17.rész " Christmas Dinner"

   Idegesen gyújtottam meg Dunhill cigarettámat. Mélyen, jó mélyen beleszívtam. A cigim közepénél éreztem, hogy kezdem magam jobban érezni. Már nem voltam olyan ideges, azonban a szomorúság nem múlt el. Beleszívtam megint a cigarettámba és már csak azt vettem észre, hogy elszívtam az egész szállat. Ez nem volt túl nagy akadály, mert belenyúltam a kabátzsebembe, kivettem a cigis dobozomat és kihúztam belőle még egy szállat. Ismét rágyújtottam, ami iszonyatosan jól esett.

  Miközben cigiztem, elkezdtem keresni a telefonomat a nadrágzsebembe. Megörültem, amikor ott találtam. Mivel tudtam, hogy el kell terelnem a figyelmemet arról a személyről, feloldottam a billentyűzárat és felmentem a Twittere.

  Néztem, amit a követőim kiirkáltak a Twitt-falra, majd ráléptem az „Új Twitt írására”

 @DaisyConett I fucked up things... But Christmas is. Merry Christmas to everyone!  Xx

  Miután sikeresen kitwitteltem, láttam, hogy 24 Rt-t kap. Meglepődtem. Vártam egy kicsit és láttam, hogy egy lány megkérdezi: „Mit rontottál el?  ’’Úgy gondoltam, inkább erre nem válaszolok. Mikor már éppen az utolsót szívtam a cigarettámból, a telefonom elkezdett villogni. Benyomtam az egyik gombot és láttam, hogy egy kismadár jelzi, hogy jött valami Twitteren. Megnéztem és elállt a lélegzetem.

 @Harry_Styles:   @Daisy_Conett Merry Christmas too!!! 

  "Enyhén" szólva meglepődtem, de megnyomtam az Rt-t, így jelezve Harrynek, hogy láttam mit írt. Sóhajtottam egyet, magamra erőltettem egy műmosolyt és kinyitottam az ajtót. Muszáj, hogy ne legyek szomorú. Karácsony van és nem ezért jöttem haza, hogy szomorkodjak és bunkózzak a családommal.    

  Gyorsan átléptem a küszöböt és egy-kettőre leöltöztem. Elindultam a fürdő felé, hogy megmoshassam a kezem a büdös cigim miatt. A fürdő az emeleten volt. Felsétáltam a csigalépcsőn és mosolyogva emlékeztem vissza hányszor estem el itt. Egyszer például összevesztem anyával és duzzogva mentem volna fel a szobámba. Sajnos a magánakcióm nem nagyon sikerült, mert a hangos, dörömbölős lépéseim miatt elcsúsztam és leestem annyira, hogy a lépcső alján kötöttem ki.  Anya rögtön kinevetett és egy kis idő után én is vele együtt szórakoztam. Eddig tartott a haragság.

   Feloltottam a lámpát a kicsi fürdőszobába és becsuktam magam mögött az ajtót. A fürdőszobánk tényleg elég kicsi volt. Egy sarok kád volt benne, zuhanyzókabin, WC és egy csap, tükörrel. A fal halvány sárgára volt festve az alján pedig barna, mintás csempe volt. Megmostam a kezemet és közbe megnéztem magam. A hajam már eléggé gáz állapotba volt. Fel volt fogva, de már egy kicsit gubancos volt, mert nyílván elfeküdtem a vonaton. Egy gyors mozdulattal kihúztam a hajgumit, így a hajam dúsan hullott a hátam közepéig. Megráztam és mondhatni egész jól állt. Még mindig éreztem magamon a cigi szagot, ezért elkezdtem keresgélni a polcok közt. Találtam egy parfümöt, amivel jól befújtam magam. Még egy utolsót igazítottam a hajamon, majd kiléptem a fürdőszobából. Már éppen mentem volna le a lépcsőn a többiekhez, amikor Lily lépett ki a szobámból.

   -Daisy, nézd, milyen szép ruhám van!– fordult körbe. Egy sötétzöld kisruhácska volt rajta, fekete harisnyával. A frufruja egy szalaggal volt hátra tűzve. Nagyon aranyos volt. 

   -Nagyon szép vagy! Gyere, menjünk le. – mondtam neki mosolyogva és ölbe kaptam. Leértünk a lépcsőn, majd leraktam Lily-t a földre. Átsétáltam vele a konyhába és nagy meglepetésemre már anya megterített. Gyönyörű volt. Néhány gyertya volt az asztalon és két tányér gyümölcsökkel tele. Gondolom nagyi rakta tele. Mindig hoz nekünk valami finomat. Lily el is vett egy banánt és elkezdte majszolgatni. 

