22.rész "Swan Lake : ) "

   -Most akkor mi van köztetek? – nézett rám Danielle, csakúgy, mint a szobában mindenki. A többiek itt maradtak és megvártak, hogy hazajöjjek. Egyedül Larát nem találtam, de megértettem, mert biztos most is dolgoznia kellett mennie.

  Amióta Harryvel beléptünk az ajtón, mindenki minket bámult. Kíváncsiak voltak, amit teljesen megértettem, hiszen még én sem tudom biztosra, hogy mi van köztünk, de már kezdett egy kicsit zavarni, hogy úgy néznek ránk, mint két földönkívülire. A szemük cikázott Harry és köztem. Ha tehettem volna, akkor most felnevettem volna, de valahogy nem mertem.

  Rátekintettem a mellettem ülő Harryre. Érdekesen néztem rá és próbáltam megfejteni, hogy mit is gondolhat Rólunk. Észrevette, hogy nézem és elfordította a fejét a többiektől, egyenesen felém. Belenézett a szemembe. Szinte ragyogott a smaragd zöld szeme. Rám mosolygott azzal a lélegzetelállító, féloldalas mosolyával. Kétségbe estem. Szeretem Harryt és Ő is engem. De féltem. Féltem a többiek reakciójától meg úgy mindentől…

  Harry, az arcomat látván abba hagyta a mosolygást és kérdőn nézett rám. Elgondolkoztam egy kicsit, aztán rájöttem, hogy valójában semmit sem szeretnék jobban. Csakis Őt. Mindig is. Egy aprót bólintottam Harrynek, mire egy gigantikus nagy mosoly jelent meg az arcán. Elmosolyodtam.

  -Úgy néz ki… - kezdte lassan Harry. A fiúk egyszerre sóhajtottak fel és lesújtó tekintettel néztek Harryre. Igen, Harry és az ő beszéd típusa. Elkezd valamit, de mire végig mondja, addig eltelik egy nap. Meglöktem egy kicsit a vállát, hogy ne csinálja már. – Szóval… Úgy néz ki, hogy mi újra együtt. Szeretem őt.

  -Újra? – nézett ránk kérdőn Perrie. Mosolyogva néztem rá, hiszen honnan is tudná a múltunkat Harryvel.

  -Ezek itt ketten – kezdte Louis felénk bökve. – már vagy ezer éve ismerik egymást. Együtt voltak, szerették egymást, minden jó volt. Aztán Daisy ott hagyta Harryt, csak úgy, de, mint az előbb kiderült, Daisy, Harry jövőét és a karrierjét nézte. Szegényke megijedt, hogy útba lenne. Képes volt hazudni, csak hogy Harrynek jó legyen.

  -Ó, szóval hallgatóztál? – néztem rá sértődést tettetve. Muszáj voltam elviccelni a dolgot, mert az előbbi szavakat még magamnak sem mertem kimondani. Szégyelltem, most pedig Louis kimondta a színtiszta igazságot.

  -Igen, de szerintem nem csak én fülleltem az ajtód előtt. – bökött a többiek felé nevetve. Rájuk néztem és láttam, hogy a szobába mindenki lehajtott fejjel ül, kivéve egy embert. Perrie. Ő csodálattal nézett rám. Felhúzott szemöldökkel, kérdőn néztem rá.

