29.rész "Útolsó érintés, utúlsó ölelés"

   Próbáltam nem figyelni a telefonom előlapján lévő kisgomb villogására. Egy újabb SMS-es, ami a mai nap folyamán a 2.-ig. Nem bírtam tovább. Gemma ébresztett egy olyan üzenettel, amiben a tudatomra adja, hogy ne merészeljek ma a testvérével lenni. A második délben jött, mikor Harry elment tőlünk, amibe pedig az volt, hogy ha elmegyek vele, akkor valamit tenni fog, amitől Harry megutál. Nem értettem. Se az üzenetet, se Gemmát, sem ezt a viselkedést. Úgy viselkedik, mint egy megbolondul ex barátnő, aki próbálja visszaszerezni a pasiját, pedig Harry csak az öccse. Nem tudom, hogy miért utál ennyire.

    Anne már nyílván elmondta, hogy amit tettem az csakis jó szándékkal volt és már teljes mértékben megbántam. Ő megértett, de Gemma, ami csinál szerintem már gyerekes. Igen, ez a megfelelő szó. Gyerekes. De attól, hogy így gondolom, attól még szörnyen félek. A kezem idegesen remeg és a hasam fel alá futkározik, ahogy a már estére felvett Boohoo ruhában álok és a telefonomat nézem. Mi jöhet még?

  Ahelyett, hogy megnéztem volna az SMS-t, megfordítottam a telefonomat fejjel lefelé, hogy még véletlenül se lássam a villogó fényt és tovább készülődtem. A hajamat behullámosítottam és hagytam, hogy szabadon az arcomba lógjon. A sminkemet, most a szokásostól eltérően, kicsit erőssebre csináltam. Kihúztam feketével és kevés fekete szemhéjpúdert raktam a szemhéjamra. Felvittem magamra egy kis púdert, szájfényt, majd legvégül átfésültem a szempilláimat az Eleanorék-tól kapott, kedvenc szempillaspirálommal. Miután végeztem a sminkkel és úgy éreztem, hogy teljesen készen vagyok, utolsó simításként a csipkés, bordó rövid ruhámhoz felvettem egy platformos fekete magas sarkút. Kerestem magamnak egy táskát, amibe elraktam a telefonom és a pénztárcámat (szükség esetére).

   Kimentem a folyosóra és megálltam a tükör előtt. Meglepődtem magamon, hogy mennyire jól nézek ki. Mondhatni minden jó volt, kivéve egy dolog. A mosolyom. Megpróbáltam rendesen, igazából mosolyogni, de nem sikerült. Csak álltam ott, mint egy darab fa és néztem a tükörképem. Miután kezdtem megunni a próbálkozást, inkább elindultam a konyha felé. Senki sem volt ott. Emily, csakúgy, mint Danielle készül, Dani szobájában. Kihallatszott a hangos nevetésük, amitől most végre jó kedvűen mosolyodtam el. Kinyitottam a hűtőt és kivettem a narancslevet. Öntöttem magamnak egy pohárral és megittam. Jól esett az enyhén savanykás íz, ami megtöltötte a számat. Mikor végeztem elöblítettem magam után a poharat és elindultam Danielle szobája felé. Emily Zayn-el megy ma este, miután a fiú tegnap elkérte tőlem a lányt, mi ketten Danielle-el, pedig Liamnél leszünk. Sokat vitáztunk ma, ugyanis én itthon szerettem volna maradni és csak TV-t nézni, csendben és nyugalomba. Nem vágytam most a nagy felhajtásra, a részeg emberekre és az el nem maradó balhéra, ami általában mindig történik az ilyen bulikon. Sosem szerettem a szilvesztert, ami még mindig nem változott.

   -Dani? – kopogtam be Danielle szobája ajtaján.

   -Igen? – kérdezték teljesen egyszerre, amitől mindketten elkezdtek vihogni. Szememet forgatva nyitottam ki az ajtót. Bementem hozzájuk és leültem Danielle lila pokróccal letakart ágyára. Mikor megláttam a lányokat leesett az álam. Danielle egy fekete, szűk mini ruhát viselt és vörös magas sarkúval. Haja egyenes volt, sminkje tökéletes. A ruha kiemelte a szinte teljesen tökéletes alakját, amitől elszorult a szívem. Úgy éreztem magam, mintha egy víziló lennék.