   -Gyertek enni!– ordított anya mellettem. Majd megsüketültem.

   -Azt hiszem halláskárosodást szenvedtem Anya. – nyögtem a fülemet fogva.

   -Jaj Daisy bocsi. – nézett rám. – Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy! Danielle nem akart volna jönni? Istenem, meg sem hívtam. – csapott a fejére.

   -Liamékhez megy, utána pedig hozzájuk. Lesz egy estéje. Nem nagyon irigylem. - ráztam meg a fejem.

   -Oh, szegény lány. Hogy van, amúgy? – kérdezte.

   -Jól. Lehet, hogy megy az X-factor turnéra jövőre. – mondtam neki.

   -Oh, ez nagyszerű. – mondta büszkén. – Miért nem mondtad? Csak ő megy? Ó, várjunk csak.  Ugye nem most akarod mondani, hogy te is mész? – ült le anya egy székre, minden bizonnyal azért, hogy nehogy összeessen.

   -Nem tudom még. – húztam el a szám. – Jövő héten eldől, hiszen már nagyon régen nem táncoltam. Nem hiszem, hogy mehetnék. Danielle csak nemrég mesélt erről az egészről.

   -De fent áll a lehetőség igaz? – kérdezte nagy szemekkel. Hogy én mennyire fel tudom izgatni az anyukámat. Bólintottam neki, mire felkiáltott.

   -Úristen, gyertek gyorsan! – sikított anya a többieknek, akik szinte azonnal megjelentek. 

   -Szia Amy! – köszöntem unokatesómnak, akit még eddig nem láttam ma. Ő biccentett egyet és anyára nézett. Nyílván megijedtek, hogy mi baja lehet.

   -Mi a baj Anya? – kérdezte Kimberly.

   -A tesód majd azt elmondja. – válaszolt Anya rám szegezve a szemét.

   -Oké, oké. Elsőnek együnk már, mert éhen halok. – mondtam a témát terelve.

 Mindenki helyet foglalt. Én megkaptam az egyik asztalfő helyét, mint a „ismét itthon lévő lány”. Lily természetesen a legközelebb ült mellém. Mosolyogva néztem, ahogy a mellette ülő Robbal játszott. Nem tudtam rájönni mi volt a játék lényege, mert anya az asztal közepére helyezte a krumplit és a sült kacsát, így kiszökkentett a gondolataimból. A hasam egy hangos korgással jelezte, hogy valóban éhes vagyok.

  Megvártam, amint mindenki szed magának egy adagot és a végén én is szedtem a tányéromra a húsból és a köretből. Anya kibontott egy üveg pezsgőt és körbe kínált mindenkit. Egyedül Emily, Rob, Kim és persze Lily nem kért. Anya érdekesen nézett rám, amint nyújtottam a kezem, hogy kérek. Öntött nekem és amint koccintottam mindenkivel, belekortyoltam. Jól esett a hideg ital. Egyedül a pezsgő volt, amit szeretek az alkoholok közül.

  Még csak a tányéron felénél jártam, amikor kezdtem érezni mennyire tele vagyok. Isteni finom volt az étel.  Nagyon hálás voltam magamnak, hogy csak cicanadrág volt rajtam egy topshopos ruhával, nem pedig, valami szűk és kényelmetlen ruha. Ahogy elnéztem a többieket ők sem voltak más helyzetbe, mint én.

  -Mit szerettél volna mondani nekünk?- kérdezte Emily. Minden szem rám szegődött.

  -Hát… Megyek az X-factor turnéra 2013-ba. – mondtam ki egyszerűen, majd mire megláttam a tekintetüket rögtön hozzá tettem. - De ez még nem teljesen biztos.

  A többieknek leesett az álla. Szegény David, pedig majdnem megfulladt. Félre nyelte az italát a hír hallatán. Kim elkezdte simogatni a hátát, de a szemét le nem vette rólam..

  -Hogy mi? – kérdezte. – Az én tesóm turnézni megy és ezt csak így közli velünk? Ilyen nyugodtan?

  -Most hogy mondjam? – néztem rájuk. – Ez még egyáltalán nem biztos, hiszen 2 hónap kimaradt. Sarah, a tánctanárom szerint mennem kell, mert nagyon tehetséges vagyok. Azt mondta, hogy nem lenne nekem annyira nehéz és segítene pótolni a lemaradást.

