30. rész " Váratlan Vendég "

                                                                    Emily 

   A táncparkett közepén álltam, Zayn-el az oldalamon. Már több mint két számot táncoltunk végig, amitől már kezdett teljesen melegem lenni. Beletúrtam a hajamba, majd szétnéztem az emberek sokasága közt. Furcsa volt így, teljesen ismeretlen emberek közt lenni. Igaz, a mellettem tomboló fiú, ismerős volt számomra, de más senki. Még egyetlen egy ember sem.  Egy bérelt helyiségben voltunk, ami hatalmas volt, de még így is teljesen megtelt. A "színpadon" egy fiú keverte a zenéket, ami viszonylag jónak is minősült. Egy dolog van, amit mindennél jobban szeretek. A zene. Már kiskorom óta foglalkoztat ez a téma. Tehát, nagy elvárásom van e téren. A lufik, a rengetek konfetti és az asztalokon lévő poharak és üvegek, mind, a diszkó gömb fényében pompáztak. 

    -Baj van? – kiabálta túl a zenét Zayn. Belenéztem sötétbarna, most csaknem feketének látszó szemeibe, amitől egy kicsit zavarba jöttem. Megráztam a fejem, majd elkezdtem magam legyezni.

    -Csak meleg. – nevettem. Elmosolyodott, majd megfogta a kezem és elkezdett húzni maga után. Kikerültük a táncoló tömeget, majd az asztalokhoz mentünk, amely a terem másik végében volt. Zayn pár haverja ült ott és a sörüket iszogatva beszélgettek. Néhányuk elmosolyodott, mikor meglátták barátúkat. Érdekes érzés lehet, hogy a régóta ismert barátod, már olyan híres világsztár, hogy találkozni sem tudsz vele. Zayn mesélt már erről a dologról. Hogy milyen érzés megszűntetni a családdal és a barátokkal lévő kapcsolatot, csakis a karrierje miatt. Szörnyű dolog lehet, sőt igazából bele sem merek gondolni.

   -Ki mehetünk? – nézett rám Zayn, mire bólintottam. – Ti jöttök? – kérdezte a barátaitól.

   -Hideg van… - szólalt meg az egyik, akinek sajnos már akkor elfelejtettem a nevét, mikor bemutatkozásnál kimondta. Zayn átnyúlt az asztal felett, a székemen lévő kabátomért. A kezembe adta, majd megvárta, amíg felvettem. Ő is magára kapta a fekete kabátját, majd elindultunk a kijárati ajtó felé.

   Kint, hideg volt és sötétség, amit nem bántam. Nagyon jól esett a hideg levegő. Kint az ajtó előtt pár ember nevetgélt és beszélgetett, miközben a cigijüket szívták. Zayn tovább ment a tömegen, mire felhúzott szemöldökkel követtem.

    -Zayn? – kérdeztem a fiút, aki megkerülve az épületet ment tovább.

    -Gyere!

   Csendesen követtem a magas fiút, aki úgy fél fejjel volt tőlem nagyobb. Jól esett a hideg, de már kezdtem úgy érezni, hogy lefagynak az ujjaim, ezért eldugtam őket a kabát zsebembe. A jéghideg szél szörnyen fújt, felkapta a földön lévő kevés havat, ami megmaradt. Fogalmam sem volt, hogy hova megy Zayn, de reménykedtem, hogy már nem kell sokat menni.

   Nem sokkal később Zayn megállt előttem, amit természetesen nem vettem észre, így majdnem neki mentem. Belesóhajtottam a háta közepébe megkönnyebbülésként, amitől hátra fordult és lenézett rám. Felemeltem a fejem, belenéztem sötét szemébe, amit csak a hold megvilágosításában láttam.

   -Nagyon fázol? – kérdezte, miközben a zsebébe turkált. Megráztam a fejem, majd a kezem után nyúlt, összekulcsolta az ujjait az enyémmel és elkezdett húzni maga után. Meglepődve követtem, majd mikor megláttam egy kanapé szerűséget elmosolyodtam. Zayn leült, engem pedig maga mellé rántott. Az ülés kényelmes volt és meleg, tehát előttünk már felfedezte valaki ezt a helyet. Egyetlen baj volt, még pedig az, hogy szűkös volt a hely. Zayn iszonyatosan közel volt hozzám. Zavarba jöttem tőle, ami a még mindig összekulcsolt kezünknek is köszönhető. Zaynel a kapcsoltunk eléggé zavaros. Az egyik pillanatban úgy érzem, hogy a barátok vagyunk, a másikban pedig az egész olyan félreérthető. Ahogy rám néz, amiket mondd nekem, ahogy megérint. Zavarba ejtő.

  -Kérsz te is? – engedte el a kezem, amíg elővette a cigis dobozát.

