18.rész " "Perfect" Christmas..."

  Reggel álmosan nyitottam ki a szemem. Egy kis időbe telt, mire rájöttem, hogy hol is vagyok. Az én drága, régi szobámba. Mosolyogva nyújtózkodtam ki az ágyon és ültem fel. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem az időt. 09.12. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ugyanis még volt időm a hazafelé tartó vonatig. A 15:30-al megyek majd vissza és addig nem akartam gondolni semmire sem, csak az én drága családomra. Még ez az egy nap itt, velük, majd visszamegyek, itt hagyva őket megint és élem a hétköznapjaimat Londonban. Felkeltem az ágyból és odamentem az ablakomhoz elhúzni a függönyt. Egy kicsit zavarta a szememet a hirtelen világosság. Miután hozzászoktam, kinéztem az ablakon, és amit láttam nagyon boldoggá tett. Minden hófehér volt. Gyönyörű látvány volt. Ez egy igazi, fehér karácsony.

  Boldogan mentem volna ki a szobámból, amikor hirtelen valamin megakadt a tekintetem és visszafordultam az ajtómnál. A szobám falán egy hatalmas parafa tábla volt, telerakva mindenféle képpel és cetlivel. Kíváncsian néztem őket, hiszen ahogy ismerve magam és a memóriám, nem nagyon emlékszek semmire sem. Rengeteg puska és levelezésről megmaradt cetli volt rajta. Az egyiken ez szerepelt: Csókollak, te Drága! <3 Xoxo Lara. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd elkezdtem olvasni a mellette lévőt is: Touch My Body :D Szeretlek, DD xxxx  - Harry. Elnevettem magam, amikor ezt végig olvastam. Régen állandóan ezt a számot hallgattuk Harryvel. Mindketten megtanultuk a szöveget, amit viccesen énekeltünk. Tovább néztem a táblán és rengetek képet találtam ott, amire már egyáltalán nem emlékeztem. Egy kép Daniellel, Larával, Emilyvel és az osztálytársaimmal. Volt egy, amin Harryvel ketten vagyunk, amit levettem. Elnéztem egy ideig, majd elraktam a táskámba és inkább kimentem a szobámból.

  Halkan próbáltam lemenni a lépcsőn, hogyha esetleg valaki még aludna, fel ne ébresszem. Mire sikeresen leértem láttam, hogy már mindenki fel van. A nappaliban ültek és éppen valami mesét néztek. Beköszöntem hozzájuk, majd elmentem a konyhába, hogy igyak valamit. Megörültem, amikor láttam, hogy volt lefőzve kávé. Teletöltöttem egy bögrét, majd azt kortyolgatva visszamentem a többiekhez.

  A nap hátra lévő része nem volt túl izgalmas. Szinte mondhatni mindenki csak fetrengett és lustálkodott. Ann és Johnny, az én drága keresztszüleim 1 óra körül betoppantak és rengeteget beszélgettem velük. Anya, természetesen elhíresztelte, hogy menni fogok a turnéra, amin kereszt apuék csakúgy, mint a többiek szörnyen meglepődtek. Nem nagyon értettem, hogy mire ez a nagy fejhajtás, ezért csak mosolyogtam, és ha kérdeztek mosolyogva válaszoltam. Sajnos nagyon hamar elment az idő és már csak azon eszméltem, hogy háromnegyed óra múlva indul a vonat. Nem volt túl sok kedvem készülődni, de muszáj volt. Hamar kész lettem, és míg búcsúzkodtam a többiektől addig rábeszéltem kereszt anyuékat, hogy Emily majd had jöhessen el hozzánk egy kis időre Londonba. Nagy nehezen beleegyeztek, amire Em elkezdett sikítozni. Mosolyogva néztem végig az öröm kitörését. Nem sokkal később eljött a legnehezebb pillanat. El kellett köszönnöm mindenkitől. Megint. Egy-két könnycseppet még meg is engedtem magamnak. Az állomásra anya és Kim vitt el engem kocsival. Anya éppen akkor szólt, hogy indulhatunk, mikor már az utolsó embert, Emilyt öleltem meg.

  -Vigyázz magadra! – suttogtam neki. – Hamarosan jössz hozzánk és majd mindenkinek bemutatlak. Vedd át a szerepem Kis csaj! – kacsintottam rá. Ő bólintott egyet, majd odaléptem az ajtóhoz.

