16.rész " My family, my City and Christmas : ) "

  A vonaton ültem, fülembe a fülesemmel.  A kabinom eléggé nagy volt, de én beültem az ablak mellé és nem nagyon mozdultam meg. 3 óra az út hazáig, szóval nem kevés idő.

  A testem zötykölődött a vonat miatt. Becsuktam a szemem, kényelmesen lentebb csúsztam az ülésen és megigazítottam a fülesemet. Éppen a Justin Bieber- As Long As You Love Me -t hallgattam.

  Már elképesztően várom, hogy otthon legyek. Egy részt nem nagyon bírom a vonatot, a másod részt pedig már nagyon hiányzik a családom. Amikor elkezdtem táncolni itt, Londonba, 15 évesen, akkor ott hagytam anyáékat és mindent. Daniellel akkor még nem voltunk annyira jóba, szóval akkor még kollégiumban laktam a tánc és a gimnázium miatt. Nagyon nem szerettem, sőt egyenes gyűlöltem. Miközben tavaly elvégeztem az összes vizsgát addig anyáékkal egyáltalán nem találkoztam. Rájöttem, hogy már csak magamra számíthatok. Igaz, most már mondhatni egészen felnőttem, de még mindig itt van bennem az a gyerek, aki 4 év óta egyedül van, szülőktől távol. Rossz érzés volt, hogy ott hagytam a barátaimat, anyát, a tesómat és mindenkit. A város is nagyon hiányzott már, de nem bánom, mert a tánc nagyon fontos nekem. „ A sikerért meg kell dolgozni” szokták mondani. Már kezdem érteni ezt az ENYHE célzást.

 A telefonomon egyik számról a másikra váltakozott és már kezdtem érezni, hogy nem sokáig bírom tovább, itt, ezen a zakatoló masinán. Megnéztem a telefonom és láttam, hogy már csak háromnegyed óra van hátra, hogy haza érjek. Az hosszú idő. Elkezdtem nyomogatni a telefonom és kikerestem Danielle számát. Benyomtam hívás gombot és vártam. Pár csörgés után fel is vette.

  -Szia Daisy!- köszönt bele vidáman. – Megérkeztél már?

  -Nem, de már nem nagyon bírom tovább ezt a vonatot. – mondtam komolyan.

  -Nagyon rosszul vagy? – kérdezte Danielle. – Amúgy már annyira hiányzol nekem. Siess haza.

  -Nem vagyok olyan rosszul, szerintem csak izgulok.  Te is hiányzol. Te mikor mész hozzátok? – kérdeztem.

  -Nem sokára. – mondta. Halottam a hangjából, hogy már mennyire várja. Elmosolyodtam. – Azt hiszem, hogy ma én akkor leszek, minta egy víziló. Most megyünk Liamékhez. Csöppet félek. Liam azt mondta, hogy szeretnek engem, de én még mindig nagyon félek a szüleitől. Ott fogunk vacsorázni, utána pedig megyünk hozzánk. Szerintem ott is alszunk nálunk.

  -Ez nagyon jó. Érezzétek jól magatokat! Nyugodj meg hisz szeretnék. Téged mindenki szeret, azok a fürtök a fejeden… Csábítja az embereket. – nevettem a telefonba.

  -Érezd te is jól magad! – nevetett velem együtt. – Sajnos mennem kell, mert még mindig melegítőbe vagyok. Most mostam fel a követ szóval végeztem és minden csillog-villog. Üdvözlöm anyukátékat! Boldog karácsonyt az egész családnak! Szeretlek Daisy!

  -Nektek is boldog karácsonyt. Én is szeretlek Dani. Köszönök mindent, amit értem tettél.

  -Én köszönöm, hogy a legjobb barátnőm vagy. Szeretlek, szia! – mondta és lerakta a telefont.

  Mosolyogva nyomtam ki én is a telefont, majd, hogy elüssem az időt felnéztem Twittere.

