20.rész " Memories : ) "

   A kanapén ültünk és mindenki engem nézett. Egy kicsit zavart, mert már így is eléggé zavarba voltam. Nem tudom, hogy mi üthetett belém Harry kapcsán. Ha tehetném, akkor visszapörgetném az időt, de belegondolva jó érzés volt. Akármennyire is kerültem, itt legbelül tudtam, hogy szükségem van Harryre. De a fejem általában okosabb és azt kiabálja: „Védd a szíved egy újabb fájdalomtól!” Felsóhajtottam, most már vagy tizedszerre. Nem tudtam másra gondolni, ami talán annak is köszönhető, hogy Harry mellettem ül. Eléggé közel.  

  -Mond, milyen volt tegnap? – nézett rám Danielle. – Nagyon rosszul voltál?

  -Nem voltam túl jól…

  -Szörnyen volt. – helyesbített Harry mellettem. – Higgyétek el, én már csak tudom.

 Ezen a mondatán mindenki elkezdett vigyorogni. Akaratlanul, de én is elmosolyodtam.

  -Na, igen, szörnyen voltam. Szeretnék bocsánatot kérni.

  -Daisy fejezd már be! – mondta Niall. – Nem tehetsz róla, hogy rosszul lettél. Mással is megesik.

  Nem válaszoltam, csak rámosolyogtam. A többiek elkezdtek beszélgetni. Mellettem Zayn és Perrie volt, akik eléggé el voltak foglalva a másikkal. Elmosolyodtam és ránéztem Harryre. Engem nézett. Néztük egymást egy ideig, amikor hirtelen rám jött, hogy meg akarom csókolni. Vágytam Rá. Harryre. Kínos volt, de igaz. Harry szeme cikázott a szemem és a szám közt. Ó-ó. Még mielőtt egymásnak estünk volni, itt mindenki szeme láttára, felálltam és elmentem a fürdőbe. Magamra zártam az ajtót és leültem a kád szélére.

  Mi bajom van?  Kérdeztem magamtól, de megválaszolni nem tudtam. Miért csókoltam meg Harryt és miért vágyok rá ennyire? Erre már sejtettem a választ, de féltem kimondani. Féltem. Attól is, hogy már nem vagyok elég jó neki és, hogy ismét csalódok. Mi lesz, ha neki Taylor kéne. Azt tejesen megérteném, hiszen egy világsztárral nem tudok csak úgy versenybe szállni. De akkor Harry miért néz rám így?

  Még mielőtt megzavarodtam volna, felálltam és odasétáltam az ajtóhoz. Kinyitottam és már mentem volna ki, amikor valaki – pontosabban Harry – visszatolt a fürdőbe. Bezárta maga után az ajtót és megállt előttem. Nem néztem fel rá, csak a pólóját bámultam.

  Nem szólalt meg és én sem. Kezdtem magam feszülten érezni, amikor Harry hirtelen felemelte a fejem az egyik kezével és megcsókolt. Lágyan éppen, hogy csak érintette az ajka az ajkamat, mégis jól esett. Adott egy hosszú csókot a számra, majd abbahagyta. Kinyitottam a szemem és az arcomat vizsgálgatta.

  -Harry? Mit művelünk mi? – néztem rá aggódva. Leültem oda, ahova az előbb és néztem Harryt.

  -Fogalmam sincsen, Daisy. – nézett rám félve. – Én…

  -Igen?

  -Nem tudom, össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogy miért, de erre a pillanatra már két éve várok. Reméltem, hogy egyszer egy nap mi ismét… Mindig erre gondoltam, csak erre, hogy egyszer talán. Nem bírtam nélküled. Lehet, hogy hülyeségnek tartod, de nekem te vagy az a lány, akire szükségem van. – hadarta el.

  -Ó – ennyit bírtam kinyögni. Az összeesés szélén álltam. Kimondta Harry azt, amit igazából én is érzek iránta. Azt hittem, hogy nem szeret erre tessék. Nem tudtam mit mondani. Féltem, hogy lesz valami baj köztünk. Nekem ez egyszerre még túl gyors. Az egyik pillanatban még utálom a másikba meg szeretem. – Nem tudok, mit mondani Harry.

 -Tehát, te nem így érzel. – nézett rám. A tekintette megváltozott. Olyan fájdalmas képet vágott, hogy szívem szerint oda rohannék hosszá és átölelném.

 -Erről szó sincs Harry. Én félek, attól, hogy majd találsz egy jobbat. Félek, hogy már nem lenne olyan, mint régen. Neked ott van Taylor… - néztem bele a szemébe.

