14.rész "The Friends Helping :)"

  Pánikba estem és a kezembe lévő összes szatyrot elejtettem. Hirtelen kezdtem nagyon megijedni a sötétség és a bezártság miatt. Szívem szerint felsikítottam volna, de amint kinyitottam a szám az a valaki rá tapasztotta a kezét. Úristen. Próbálkoztam ráfokuszálni az illetőre, de csak feketeséget láttam. Próbáltam megnyugodni és a kilincs felé nyúlni, de a kezét elvette az enyémről és a derekamnál fogva neki szorított az ajtónak. Nem tudtam mit csinálni. Teljesen neki szorított az ajtónak és a teste olyan közel volt az enyémhez, hogy egy apró mini méter sem volt köztünk. A keze a derekamról kezdett lefelé vándorolni. A farzsebembe helyezte a kezeit és a fejét a nyakamba nyomta. Elkezdett puszikat adni a nyakamra és valahogy rájöttem, hogy ki az. Az illatából. 

 Niall. Eltoltam magamtól és felkapcsoltam a lámpát. Pár lépésre állt tőlem. Arca kétségbe esett volt. Egy szürke ülepes melegítő nadrág volt rajta egy szürke felsővel, amin egy zöld 3-as volt. A haja össze-visszaállt és kék szemeivel félénken nézett rám.

  -Daisy… - szólalt meg. Többször szóra nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki rajta. Érdekesen néztem rá. Mi volt ez az előbb? Lenéztem a földön lévő ajándékokra és lehajoltam, hogy felvegyem őket.

  -Niall, kérlek, csukd be a szemed! Az ajándékokat ne láthatod meg. - mondtam neki, mintha semmi sem történt volna. Bólintott és oda sétált leülni az ágyamhoz, majd mikor elhelyezkedett becsukta a szemét. Olyan volt mintha csak aludt volna. Odasétáltam a ruhásszekrényemhez. Kinyitottam és eldugtam az összes ajándékot a szekrény aljába. A csomagolást a szőke fiúra nézve, majd holnap fogom csak megcsinálni. Bezártam az ajtót és egy kis ideig még ott álltam. Sóhajtottam egyet, majd oda mentem Niallhez.  Leültem mellé és nem szólaltunk meg.

  Elkezdtem nézni a körmeimet. Nagyon csúnyák voltak. Már ráfért volna egy manikűr. Olyan annyira el voltam foglalva a körömmel, hogy észre sem vettem, hogy Niall keze a combomon volt. Érdekesen fordítottam el a fejem és szemünk találkozott a másikéval. A szeme szomorú volt csakúgy, mint az egész arca. Álltam a tekintetét. Nem tudom, hogy miért, de most valahogy TÚL közel volt hozzám. Máskor sosem vettem észre, de most valahogy zavarba jöttem tőle. Niall kék szemeitől. A kezét elvette a combomról és a nyakamra tette. Annyira lefagytam, hogy mozdulni sem mertem. Mégis mit művel? Az arca már nagyon közel volt hozzám. A szemét, mintha az enyémbe fúrta volna. Közelebb csusszant és egy apró puszit nyomott a számra. Tiltakozni akartam, de valamiért nem tudtam. A szája megint eltávolodott az enyémtől. Elidőzött egy kicsit és megint egy apró puszit adott rá, majd a puszi helyett egy csókot adott rá. Ilyet még nem éreztem. Jól esett. Nem értettem magam, hiszen mégis csak a legjobb barátom. Niall elkezdett egyre mohóbban csókolni, amikor már csak azt vettem észre, hogy rajtam ül. Csókcsatába kezdtünk és ő beletúrt a hajamba. Éreztem, hogy kezd eléggé érdekes lenni ez a helyzet. Abba hagyta egy pillanatra és apró puszikat kezdett adni a nyakamra. Alkohol szagát kezdtem érezni. Zavartan kezdtem el szagolgatni, amikor rájöttem, hogy Niallból árad ez a tömény szag.