  Láttam, hogy jött 22 értesítésem az említések miatt. Megnéztem és ebből 8 ismerősöm írt nekem karácsony alkalmából a többi pedig Directionerek vagy szép, vagy csúnya hosszá szólásai. Kiírtam falamra:

   @DaniellePeazer @Ruth_08_Ster @Clarie.Rose @ElleMonsen I love you girls Xx. Happy happy Christmas for you!!! I really miss you guys! I promise see you soon. ❤❤Xx  

  Miután barátaimnak elküldtem írtam egy új twittet.

  @Louis_Tomlinson Happy BDay crazyy boy! Have a fun day! J I’m glad that I met you in two years! Xx

  Miután kitweeteltem láttam, hogy rögtön 34 RT kapott és 11 Favourit-ot. Meglepődtem, majd elkezdtem nézelődni. Láttam Niall és Louis érdekes beszélgetését, amit mosolyogva néztem végig. Ezek nem normálisak. Tovább mentem és sok ismerősömnél a nevemet láttam meg. Érdeklődtek, hogy mikor megyek már vissza, táncolni. Az egyik tánctársam, Dannek visszaválaszoltam.

  @DanDancersPrue Miss you too. And soon. Then watch out for when I go back. ;) Ha Xx

 Egy idő után meguntam, majd mikor kinéztem az ablakon, megláttam az én ismerős és gyönyörű városomat. Felpattantam az ülésről, ami nagyon jól esett, mert már kezdett zsibbadni az egész testem. Felvettem a vállamra a táskám és a telefonommal a kezembe lassan elsétáltam az ajtóig. Ott álltam egy darabig, amikor éreztem, hogy a testem kezd meginogni, ahogy lefékez a vonat. Amikor teljesen megállt és kinyílt az ajtó én rögtön kiléptem a jóleső hidegségbe.

  Mélyeket szippantottam a friss levegőből, hiszen kezdtem már rosszul érezni magam. Körülnéztem és nem nagyon láttam semmit sem. Korom sötét volt és csak a pályaudvar lámpái világították meg a hatalmas teret. Pár ember elment mellettem hatalmas bevásárló szatyrokkal, egy nő pedig egy kisebb fenyőfával. Elindultam a parkoló felé, miközben észrevettem, hogy három ember közeledik felém. Mikor megláttam az ismerős embereket, ők egy helybe maradtak én pedig eszméletlen sebességgel rohantam oda, mamához, papához és az én drága testvéremhez. Egyszerre öleltem meg mindhármukat. Annyira hiányoztak már nekem.

  -Istenem, de hiányoztatok nekem! – mondtam nekik hangosan is, el nem engedve őket. Egy kis idő után eleresztettem mindenkit, majd elsőnek Nagypapihoz léptem és adtam neki két puszit.

  -Nagyon hiányoztál Papi – mondtam neki.

  -Te is aranyoskám. Nagyon büszkék vagyunk rád. Mindannyian szeretünk. – mondta a szemembe nézve teljes komolysággal. A torkom elkezdett zsibbadni és a szemem kezdett megtelni könnyel.

  -Én is szeretlek titeket! – mondtam és még mielőtt elsírtam volna magam tovább léptem egy lépést és adtam mamának gyorsan két puszit.

  -Beszédem van még veled! – figyelmeztettet. Ó-ó. Tudtam, hogy nem fogja annyiba hagyni azt a témát, amiről nem akartam beszélni neki. Igazából soha többé nem szeretnék róla beszélni.

  Bólintottam majd a testvéremhez fordultam. Megmerevedve néztük egymást. Igen, ettől féltem. Ugyanis amikor elköltöztem itthonról a tánc miatt, akkor szörnyen összevesztünk. Azt mondta, hogy szerinte semmit sem fogok elérni a tánccal és hülye vagyok, ha tovább folytatom. Azóta nem nagyon beszéltünk, mert ő állításai szerint nem foglalkozik olyannal aki „Ott hagyja a családját csak egy hobbi miatt”. Egy hobbi. Ez volt az a szó, amikor kiakadtam és úgy összevesztünk, hogy nem tartjuk egymással a kapcsolatot.

  A szőke haja a melléig ért és a barna szeme fürkészte a tekintetem. A bőre nagyon szép barna volt. Igazából nagyon megviselt az elvesztése. A tekintettemet kezdtem volna lesütni, amikor hirtelen megszólalt.