  -Daisy, ez nagyon rendes tőled. Én nem is ismerlek annyira, – pirult egy Perre. – de nagyon büszke vagyok rád. Sokan általában csak magukra gondolnak. De te. Képes voltál ott hagyni azt az embert, akit imádsz, csak azért, hogy jó legyen neki. Ez nagyon csodálatos. Harry! Ha egyszer, ha akár csak egy kisebb csalódást is okozol ennek a lánynak, akkor kitekerem a nyakad! Csak, hogy tudjál róla…

  Elmosolyodtam. Mindenki felnevetett az alacsony és általában aranyos szőke hajú lány fenyegetésén. Vicces volt a szájából hallani. Harry rám nézett és kezem után nyúlt, amely a combomon helyezkedett el. Felemelte a hozzá közelebbi kezem és az ujjait az enyém közé helyezte. Egy kicsit belepirultam.  Biztatóan rám mosolygott, amitől az a pici félelmem is elszállt, ami volt és én is megszorítottam a kezét. Így ültünk egymás mellett, csak egymás kezét fogva, de éreztem, hogy a gyomrom össze-vissza bukfencezik. Elég volt annyi, hogy Harry a kezemet fogja. Elnéztem göndör fürtjeit, amíg Louissal beszélgetett és rájöttem, hogy én mennyire is szeretem őt.

  ~*~ 2 nappal később  ~*~

  A hajam vizesen omlott a hátam közepéig. A karácsonyra kapott Victoria’s Secretes köntös volt rajtam, így egy kicsit kezdtem fázni. Megtöröltem még utoljára a hajam, majd hozzákezdtem megszárítani. Pár perc múlva éreztem, hogy viszonylag megszáradt és kikapcsoltam a zúgó masinát. Átfésültem a hajam egy kefével, befújtam hajápolóval, majd feltekertem egy kontyba a fejem tetejére. Felsóhajtottam és oda sétáltam a ruhásszekrényemhez. Kivettem a vállfán lévő fekete csipkés anyagú maxi ruhámat és ledobtam az ágyamra. A számat rágva néztem a ruhát. Mi lesz, hogy ha túl soknak fogja tartani Harry? Még mielőtt kétségbe estem volna, inkább kimentem a szobámból, át, egyenesen a fürdőszobába.

  Elővettem a fiókból a sminkekkel teli neszesszeremet. Rákentem az arcomra az új Chanel alapozómból egy keveset, amit csakúgy új púderemmel tökélesítettem. A szememre egy kevés fekete szemhéjpúdert tettem, majd szempillaspirállal átfutottam a szempilláimat. A számat kikentem egy natúr színű rúzzsal, ami eléggé jól passzolt az egész arcomhoz. Megnéztem a végeredményt és mondhatni egész jól néztem ki. Az egész smink kiemelte a zöld szemeimet. Ritkán mondom magamról, hogy szép vagyok, de most el kellett ismernem, hogy nem nézek ki rosszul. Kiléptem az ajtón és visszamentem a szobámba. Magamra vettem a ruhát és meg igazgattam. A ruha gyönyörű volt. Larától kaptam, csak erre az alkalomra, ugyanis ma megyek Harryvel a színházba. Egy fekete csipkés ruha volt, amely alatt egy testszínű anyag volt. A ruha hátán eléggé mély kivágás volt, de áldottam az Istent, hogy hosszú a hajam és az eltakarja.

 A ruhához egy testszínű köves magas sarkú cipőt választottam, ami csakúgy, mint a ruha gyönyörű volt.  A hajamból kivettem a csatot, amellyel az előbbi kontyot rögzítettem. A szőke tincseim lágy hullámokba omlottak le a derekamig. Imádtam a hajamat a színe és a hosszúsága miatt. Egy kis táskába beleraktam a parfümömet, papír zsebkendőt és persze a jegyeket. Kopogva léptem ki a szobámból. Megálltam a folyosón lévő tükör előtt és végig néztem magamon. Jól néztem ki. Remélem, Harrynek elnyeri a tetszését.

Daisy :) 

Daisy cipője

  -Gyönyörű vagy Daisy! – állt meg mellettem tátott szájjal Danielle. – Jézusom. Ez elképesztő.

  -Köszönöm. Fog tetszeni Harrynek? Nem gondolod túl soknak? Nem fog kinevetni? – fordultam felé kétségbe esetten.