  -Nem, köszi! – ráztam meg a fejem. Néztem, ahogy a szájába veszi a cigijét, majd meggyújtja a gyújtóját, megvilágítva gondterhelt arcát. Egy mélyet szippantott a nikotin szálából, majd kifújta a büdös füstöt. Sosem szerettem a cigit. Még a szagától is irtózok, így eléggé csodálkozok magamon, mikor nem rég még én is rágyújtottam. Örülök, hogy Zayn és Daisyék segítettek nekem. Ha ők nem lennének, akkor valószínűleg még mindig sírnék Rob után. Igen, egész nap jó kedvű vagyok és vidám, ám mikor lefekszek este az ágyba, sírva alszok el. Mikor felkelek, a párnám a könnyeimtől ázott. Tudtam, és teljesen egyetértettem a többiekkel, hogy Rob egy szemétláda. Tényleg az, de mégis itt van ez az érzés. Az érzés, ami azt sugallja, hogy még mindig szeretem.

   -Mi a baj? – nézett rám Zayn kíváncsian. A füstöt próbálta a másik irányba fújni, hogy még véletlenül se érezzem meg az a kellemetlen szagot.

   -Semmi. – rántottam meg a vállam, mire olyan fejet vágott, ami kimutatta, hogy egyáltalán nem hisz nekem. Elmosolyodtam. – Tényleg semmi sincs.

   -Rendben. - mondta halkan. – Nézz csak fel az égre! 

  Úgy tettem, ahogy kérte. Felnéztem, és amit láttam az gyönyörű volt. Az ég teljesen tiszta volt, így csillagok ezrei ragyogtak a hold mellett.

Megtámasztottam a fejem Zayn vállán és így gyönyörködtem tovább. Néma csendben ültünk, néha csak az elöl lévő társaság nevetése hallatszott és persze a még mindig dübörgő zene. Zayn elnyomta a cigije végét a fotel melletti hamutartóba, majd a kezét átlendítette fölöttem és átkarolt engem. Nagyon jól esett ez a gesztus. Elkezdte simogatni a karom, én pedig közelebb ültem hozzá, mert már kezdtem teljesen megfagyni.

   -Bemenjünk? Nem fázol nagyon?

   -Nem, nekem jó itt kint. A benti tömeg, meg az a hangos zene…

   -Jó. Én is inkább vagyok itt. – nevetett fel. – Tudod, a társaság… Már nem a régi. Sok ember van akit, még sosem láttam eddig. 

   -Akkor én mit mondjak?

   -Igazad van. Te nyertél. – mondta, miközben szinte biztos voltam, hogy mosolyog. – Elismerem, ez egy ritka pocsék ötlet volt idejönni.

   -Ez, nem igaz. Hiszen találkozhattál a régi barátaiddal.

   -Már velük sem olyan a kapcsolat. Megváltoztak. Vagyis helyesebben én változtam meg, amit szörnyen bánok.

   -Ezt nem kell bánnod, Zayn. – emeltem fel a fejem a válláról. Arca szomorú volt, szeme mélyen nézett ismét az enyémbe. – Muszáj voltál megváltozni! Hiszen az életed is teljesen megváltozott. Szerintem ugyanúgy szeretnek téged, ott bent a többiek, mint régen.

   -Azt gondolod? – túrt bele a hajába, ami mint mindig, most is tökéletesen állt. Érdekes, de úgy gondoltam, hogy élőbe mások lehetnek a srácok. Niall, Louis, Zayn és Liam, akiket eddig még nem ismertem. Mindannyian szinte tökéletesek. A valóságban is ugyanolyanok, mint a videókba vagy a képeken.

   -Biztos vagyok benne! – húztam ki magam magabiztosan. Zayn ahelyett, hogy elnevette volna magát, vagy akár elmosolyodott volna, szorosan magához ölelt. Elsőnek ledermedve ültem, majd visszaöleltem a most keménynek és erősnek nem nevezhető fiút. Végig simítottam a kabátja hátulját, ő pedig a nyakamba fúrta a fejét. Így ültünk egy darabig, majd Zayn elhúzódott tőlem és adott egy puszit az arcomra. Egy kicsit elidőzött az arcomon, majd egy nagyon kicsit eltávolodott. Még így is nagyon közel volt hozzám, a fejünk úgy 10 centire lehetett egymástól. Zayn szemét néztem, ami hol a szemem, hol a szám közt cikázott. Nyeltem egyet, mivel eléggé zavarba jöttem. A kezét a nyakamra helyezte, végig simítva a bőrömön. Keze forró volt, ami nagyon jól esett.

   Elkezdett közelebb hajolni, majd a száját óvatosan az enyémre helyezte. Ellenkezni akartam, de valahogy nem tudtam. Akartam, hogy megtörténjen. Egy lágy puszit adott a számra, amitől kezdtem úgy érezni magam, mint aki mentem elolvad. Egy újabb puszi következett, ami átfolyt csókba. Ajka szörnyen puha volt és lágy. Olyan óvatos volt, hogy már kezdtem úgy érezni, hogy nem is csókolóznánk. Közelebb csúszott hozzám, így a szája erősebben tapadt az enyémre. Visszacsókoltam, de már egy mohóbb csókot adtam neki, amitől felsóhajtott. Mikor a másik kezét is a nyakamra helyezte, mintha fokozatosan kezdtem volna magamhoz térni, rájöttem, hogy milyen butaságot is csinálok.

