készül.  Azt hitte minden renden lesz, de a haja valahogy nem akart sehogy sem állni. Egy tincs felállt neki eléggé vicces pózban.

   - Nézted már a két ajtós szekrénybe, a szobádba, drága? – kérdeztem tőle ordítva, mert ha hallásom nem téved, akkor már a fürdőben van, és éppen zuhanyozik.

   -  Oh, istenem tuti, hogy ott van. – Sikoltott örömében a fürdőszobából.

 Megkerestem a Tv távirányítóját magam alól és elkezdtem kapcsolgatni a csatornák közt. Egy értelmes műsort sem találtam. Szeretem ezt a Tv-ben. -.-’ Benyomtam a 14-es csatornát, amin általában mindég jó zenék mennek. Rita Ora- Rip c. száma ment. Boldogan énekeltem az utolsó sorokat. Nem néztem, hogy milyen szám jön mivel igen el voltam foglalva a körmöm nézegetésével.

  Felcsendült egy ismerős hang. Elsőnek Zayn Maliké, majd az én drága Liamemé. Nevetve hallgattam a számot. Tudod, hogy egy ilyen számon, mint a Little Things nem nevetni szoktak, de számomra nagyon szórakoztató volt. Ismerem őket elég jól és egy ilyen szomorú szám alatt én egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy a humorheroldok, hogy tudnak ilyen komolysággal énekelni, mint most, a klipben.

  Majd a vicces kedvem rögtön elrepült, amikor meghallottam a hangját. Nem néztem a TV-nek a képernyőjére, mert tudtam, hogy csak rosszabb lesz.Magam elé bámultam és úgy hallgattam azokat a sorokat, amit Ő énekelt. Éreztem, hogy könnyes lesz a szemem. Kész, ennyi. Idegesen nyúltam a távirányítóért és egy nyomással kikapcsoltam a TV-t.

 Halk cipő kopogást halottam és Danielle kukucskált ki a fal mögül.

  -Na, gyere már had nézzelek meg!- kértem őt mosolyogva.

 Előre lépett és megállt előttem úgy, hogy láthassam teljes egészében. Gyönyörű volt. Hajával nem tudom mit csinálhatott, de már tökéletesen állt, ahogyan eltervezte. Nem festette ki túlságosan magát, csak egy kis szempillaspirál és egy halvány piros rúzs volt rajta. A Topshopos ruhája, amit most vett tökéletese passzolt a cipővel, amit hál istenek megtalált.

   -Liamnek le fog esni az álla! Szegényt már most sajnálom!- mondtam neki. Ő elkezdett nevetni és leült mellém az ágyra. Elővette mobilját és írt Liamnek egy üzenetet, hogy jöhet érte. Pár perc múlva már jött is a válasz.

  - Nagyon sajnálom, hogy magadra hagylak- fordult hirtelen felém Dani. – Tudod, hogy ha akármi van, csak hívj.

  - Tudod, hogy nem lesz semmi bajom sem. Ne merészelj még most is aggódni! Ez csak a te napod és a Liamé. Viszont én kezdem úgy érezni, hogy megfagyok.

  Lehúzta magamról a takarót és felültem az ágyba. Danielle rögtön a segítségemre sietett, de egy egyszerű kéz rándítással jeleztem, hogy nincsen rá szükségem. A mankót, amit az egyik orvostól kaptam még a haza jövetelem előtt most a hónom alá raktam és a szobám felé kezdtem el bicegni.

   Kinyitottam az ajtót és feloltottam a villanyt. De hiányzott már az én kis szobácskám. Hiába próbáltam rábeszélni Danit, hogy hagy legyek a szobámba, nem engedte egy percre sem, hogy ne legyek a szeme előtt. Ez egy kicsit idegesített olykor, de tudtam, hogy csak aggódik miattam. 