   A másik meglepetés Emily volt. Egy kék hosszú ujjú felső volt rajta, ami a hasáig ért csak, és egy rövid derékszoknya. Hozzá egy fekete bokacsizmát vett fel, ami mellesleg az enyém volt. A hosszú szőke haja felső része mindkét oldalán egy fonat volt, ami hátul összetalálkozott. Gyönyörű volt az én "kicsi" unokatestvérem.

   -Annyira szépek vagytok lányok. – mondtam nekik még mindég elbűvölve. Mindketten meglepődve néztek rám.

   -Te beszélsz? – kérdezte Dani, mire Emily hevesen kezdett el bólogatni. Csak megforgattam a szemem és Daniellere néztem.

   -Mikor jön értünk Liam?

   -Azt mondta, hogy 9 körül. De nem tudom… - mondta, miközben zilálva kereste valószínűleg a táskáját a szekrénye legalján. Mire megtalálta a fekete kistáskáját egy hangosat nyögött.

   -És neked Em? Hányra jön Zayn? – kérdeztem, mire a csengőnk hangját hallottam meg. Emily teljesen felragyogott, majd kirohant a szobából.

   -Úristen, nagyon jól nézel ki, Emily. Gyönyörű vagy! – hallottam még a szobába is Zayn hangját. Felálltam és én is követtem az unokatesómat. Mikor meglátott Zayn, rám kacsintott.

   -Cső Zayn. Na, mint már tegnap mondtam, vigyázz erre a lányra! Nem leitatni, nem rábeszélni semmi rosszra, nem rámászni! – mondtam neki szigorúan, majd mikor láttam ijedt arckifejezését, elmosolyodtam. Emily csak a vállamba bökött, majd elkezdte venni a kabátját.

   -Ne égess már le, D! – nézett rám csúnyán Em.

   -Emily… - szóltam neki, miközben az egyik kosárba keresgéltem a lakáskulcsom után. – Ezt vidd el, ha esetleg hamarabb hazaérnél, mint mi. Zárd be magad és ne engedj be senkit sem! Majd mi csörgetünk telefonon, ha itt vagyunk! – adtam oda neki a kulcscsomót.

   -Köszönöm, Daisy! – ölelt át Em. – Mindent köszönök!

   -Ez természetes csajszikám! – mondta a hajába, miközben ránéztem a mosolygó Zaynre. – Nagyon vigyázz rá! – tátogtam neki, mire boldogan bólintott.

   -Érezzétek jól magatokat! – adtam egy puszit Zayn arcára. A fiú, udvarias fiatalember módjára kinyújtotta a karját, mire Emily nevetve belekarolt. Néztem őket még egy darabig, majd bezártam az ajtót. Rápillantottam az csuklómon lévő órámra, ami már 9 órát mutatott.

   -Itt van Liam! – jött ki sietve Danielle pár perc után hozzám, a konyhába. – Kiveszed a hűtőből azt a két üveg pezsgőt?

   -Persze. – mondtam és már vittem is a két jéghideg pezsgőt. Odaadtam Daninek, miközben felvettem a kabátom és átlendítettem magamon a táskám. A hajamat óvatosan kihúztam a kabát alól, majd egy sálat a nyakam köré tekertem. Danielle már felöltözve állt, kulccsal a kezében.

   -Mehetünk. – szóltam neki, miután a cigis dobozomat felkaptam a szekrényről.  

  Danielle kisietett előttem az ajtón, majd visszaadta az üvegeket, amíg bezárta az ajtót. Elindultunk Liam kocsija előtt, majd mikor megláttam Harry huncut mosolyát a vezető ülésen, szörnyen meglepődtem. Legyökerezett a lábam, Danielle pedig nekem jött teljes erejéből.

   -Hülye vagy, Daisy? – szólalt meg Dani mögülem. Hátra fordultam felé, majd a kocsi felé böktem a fejemmel. Danielle elnézett mellettem, majd meglepődve nézett Harryre. Rá mosolygott a fiúra, aki nevetve nézett minket.

   -Harry? – kérdezte, de szerintem csak magától.