   -Zayn… - húzódtam el tőle óvatosan. A szeme még mindig csukva volt, a keze pedig mintha egy hulla keze lett volna, lecsúszott a nyakamról. – Nem kéne ezt csinálnunk.

   -Sajnálom, Em! – nézett rám bocsánatkérően. – Annyira sajnálom. Én… Nem tudom, hogy mi van velem. Az egyik pillanatban boldog vagyok, amiért egy ilyen jó barátom van, mint te. A másikban, pedig amikor rád nézek. Amikor belenézek a szemedbe, úgy érzem, hogy minden porcikám azt akarná, hogy csókoljalak meg. Én nem tudom, mit érzek veled kapcsolatba. Mikor hozzád érek, vagy éppenséggel csak rád nézek, mindig beugrik Perrie. Utálom magam, amiatt, hogy ilyen könnyedén tovább tudnék lépni.

   -Elhiszem.- én magam is tudtam, hogy ez egy szánalmas válasz, de nem tudtam mást mondani. Valahogy ugyanúgy érzek Zayn iránt, ahogy ő irántam, de ezt jobbnak tartottam nem megemlíteni neki. Láttam rajta, hogy mennyire bizonytalan magában.

   -Én tényleg sajnálom ezt az előbbit, Emily! – nézett bele teljes komolysággal.

   -Rá se ránts! – legyintettem egyet. – Tegyünk úgy, mintha meg se történt volna. Oké?

   -Rendben, bár ezt elég nehéz lesz elfelejtenem. – vallotta be.

   -Hát… - nekem is. – azt elhiszem.

   -Na jó, inkább beszéljünk valami másról. Kérdezhetek valamit? – mosolyodott el, de a szemében láttam a szomorúságot.

   -Persze.

   -Mit gondoltál rólunk, mikor elsőnek megláttál minket? – kérdezte kíváncsian.

   -Hát… nem volt valami nagy felhajtás. Nem dobtam el magam túlságosan. – mondtam közömbösséget tettetve.

   -Hogy mi? – nézett rám teljesen meglepődve. -  Találkoztál a tinilányok kedvenceivel és ezt csak ilyen nyugodtan mondod?

   -Persze. Szerintem semmi különös sem volt. Ugyanolyanok vagytok, mint a többi ember a földön – rántottam meg a vállam, majd mikor láttam Zayn ijedt arcát elkezdtem nevetni. – Na, jó csak ugratlak. Olyan jó volt látni ezt az arckifejezésedet. Szerinted, mit éreztem? Mégis csak a világ leghíresebb fiú bandájával találkozhattam. Miközben ott ültem veletek, végig azt gondoltam, hogy: Úristen, Úristen, itt ülök VELÜK! „ De nem akartam, hogy úgy érezzétek magatokat, ahogy az örült rajongókkal. Szerintem éppen az idegeitekre mennek a hét összes napján a visító és képkéregetős lányok.

   -Ez nagyon rendes tőled! – mosolygott extra nagy mosollyal. – És akkor, ha jól gondolom, te is az egyik rajongónk vagy?

   -Hát… igazából szeretem a zenéteket meg azt is, amit csináltok, de nem vagyok a rajongótok. Én általában nem vagyok egy rajongó típus. – vallottam be. Féltem, hogy most megharagszik rám, amiért én nem olyan lány vagyok, aki képes lenni akármire csakhogy találkozhasson vele, velük. De ez vagyok én és sosem hazudtolom meg saját magam.

   -Azt hiszem beléd szerettem, Emily! – nevetett. – Utálom, mikor a lányok csak azért szeretnének velem lenni, mert Zayn Maliknak hívnak. Gyűlölöm ezt az érzést!

   -Hidd el én nem azért barátkozok veled! Ugyanolyan vagy, mint én! – rántottam meg a vállam, majd elkezdtem rázni a fejem. – Na, jó. Utánam nem rohangálnak lányok és az újságírók. Nincsenek rajongói oldalaim és mondhatni melletted csak egy kishangya vagyok.

   -Ne akarj ilyen életed! Az én életem… minden csak irigylésre méltó nem. Sokan mondják, hogy bárcsak ők lennének én. Nem értem őket…

   -Te nem szereted az életed? – vontam le meglepődve a szavaiból.

   -Nem, dehogyis nem. Jobbat el sem tudnék képzelni. Azt csinálom, amit a legjobban szeretek. Egy olyan új családra tettem szert, akik nagyon közel kerültek hozzám. Rengeteget segítenek nekem. Tudod, jó érzés, hogy négy olyan fiúval vagyok összezárva, akik ugyan abban a cipőben járnak, amibe én is. Viszont a pletykák és az a sok kép, ami készül rólunk. Néha olyankor eltűnnék a föld színéről.

   -Teljes mértékben megértelek. – bólogattam.