 -Taylor, Ő csak egy barát. Nekem nem ő kell. Őt nem tudnám Úgy szeretni, mint téged.

 -Én nem tudom… - zavarodtam össze.

 -Szeretsz vagy nem? – nézett a szemembe. Nem tudtam a választ. Vagyis tudtam, de féltem kimondani.

 -Nem tudom. – gyűlt könny a szemembe.

 -Tehát nem. – mondta és elindult kifelé. Utána akartam szólni, de gombóc nőtt a torkomba. Bezárta maga után az ajtót és én ott maradtam. Egyedül. Azon agyaltam, hogy most talán elrontottam mindent. Megbántottam Harryt, sőt Harry érzéseit, de nem merem elmondani neki, mit érzek. A könnyeim potyogtak lefelé. Tudtam, hogy ezt most ki kell adni magamból. Leültem a földre és elkezdtem sírni.

  Már egy ideje bent lehettem, amikor valaki kopogott. Nem válaszoltam. Nem néztem fel mikor kinyílt az ajtó. Csak egy lila hajkoronát láttam a látószögemből. Perrie.

 -Úristen, mi a baj Daisy? – kérdezte. Csak megráztam a fejem. Azt akartam, hogy menjen el. Egyedül akartam lenni. – Tudok segíteni?

 -Köszönöm, de nem kell. Ezt egyedül kell megoldanom. Kérlek, elmennél? – néztem rá kedvesen. Bólintott, majd kirohant az ajtón. Pár perccel később Danielle és Eleanor jelent meg az ajtóba. Rögtön berohantak és leültek mellém. Eleanor azonnal átölelt.

  -Daisy? Jól vagy? Mi történt? – nézett rám Daniellel aggódva. – Kérlek, mondd el, mert segíteni akarok.

  -Semmi sincs. – nyögtem fel. Eleanor elengedett és elkezdte bámulni az arcom, csak úgy, mint Danielle. Nem tudom elmondani most. – Kérlek, menjetek ki. Majd megyek. Jól leszek! – erőltettem magamra egy mosolyt.

  -Ugye tudod, hogy nekünk bármit elmondhatsz? – nézett rám El.

  -Tudom és köszönöm! – öleltem meg mindkettőjüket. Visszaöleltek, majd ahogy kértem, kimentek az ajtón. Kivettem egy vattakorongot és letöröltem a szemem alul az elfolyt szemfestéket. Belenéztem a tükörbe. Elég rosszul néztem. A szemem vörös volt és csillogott. Vettem egy nagy levegőt és kiléptem az ajtón. Amikor megjelentem a többiek előtt, mindenki rám emelte a tekintetét, csak egy valaki nem. A göndör hajú fiú a telefonját nézte és egyáltalán nem reagált rám. Hát jó. Danielle, Perrie és Eleanor kérdőn néztek rám. Mosolyogva bólintottam. A szememmel Larát kerestem. Niall mellett ült és beszélgettek. Úgy láttam jól kijönnek egymással. Lara rám nézett és küldött felém egy puszit. Elvigyorodtam és én is küldtem neki.

  -Jöhet az ajándékozás bébi bogyóim? – visította Louis. – Tegnap alig tudtam már elaludni. Már nem bírok a seggemen ülni…

  Mindenki felpattan és az ajándékát kereste. Olyanok voltak, mint a gyerekek. Vigyorogva néztem, ahogy mindenki visszaül a helyére, a már kezében lévő rengeteg ajándékkal.

 -Daisy, te nem jössz megnézni az ajándékaidat? – kérdezte Danielle a karácsonyfa alul. Nem tudom, hogy hogyan került oda…: D

 -Megyek. – felálltam és leültem a karácsonyfához. Ahogy láttam, már csak az én ajándékaim voltam ott. Rengetek szatyor. Amikor jobban megnéztem és láttam, hogy mik vannak rá írva sokkot kaptam. Gucci, Armani, Victoria’s Secret, Chanel és így tovább. Tátott szájjal néztem a többiekre, akik egyszerre nevettek fel.  

 -Megsem merem nézni. – nevettem fel. Még hangosabban kezdtek neveti a többiek.

 -A Chaneles az tőlünk van. – mutatott Eleanor Louisra és magára. Belenyúltam a szatyorba és a bene lévő ajándék csodálatos volt. Egy Chaneles púder, alapozó, szájfény, szempillaspirál és körömlakk volt benne. Azt hiszem, hogy egy ideig nem kell semmilyen smink terméket vennem. J Méreg drága lehetett ez az ajándék, de annyi nyugtatott, hogy van pénzük és számukra ez csak egy ’ kis ’ ajándék.