  -Mi az a X-factor? – kérdezte Papi. Akaratlanul is felnevettem. Anya csúnyán nézett rám, amin viszont a többiek kezdtek el röhögni.

  -Oh, hogy lehetsz ilyen Peter. – szólalt fel Nagyi, Papira nézve. – Tudod, ahol énekelnek. A Tv-be szokott menni. Arra készült Daisy szegénykém már lassan két éve, de nem mehetett, mert eltörte a lábát.

  -Oh, hogy az a X-factor. Már értem. Ez nagyszerű Daisy! – mondta Papi. Elmosolyodtam.

  -Tudod, nagyon büszkék vagyunk rád! – mondta Anya.

  -Igen, mindannyian. – mondta büszkén Kim.

   -Én vagyok büszke, hogy ilyen jó családom van. – mondtam és láttam, hogy Emily-nek kicsordul a szeméből egy könnycsepp. Felálltam és odamentem megölelni. Olyan aranyos volt. Sokszor elérzékenyült, de ezt imádtam benne. Adtam neki egy puszit és visszaültem a helyemre.

Láttam, hogy Mama, David, Kim és Papi engem bámulnak. Nagyon zavarba jöttem.

  -Na, jól van, lépjünk tovább. – motyogtam a pezsgőmet bámulva. Mindenki hangosan felnevetett.

  -Ki kér desszertet? – kérdezte Anya. Lily rögtön nyújtotta a kezét. Én is hevesen felnyújtottam a kezem, csakúgy, mint Lily. Anya felnevetett. – Azt hiszem, mindenki.

  Elkezdett lepakolni az asztalról. Felálltam segíteni neki.

  -Daisy, segíts már légy szíves kihordani! – szólt anya a spájzból. Oda mentem, és amikor megláttam mit ad a kezem, még a nyálam is majdnem kicsordult. A tányéron 3 amerikai palacsinta volt (az egyik kedvenc ennivalóm) a közepe nutellával megkenve. A tetejéről pedig juharszirup folyt le a tányér aljára. Nagyon jól nézett ki.

  -Készüljetek! – figyelmeztettem a többieket. Kétszer fordultam anya pedig egyszer, amire mindenki előtt volt az édes finomságból. Szinte azonnal elfogyott az összes. Kim ette meg a leghamarabb. Nyilvánvaló, hiszen már kettő helyett eszik. 

  Miután megettük, mindenki a nappaliba feküdt. Egyedül Rob volt az, aki vigyázban ült. Emily kényelmesen döntötte rá a fejét Rob vállára. Én nem nagyon foglalkoztam vele ki lát és ki nem, elterültem a szőnyegen. Ha valaki látna most, szerintem dőlne a nevetéstől.

  Éppen valami filmet néztünk, amikor azt vettem észre, hogy Lily áll felettem a telefonommal a kezébe.

  -Valami Niall az. – mondta halkan. – Téged keres.

  -Oh, köszönöm Lily. – felálltam és elindultam a lépcső felé. – Haló?

  -Szia Daisy. Mizujs? Milyen otthon lenne?

  -Semmi. Éppen most voltam elnyúlva a szőnyegen. Tele faltam magam. Azt hiszem, akkora leszek, mint egy bálna. Nagyon jó végre itt lenni.

  -Haha. Én most ettem anyáékkal, de már éhes vagyok. Szar helyzet. – mondta Niall.

 Elnevettem magam. Hogy lehet valaki ennyire zabagép?

  -Niall mi a titkod? Hogy tudsz ennyit enni?

  -Magam sem tudom. – válaszolta. – Na és milyen a családoddal lenni?

  -Nagyon jó. Rettentően hiányoztak már.

  -Gondolom. Ki volt az, aki felvette az előbb a telefonodat?

  -Az unoka húgom, Lily. 5 éves. De amúgy csak most esik le. Te otthon vagy?- lepődtem meg.

  -Igen. – mondta izgatottan. – Igaz, még most is kamerások állnak a házunk előtt. Egyszer elmentem az ablak előtt és egy órával később már a neten volt fent a kép. „Niall Horan otthon tölti a karácsonyt!” – utánozta a hírt.

  - Ez szánalmas. Miért nem tudnak békén hagyni? Karácsonykor. Istenem, nekik nincsen családjuk, akikkel lehetnének? – akadtam ki.

  -Ezzel jár a híresség. – mondta. – Hiányzol!

  -Te is nekem Niall. – suttogtam. – Viszont most jól jönne egy gyógyszer a teltség érzetem miatt. – nyögtem fel.