  -Gyere már ide, te nagyon idióta. – mondta és megölelt. Olyan szinten meglepődtem, hogy még megölelni is elfelejtettem. Kacsoltam egy kis idő múlva és visszaöleltem. A könnyek elkezdtem folyni az arcomon.  Erősebben magamhoz húztam, amikor valami furcsát éreztem a hasamnál. Valami nyomott. A szemem háromszorosára tágult és elengedtem testvéremet.

  -Azt a kurva eget! – jött ki belőlem hirtelen. – Kim? Te…?

  -Igen, Daisy. Az vagyok. Terhes. – mosolygott és megfogta a hasát.

  -Jaj, istenem. – mosolyogtam, mint egy idióta. – Nagyon örülök. Hány hónapos?

  -Most lesz 5. Sajnálom, hogy nem szóltunk Daviddel. – mondta tekintetét lesütve. – Tudod, nagyon sajnálom. Mindent! Rájöttem, hogy neked nem csak egy „hobbi” a tánc. Elég vicces, de neked szinte már az életed lett. Tényleg nagyon sajnálom.

  -Semmi baj. – mondtam és nyomtam egy puszit az arcára. Nagyon boldog lettem, hogy végre szent a béke. Az még jobban boldoggá tett, hogy Kimberly terhes méghozzá David-től. Daviddel mindig is jóban voltam és imádtam. Normális volt Kimmel és szerette őt.

  -Na, jól van, most már mennünk kéne, mert kilyukad a gyomrom. Anyád egész nap nem hagyott enni, mert akkor majd nem eszek a vacsoránál. – szólalt meg Nagypapi. Elnevettem magam.

  Elindultak a többiek én meg baktattam utánuk. Nem sokára már a Volvó hátsó ülésén helyezkedtem el, Nagypapi pedig már indította is az autót. Kim hátul volt velem, így kifaggattam a baba miatt. Elmesélt mindent azt is, hogy kislányt szeretne. Mindig is azt akart. Már alig várom, hogy megszülessen a csöppség, ha fiú, ha lány.

  Mikor kifogytunk a beszédből Nagyi bekapcsolta a rádiót. És láss csodát, vajon mi ment éppen? A One Direction- Live While We're Young. Elmosolyodtam és kinéztem az ablakon. A hó szállingózott odakint. Gyönyörű lett volna a látvány, ha a kocsi nem menne ilyen gyorsan.

  -A fiúkkal mi van? – kérdezte Kim. – Daniellel? Nagyon régen láttam már az a csajszit.

  -Danielle jól van. Semmit sem változott. – mosolyogtam a testvéremre. – A fiúk is jól vannak. Hamar összebarátkoztam velük. Az egyikkel nagyon jóba lettem.

  -Csak nem Harry az? – kérdezte.

  -Nem, nem ő. – mondtam és láttam, Kim milyen meglepődött arcot vág. Sóhajtottam egyet és elkezdtem gondolkozni, hogy is magyarázzam el. – Niall. Tudod az Ír származású. Szőke hajú…

  -Na, jól van. Te most azt hiszed, nem ismerem őket? – nézett rám lenézően. Igen, ez volt az én testvérem. – Nem vagyok még annyira lejárt attól, hogy lenyeltem a görögdinnyét. – mutatott a hasára.

  Felnevettem a hasonlata miatt.

  -Te sosem voltál lejárt. Csak egy kicsit. – kacsintottam.

  -Nagyon vicces vagy Daisy Conett. – mondta Kim.

  -Volt kitől tanulnom. – néztem rá vigyorogva.

  Éreztem, hogy fékez a kocsi, majd megáll. Kikukucskáltam Nagyi és Papi közt és megláttam a házunkat. Boldogság töltött el és extra gyorsasággal szálltam ki a kocsiból. Egy pillanat múlva már nevetve szálltak ki a többiek is.