 -Ezt tőlem van. – mondta Danielle és a kezembe nyomta a Victoria’s Secretes szatyrot. Belenyúltam és valami selyem anyagot tapintottam ki. Kiemeltem és azt hittem, hogy elájulok. Egy olyan köntös volt a kezembe, amit a VS-s angyalok viseltek a New York Fashion Week-en.

 -Ezt, hogy tudtad elintézni? – néztem rá tátott szájjal.  

 -Vannak kapcsolataim. – kacsintott.

  Tovább néztem az ajándékokat. Perrietől és Zayntől Zarás felsőket kaptam és csakúgy sminket. MAC terméket, amit legjobban szeretek. Nialltól egy Armanis parfümöt, aminek elképesztő illata volt. Adott hozzá egy karkötőt. Megnéztem és egy ír zászló volt rajta. Érdekesen néztem rá.

 -Csak, hogy sose felejts el! – mondta. Oda mentem hozzá és megöleltem. Adtam a hajába egy puszit. A többieket sem hagytam ki a pusziból és az ölelésből. Már mindenkihez oda mentem, kivéve egyhez. Megálltam előtte, ő felnézett rám. Szinte ölni tudott volna a tekintetével.

 -Köszönöm az ajándékot! – motyogtam. Bólintott, majd tovább mentem leülni. Danielleltől egy ruhát kaptam, majd szólt, hogy várjak. Eltűnt – gondolom a szobájába ment – majd egy halvány rózsaszín dobozzal tért vissza. Kíváncsian néztem, de ő csak mosolyogva oda adta a dobozt. Kinyitottam és elhúztam a védő fóliát. Egy halvány barackszínű balett cipő volt benne. Egy spicc cipő. Csodálva néztem. Az emlékek villámcsapásként tértek vissza.

  Régen balettoztam. Anya támogatott, miközben apa állandóan ellenezte. Szerettem csinálni, de apa féltett, hogy megsérülök egyszer. Tovább akartam vinni a táncot, teljesen az Amerikai Ballett Akadémiáig. Ez volt az álmom. Rengeteget táncoltam. Aztán egyszer az egyik fellépésemen elestem. A mentők vittek el.  A lábközépcsontom spirálosan eltört. Ezt V.metatarsus törésnek nevezik. Anyának ekkor betelt a pohár és végleg megtiltotta a táncolást. Elvett tőlem minden olyan dolgot, ami a balettal kapcsolatos. Ezen belül a cipőmet is. Danielle tudta, hogy mindig is balettozni akartam, szóval ez az ajándék csodálatos.

  -Köszönöm Danielle. – suttogtam és megöleltem. Elnéztem még egy darabig a cipőt, ami gyönyörű volt.

  A többiek, ahogy láttam örültek az ajándékaiknak, amit tőlem kaptak.  Hál’ istennek még az utolsó pillanatban sikerült tegnap vennem Larának is Zarás felsőt, ami nagyon tetszett neki. Örültem. Elnéztem a többieket, amikor akaratlanul is arra a személyre néztem, akire nem akartam. A telefonját bámulta. Amikor felemelte a fejét én rögtön lesütöttem a szemem a padlóra.  

  -Álmos vagyok, nagyon bunkó lennék, ha lefeküdnék aludni? – néztem a többiekre.

  -Deghogyis. – szólaltak meg szinte egyszerre. – Biztos kimerült vagy. Aludj jól! – mondta Niall.

  -Jól van. Sziasztok! – motyogtam és bementem a szobámba. Leültem az ágyra és csak néztem ki a fejemből. Egy idő után meguntam és elővettem a telefonomat. Kikerestem a táskámból a fülhallgatómat és bedugtam a telefonba. Elkezdtem hallgatni a Little Mix - Turn your face -t. Most ez illet a hangulatomhoz. Felvettem majdnem teljes hangerőre. Jó érzés volt. Miután vége lett a számnak még egyszer lejátszódtam és még egyszer. Már magamban énekeltem a refrént, amikor hirtelen kinyílt az ajtóm. Kivettem az egyik fülesem és vártam, hogy valaki átlépje a küszöböt. Ez meg is történt és pont az a személy lépett be, akire nem számítottam. Harry. Arca meggyötört volt, csak úgy, mint amilyen az enyém lehetett. Leült az ágyam mellé és rám nézett. Tudtam, hogy egy hosszú beszélgetés fog következni. Sóhajtottam egyet és felkészültem egy igazán őszinte és hosszadalmas  beszélgetésre…