 -Niall! – mondtam neki figyelmeztetően. – Hagyd abba!

 Mintha nem is mondtam volna semmit.

 -Én nem akarom abba hagyni Daisy! Én, akarlak téged!- nézett rám komolyan. Ekkor láttam rajta csak, hogy részeg. De még mennyire.

 -Niall, te részeg vagy! – néztem rá. Elkezdett vigyorogni és megint közeledett felém. A kezét a derekam köré fonta és közelebb húzott magához. – Niall, kérlek, hagyd abba! Most!

  Niall ekkor már abba hagyta és én gyorsan kimásztam az ágyból. Niall elterült az ágyamon és vigyorogva nézte a plafont.

 -Tudod, Daisy nagyon jól csókolsz!- kacsintott rám.

 -Niall, te részeg vagy! Inkább aludj!- mondtam neki flegmán. Gyorsan kimentem a szobából és bezártam az ajtót Niallre. Szuper sebességgel mentem oda Liamékhez a nappaliba. Mindketten összerezzentek a hangos belépőm miatt. Egyszerre kapták rám a tekintetüket.

 -Miért nem mondtátok, hogy Niall teljesen részegen van a szobámba?- mondtam nekik csaknem kiabálva. Szörnyen ki voltam akadva és ezt sajnos Daniéken vezetem le. – Azt se tudja, hogy hol van.

 -Én nem tudtam, hogy részeg. –mondta csodálkozva Liam. – Dannel volt valahol, de én tényleg nem tudtam, hogy ennyire részeg. Van valami baja?

 -Nem. – mondtam kicsit ingerülten. Danielle érdekesen nézett rám, Liam pedig egy kicsit sértetten.

 -Daisy minden oké? Neked van valami bajod?- kérdezte Danielle aggódva.

 -Nincs. – mondtam a szemem lesütve. Ó, dehogyis azon kívül, hogy éppen az előbb voltam kissé „baráti” hangulatba Niallel. De azon kívül semmi baj sincs. Rettentően szégyelltem magam. A legjobb barátom rámászott és én hagytam magam. Megcsókolt és én visszacsókoltam. Én…

 -Daisy, minden rendben? – kérdezte Liam is.

 -Miért? Miért lenne akármi bajom?- kérdeztem. Liam csúnyán nézett rám, Danielle pedig az arcomat kezdte el fürkészni. Nagyon ideges lettem ezért inkább átmentem a konyhába. Még csak most jutott eszembe, hogy ennem kéne valamit. Kinyitottam a hűtőt, de valahogy nem volt kedvem semmit sem enni. Ittam egy pohár vizet és már mentem volna a szobámba amikor a telefonom csörgését halottam meg. Vettem egy nagy levegőt és nagy lépésekkel mentem a hang után. A kabátzsebembe hagytam. Kivettem belőle a Blackberrymet és láttam, hogy Ismeretlen hív.

  -Haló?- szóltam bele ingerültem.

  -Daisy? –szólt bele Lara.

  -Oh, Lara, bocs csak rossz napom van!- szóltam bele kedvesebben. Aztán mikor kimondtam a nevét akkor rájöttem, hogy nekünk találkozónk volt. Úristen, hogy mehetett így ki a fejemből?

  -Azért hívtalak, mert bocsánatot szerettem volna kérni, hogy nem mentem a találkozóra… De ha jól emlékszem, akkor nem is hívtalak, hogy mikor. Tudod, most ugye az új állás miatt minden nagyon nehéz. A főnököm nagyon sokat dolgoztat.- sóhajtott egy nagyot.

 -Na, jó, röhögni fogsz, de én is elfelejtettem a találkát, szóval kvittek vagyunk most. – nevettem a telefonba.

 -Ez király- röhögött ő is. – És mizújs? Van valami baj?- vált komolyabbá.

 -Semmi különös. Jól lenne beszélni, azt hiszem. Főleg most.

 -Azt hiszem, hogy most jó lenne. Már lejárt a munkaidőm. Találkozhatnánk fél óra múlva. Várjál csak mennyi az idő?