  Oda sétáltam – pontosabban szerencsétlenkedtem ezzel a mankóval- a ruhás szekrényemhez és kivettem belőle azt a Wildfoxos felsőt, amit Danielletől kaptam nemrég. Magamra kaptam, majd belenéztem a tükörbe. Mit ne mondjak elég gázosan néztem ki. Viccesen nézett ki a melegítő nadrágom így, hogy a gipszes nadrágomnál fel volt húzva a térdemig. Vicces vagy nem sajnos most csak melegítőt tudok viselni. A szőke hajam most gubancosan állt szerteszét, mert tegnap kisebb szerencsétlenkedéssel, anyával és Daniellel hárman mostuk ki a hajam. Persze már az senkinek sem volt eszébe hogy ki is kéne fésülni. Oda sétáltam az asztalomhoz, hogy kivegyek a fésű tartóból egy fésűt, majd neki láttam a fájdalmas szenvedésnek. Viszonylag gyorsan végeztem és visszabicegtem a már kabátban lévő Daniellehez.  Még gyorsan elraktam az ágyneműt, mert untam, hogy egész nap csak fekszem. Elpakoltam és leültem úgy hogy csak a gipszes lábamat raktam fel a kanapéra.

   Danielle már idegesen toporzékolt, amikor az ajtó kinyílt.

  -Na végre! Sziasztok!- köszöntötte Danielle Liamet egy apró csókkal. Sziasztok? Ki van még itt?

  - Szia, Kicsi lány! – jött oda hozzám Liam. Adott két puszit az arcomra- Hogy vagy?

  - Szia Leyum! Jól vagyok, köszi! –mosolyogtam rá.

  Már idegesen néztem szét, hogy ki lehetett itt, de Liamtől nem látta semmit.

  Egy pillanatra arrébb állt és szerintem még a szívem is megállt abban a pillanatban, amikor a szemünk találkozott egymáséval. Éppen a cipőjét vette le. Miért veszi le a cipőt? Ő nem csak Liamet hozta el? Mi folyik itt? Daniellere néztem, aki már engem nézett.

 -Sajnálom, de nem hagyhatlak egyedül. Igazából  anyukádnak akartam szólni, de ő mivel dolgozik így ő kiesett. Liammel beszéltem és Harry éppen ráért  és azt mondta átjön. 

  Látta rajtam Danielle, hogy kezdek ideges lenni. De nem csak ideges voltam, hanem kétségbe esett. Még mielőtt megszólalhattam volna ők már kiléptek az ajtón.

  És én ott maradtam kettesben egy teljes éjszakáig azzal a fiúval, akivel régen erős kapcsolatom volt. Ettől a pillanatomtól félek már 2 éve…

2.rész "A fájdalom"