  Még küldtem mindenkinek egy képzeletbeli puszit a kezemmel és kiléptem az ajtón. Majd megfagytam. Szörnyen hideg volt és a kocsiba sem volt jobb a helyzet. Nem sokat beszélgettem anyáékkal, mert belemerültem a gondolataimban, hogy hogyan is fogom kibírni megint ezt a hosszú vonatozást. A hasam már most görcsbe rándult, ha belegondoltam.

  Nem is vettem észre, hogy megérkeztünk. Anya leállította az autót és kiszállt Kimmel együtt. Vettem egy mély levegőt és én is kiszálltam az autóból. Megnéztem a telefonom és láttam, hogy 15:20 volt. Még van 10 percem.

  -Figyelem, figyelem Kedves utasaink! Kérjük, értsék meg problémánkat, a havazás miatt negyed órát késnek a vonatok! A 23.as indul a 2-es vágányról. Ismétlem, a 23.-as indul a 2-es vágányról! – szólalt meg a bemondóba egy női hang. Szuper, szóval akkor feleslegesen volt a sietség. Anyáékra néztem, akik unottan néztek maguk elé.

  -Ez fantasztikus! – mondtam nekik idegesen.

  -Nyugodj meg Daisy! – szólt Anya és hirtelen megölelt. – Tudod, annyira hiányzol már! Nincs olyan nap, mikor nem gondolnék rád! Ha tehetném, vissza sem engednélek, de tudom, hogy neked a tánc mindennél fontosabb. Neked már ott van mindened!

  -Anya, nekem nálatok fontosabb nincs!! – jelentettem ki és adtam egy puszit a hajára. – Ugye, tudjátok, hogy imádlak titeket? – néztem rájuk.

  -Igen. Mi is téged! – szólalt meg Kim.

  Még beszélgettünk egy keveset, így viszonylag hamar eltelt az idő. A vonatom hamarabb érkezett, aminek nem nagyon örültem. Még utoljára elköszöntem anyáéktól és felszálltam a vonatra. Kerestem egy üres kabint és beültem. A táskámat leraktam magam mellé és elővettem a fülesemet. Még mielőtt elkezdtem volna zenét hallgatni felhívtam Danielle, hogy megmondjam, késni fogok. Vagyis helyesebben csak mondtam volna, mert nem vette fel a telefont.

  Betettem a fülesem a fülembe és elindítottam az első számot, ami a zene listámon volt. Nem sokára elindult a vonat és én éreztem, hogy kezdek elálmosodni. Nem tudom, hogy hogyan, – ekkora zaj mellett - de sikerült elaludnom.  Arra keltem fel, hogy a telefonom rezegni kezdett az ölembe. Kipattant a szemem és ránéztem a kijelzőre. Danielle.

  -Haló? – szóltam bele a telefonba kómásan. Nem tudom, hogy mit csináltam, de hirtelen kezdtem szédülni. Hányingerem lett, a fejem pedig eszméletlenül fájt. Remélem, csak azért lettem rosszul, mert hirtelen keltem fel.

  -Szia! – szólt bele vidáman Dani. – Hívtál! Merre jársz egyébként?

  -Jaj, tényleg. – jutott eszembe. Kinéztem a sötétségbe, majd mikor megláttam az ismerős táját betudtam végre azonosítani, hogy hol is járhat a vonat. – Csak azért hívtalak, mert késett a vonat. Öö… azthiszem, hogy fél óra múlva ott leszek az állomáson.

  -Jaj, ez nagyszerű. Már mindenki itt van. – mondta szomorúan.

  -Tényleg? – lepődtem meg. – De hiszen mennyi az idő?

  -6 óra lesz 5 perc múlva.

  -Úristen, biztos a havazás miatt késik ennyit a vonat! Amúgy egyetek nyugodtan, ha esetleg engem várnátok! Azt hiszem, hogy én ma már nem fogok enni! – mondtam Daniellenek.

  -Miért is? Pedig csirke szárnyat csináltam. Saját kezűleg! – mondta büszkén.

  -Kezdem magam rosszul érezni. – mondtam neki gyorsan. Valóban egyre rosszabbul és rosszabbul éreztem magam.

  -Jaj, istenem. Nagyon rosszul vagy?

  -Nem annyira vészes. – hazudtam, de rájöttem, hogy inkább most nem kéne. – Nem, vajában nagyon szörnyen vagyok!

  -Szegénykém! – mondtam. – Oda küldök valakit! Nyugodj meg!