A nappali a konyhából :)

  Elindultam az ajtó felé a többiekkel a hátam mögött. Lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. Már több éve nem voltam itt, nagyon izgatott voltam. Beléptem az ajtón és megálltam. Nem nagyon érdekeltek a többiek, akik minden bizonnyal hamarosan elkezdenek majd vitatkozni velem, hogy nem tudnak bejönni miattam.

 Körbe néztem a házba. Minden ugyanolyan volt, mint amikor elmentem. Nem egy modern és legújabb berendezésű ház, de otthonos és csodaszép. Imádtam.

  -Jó, oké Daisy, hogy már régen voltál itthon. Megértelek meg minden, de bentebb fáradhatnál. Ugyanúgy meg tudod nézni a házat, ha legalább két apró lépést bentebb mennél. – mondta mögülem Kim. Ránéztem és szó nélkül arrébb álltam. Levettem a cipőmet és így, táskástól-kabátostól bementem a konyhába.

   Azt hittem, hogy anya lesz ott, de nagyot kellett lepődnöm, mert anya helyett David volt ott. Azonnal hátra nézett, amikor halotta, hogy jövők.

  -Oh, szia Daisy! – mosolygott rám a barna szemű és hajú fiú. Megnéztem tesóm barátját, aki rengeteget változott. Kimmel már lassan 5 éve együtt vannak, tehát akkor még David egy kamasz fiú volt. Úgy ismertem meg. Most pedig… Egy férfi. Izmos volt és nagyon magas. Nekem már Liam is magasnak számított, de szerintem David vitte a prímet. Rájöttem, hogy már nem az a vagány és rossz fiú, mint volt, hanem egy érett ember, aki nem sokára apa lesz. – Mizujs kiscsaj?

  -Szia, David. Jó látni téged. Nincsen semmi sem. Nem én leszek apuka. – kacsintottam rá. Elnevette magát és végig nézett rajtam.

  -Rengeteget változtál. – csodálkozott. – Milyen London? És a tánc? Tudod, Kim majdnem minden este megnézi a Youtube-n a Jessie J-s fellépésed.

  -Tényleg? – lépődtem meg. – Pedig azt hittem utálja, amit csinálok.

  -Csak bántotta, hogy itt hagytad. Tudd, hogy nagyon büszke rád. Amikor elmentél nagyon rossz állapotba volt.

  -Én… sajnálom. Tudod, mondanám, hogy ha tehettem volna, akkor nem mentem volna el, de akkor hazudnék. Nem lennék itt, ahol most vagyok. Sikert értem el. Nem tudnék élni a tánc nélkül.

  -Az évek folyamán rájöttem. – mondta vigyorogva.

  -Szerintem is. És…

  Mondta volna neki valamit, amikor valaki nekem rohant és átölelte a lábamat.

  -Daisy Néni, Daisy néni – visított valaki a lábamnál. Lenéztem és megláttam az én drága unokahúgomat Lily-t. Aranyos kis arcocskájával nézett rám. Leguggoltam hozzá és amint egy magasságba kerültem vele ő a kis kezével megölelt.

  -Szia, Lily. Mizujs van Hercegnőm?- emeltem fel és ültettem a derekamra. Elkezdte simogatni az arcomat az apró kezével. Annyira aranyos volt. Sajnos nem túl sokszor látom őt, mert nem vagyunk egymáshoz közel, vagy állandóan próbák vannak. Néha be szoktak hozzánk nézni, ha Londonba járnak valami okból és akkor mindig hozzák Lily-t. Már hiányzott ez a csöppség.

  - Képzeld, ma jön a Téjapó bácsi- mondta izgatottan. Elmosolyodtam a selypítésén.

  -Bizony ám. És kértél valamit a Télapótól? – kérdeztem.

  -Igen, kértem játékot és hogy a Göndör hajú néni legyen itt velünk. – mondta. A göndör hajú néni az neki Danielle volt, azért mert Lily számára túl nehéz volt Dani kiejtése. Elnevezte Göndör néninek.

  -Lehet, hogy Danielle nem tud eljönni sajnos, mert az anyukájával van. Beszéltem a télapóval és meg beszéltem vele, hogy majd eljössz hozzánk és akkor egész nap játszunk Göndör nénivel. – mondtam neki.