 Minden sötét volt. Nem éreztem mást csak szúró és kellemetlen érzést a homlokomon.  Nagyon fájt. Úgy éreztem magam, mintha felgyújtották volna az egész fejem. A szúró érzés egyre jobban felerősödött és ezt egy nyögéssel próbáltam tompítani.
   -Daisy? Jól vagy? – hallottam Danielle aggódó hangját. Még nem volt erőm kinyitni a szemem ezért csak egy halk aha formáltam a számmal.
  A fájdalom kezdett elmúlni és én csak egy halk beszélgetést hallottam Danielle és egy másik nő közt. Nem értettem, hogy miről van szó, mert iszonyatosan halkan beszéltek. Egy halk ajtó csapódást hallottam. Kinyitottam a szemem. Meglepődtem.
  Egy hófehér szobában voltam. Az orr csavaró gyógyszer szag még jobban arra utalt, hogy egy kórházi szobában vagyok. Nem értettem miért vagyok itt, hiszen csak egy kis esés ért egy kő miatt.
  Danielle amikor észrevette, hogy kinyitottam a szemem gyorsan oda rohant hozzám és megölelt.Ügyetlenül viszonoztam ölelését.
  -Danielle? Miért vagyok itt?-kérdeztem. – Mi történt?
Legfőképp ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, így gyorsan fel is tettem a kérdést. Danielle csak sóhajtott egy nagyot. Értetlenül néztem rá. Fejét lehajtotta és a könnyek elkezdtek folyni az arcáról, rá a nadrágjára.
  -Hé, Dani! Mi a baj?- ültem fel az ágyban hogy megölelhessem, de valami megzavart ebben. Valami nehéz dolog a jobb lábamon. Értetlenül néztem a lábamra, de nem láttam semmit sem, mert le volt takarva egy pléddel, ami alatt egy nagyobb dudor volt. Rettentő gyorsan rántottam le a plédet a lábamról és szó szerint sokkot kaptam.
  A nadrág, amit viseltem magamon le volt vágva a térdemnél és alatta pedig egy nagy gipsz volt. Meg fogtam a gipszet és megmozgattam a lábam. Semmi.  Nem éreztem. Egy kövér könnycsepp gördült végig az arcomon.
 Daniellere néztem, aki már kisírt szemekkel nézett rám, félve. Ijedten néztem rá.
   - Az történt a lábaddal, hogy… -kezdett bele, de kinyílt az ajtó és belépett rajta valaki. Mindketten az ajtó felé néztünk és engem egy újabb sokk ért, mikor megláttam Őt. Nem tudtam levenni róla a szemem. A könnyeim most már elkezdtek ömlöttek az arcomról. A látó szögemből láttam, hogy Danielle engem néz.
   - Danielle kérlek, menj ki!- kérte az Apám. Igen az apám, akit már több mint 6 éve nem láttam. Anyukám ugyanis elvált tőle 10 éve és azóta apám egy új családot alapított egy olyan nővel, akit ki nem állhatok. Engem és a tesómat pedig teljesen kidobott az életéből. Mindég is próbáltam bizonyítani neki az évek során, de ő persze szépen fogalmazva szart rám. Egy tánc fellépésemre sem jött el 6 év alatt. Pedig az életemben most ez a legfontosabb. Harag töltött el.
  Danielle még biztatóan megszorította a kezem és szépen lassan távozott. Utána akartam szólni, de nem nyílt szóra a szám. Kinyitotta az ajtót és kilépett egy egyszerű lépéssel rajta. Az apám most leült az ágyam melletti székre és engem nézett. Én nem foglalkoztam vele. A keze elindult felém, de én fogtam és eltoltam magamtól.
  - Tudod azért vagyok itt, mert anyád megkért rá.- kezdett el beszélni hozzám és én még mindég nem néztem rá. Vártam a folytatást.- Danielle akarta elmondani, hogy mi történt, de valahogy tudtam, hogy nem fogja kibírni. Biztos emlékszel a történtekre. Elestél.Olyan szerencsétlenül hogy eltört az egyik csontot a bokádnál. Súlyosabb mint ahogy gondolnád. 3 hónapig rajta kell lennie a gipsznek. És miután leveszik utána egy jó ideig nem erőltetheted meg.
   Itt rá pillantottam. Ez nem lehet igaz. 3 hónap.
  - M-m-mégis meddig nem erőltethetem meg?- kérdeztem dadogva tőle, most elsőnek hozzá szólva.
  - Attól függ. Kelessz járnod kezelésekre és majd meg mondják.
  - De hiszen 1 hét múlva lesz az X factor...- kezdtem el. Szóval ezért akadt ki Danielle.
  Így még sosem éreztem magam. Az életem a táncról szól. Ezt vártam a legjobban. Azt, hogy egyszer megmutathassam másoknak a tudásomat. Hogy egy ilyen híres tehetség kutatóba eljuthassak. És most vége. Éreztem, hogy hamarosan megint sírni fogok.Apám sajnálkozó tekintetét láttam magamon.
   - Menj el innen.- néztem bele a zöld szemeibe amit tőle örököltem. Megfogta a kezem. Sajnált, de én nem akartam hogy így lásson így, elgyengülve. Én erős vagyok! Muszáj vagyok az lenni. - Azt mondtam, hogy menj el. Most. Takarodj el az életemből és menj vissza a drága 3 gyerekedhez akit csináltál a feleségednek. Eddig sem voltál itt nekem hát most is kibírom- szűrtem ki a fogaim közt neki.
  Meglepődtem magamon, hogy hogyan beszélhetek akárkivel is ilyen gyűlölettel. Apám felállt a székből és szó nélkül oda sétált az ajtóhoz. Még egyszer visszanézett rám, majd bezárta maga után az nyílászárót. Tudtam, hogy egy jó ideig biztos nem fogom majd látni.
  Amint egyedül maradtam  hangos zokogásban kezdtem bele. Olyan érzésem volt mintha egy darabot vágtak volna ki belőlem. Fájt, hogy találkoztam apámmal. Nem akartam őt látni. Ami ennél is rosszabb, hogy abba kell hagynom azt, amit igazán szeretek.
  Az ágyam melletti szekrényben kezdtem el kutakodni. Nagyon reméltem, hogy Danielle behozta nekem a telefonomat. Meg is találtam az legfelső fiókban az én Blackberrymet. Benyomtam a 2. gombot és a kicsöngést jelző hang alatt vártam, hogy végre felvegye valaki a telefont.
  - Haló! Daisy? Jól vagy? Nem történt semmi baj? Fáj valahol? Hülye kérdés hiszen biztos fáj. Sajná... -kezdett bele anyám. Hallottam a hangján, hogy nagyon aggódik.
  - Anya! Ezt én nem fogom kibírni...