 -Háromnegyed 7.- néztem az órára.

 -Akkor jó. Neked?

 -Nekem is jó. Hol találkozzunk?

 -Hát én a buszmegállónál lakok. Innen indul a busz, ami a pláza felé megy. Nem tudom a helyét. – mondta szégyenlősen.

 -Az nincsen messze tőlünk. – lepődtem meg. – Akkor a buszmegállóba fél óra múlva! Szia!- motyogtam és leraktam a telefonom. Tudtam, hogy ezt a dolgot valakivel meg kell beszélnem. Nem akartam untatni Danielle ezzel és mást már nem láttam jónak. Eleanor elutazott Louissal és csak Louis szülinapján jönnek vissza, ami pont karácsonykor van, tehát ő sem jöhet most képbe. Oda sétáltam Daniellékhez és leültem melléjük. Mindketten a Tv-t nézték. A Dynamo ment rajta. Imádtam ezt a férfit.

 -Sajnálom az előbbi bunkóságomat!- mondtam rájuk nézve. Danielle és Liam csak mosolyogva bólintottak és a tekintetük megint rátapadt a képernyőre. Elnevettem magam. – Még mielőtt történne valami izgalmas, csak annyit akarok mondani, hogy elmegyek sétálni Larával.

 -Az ki?- kérdezte Liam.

 -Ő az egyik régi barátnőm. – mosolyogtam.

 -Öltözz fel rendesen!- mondta Danielle anyáskodóan. Megint elkezdtem nevetni.

 -Okés, főnök!- mondtam és felálltam. Halkan bementem a szobámba. A lámpa még mindig ugyan úgy volt, mint ahogy hagytam. Félve Niallre tekintettem. Mélyen aludt. Nyílván az alkohol miatt. Halkan szuszogott és én gyorsan elvettem az asztalomon lévő vastag zoknit. Még ránéztem Niallre és kiléptem az ajtón. Bementem a fürdőbe, gyorsan átfésültem a hajam és szempilla spirállal át futottam a pilláimat. A telefonomon megnéztem az időt és örömmel láttam, hogy még van 15 percem, ahhoz, hogy oda érjek Larához. Felhúztam az egyik vastag csizmámat és egy szürke télikabátot.

  -Sziasztok!- köszöntem be Daniéknek.

 Ők morogtak valamit. A tv átka… J Kiléptem az ajtón és elindultam a buszmegállóhoz. Nem volt nagyon hideg. Kicsit furcsálltam is, de nem bántam. Észre se vettem, már ott voltam a buszmegállóba. Ott állt egy magas és vékony lány. Tudtam, hogy Lara az. Amikor oda értem rám nézett és csak egy ideig néztük egymást. Nem bírtam tovább. Mosolyogva megtettem a köztünk lévő távolságot és szorosan megöleltem. Ő is szorosan megölelt. Annyira örültem neki és már annyira hiányzott, hogy a könnyek elkezdtek folyni az arcomon. 

  -Nagyon hiányoztál már Daisy!- suttogta.

  -Nekem is te!- mondtam neki. Elengedtük egymást. Mindkettőnknek könnybe volt a szeme. Most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott nekem a régi legjobb barátnőm. Végig néztem rajta és megállapítottam, hogy nem sokat változott. A barna hullámos haja hosszabb lett és az arca szinte már tökéletes volt. Barna szeme jó összhatást keltett. Nagyon szép volt. Régen is az volt, de most már szinte rombolta az önbizalmamat.

Lara :)

  -Na és hogy kerültél ide? Milyen munkát kaptál?- kérdezte tőle izgatottan.

  -Felhívott az egyik modellcég, ahova beadtam a jelentkezésemet, hogy sikerült a felvétel és szeretnének csinálni egy próbafotózást. Nagyon rossz volt Budapestet ott hagyni, de szerintem megérte, mert John a már mondhatni menedzserem csak jót jósolt nekem. Egy hét alatt már volt 5 fotózás szóval… Most úgy érzem magam, mint egy hulla.