   -Inkább beszéljünk másról! Mondjuk rólad! Te mit szoktál csinálni? Mi az, ami érdekel?

   -A zene. – válaszoltam egyszerűen.

   -Tényleg? – lepődött meg, mire bólintottam. – És játszol valamilyen hangszeren?

   -Gitáron és zongorán. Régebben pedig tanultam furulyázni még a suliba, de az nem tetszett, szóval azt csak egy kicsit tudok.

   -Huh, gondolom, hogy jó hangod van.

   -Honnan veszed? – húztam fel a szemöldököm. A hangom, mondhatni, tényleg nem rossz. Régen mindenki mondta, hogy menjek versenyekre, de én féltem, hogy nem vagyok elég jó. Rengeteget éneklek, de általában csak úgy, amikor egyedül vagyok és nem hal senki sem.

   -Mert aki zenél, annak jó hangja van. Lemerem fogadni, hogy gyönyörű hangod van. A beszédhangod is csodás.

   -Valóban? – néztem meglepetten. Ezt még sosem mondták nekem ezelőtt.

   -Igen. Énekelnél nekem valamit? – nézett rám kiskutya szemekkel.

   -Nem. – nevettem. – Biztos, hogy nem fogok énekelni. Főleg nem egy olyan embernek, akinek ezerszer jobb hangja van nálam.

   -Jó. De hidd el, hogy meg foglak énekeltetni! – mondta teljes komolysággal, amitől megijedtem.

   -Ó-ó. Ezt, hogy érted?

   -Én a te helyedben énekeltem volna. De te tudod…

   -Na, jó Zayn. Utállak! – bokszoltam egyet a vállba.  

   -Szerinted, hogy sikerült Harry meglepetése? – gondolkoztam el.

   -Biztos vagyok, hogy jól. Az a gyerek nagyon szereti az unokatesódat! – mosolyodott el.

   -Igen. – bólintottam. Harry ma az egész napját, - a másnaposságát felre téve – szervezte Daisy meglepetését. Liam házában lévő egyik titkos szobát díszített fel és vett neki egy gyönyörű karkötőt, amit meg is mutatott. Annyira szép volt, hogy még a sírás is rám jött. Kezdem úgy érezni, hogy engem sosem fog egyetlen fiú sem úgy szeretni, ahogy Harry Daisy-t.

   -Tudod, kezdem irigyelni őket. Meg Danielléket. Olyan jó látni, hogy mennyire boldogak. Harry és Daisy pedig egyszerűen imádják egymást. Még régebben, mikor Daisy szakított Harryvel láttam szegény lányt. Nagyon durva volt. Azt hittem, hogy sosem lesz boldog és erre nézd meg. Újra egymásra találtak. Néha gondolkozok, hogy talán Rob-al megint összehoz a sors. De úgy hiszem, hogy már annak teljesen vége.

   -Feltehetek egy kérdést? –nézett rám. Bólintottam. – Még mindig szereted őt, igaz?

   -Igen. – sütöttem le a szemem és éreztem, hogy a könnyeim ismét összegyűlnek. Nem szerettem róla beszélni.

   -De mégis, miért? Hiszen megbántott… Nem érdemli meg.

   -Mert SZERETEM. Ő nem ilyen volt régen. Fogalmam sincs miért viselkedett így. Neki nehéz múltja van. A szülei már régebben meghaltak, így az egyik rokonánál lakik, aki alkoholista. A suliban mindenki oda volt érte, mert nagyon helyes, de ő mégis mindenkit eltaszított magától. Aztán mikor egyszer véletlenül összetalálkoztunk akkor elkezdtünk beszélgetni. Mindent elmondott magáról és én is magamról neki. Szeretem őt. Még mindig. Ő egy jó ember.

   -Össze tudnál vele jönni még egyszer? – kérdezte Zayn.

   -Nem. – válaszoltam egy kis szünet után. –Amit tett, azt nem tudnám megbocsátani neki.

   -De képes lennél rá igaz?

   -Sajnos igen. – vallottam be, majd letöröltem az egyik kihulló könnycseppemet.

   -Sajnálom! – fogta meg a kezem. Néma csendben ültünk, amit a telefonom csengőhangja zavart meg. Kihalásztam a kabátom zsebéből a készülékem, majd megnéztem ki az. Daisy.

   -Halló? – szóltam bele vidáman. Egy rövid csend következett, majd egy halk nyöszörgés. – Halló? Daisy?

   -Szia Em. Ott van Zayn? – hadarta Daisy. Felhúzott szemöldökkel néztem a mellettem lévő fiúra, aki csakúgy, mint én értetlen tekintettel nézett rám.

   -Igen.

   -Add ide! Beszélnem kell vele! – mondta idegesen.

   -Miért? Daisy, mi történt? – kérdeztem tőle.

   -Semmi. Csak add már Zaynt!

    Úgy tettem, ahogy kért és a Zayn kezébe nyomtam a mobilom.