  -Jó! – mondtam, de nem nagyon nyugodtam meg. Kezdtem úgy érezni, hogy nem bírom tovább és hánynom kell. Ne Daisy! Ne is gondolj ilyenre! Nyugodj meg! A telefonommal a kezembe felálltam, majd kinyitottam az ablakot. Éreztem, ahogy a jéghideg levegő végig járja a testem, ami nagyon jól esett. – Kinyitottam az ablakot szóval most már jobb. – mondtam Daniellenek.

  -Na jól van, nem sokára hívlak és valamelyikünk majd érted megy! Vedd lassan a levegőt és ne gondolj arra, hogy rosszul vagy! Gondolj valamelyik táncra és táncold el fejben! Szia, szia! – rakta le a telefont.

  Magamban számoltam a perceket, így egy pillanatig ténylegesen jobban éreztem magam. Sajnos, ez az érzés nem tartott sokáig, mert megint felfordult a gyomrom. Most igazán jól esne egy szénsavas ásványvíz. Sajnáltam, hogy nem fogadtam el Mamától a flakon vizet, amit töltött nekem. 

  Már kezdtem érezni, hogy nem sokáig bírom, amikor a vonat elkezdett fékezni. Megkönnyebbülten pattantam fel és talán egy kicsit túl gyorsan is, mert elvesztettem az egyensúlyom és majdnem elestem. Nem foglalkoztam vele, mert minél hamarabb le akartam érni a vonatról. A vonat megállt, az ajtó pedig kinyítódott. Amikor leléptem a vonat lépcsőjéről, jó érzés volt végre biztos talajon állni. Nagyokat szippantottam a fagyos levegőből, amitől kezdtem jobban lenni.

  Körbe néztem és láttam, hogy nincsen körülöttem senki sem. Teljesen egyedül voltam a nagy és sötét vonatállomáson. Elindultam a parkoló felé, majd mikor láttam, hogy a személyzetnek kijelőlt helyen áll csak egy autó megálltam és vártam. Már éppen a telefonomért nyúltam volna felhívni Daniellelt, hogy hol van a kocsi, amikor fényt láttam meg a hátam mögül. Ismerős volt az autó, tudtam, hogy értem jött, de azt sajnos nem láttam ki ül a volán mögött. A kocsi leparkolt a kikövezett úton, az árok mellett. Elindultam a kocsi felé és már nem kellett sok, hogy oda érjek és beszálljak, amikor éreztem, hogy a gyomrom elkezd kavarogni. Tudtam, hogy mi következik. A lábam kibicsaklott és elestem. Nagyon szégyelltem magam, de itt ahol voltam elkezdtem öklendezni. A könnyem akaratlanul is kifolyt.

  A kocsi ajtaja kicsapódott és az a valaki oda rohant hozzám. Nem néztem fel rá, hiszen nem is nagyon bírtam. Fogalmam sem volt, hogy kilehetett az, de mit sem törődve leguggolt mellém és a hajamat hátra fogta, amíg én szerencsétlenkedtem. Még azt sem tudtam, hogy kivolt az, de rendkívül hálás voltam neki.

  Egy kis idő múlva már felálltam, de nem mertem hátra fordulni. Rettenetesen szégyelltem magam.

  -Tessék! – szólalt meg az a valaki, akire egyáltalán nem számítottam. Harry. Egy kicsit oldalra fordítottam a fejem és láttam, hogy egy papírzsebit nyúlt felém. Óvatosan kivettem a kezéből és megtöröltem a szám.

  -Köszönöm szépen! Nyugodtan visszamehetsz! Nem kell végig nézned ez a… - mondtam neki.

  -Nem hagylak itt! Főleg nem így! – jelentette ki. – Jobban vagy? Be tudsz szállni a kocsiba?

  -Azt hiszem, hogy igen. – mondtam mindkét kérdésre egyszerre. Lassan megfordultam és megláttam teljes egészében.  Sajnálkozóan nézett rám.

  -Segítsek? – kérdezte.

  -Azt hiszem fog menni. – mondtam és elindultam a kocsi felé. Kinyitottam az ajtót és beszálltam a meleg kocsiba. Nagyon jól esett a meleg, mert az előbbi hóba térdelésem miatt, teljesen átázott a nadrágom.