  Mosolyogva néztem, ahogy boldogan mesélte nekem a történetét. Kissé meglepődtem, hogy addig, amíg nem tartottuk a kapcsolatot, ő visszament születési helyére, Magyarországra. Elsőnek Larával az iskolában találkoztunk. Az apukája és az anyukája elváltak. Az apukája volt az Angol származású, így ezért költözött ide még anno. Az anyukája pedig Magyarországon maradt. Sokszor sírt nekem, hogy mennyire hiányzik neki Barbi, az anyukája, de akkor most biztos bepótolta az anyai pillanatokat az évek során.

  -Ez nagyon jó, Lara! És milyen volt Magyarországon? Még megy neked a magyar nyelv? Barbi, hogy van?- kérdeztem tőle. Ő, mint, mindig most is elmosolyodott, ahogy kiejtettem magyar neveket, pedig nagyon sokat gyakoroltam vele még régen.

  -Hú, egyszerre csak egyet. – nevetett fel. – Anyával minden rendben! Van barátja és boldogan él. Még én is meglepődtem, hogy mennyire jól ment a magyar nyelv, így ennyi év angol után is. Na, de veled mi a helyzet? Harryvel mi van? – kérdezte rögtön azt a személyt, akit, Ő is ismert. Valószínűleg még nem tud a mi kis szakításos dolgunkról. Ó-ó mennyi mindent kellesz elmesélnem.

  -Ha tényleg meg akarod hallgatni az én történetemet, azt te nem fogod kibírni. Ne menjünk valahova?- kérdeztem.

  -Mehetnénk igazán. Most nekem nagyon jól esne egy kávé. – forgatta meg a szemét. – Lassan már éhezik a szervezetem egy fekete Starbucks csodára. Merre van a legközelebbi bolt? – kérdezte.

  -Vagy kétutcányira. – mondtam neki. – De sajnos én nem hoztam magammal pénzt…

  -Oh, ettől nem kell tartanod. Hidd, el van nálam elég pénz, hogy ki tudjak fizetni neked egy kávét. – kacsintott rám.

  Elindultunk a kedvenc boltom felé és az oda vezető úttat végig beszélgettük. Megállás nélkül, be nem állt a szánk. Elmesélte, hogy összejött egy magyar fiúval, akit Dávidnak hívnak, de mivel el kellett jönnie ezért szakítottak egymással. Még mindig nem heverte ki őt. Elkezdtem mesélni az én történetemet is, hogy Daniellel élek együtt, ami nagyon meglepte őt.

  -Úristen, neked Danielle Peazer a legjobb barátnőd? – kérdezte extra nagy szemekkel.

  -Igen. – válaszoltam neki egyszerűen. Elkezdtem neki mesélni. Addig beszéltem, amíg észre nem vettem, hogy a sarki Starbucks ajtaja előtt álltunk.

   Oda sétáltunk a pénztárhoz és addig, amíg álltak előttünk a sorba, mi választottunk. Én egy White Chocolate Mocha-t választottam, ami a kedvenceim közé tartozott, Lara pedig egy Caffé Americánot. Egy fiatal nő kiszolgált minket és az italunk tartalmát egy karácsonyi Starbucks pohárba rakta. Boldog karácsonyt kívánt és elköszönt tőlünk.

  -Ki vagy be?- kérdezte Lara kézébe a két pohárral.

  -Szerintem inkább kintre menjünk. - mondtam neki, mutatva a rengeteg emberre. Kisétáltunk a hidegbe és a párnázott székekre ültünk. Olyan helyet próbáltam választani ahol másik nem hallhatják a beszélgetésünket.

  Belekortyoltam a poharamba és rögtön jobb kedvem lett ettől a finomságtól. Larával csendben iszogattunk egy darabig majd rákérdezett arra a személyre, akire most a legkevésbé szeretnék gondolni. Mély levegőt vettem és elkezdtem mesélni neki. Egészen onnan, hogy Harry elment az X-factorba. Itt rögtön rákérdezett, hogy jóba vagyok-e a fiúkkal.