   -Na mi a helyzet? – szólt bele Zayn mosolyogva. Az arca pár másodperc múlva teljesen komolyra váltott és tátott szájjal hallgatta a telefonba kiabáló Daisyt. Nem értettem a beszédéből semmit sem, annyira gyorsan beszélt. – Hogy mi? Na, jó ezt én nem akarom elhinni! És nem tudjátok valahogy lenyugtatni? Harry? Oké. Rendben azonnal indulunk!

   Visszaadta a telefonomat, majd felpattant a helyéről.

   -Gyere, haza kell mennünk! – fogta meg a kezem és kezdett húzni maga után. Szinte rohanva tettük meg az utat vissza, az épület elejéhez.

   -Zayn, mi történt? – kérdeztem tőle, de nem úgy tűnt, mint aki válaszolna is a kérdésemre. Hirtelen megálltam, Zayn pedig visszapördült hozzám. – Én nem megyek sehova sem!

   -Muszáj, Em. Könyörgök, gyere. Sietnünk kell!

   -Nem. Addig nem megyek, amíg el nem mondom, hogy mi történik. – mondta neki, csaknem kiabálva. Kezdtek teljesen megrémíteni. Daisy és Zayn is. Nem értettem őket. Miért nem akarják elmondani, hogy mi a baj? Érzem, hogy valami nagyon nincs rendben.

   -Kérlek, Emily, ne csináld ezt velem. Majd elmondom, de most mennünk kell. – megragadta a kezem és tovább húzott a kijárat felé.

   -Várj, bent van a táskám! – szóltam neki. – Bemegyek érte.

   -Nem, majd én bemegyek! Gyorsabb vagyok, csak maradj itt és ne mozdulj! – mondta idegesen. Mindkét öklét összeszorította a teste mellett, majd nagyokat lépve eltűnt az ajtóban. Egy perc sem telt el, már rohant is kifelé a táskámmal a kezében. Megállt mellettem és odaadta a táskámat. Elkezdett ismét sietni és meg óriáslépésekkel követtem őt, egészen a kocsijáig. Kinyitotta az ajtómat, majd a lehető leggyorsabban beszálltam és bekötöttem magam a biztonsági övvel.  

   -Zayn, te ittál, nem? – néztem a fiúra, aki már indította is az autót.

   -Csak alkoholmentes sört. – rázta meg a fejét, mire megnyugodtam.

   Rátaposott a gázra, majd már száguldott is az autópályán.

   -Elmondanád végre, hogy mi történik? – néztem rá rémültem. Most végre rám nézett, majd halványan elmosolyodott, amitől kezdtem egy kicsit megnyugodni.

   -Majd meglátod. Tudod, ha most olyat fogok majd tenni, amit nem akarnál, előre sajnálom! – kapcsolta be a fűtést a műszerfalon.

   -Zayn! Kezdesz megijeszteni! – néztem rá, miközben a kezem ökölbe szorítottam. Egyszerűen nem tudtam már mire gondolni. Mi történhetett? Mitől lett ilyen idegeges Zayn? Kit kell leállítani? A kérdések sokasága kavargott a fejembe, miközben már kezdtem teljesen szétrobbanni az idegeskedésbe.

   Befordultunk abba az utcába, ahol Daisy lakott, majd Zayn szinte villámsebességgel fékezett le a ház előtt. Kikapcsoltam az övemet, majd kipattantam a kocsiból.

   Az ajtó előtt három embert láttam. Daisy-t és Harry-t rögtön felismertem, viszont a harmadik személy, aki a földön ült, takarásban volt. Oda siettem hozzájuk, Zayn pedig végig mögöttem jött.

    -Daisy, mi történt? Zayn nagyon ideges lett. Mi a baj? – kérdeztem tőle aggódva, mire mindketten hátra néztek. Daisy sajnálkozva nézett rám, Harry pedig idegesen Zayn-re. Felhúzott szemöldökkel néztem a többieket, majd a fejemmel ráböktem a "bújtatott" illetőre. – Ki az?

   Senki sem válaszolt, hanem csak arrébb álltak, így megmutatva azt a személyt, akit semmi féle képen sem akartam látni. Barna haja teljesen kócos volt. Szeme könnyektől csillogott, tekintetéből sütött, mennyire részeg. Egy szakadt farmert viselt, a már számomra jól ismert fekete téli kabátjával.

    -Mit keres Ő itt? – kiabáltam idegesen, Daisyre és Harryre nézve. Zayn szinte azonnal ott termett mellettem, mintha ezzel támogatna engem. Rátekintettem egy pillanatra, majd vissza Robra. Szinte gyűlölettel tekintett Zaynre.

    -Mikor jöttünk, már itt volt egy üveg whiskey-el a kezében. Itt kiabált, a szomszédok pedig már hívni akarták a rendőrséget. Azzal fenyegetőzött, hogy ha nem hozatlak ide, akkor tovább folytatja, akár egész álló este. Nem akartam, hogy ezt a szerencsétlent elvigyék a rendőrök. Sajnálom, Em! – mondta szomorúan Daisy, majd beletúrt a hajába.