  -Daisy! Daisy, nyugodj meg! Harry szerintem rád fog mozdulni. – nevetett fel. – Gyönyörű vagy és Harry nagyon szerencsés, hogy egy ilyen lányt nevezhet a barátnőjének.

  -Még nem vagyok a barátnője. – mosolyogtam. Ez részben igaz volt. Még nem beszélünk Harryvel semmi konkrétat. Két napja mikor elmentek, akkor csak annyit mondott az ajtóba, hogy ma este hatra értem jön. Semmi többet. Azt hiszem ma kiderült. Vettem egy nagy levegőt és idegesen nyomtam meg a kezembe lévő telefont, megnézni az időt. 5:53. Szóval még van 7 perce. Izgatottan sétáltam át a nappaliba. Leültem Daniellel a fotelbe és némán kezdtem el nézni a telefonom. A feszültség levezetéséhez felnéztem Twittere. Rákattintottam az ’Új Tweet írására’, majd elkezdtem pötyögni.

  @DaisyConett: This evening, the start of a beautiful evening!! JJ  Live ballet show, ohh. I don't have to more. Be a good night for everyone! Xx

  Miután kiírtam rögtön több Rt-t és favouritot kapott. Kiléptem, majd láttam, hogy két perc van még Harry érkezéséhez. Már éppen álltam fel, hogy elmenjek a kabátomért, amikor kopogtak. Segélykérően néztem rá Daniellre, aki szó nélkül felállt és elindult beengedni Harryt. Én gyorsan visszaszaladtam a szobámba, kivettem a szekrényemből a kabátomat és már indultam is a barna hajú szépfiúhoz, aki engem várt. Egy fekete nadrág volt rajta és egy fekete ing. A barna kabátja volt rajta, aminek a gallérja fel volt hajtva. A haja, mint mindig, most is rettentően jól állt. A tekintetét rögtön rám kapta, amikor meghallotta a cipőm kopogását. Végig nézett rajtam. Az egész testemet végig bámulta a szemével. Kissé elpirultam a tekintetétől és inkább, hogy ne legyek rákvörös, felvettem a kabátomat.

   -Gyönyörű vagy Daisy! – mondta Harry és beleharapott az alsó ajkába. Elmosolyodtam, majd elraktam a telefonomat a táskámba. Megnéztem még egyszer a jegyeket a biztonság kedvéért. Ott voltak, tehát oda álltam Harry mellé, hogy mehetünk. Még így magas sarkúval is magasabb volt tőlem. Vicces.

   -Mehetünk! – néztem fel rá.

   -Ooo persze… vagyis mehetünk. – habogott össze-vissza. Danielle vigyorogva kívánt jó estét nekünk. Mikor kiléptünk az ajtón kicsit váratlanul ért a hideg és a hóesés. Amint Danielle becsukta az ajtót, Harry az állam alá nyúlt és megcsókolt. Elmosolyodtam a csókjába, majd egy idő után én is visszacsókoltam.

   -Daisy, csodálatos vagy! – nézett rám.

   -Köszönöm. – mosolyogtam rá. – főleg most, ezzel az elkenődött rúzs folttal.

   -Oh, szívesen eltűntetem neked, ha gondolod. – mondta kacsintva.

   -Ezt rögtön gondoltam Harry. – forgattam meg a szemem. A kezét a számhoz emelte és egy apró törléssel megigazította a rúzsomat az ujjával. Nagyon aranyos volt tőle. Úgy koncentrált, mintha valami rettentő fontos dolgot csinált volna.

   -Köszönöm Harry! – mondtam és megjutalmaztam egy puszival a szájára. Már éppen indulni akartam, amikor a derekamra tette a kezét és magához szorított. Feltekintettem rá. A számat nézte, majd hirtelen rá tapasztotta az övét. Szenvedélyesen és mohón csókolta az ajkaimat. Beletúrtam a hajába és közelebb húzódtam hozzá. Harry lentebb kezdett el csókolni, a nyakamnál. Kisebb csókokat nyomott rá és éreztem, hogy az egész testem beleremeg.