  -A kapcsolatom a fiúkkal nagyon jó!- mondtam neki mosolyogva. – Az összes kicsit idióta, de szeretem őket.

  -A magyar lányok oda vannak értük, de szomorúak, mert azt hiszik, hogy a fiúk észre sem veszik őket. De amúgy, Úristen. Te jóba vagy a One Directionos fiúkkal? És ezt te csak így mondod? Ilyen nyugodtan? – mondta, úgy, mintha egy fanatikus rajongó lenne.

  -Na, jó, hova lett Lara? Mikor lettél ilyen rajongó típus?- kérdeztem nevetve.

  -Nem én, hanem az unokatesóim. Oda vannak értük meg vissza. Egész nyáron ezt kellett hallgatnom. – forgatta a szemét. Elkezdtem még jobban nevetni. Tovább fojtattam. Elmondtam neki, hogy Harryvel, hogyan és miért szakítottunk, amit nagyon sajnált Lara. Be is könnyezett. Utána meséltem neki a balesetről. Ott besokkolt és kérdésekkel kezdett el halmozni. A legvégére Niallt hagytam. Elmondtam neki mindent.

  -Hú, ahhoz képest, hogy velem csak jó történt, téged aztán nem lehet irigyelni. – mondta szomorúan. – Niallel kapcsolatban viszont csak egy kérdésem lenne. Szereted őt? Amikor megcsókolt… mit éreztél?

  Ez a kérdés villámcsapásként ért. Hogy szeretem-e őt? Hát, persze, hogy szeretem. De még sosem gondolkoztam ezen. Nem értem magam. Amikor hozzám ér vagy megölel olyan jó érzés fog el. Mindig megnyugszok és olyan leírhatatlan érzés. Amikor megcsókolt én pedig visszacsókoltam akkor olyan más volt. Máshogy néztem rá. De csak egy pillanatig. Elgondolkoztam. Szeretem Niallt? A legjobb barátomat? Nem, ez nem lehet. Megjelent előttem Harry. A szívem máris a kétszeresére gyorsult. Tudnám Niallt úgy szeretni, mint Harryt? Ez a válasz gyorsan meg született. Hát, persze, hogy nem.

  - Én nem tudom. – vallottam be. Szörnyen össze voltam zavarodva. – Ő a legjobb barátom, de amikor hozzám ér vagy megölel minden annyival másabb. Amikor ma megcsókol akkor én egyáltalán nem tiltakoztam. Sőt én is akartam. Részeg volt én pedig nem…

  -Nem lehet, hogy csak egyszerűen jól esik? Harry után nem volt senkid sem. Ez a reakció szerintem teljesen érthető. És leginkább te tudod, hogy mit is érzel igazából.

  -Én azt hiszem, tudom, hogy kit szeretek igazán.

  -Azt én is. – kacsintott, mire meglepetten néztem rá. – Tudod, ismerlek egy icipicit.

  -Nagyon  köszönöm, hogy meghallgattál! Igazán hálás vagyok.

  -Ugyan, ez természetes! – mosolygott.

  -Tudod, nagyon megijedtem Niall miatt. – mondtam zavartan.- Ő a legjobb fiú barátom. Nem akarom elveszíteni.

  -Megértem. – mondta.

  Elkezdett pityegni a telefonja és elővette a táskájából az Iphone 5-ét, majd  megnézte a kijelzőt és elvigyorodott.

  -John írt, hogy holnap megint szabadnapot kapok, és nem kell bemennem a stúdióba. - mondta boldogan. – Azt hiszem mennünk, kéne. Már negyed 10 van. – csodálkozott.

  Felpattantam és elindultunk visszafelé. Sokat nevetgéltünk. Megmutatta az ikerházat, ahol lakik és ott elbúcsúztunk egymástól. Egyedül indultam tovább hazafelé Liamhez, Danihez és az én részeg, egyetlen legjobb fiú barátomhoz: Niallhez.