   Felsóhajtottam, majd erőt vettem magamon és elhaladva Harry-ék mellett, megálltam Rob előtt. Végig nézett rajtam, majd belenézett a szemembe. Az emlékek szinte tornádóként seperte végig a fejemben. Eszembe jutott a találkozás, az éjszakába húzódó beszélgetések az első csókunk, ami mind szép volt és jó, de valahogy mindig az utolsó emlék ugrott be a fejembe. Amikor megcsókolják egymást azzal a lánnyal, akivel lefeküdt. Éreztem, hogy az összes bátorságom elmegy, csak egyetlen egy pillantásától is, ezért inkább ránéztem az üvegre, amit szorongatott a kezében.

    -Mégis mit keresel itt? – kérdeztem tőle, meglepődtem, hogy a hangom milyen magabiztos volt. Feltápászkodott a földről, megtámasztva magát a lépcső melletti alacsony korlátban. Lassan, ügyetlenkedve, mégis teljes magabiztossággal indult el felém, majd megállt úgy egy fél méterrel előttem. A kezét kinyújtotta, majd rátette a vállamra.

    -Azért, mert szeretlek! Emily, én nem tudlak elfelejteni. Állandóan csak te jársz a fejembe. Nem tudlak egyszerűen elfelejteni. Kérlek, bocsáss meg nekem!

    -NEM! – formáltam jól hallhatóan a számmal a válaszom. – Nem fogod megbocsájtani.

    -De hiszen szeretsz engem!

    -Már, nem Rob. – hazudtam. – Én már nem szeretlek téged!

    -Azért a fiúért? – bökött a hátam mögé, Zaynre. Olyan utálattal nézett rá, hogy kezdtem megijedni, hogy neki támad.

    -Nem, nem azért a fiúért. Itt egyedül magadnak köszönheted, hogy utállak.

    -Oh, szóval utálsz? – nevetett fel. – Az utálás az szexi dolog egy lánytól.

    -Fogd be!

    -Oh, milyen vadóc lettél hirtelen. Úgy emlékszem a múltkori estnél nem voltál se szexi, se vadóc. – mondta gúnyosan, ami egy pofonnal ért fel.

    -Egyáltalán mit keresel itt, ha csak próbálsz megalázni?  Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdeztem idegesen.

    -Nem volt túl nehéz rájönnöm. Már volt egy beszélgetésem Daisyvel telefonon. Így nem volt nehéz rájönnöm, hogy itt vagy. – rántotta meg a vállát, majd átnézett a vállam fellett és rákacsintott Daisyre.

    -Tűnj el innen, Rob! Senkinek sincs itt szüksége rád! – mondtam neki könyörögve, hátha végre békén hagy és elmegy. Elmosolyodott, amiből tudtam, hogy nem áll szándékában távozni.

    -Én nem akarom elhinni, hogy már nem szeretsz. Hát nem emlékszel, mikor a suliba elsőnek találkoztunk? Az első csókra? – közelebb lépett hozzám, majd a fülemhez hajolt. – Még mindig érzem a nyelved a számon. – suttogta, miközben egy apró csókot adott a fülemre, amitől akaratlanul is felállt a szőr a hátamon. A közelsége szörnyen összezavart.

    -Fejezd be! – figyelmeztettem. Ellöktem magamtól, mire ravaszul elvigyorodott. Egy mély levegőt vett, majd újra szóra nyitotta a száját.

    -Mikor Lily-vel játszottunk és mikor elmentünk ketten sátorozni. Mikor elsőnek mondtuk egymásnak, hogy szeretjük egymást. – tudtam, hogy direkt mondta ezeket az emlékeket, ugyanis azt akarta, hogy szenvedjek. Meg is történt. Éreztem, hogy kezdek ismét rosszul lenni. A mellkasom szúrt, ahogy próbáltam erősnek látszani. A szemembe gyülekeztek a könnyek, ami pislogva próbáltam magamban tartani. – Mi az nem csak mégis hiányzok?

    -Nem. – mondtam neki keményen, de a hangom az utolsó pillanatban elcsuklott. Felpofoztam volna magam, amiért gyengének mutatom magam előtte.

    -Még visszajöhetsz hozzám. – lépett közelebb. Végig simított az arcomon. – Még minden lehet olyan, mint régen.

    -Én soha nem fogok vissza menni hozzád, te gyökér! – kiabáltam a képébe. – Undorodom tőled. Nem értem, hogy hogyan tudtam veled lenni eddig. Egy seggfej vagy, Rob! Egy kibaszott seggfej!

    -Oh, igazából magamat sem érem. Egy ilyen fiú, mint én. A suliból az összes lányt megkaphattam volna, de én veled szerencsétlenkedtem. És még csak dögös sem vagy. Nem is értem magam.

     -Mégis, hogy képzeled ezt, Rob? – jött oda mellém Daisy. Undorodva nézett végig Rob-on, aki megnyalta a száját és úgy vizsgálgatta tovább az unokatesómat.