   -Harry, menünk kéne! – suttogtam neki.

   -Rendben. – mondta, majd még nyomott egy lágy csókot a számra. Megfogta a kezem és elkezdett húzni a kocsi felé. Beszálltam mellé. Indította is az autót, majd bekapcsolta a rádiót. Valami ismeretlen lassú szám ment rajta. Harry az utat nézte, miközben én a kocsi mellett lévő elsuhanó házakat tanulmányoztam. Némán ültünk, de egyáltalán nem zavart most a csend. Jól esett. Már mehettünk vagy fél órája, mikor Harry egy parkolóba megállította a kocsit. Kiszállt, majd kinyitotta nekem az ajtót. Kiszálltam mellé, majd becsukta az ajtómat.

   -Milyen udvarias vagy ma. – nevettem fel.

   -Áh, csak túl sokan látnak! – mutatott a rengeteg emberre, akik a nagy épületbe voltak. Sokan az üvegfalak mellett állta és úgy néztek minket. Vagyis nyilvánvalóan Harryt.

   -Te kis bunkó! – mondtam neki. Nevetve fogta meg a kezem és elindultunk befelé. Meg kellett kerülni a színházat, hiszen elől volt a pénztár ahova a jegyeket kellett beadni.

   -Várod már? – kérdezte Harry.

   -Az nem kifejezés. – válaszoltam. Rettenetesen várom már. Mindig is meg akartam nézni a Hattyúk Tavát balett felvonásban. Most pedig itt vagyok.

 Nem sokára oda értünk a pénztárhoz, ahol egy 30 éveiben járó vörös hajú nő ült. Eléggé unott képet vágott. Rám nézett, majd flegma fejjel felsóhajtott.

   -Kérném a jegyeket! – szólalt meg unottan. Elkezdtem kikeresni a jegyeket.

   -Harry Styles foglalta a jegyeket. – szólalt meg mellettem Harry. A nő most elsőnek nézett rá Harryre. Nyelt egy nagyot, majd elkezdett mosolyogni. Kihúzta magát a székében és rögtön elkezdte keresni valamit a számítógépében.

    -Rendben. Mehetnek! Annyit kell mondaniuk, hogy Gremma küldte önöket. – mosolygott. – Érezzék jól magukat!

    -Köszönjük a fáradozását. – mondta kedvesen Harry. Arrébb mentünk, majd hozzá tette Harry. – Bunkó seggfej.

   Elnevettem magam. Beléptünk egy nagy ajtón és ami elém tárult az csodálatos volt. Az egész színház úgy nézett ki, mint egy reneszánsz kori kastély. Rettentően nagy volt és gyönyörű, de nem is csodálom, mert ez London leghíresebb és legnépszerűbb színháza. Tátott szájjal néztem szét. Minden gyönyörű szép volt. Nagyon sok ember volt ott és mindenki minket nézett. Harryt alapból megnézték (mint általában mindig), engem pedig valószínűleg azért, hogy ”Vajon ki lehet ez vele?„  Harry elkérte a kabátomat és az övéével együtt beadta a ruhatárba.

   -Kérjük kedves vendégeinket, hogy foglalják el a helyüket. A műsor 5 perc múlva kezdődik! – szólalt meg a hangszóróban egy kedves, női hang.

  A többi ember rögtön megindult befelé. Harryvel vártunk egy darabig, hogy a tolakodó tömeg elvonuljon, majd mi is elkezdtünk menni a terembe. Lassan beértünk és elfoglaltuk a helyünket. Előre szólt jegy, a színpadhoz közel. Megnéztem még egyszer a jegyeket, hogy biztosra jó helyre ülök-e le. Leültem a székemre, Harry pedig mellém. Izgatottan vártam, hogy végre elkezdődjön a darab.