  -Ez sokkal jobb, mint amit kértem Téjapótól. – mondta.

  -Ááá – sikított anya. Hátra néztem és láttam, hogy anya rohan felém. Amikor oda ért hozzám szorosan megölelt. Szegény Lily-t összenyomtuk. – Jaj, Kincsem, de jó, hogy végre itt vagy!

  -Hiányoztál anya!- mondtam neki, majd elengedett. – Alig vártam, hogy itt legyek. Sajnálom, hogy nem jöttem.

  -Semmi baj. 
-Miért nem jött Daisy néni? – kérdezte Lily. Leraktam a földre és ismét leguggoltam mellé. Megfogtam a kicsi kezét.

  -Azért nem jöttem, mert táncoltam. Tudod egyszer voltam a Tv-be. Emlékszel rá? – kérdeztem. Bólintott. –Nekem kell járni sokat táncolni, hogy ügyes legyek a Tv-be.

  -Én is ugyan olyan akarok lenni, mint te! – jelentette ki

  -Majd ha ilyen nagy leszel, akkor majd reméljük, ilyen leszel! – mondtam. – De ha ilyen szeretnél lenni, akkor bizony ám nem szabad rosszalkodni! Meg kell enni minden ennivalót és inni kel sok tejet.

  -Azt fogom csinálni! Megígérem, hogy soha többet nem leszek rossz! – mondta.

  -Jólvan. – nevettem fel. - Anyukádék hol vannak?- kérdeztem, de inkább anyának és Davidnek szántam a kérdésem.

  -Lily menj, nézz valami mesét. Akármit választhatsz, amit csak akarsz. Szólj Kimnek, ha választottál és berakja neked a Cd-t.- mondta anya Lily-nek. 

  Ennyi kellett Lilynek, már rohant is a nappali irányába.

  -Ann-ék elmentek egy Wellness hétvégére. Ezt kapták Emilyéktől karácsonyra. Nem akartak elmenni, mert akkor lemaradnak a vacsoráról, de sikerült rábeszélnem őket.- kezdett magyarázni anya.

  -Oh, már értem. Emilyék itt vannak?- kérdeztem.

  -Ott vannak – bökött a fejével mögém.

  Megfordultam és láttam, hogy Emily a kanapén ül valakivel. Valamilyen fiúval. Furcsálltam. Oda sétáltam, majd mikor meglátott Em felpattant és oda jött hozzám megölelni.

  Igen, az én kedvenc unokatesóm. Emily Lone. Tizenhat éves, de nagyon jól kijöttem vele mindig is. Sokszor én adtam neki tanácsot akármibe is. Általában az emberek azt mondják ránk, hogy teljesen olyanok vagyunk, mint az ikrek, ami szerintünk teljesen hülyeség. Maximum a hajunk miatt kevernek minket. Tőlem egy fél fejjel kisebb volt és nagyon vékony. Már csaknem olyan, mint Eleanor. Cicanadrág volt rajta egy Zarás felsővel. Csinos volt.

Rob

Emily :)

   -Nagyon régen láttalak már. – suttogtam a fülébe, majd elengedtem. – Hiányoztál. Amy? – néztem körül keresve a legnagyobb unkokatesómat.

   -Fent van Kim szobájába. Rosszul érezte magát.

   -Szegény. Majd felmegyek hozzá később. Nagyon rendes tőletek, hogy vetettek keresztanyuéknak két jegyet.

  -Összedobtuk a pénzünket. Jaj, jut eszembe. Rob, ő Daisy az én kedvenc unokatesóm.

  Ránéztem a kanapén ülő fiúra. Most, hogy tényleg ránéztem, csak most láttam mennyire helyes. Barna haja szerteszét ágaskodott a feje tetején. Barna bőre jól hangsúlyozta barna szemét. Felállt és felém nyújtotta a kezét.

  -Robert Harris – mosolyogott félénken.

  -Daisy Conett – ráztam vele kezet biztatóan. – Mióta vagytok együtt?- kérdeztem Em-től.

  -Már fél éve azt hiszem. – mondta.