  -Igen, nekem pedig egy zacskó chips jönne jól most. És basszus nincsen bolt.

  -Pontosan. – mondtam olyan hangon, mint ha a világ vége lenne. –Na, megyek, még mielőtt az én Drága Nagyim kikombinálna valamit… -nevettem fel.

  -Vigyázz magadra. Imádlak Csajszi! – köszönt el.

  -Te is vigyázz magadra. Szeretlek! – nyomtam ki a telefont és mentem vissza a többiekhez.

  -Ki volt az? – kérdezte Amy. Még csak most szólt hozzám elsőnek. Rámosolyogtam.

  -Az egyik barátom, Niall. – válaszoltam.

  -Oh, értem. – motyogta.

  Leültem ismét a földre. Nagyi és Papi éppen a Tv-t nézte, míg anya a karácsonyfa alatt mesterkedett valamit. Mosolyogva néztem őt. Emilyre pillantottam, aki igencsak Robbal volt elfoglalva. Helyesebben Rob szájával. Jobbnak tartottam nem bámulni őket és inkább ránéztem Kimre és Davidre. Éppen Kim hasát tanulmányozták.

  Érdekesen éreztem magam. Feleslegesnek. Tudom, hogy ez hülyeség, de most akkor is úgy éreztem. Mindenkinek megvolt a maga párja.

  -Ajándék bontááás! – kiabált anya. – Emily, Lily és Amy ez a tiétek! Rob! És anya és apa!

 Sorba adta az ajándékokat és keresett még valamit.

  -Tessék Daisy!- mondta anya és a kezembe nyomott egy nagy dobozt.

  -Köszönöm. – mondtam és leraktam magam mellé.

  -Daisy ezt tőlünk kapod! – szólt nekem Em. Felém nyújtott egy kisebb dobozt. Érdekesen néztem.

  -Köszönöm! – mosolyogtam rá.

  Kinyitottam a kis dobozt és elállt a lélegzetem. Egy karóra volt benne. Nem is akármilyen. Egy Marc Jacobs-os karóra.

  -Úristen, normálisak vagytok? Ez rengeteg pénz lehetett. Nem kellett volna. – néztem Emre és Amyre.

  -Nagypapáéktól is kapod! - mondta Em.

  -Istenem, köszönöm szépen. – mondtam és felálltam adni nekik puszit. Mikor visszaültem a helyemre felvettem az órát és anya dobozáért nyúltam. Óvatosan kibontottam. Egy CelebBoutique ruha volt benne.

  -Anya! – sikítoztam. – Te honnan tudtad, hogy ezt meg akartam venni?- néztem rá.

  -Tudod, még jó, hogy jóban vagyok Daniellel. – kacsintott rám Anya.

  -Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – néztem mindenkire.

  -Mi még nem adtuk oda az ajándékodat. – szólt Kim.

  -Tehát nekem nem kell semmi. Most amúgy is a baba a lényeg! – mondtam.

  -Nyugodj meg! Nem nagydolog. – mondta és felém dobott valamit. Hál’ istennek elkaptam. Megnéztem, egy MAC szemhéjfesték volt az.

  -Köszönöm szépen! – néztem Kimre és Davidre. – Ti nem vagytok normálisak!- nevettem fel.

  Kimentem a táskámhoz és kivettem az ajándékokat. Oda adtam anyának és Kimnek, Emilyéktől pedig bocsánatot kértem, hogy nem vettem nekik semmit sem. Elég kellemetlen volt, de Nagyi csak tegnap szólt, hogy jönnek, amikor már nem tudtam volna menni, vásárolni. Mindannyian örültek az ajándékaiknak. Lily egy Hello Kitty-s nyalókát kapott mamáéktól, amit már el is kezdett majszolgatni.

  Felkeltem a földről és felültem a kanapéra. Valami karácsonyi film ment a tv-be és azt néztem a többiekkel, addig, amíg el nem nyomott az álom.

  Arra keltem, hogy a fejem eldől a fotelről. A szemem kipattant és megijedtem a hirtelen sötétségtől. Szétnéztem és láttam, hogy a többiek eltűntek és a három személyes ágy pedig ki volt húzva. Gondolom Rob itt alszik Emilyvel. Legszívesebben elterültem volna a fekvőhelyükön, de azért nem akartam túl bunkó lenni.

  Álmosan felálltam és elindultam a szobám felé. Már majdnem elértem a lépcsőig, amikor éreztem, hogy nagyon szomjas vagyok. Visszasétáltam a konyhába és nem várt dolog ért.