  Harry beszállt mellém és beindította a kocsit. Meg sem szólalva megfordul a kocsival és elindultunk. Pár perc múlva elkezdett keresgélni maga mellett valamit. Érdekesen néztem rá, mire ő egy bontatlan ásványvizet nyújtott felém.

 -Szerintem ez most jól fog esni. – mondta és rám mosolygott. Elvettem tőle és kibontottam az ásványvizet. Lassan, nagyon lassan kortyolgatni kezdtem.

 -Köszönöm Harry! – mondtam neki hálásan.

  Ő csak rám mosolygott, majd a tekintetét az útra szegezte. Én próbáltam elterelni a gondolataimat, de nem igazán sikerült. Azt hittem, hogy jobb lesz, így, hogy most már gyakorlatilag nem volt bennem semmi, de nem múlt el a rosszullét. Megint kezdtem rosszul lenni. Letekertem az ablakot, de már ez sem segített. Éreztem, hogy kezd előjönni az az érzés, ami az előbb is.

  -Harry, kérlek, állj meg! – szóltam neki gyorsan. Amint megállt én kipattantam a kocsiból és gyorsan elfutottam egy kicsit távolabb a kocsitól. Ismét sikerült megismételnem az előbbit. Nagyon rosszul voltam. Halottam, hogy Harry megint megáll mellettem. Csoda, hogy Ő nem lett még rosszul miattam. A "menet" tartott vagy 2 percig, majd utána ismét beültem a kocsiba. Az ajtót nem zártam be, hanem csak beültem és úgy néztem kifelé. Tudtam, hogy még nincsen vége.

  Harry végig ott állt az ajtó oldalánál és engem nézett. Egyszer- kétszer rátekintettem és láttam rajta, hogy mennyire aggódik. Ismét felpattantam és mentem a már szokásos helyemre. Összesen háromszor sikerült megint rosszul lennem. Éreztem, hogy szörnyen gyenge vagyok. Még visszamászni sem tudtam az autóba. Harry segített.  

 -Indulhatunk? – kérdezte rám nézve. –Már jól vagy?

 -Igen már jól vagyok. – mondtam neki őszintén. – Induljunk, mert már Danielle biztos aggódik!

 -Biztos vagy benne?

 -Igen. – válaszoltam.

  Hazza ismét beindította a kocsit, és amíg ő vezetett addig én kifelé bámultam az ablakon. Már London elején jártunk, amikor Harry hirtelen bekanyarodott egy hotel parkolójába. Beparkolt és leállította az autót. Érdekesen néztem rá.

  -Sajnálom, de nem akartalak így haza vinni. Felhívtam Daniellelt és ő is javasolta, hogy szálljunk meg inkább valahol. – mondta és meg sem várva a válaszom, kipattant a kocsiból. Furcsán néztem, amikor kinyitotta az ajtómat és kisegített. Még csak most döbbentem rá, hogy mennyire legyengültem. Alig bírtam menni.

  A hotel nagyon gyönyörű volt, de gondolhattam volna, hogy a nagy Harry Styles csaknem egy rozoga panzióba fog hozni. Ámulva bámultam az épületet, miközben Harry a recepcióssal beszélgetett. Egy fiatal nő ült az asztalnál, és ahogy láttam szörnyen meglepődött, mikor meglátta Harryt. Mondjuk, éppenséggel ki nem lepődik meg Harryn? Hallottam, hogy a lány megkérdezi, hogy csinálnának egy képet, de Harry elutasította és felém bökött. A nő tátott szájjal nézett rám. Bólogatott valamire és villámgyorsan Harry kezébe nyomott egy kulcsot.

  Harry elindult felém és a lift irányába terelt. Ott vártunk egy keveset, majd mikor megérkezett a lift, akkor mindketten beszálltunk. Viszonylag gyorsan megérkeztünk – bár azt nem tudom, hanyadik szintre -.

A szálloda szobája :)

  Megálltunk egy ajtó előtt, majd Harry egy kis szerencsétlenkedés után kinyitotta. Beléptem az ajtón és elállt a lélegzetem. Gyönyörű volt a szoba.  Nem volt extra nagy, de amilyen kicsi volt annyira szép. Gyönyörködtem volna még benne, ha nem jön rám ismét a rosszullét. A kezemet a szám elő tettem és így futottam a fürdőszoba felé, amit jelen pillanat azt sem tudtam, hogy hol van. Hál’istennek hamar megtaláltam.