1. rész "A baleset"

  Egy és kettő. Három és négy. Magamban számoltam és a zenére a megadatott lépéseket táncoltam ki. És most terpeszbe ugrás és a fejem jobbra-balra. A jobb oldalamon Katy helyezkedett el, akivel jó barátságba vagyunk. A bal oldalamon pedig Danielle, a legjobb barátnőm.  Göndör haja viccesen emelkedett fel és le, ahogyan táncolt. Vigyorogva fejeztem be a táncot.

     -Jólvan lányok! Mára végeztünk! Holnap ugyanekkor próba!- mondta Sarah a tánctanárunk.

  Daniellel összeszedtük a cuccainkat és elindultunk hazafelé.

  Jaj, tényleg bemutatkoznék.  Daisy Conettnek hívnak.  19 éves vagyok. Anyukámmal éltem Watfordban, de elköltöztem a legjobb barátnőmhöz ide, Londonban. A költözésem egyik oka az iskola volt a másik pedig a szerelmem. Hát igen az én szerelmem. Sokan egy személyre gondolnának, de nekem nem valaki az, hanem valami. A tánc. 4 éves koromtól kezdtem el balettozni. Akkor ismertem meg a már előbbiekben említett barátnőmet Daniellelt. Most vele együtt járok táncolni London egyik legismertebb tánciskolájába.  A házunk nem messze van a próbateremtől.  Pontosan 2 utcányira.

   Anyukámmal azóta telefonon tarjuk a kapcsolatot és néha hazalátogatok hozzá. Apukámra majd később visszatérek. ;)

   Danielle káromkodására tértem vissza a jelenbe. Olyan vagyok mostanság, mint egy élőhalott. A héten 5 nap elmegy a próbákra. Most készülünk az X faktor élő adásaira és enyhén szólva is nehezek és sokkal keményebben a próbák. 

   Végül rájöttem, hogy mi baja volt Daninek az előbb, ugyanis a már kezében lévő kulcsot átkozta. Mindég ez történik, ha valamit ő rak el. Sosem talál meg semmit sem.

 Sok szerencsétlenkedés után végre beléptünk a mi kicsike és otthonos házunkba. Lekapkodtuk a cipőnket és egyszerre ugrottunk a kanapéra, amely a nappaliba volt.