  Emily és Rob ült az egyik széken. Em az ölébe csücsült egy pohár kakaóval a kezébe. Rob eléggé el volt foglalva Em nyakának a csókolgatásával.

  -Hé, gyerekek itt vagyok! – szólaltam meg, amire mindketten összerezzentek. Rám néztek és szörnyen elpirultak. Aranyosak voltak.

  -Sajnáljuk – állt fel Em szégyenlősen.

  -Semmi baj – mosolyogtam rájuk. – Csak vicc volt.

  -Azt hiszem, megyek és lefekszek aludni. – szólt Rob. Adott egy gyors puszit Em homlokára, majd eltűnt.

  Elkezdtem keresgélni kakaó után a polcok közt. Kinyitottam majdnem az összes szekrényt, amire végre megtaláltam.

  -Te is kérsz kakaót? – kérdeztem hátrafordulva Emilytől.

  -Nem, most ittam.

 Beraktam egy bögre tejet a mikroba és egy perc múlva már a készen lévő kakaómmal ültem le Emily mellé.

  -Na, mi a helyzet? – kérdeztem a bögrémbe kortyolva.

  -Mi lenne? – nézett rám.

  -Hát eléggé régen beszéltünk már. Mi is van Robbal? Enyhén szólva le vagyok maradva.

  -Ja, vagy úgy. Az iskolában ismertem meg. Magán tanuló volt, de egyik évben elkezdte a sulit. Két évvel jár feljebb, mint én. Rob elvesztette az anyját és az apját is 3 éve egy autó balesetben. – mondta a szemembe nézve. – Arra már nem emlékszem, hogy hogyan is jöttünk össze. Most azért van itt, mert már nem maradt senki sem neki.

  -Úristen, szegénykém. – néztem Emilyre. – Én… Ezt nem akarom elhinni. Szegény. Nagyon sajnálom… Ahogy látom, szereted őt. – mosolyogtam.

  -Igen, nagyon. Azt hiszem túlságosan is.

  -Szerintem tudom, hogy miről beszélsz! – motyogtam az asztalt nézve.

  -Na, de inkább beszéljünk rólad. Egy kérdést muszáj, vagyok feltenni neked. – mondta izgatottan. Nem szólaltam meg, így jelezve neki, hogy kérdezze nyugodtan. – Milyen a nagy és híres One Direction? Elég szánalmas kérdés, de tudod nekem például nem egy megszokott dolog, hogy nap, mint nap látod Louist, Niallt, Liamet és Zaynt.

  -Tudod, érdekes, de én például sosem gondolok úgy rájuk, mint híres sztárok. – válaszoltam neki. Ez tényleg így volt a fiúkra nézve. – Nagyon büszkék vagyok rájuk, hiszen nagy sikereket értek már el, de attól ugyan olyanok, mint én vagy te. Hétköznapi emberek. Niall például a legjobb fiú barátom. Egy tagot pedig te magad is ismersz. A többiek is ugyan olyanok. – mosolyogtam.

  -Harryvel mi van? – nézett rám Emily. Láttam rajta, hogy tényleg érdekli, és nemcsak úgy kérdezi. Meggondoltam, hogy mit is mondjak neki.

  -Harryvel minden rendben. Éli a saját életét. Most éppen Taylor Swifttel kavar. – mondtam. Próbáltam nyugodtan kimondani Taylor nevét, de még így is ki lehetett venni belőle az utálatot.

  -Ajajaj. Ez téged zavar.

  -Nem! – mondtam halkan. – Elváltak az útjaink és ő éli az életét. Ez természetes.

  -De az nem természetes, hogy te nem éled a sajátodat… - mondta komolyan. Akármennyire is igaza volt, felnevettem.

  -Emily, mondd, te, hogy tudsz mindig ilyen éretten és komolyan gondolkozni? Te biztos csak 16 éves vagy?

  -Haha nagyon vicces. – nyújtotta ki a nyelvét.

  -Megváltoztál. – mondtam neki.

  -Te is. – nevetett.

  -Na, megyek aludni, mielőtt megint bealszok. – ásítottam. Felálltam és elöblítettem a bögrémet. – Szeretlek kedven uncsikám!

  -Én is téged! Nagyon! – állt fel és nyomott egy cuppanós puszit az arcomra.

 A konyhánál elváltak útjaink és én elindultam felfelé a régi szobám felé. Akármennyire is álmos voltam, Emily szavai itt csengtek a fülembe.