   Harry természetesen szaladt utánam. Egy hajgumival összefogta a hajam – amit nem tudom honnan szedett – és elkezdte simogatni a hátam. Egy kicsit megnyugtatott.

  -Fel kell hívnom Daniellelt. – kezdtem el sírni. – A többieket is! Elrontottam a karácsonyukat. Bocsánatot kell kérnem. Harry… Én annyira sajnálom. Lehetnél ott nálunk, de most itt vagy ezzel a nyomorékkal. – mutattam magamra sírva.

  -Sss – suttogta Harry. – Tudod, szívesen vagyok most inkább itt veled! Majd felhívod a többieket! Meg fogják érteni!

  -Nem, én most akarom őket felhívni! – mondtam hangosan.

  -Már én hívtam őket. – mondta Harry a szemembe nézve.

  -De én… - ennyit bírtam kimondani, mert ismét a WC felé hajoltam. Már nem bírtam magammal és elszakadt a fonál. Zokogva szenvedtem a WC felett Harryvel a hátam mögött. Szegény fogta az egyik kezem, amit én teljesen szétszorítottam.

  Miután már éreztem, hogy véglegesen vége van, hullaként öblítettem ki a szám. Harry mindvégig ott állt mögöttem és engem nézett, gondolom azt várva, hogy mikor leszek ismét rosszul. Tudtam, hogy már nem lesz baj. Harry az ölébe kapott és oda vitt az ágyra. Ellenkezni akartam, hogy ne cipeljem, de még beszélni se volt erőm. Lerakott az ágyra és én csak néztem, ahogy eltűnt a fürdőbe. Hallgattam, ahogy engedi a vizet, majd megjelent egy vizes ronggyal a kezében.

  -Feküdj le kényelmesen! – mondta és leült mellém. Úgy tettem, ahogyan kért, majd rá rakta a homlokomra a vizes rongyot. A könnyek még mindig peregtek a szememből. – Lázas vagy, most majd jobb lesz! Ne sírj, kérlek. Inkább pihenj! Jobb már?

  -Igen. – mondtam suttogva. A torkom szörnyen kapart. – Harry, miért csinálod ezt? – néztem rá.

  -Mégis mit? – mosolygott rám. A zöld szeme, mint mindig most is gyönyörűen csillogott.

  -Azt, hogy most itt vagy velem. Miért törődsz velem ennyire? – néztem rá.

  -Mert szeretlek Daisy! – mondta. Meglepődtem, majd láttam, hogy ő is. – Amúgy is, hogyan tudna bárki így hagyni téged?

  -Nem tudom. Én… nagyon sajnálom, hogy elrontottam a karácsonyodat. – motyogtam a földet nézve. – Én mindenkinek…

  -Hagyd abba Daisy! – mondta Harry és felállt mellőlem. – Ki bírod, ha itt hagylak egy kicsit?

  -Persze. – mondtam.

  Harry megfordította a homlokomon a rongyot, majd kilépett a szobából. Elkezdtem keresni a telefonomat és nagyon megörültem, amikor megtaláltam a zsebembe.

 Gyorsan megnyitottam a 'Új sms írását', majd elkezdtem írni: Sajnálom, hogy elrontottam a karácsonyotokat! Érezzétek jól magatokat és békés karácsonyt nektek!!! Xx

  Kikerestem Danielle számát és ráléptem a „Küldés” gombra. Miután jelezte a telefonom, hogy sikeresen elküldtem, Harry lépett be az ajtón. Egy laptop volt a hóna alatt, amit letett a francia ágyra. A kezébe fájdalomcsillapító volt egy palack vízzel. Odaadta nekem a gyógyszert és a vizet, majd bekapcsolta a laptopot.
    -Miért téged küldtek a többiek? - kérdeztem regedt hangon, miközben próbáltam letekerni a kupagját a flakonnak, amit mintha meg sem lehetett volna mozdítani. Harry kivette a kezemből az üveget és egy egyszerű mozdulattal kinyitotta azt. - Köszi!
    -Egyszerű a válasz. Egyedül nekem nem volt barátnőm. - nevetett. - Így én tudtam egyedül jönni.
    -De, Niall...
    -Őt hagytam, hogy had egyen. - rántotta meg a vállát. Elmosolyodtam.
    -És Taylor? - néztem rá.
    -Ő csak egy barát. - mondta komolysággal a hangjában. Bólintottam, majd bevettem a gyógyszert és arra gondoltam, hogy talán ez életem egyik legrosszabb karácsonya.