     -Ez nálatok családi vonás vagy mi? Mindketten szörnyen vadak vagytok. Ez tetszik.

     -Hogy mit mondtál? – kiabált rá Daisy, akit Harry próbált megnyugtatni.

     -Akkor mégis miért voltál velem? – kérdeztem tőle, de már nem bírtam vissza tartani a sírásom. Ennyire még sosem bántottak meg. Azt hittem, hogy szeret engem.

     -Úgy gondoltam, de könnyen bedőlsz nekem és hát nézd meg, el is találtam. – nézett végig rajtam.

     -És akkor miért nem hagytál ott? Muszáj voltál kínozni?

     -Hidd el Kiscsillag, nem csak te voltál nekem!

     -Ne Hívj Így! – mondtam hangosan, könnyimet szabadon engedve.

     -Rengeteg lány meg volt már nekem. Amy csak ráadás volt. Ne tudd, meg milyen jó volt az ágyban. Olyan vadmacska volt, amilyen te is lettél volna. Mondjuk akkor te a gyáva nyuszi szerepébe bújtál. A többi lány, pedig… MIND jobban voltak, mint te. Ők olyan… Nem voltak ilyen egyszerűek, mint te.

   Összeszorítottam a fogam, majd egy egyszerű lendítéssel pofon vágtam. Az önelégült vigyor eltűnt az arcáról, meglepődve fogta meg a kezével a már most vöröslő arcát.

     -Tűnj el az életemből! Gyűlöllek! Soha többé nem akarlak látni! Csalódtam benned. Takarodj el innen! MOST! – kiabáltam, miközben a könnyek patakokként ömlöttem az arcomból. – Kérlek, menj el!

   Elindultam az ajtó irányába, de valaki megfogta a kezem és visszahúzott. Daisy volt. Nem mondott semmit, csak magához ölelt. Az arcomat elbújtattam a hajába, mintha ezzel eltűnne a közelemből Rob.

     -Még Amy is jobban üt! – nevetett fel Rob, mire utálattal néztem rá.

   Zayn szinte mintha felrobbant volna, oda sietett Robhoz és bevert neki egyet. Összerezzentem az ütés közben, majd mikor láttam, hogy Rob orrából előbukkan a vér, megijedve néztem Zaynre.

    -Kell még, haver? – kérdezte Zayn üvöltve Rob arcába. Harry rögtön oda sietett a barátjához, azt elrángatva a részeg fiútól. Zayn idegesen követte Harryt, majd eltűntek a szemem elől.

    -Gyere, menjünk be! – mondta Daisy.

    -De, Zayn! – kezdtem el sírni.

    -Nyugodj meg! Harry biztos nem engedi haza ilyen állapotban. – nyugtatott Daisy. Bólintottam neki, majd elindultunk befelé. Segített levenni a kabátomat, a cipőt pedig lerúgtam magamról.  Nem akartam elhinni, ami az előbb történt. A fiú, akit még mindég szeretek, jól átvert. Tudtam, hogy részeg volt, de azt is, hogy igazat beszél. Én egy senki voltam számára. Egy SENKI.

    -Menj és fürödj le! – mondta Daisy kedvesen. – Jobb lesz, hidd el!

    -Mennyi az idő? –kérdeztem tőle két szipogás közt.

    -Negyed 12. Miért?

    -Mert szilveszter van, és nem szeretném elrontani. – ráztam meg a fejem.

    -Oh, Em! – ölelt át. – Menj és készülj! Itt vagyok neked, bármikor. Tudom, hogy most nem tudok segíteni, de ha bármikor beszélni akarsz, csak egy szó és megyek!

    -Köszönöm, Daisy!

  Még egyszer megölelt, majd bementem Daisy szobájába. Megtöröltem a szemem, majd felkapcsoltam a lámpát. A bőröndömhöz siettem és kivettem belőle egy piros melegítő szerelést, egy fehér trikót és természetesen fehérneműt. Átsiettem a fürdőbe, majd sírva levettem magamról a ruhámat, felfogtam a hajam és beálltam a zuhanyzó kabinba. Jól esett magamra engedni a forró vizet. „Mind jobbak voltak, mint te" Ismét sírni kezdtem, majd elzártam a csapot és a törölközőért nyúltam, amit már kikészítettem. Gyorsan megtörölköztem és felvettem a ruhámat. A szennyesemet a szennyes tartóba dobtam, majd nem törődve a mellettem lévő tükörrel, elmentem előtte és kinyitottam az ajtót. Meglepődtem, mikor Zayn pár centire állt az ajtótól. Bezártam magam mögött az ajtót, majd leoltottam a villanyt.

   -Köszönöm szépen! – suttogtam neki, és közben a karján lévő tetoválást néztem. – Jól van a kezed?

   -Az nem fontos. Az jobban érdekel, hogy Te jól vagy-e.

   -Minden oké. – rántottam meg a vállam, majd elkezdtem újra sírni. – Az a fiú, akit szerettem, most mondta el, hogy végig csak kihasznált és manipulált. Végül is. Jobb nem is lehetne.