  Éreztem, hogy valaki megbök a baloldalamról. Mivel Harry a jobboldalomon ült, ezért kíváncsian fordítottam el a fejem, hogy ki lehetett az. Egy szőke hajú nő foglalt helyet mellettem. Haja kontyba volt hátra simítva, barna szeme pedig hasonlóan volt kifestve, mint az enyém. A nő, ha nem tévedek sokat, akkor a 40-es éveiben járhatott.

  -Daisy? Daisy Conett? – kérdezte a nő. Felismertem. Nem másról, mint a hangjáról. Jobban megnéztem – most már alaposabban – a nőt és most már felismertem az én régi balett oktatómat. Meglepődtem.

  -Elizabeth Cristen? – néztem rá csodálkozva. Elmosolyodott.

  -Igen. Úristen, már nagyon régen nem láttalak. Örülök, hogy találkoztunk. Még egészen kicsi voltál, mikor tanítottalak. Hány éves is? – nézett rám.

  -6 éves voltam. – mosolyogtam.

  -Tényleg. Nagyon emlékszek rád. Rendkívüli tehetség voltál Daisy, nagyon sajnáltam, amikor anyukád felhívott, hogy többet nem táncolsz. – mondta őszintén.

  -Én is sajnáltam, de megtiltották. Ami történt a vizsgán. Megijedtek, hogy valami sokkal komolyabb bajom történne.  

  -Igen. Az rettenetes volt. Ami történt, az szörnyű volt.– mondta szomorúan. – Tudod, még kicsi voltál, de egyszerűen imádtam nézni, ahogy táncoltál. Még csak egy kislány voltál, de olyan kifinomultan és olyan kecsesen táncoltál. Csodálatos volt.

  -Köszönöm szépen. – motyogtam zavaromban. Tény és való, imádtam táncolni.

  -Táncolsz még? – nézett rám.

  -Igen. – mosolyogtam. – Itt Londonba táncolok Daniellel. Nem balett, de imádom csinálni. Szerintem meghalnék tánc nélkül. – nevettem fel.

  -Ez igaz. – mondta, majd az arca elkomolyodott. – Nézd, Daisy! Neked folytatnod kell a balettot! Ritkán akadnak olyan tehetségek, mint te. Nem is tudom elképzelni, hogy hogyan táncolhatsz most, ha már régen is jóval kiemelkedtél a többiek közt. Örülök, hogy találkoztunk!

  -Én is. – sütöttem le a szemem. Próbáltam nem a balettra gondolni. Mindig is szerettem csinálni, de mivel anyáék nem engedik ezért feladtam. Igen, feladtam az álmomat.

  -És egyedül jöttél? – kérdezte kedvesen.

  -Nem. – mosolyogtam és hátra fordultam Harryhez. – Ő itt a barát…

  -A barátja vagyok, Harry Styles! Jó estét! – fogott kezet Elizabethel Harry. A hasam beleremegett a barátom szóra. Érdekesen tekintettem Harryre. Ő rám kacsintott és rá nézett Elizabethre.

  -Örvendek, Elizabeth Cristen. – mosolygott Elizabeth.

 Még beszéltem volna vele szívesen, amikor hirtelen elsötétült az egész terem. Elhelyezkedtem a székembe és vártam, hogy elhúzzák a függönyt.  Harry váratlanul a kezem után nyúlt és átfűzte ujjait az ujjaim közt. Ránéztem, de ő gyorsabb volt és egy apró puszit adott az arcomra. Mosolyogva néztem vissza a színpadra, ahova táncolva jöttek be a táncosok. Gyönyörűek voltak. Érdekes volt, így nézni. Tudtam, hogy mennyi próbára kellett járniuk és milyen fájdalmakkal járhatott, hogy most itt lehetnek. Eltűnt körülöttem minden. A színház falai, Elizabeth és Harry is. Csak a táncosokat figyeltem, akik elképesztőek voltak.