  -Húh, gratulálok nektek. Még beszédem van veled Emily! – mondtam rákacsintva. Eljátszotta a rémültet és egy jót nevettem rajta.

  -Nézd Daisy, mit tudok. – szólt nekem Lily. Oda néztem és azt hittem meg eszem olyan édes volt. Próbálta felemelni a lábát, úgy ahogy én szoktam.  Elkezdtem tapsolni. Ránéztem Robra és Emre és ők is elkezdtek tapsolni. – Ez így nem ér. A tiéd sokkal szebb.

  -Nem, nem olyan szép az enyém.

  -Megmutatod nekem?- nézett rám tündérszemekkel.

  -Most nem csinálom inkább meg. – mondtam. – Ahhoz nyújtanom kell.

  -Légyszives. – kérte Lily.

  -Én is szeretném látni. – szólalt meg Em.

  -Nem hiszem, hogy sikerülne. – mondtam, de azért felálltam. Nem halok bele. Igazából egy kicsit féltem, mert a baleset óta nem nagyon csináltam semmit sem. Most pedig még nyújtani sem nyújtottam.

  A kezem segítségével felemeltem a lábam behajtva, majd kinyújtottam egészen a fejem mellé. Sikerült. Lily, Em és Rob tátott szájjal néztek.

  -Hogy tudod ezt megcsinálni?- kérdezte Em. – Elképesztő vagy.

 Elmosolyodtam és egy apró forgással letettem a lábam a földre.

  -Nem nyújtottam, szóval ez nem volt az igazi. – ráztam meg a vállam, majd leültem Emilyék mellé. Rájuk néztem. Még mindig sokkolva néztek rám. – Mi az? – nevettem fel.

  -Ezt, hogy tudod megcsinálni? És ha nyújtasz, akkor milyen? Nekem már ez is TÚL jó volt. Nagyon ügyes vagy. – szólalt meg Rob.

  -Köszönöm. Csak azért tudom megcsinálni, mert már 4 éves korom óta járok Balettozni. – vigyorogtam rá.

  -Keranyu, Keranyu- mondta selypítve Lily anyának, sikítozva. – Daisy megint felemelte a lábát a nyakához!

  -Daisy nagyon ügyes vagy!- mondta anya nyugodtan. Ő már megszokta. J

  Ott ültünk, beszélgettünk és néztük a Drága Lilykét. Produkálta magát, nem is akárhogy. Shakira ment a Music Tv-n és őt próbálta utánozni kisebb nagyobb sikerrel. 

  Nagyi nemsokára megjelent a nappaliba és leült mellém. Megfogta a kezem és a szemeimbe nézett.

  -Mesélj kiscsillagom! Mindent tudni akarok Harryről!- mondta, talán egy kicsit túl hangosan is, mert Em rögtön rám szegezte tekintetét.

  -Mi van Harry Stylessal? Jól van? Ti megint…? – faggatott.

  -Álljunk csak meg. Most a One Directionos Harry Stylesról van szó? – kérdezte Rob.

  -Igen. Ő és Daisy régen együtt voltak. Daisy az Ex-e Harrynek. – magyarázta Robnak, aki eléggé sokkos állapotba került.

   Ezt miért kellett? Minden annyira jó volt. Anyáék, Kimmék, Lily és Nagyiék. Lehet, hogy túl jó volt most minden. Erre éreztem, hogy már kezd rossz lenni. Valami hiányzik. Vagyis helyesebben valaki. Szörnyű érzés volt. Megint megláttam magam előtt a szemeit és a göndör fürtjeit. Miért? Próbáltam nem rá gondolni, de amint az imént szóba jött, nem tudtam ki verni a fejemből. Akárhogy is fájt, tudtam, hogy ez az érzés sosem fog elmúlni.

  -Bocsánat, de kimegyek. Mindjárt jövők.

  -Megyek én is. – mondta Nagyi. – Úgy is régen gyújtottam már rá.

  -Nem, egyedül szeretnék lenni egy kicsit.

  Felálltam, magamra erőltettem egy mosolyt, de amint oda értem az ajtóhoz, lehervadt az arcomról. Kivettem a táskából a cigimet, felöltöztem, majd kimentem.