      -Kész, végem van! Érzem, hogy hamarosan meghalok.  Nincsen sok hátra. – kezdte el Dani. Erőtlenül ütöttem meg őt a mellettem legközelebb lévő díszpárnával. Ő nyögött egyet és úgy maradt. Párnával a fején. Felálltam és bekapcsoltam a TV. A zene csatornára kapcsoltam, amin pont Taylor Swift- We are never ever c. szám ment. Felhangosítottam és a ‘csodás’ hangommal elkezdtem énekelni a refrént.  Danielle nem túlságosan díjazta a produciomat,ezt pedig úgy jelezte a hasára feküdt és a párnát a fejére húzta. Elnyomtam magamban egy fintort majd legyintettem egyet. Nem tudja, hogy mi a jó...
  Átmentem a konyhába, hogy keresek valamit enni. Találtam tojás és eldöntöttem, hogy készítek magamnak valami finomat. Amíg felraktam a gáztűzhelyre megpirítani a hagymát és a kockákra vágott párizsit addig összekevertem a tojást egy tányérban. 10 perc múlva már az nappaliba voltam és Tv nézés közben ettem.  Mikor befejeztem a ’vacsorámat’ amit este 7kor ettem meg, felálltam, felvettem a kabátomat és kimentem a ház elé a Blackberrymel a kezembe. Úgy döntöttem, hogy felhívom anyát, dee mikor már benyomtam volna a hívás gombot, a csengőhangom megszólalt. Elolvastam a képernyőt: Liam. Gyorsan felvettem.

     -Haló? Liam valami baj van?- kérdeztem aggódva. Nem szokott csak úgy hívni.

     -Szia, Daisy. Semmi baj sincs, csak benézek hozzátok, de mivel Danielle nem veszi fel a telefonját ezért hívtalak téged. Amúgy 5 perc múlva ott vagyok.

El sem tudtam köszönni, mert kinyomta a telefont. Visszamenni már nem akartam, mert a bejárati ajtó idegesítően nyekergett és csak felkellettem volna a bent alvó Danit. Szóval megvártam Liamet. A kabát zsebemből elő vettem a kedvenc Dunhill cigarettámat. Kihúztam egy szálat a teli dobozból, (büszkeségemre ma még csak most gyújtottam rá elsőnek) a számba tettem és egy kis keresgélés után megtaláltam a gyújtómat. Meggyújtottam a cigimet. Nyugalom áradt szét az egész testemben. Jó érzés volt. Már a cigimet nyomtam el a hamutartóba, amikor fényeket láttam az utcán. Vak sötét volt már idekint így sikerült majdnem elestem egy nagyobb kavicsban, mikor oda sétáltam a kapuhoz. Liam pont akkor szállt ki a kocsiból. Nem láttam, hogy melyik fiú hozta el őt a sötétített ablak miatt. A kapuban Liam megölelt, ami nagyon jól esett, hiszen vagy 1 hete állandóan elkerültük egymást.

  Igen, Ő Liam Payne, a One Direction egyik tagja. Az a fiú, aki mindig segít nekem mindenbe. Sok Directionel ölni tudna Liam Payne öleléséért, én pedig teljes nyugalommal és szeretettel ölelem vissza őt. Mikor elengedett, bezártam a kaput és elindultunk a Daddy Direction barátnőjéhez, aki bent mit sem sejtve aludt. Siettük, hiszen mindketten vacogtunk a hidegtől.

   A nagy sietség miatt, éreztem, hogy valamiben megbotlok. Az arcom vészesen közeledett a talaj felé és az esésem a kezemmel próbáltam tompítani. Mikor földet értem, a lábam szörnyen elkezdett fájni. Összeszorítottam a számat, hogy nehogy felkiáltsak.

    -Úristen Daisy!- hallottam  Liam hangját. - Jól vagy?- guggolt le hozzám. Segített felülni, de rettentően szédültem és a lábam is nagyon fájt. Bólogattam Liamnek, hogy semmi baj.  A fejemhez kaptam ahol egy ragacsos folyadék ragadt a kezemre. Jobbnak tartottam nem belegondolni, hogy mi lehet az. Ez legyen                            a legnagyobb problémám. A lábamat viszont nem éreztem. Ez baj, nagyon nagy baj. A lábamra néztem és azt a követ láttam, amiben az előbb megbotlottam. Na, ez remek.