   -Rob egy paraszt! Nem érdemel meg téged! Ő nem érdemel meg téged. – ölelt át, mire szorosan fontam át a karom a hátán.

   -Mégis ki, ha ő nem?

   -Azt nem tudom. Nem ismerek egy olyan embert sem, aki egy ilyen gyönyörű és jó lányt megérdemelne. – suttogta a fülembe. Még közelebb öleltem magamhoz, ő pedig egy puszit nyomott az fejem tetejére, majd a hátamat simogatva próbált megnyugtatni, ami jelen pillanatban lehetetlennek tűnt számomra.

                                                                     


                                                               
                                                                          Daisy

   Úgy gondolom ez életem legrosszabb szilvesztere. A barátom testvére kikészített, az unokatesóm megállás nélkül sír, Harry pedig egy számára idegen fiú arcát jegeli. Igen, ugyanis Rob arca a kétszeresére dagadt Zayn ütésétől. Mivel nem hagyhattuk az utcán ezért behoztuk a konyhába. Harry pedig most kiélvezte, hogy szenved Rob, mert minden egyes mozdulattal, hogy felemelte a fagyasztott borsót, erősebben rakta a fiú arcára, aki minden alkalomkor felszisszent.  Harry rám mosolygott, majd ott hagyva a fiút, megkerülte az asztalt és egy apró puszit nyomott a homlokom közepére.

   -Istenem, csak lenne már vége ennek a szerencsétlen napnak! – ráztam meg a fejem. Már Harry éppen mondani akart valamit, amikor hirtelen kopogást hallottunk. Elindultam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Liam, Danielle és Niall állt az ajtóban.

   -Hát, ti? – néztem őket meglepődve, miközben pár pezsgő kíséretével beléptek az ajtón.

   -Nem bírtunk nélkületek! Féltettelek, hiszen láttam mennyire kiborultál. Liam is itt akart lenni. Niall pedig szörnyen érezte magát, így felhívott, hogy találkozhatnánk-e.

   -Oh, istenem miről maradtatok le. – fújtam ki a levegőt. – És ki most a házigazda?

   -Andy. – forgatta a szemét Liam.

   -Legalább neki jó estéje van. – mondtam.

   -Itt van Zayn? – kérdezte Niall miközben megölelt.

   -Igen. Emilyvel van. – mondtam, mire mindhárman tátott szájjal néztek rám.

   -Hogy mi? – kérdezte Liam.

   -Nem úgy.

  Danielle elindult a konyha felé, amit teljes nyugalommal néztem. A fiúkkal lassan követtük őt, majd összerezzentem, mikor Danielle felsikított.

   -Jézusom. Ez meg ki? – fordult hátra rémültem Danielle.

   -Emily régi barátja. Mikor hazajöttünk itt volt a ház előtt. Szóltam Emilyéknek, hogy jöjjenek haza, majd mikor ideértek Rob neki támadt Emilynek. Olyan undorító dolgokat mondott neki, hogy Zayn bevert neki egyet. És ugyebár nem hagyhattam kint. – próbáltam röviden elmagyarázni.

    -Hol van Emily? – kérdezte aggódva Liam.

    -Elment fürdeni, de szerintem már kijött és Zayn-el van.  – mondtam neki, mire Danielle elindult a fürdőszoba felé.

  Beszélgettem egy sort a fiúkkal, majd ránéztem az órára, ami 11: 55-t mutatott.

    -Úristen. 5 perc van, skacok! –sikítoztam, mire mindenki megjelent. Emily kedvéért átmentünk a nappaliba, majd a fiúk szuper gyorsasággal elkezdték kibontani a pezsgőket. Teleöntötték a poharakat, majd mindenki kezébe adtak egyet. Harry megállt mellettem és a szabad kezével, átkarolta a derekam. Közelebb húzott magához, majd egy lágy csókot nyomott a számra.

    -És… 5… 4… 3… 2… 1 – kezdte el Niall ordítani, mire még Emily is elmosolyodott.

    -BUÉÉÉK! – kiabálta mindenki egyszerre. Harry megcsókolt, majd megitta a pohara tartalmának a felét. Én is úgy tettem, Emily pedig már a második pohara tartalmát gurította le a torkán. Hagytam. Tudtam, hogy ez nem old meg semmit sem, de legalább nem sír és szomorkodik.

    -Mehet a partiii? – kiabált Liam, miközben bekapcsolta a hifi rendszert és max hangerőre tekerte. A többiek egyszerre kezdtek el tombolni, mire én és Harry bementünk a szobámba.

   Bezártam magam után az ajtót, aztán felkapcsoltam az éjjeli lámpám. Harry lefeküdt az ágyra, én pedig mellé. Szorosan hozzábújtam, ő pedig magához ölelt.

    -Ez az év egy új kezdet Veled! – suttogta, majd lehunytam a szemem és boldogan szívtam be Harry jellegzetes és imádott illatát.