   Elindultunk a kocsihoz, majd beszálltam hátulra Daniellel együtt. Rámosolyogtam Harryre, aki meglepődve nézte, hogy nem az anyósülésre ülök. Csak legyintettem egyet és bentebb másztam egészen a háta mögé lévő ülésre. Kikukucskált rám a két első ülés közti résen és rám vigyorgott. Adtam neki egy gyors puszit, mire visszahúzott magához és egy lágy csókot lehet az ajkamra.

   -Szia, Daisy! – mosolygott bele a számba.

   -Cső Harry! – nevettem.

   Megtámasztotta a fejét a támlán és vártuk, hogy Danielle beszálljon.

   -Hello Hazza! Liam? – kérdezte Danielle mosolyogva, miután bekötötte magát a biztonsági övével. Én is követtem a példáját, miközben kíváncsian vártam Harry válaszát.

   -Hát… Andy már ott van az óta amióta én. Szóval olyan 3 órától. Pont mikor Liam elindult volna, leborította a szekrényen lévő összes dolgot, így most takarítanak. Engem küldött el, mert ideges volt. – nevetett. – Andy szörnyen béna…

   -Az biztos. – mondta mosolyogva Danielle mellettem. Rám nézett, majd megszorította a kezem, miután Harry elindult. – Ez lesz életünk legjobb estélye! Ígérem, nem fogod megbánni, hogy eljöttél!

   -Remélem is! – nevettem, mikor egy hang ütötte meg a fülem, amitől azonnal göcsbe rándult a gyomrom. Egy hang, amit nem akartam hallani. Még egy pityegés és még egy. Úgy tettem, mintha nem halottam volna. Csak nézem előre Harry háttámláját, miközben láttam, hogy Danielle engem bámul.

   -Daisy? Minden rendben van? – kérdezte aggódva, mire csak bólintottam egyet. – Nem, valami baj van. Olyan rémült vagy. Nem nézed amúgy meg a telefonod?

   -Nem fontos. – legyintettem, majd egy nagyot nyeltem. Tudtam, hogy ki az. Felnéztem és találkozott a tekintettem Harry aggódó tekintetével a visszapillantó tükörben. Rámosolyogtam, mire egy kicsit úgy láttam megnyugodott.  

    Nagy erő kellett hozzá, hogy kihúzzam a cipzárt a táskámon és kivegyem a telefonom, de megtettem. Idegesen oldottam fel a billentyűzárat, majd beléptem az üzenetek menü pontba. Egy üzenet jött anyától, egy pedig Gemmától, amit most írt. Megnyitottam:

    Téged hányszor kell még figyelmeztetnem??? Nem tudja felfogni a szőke kicsi agyacskád, hogy HAGYD BÉKÉN ŐT? Ha nem teszed, akkor ma szörnyen meg fogod bánni… Vannak képeim rólad és pár fiúról, ami szerintem Harrynek nem nagyon tetszene. Azt szeretnéd, hogy MEGINT csalódjon benned? Ne feledd, van választásod, vagy ott hagyod őt ma, vagy pedig teszem a dolgom… puszi xoxo

 

   Megrémülve olvastam végig és éreztem, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcomon. Ezt nem bírom tovább. Milyen képet mutat Harrynek? Mégis milyen fiúval? Már régóta nem voltam egyetlen egy fiúval sem. Mégis mire készül? Letöröltem a könnyemet az arcomról, majd felnéztem, amit rögtön megbántam. Danielle tátott szájjal nézett rám. Megrémülve bámult, majd mikor láttam, hogy elkezdené beszélni, a szájára tettem a kezem. Láttam az arcán, hogy tudja, mi történt.

   -Kérlek ne! – suttogtam neki, mire a könnyeim már potyogtak le az arcomról. Danielle szomorúan nézett rám, megrázta a fejét és magához ölelt. Miközben a fejemet megtámasztottam a vállán, Harryt bámultam. Letöröltem az arcom és szomorúan néztem a nyugodt és boldog, dúdoló fiút, akit ma valószínűleg muszáj vagyok elveszíteni.

   Csak bámultam őt, ahogy a kormányt forgatta a pólójának köszönhetően meztelen karjával.  Egyszer csak megállt a kocsi, Danielle pedig szinte azonnal kipattant az autóból. Én lassabban szálltam ki. Kinyitottam az ajtót magam mellett, majd kipattantam. Bezártam magam után, majd ránéztem a már befele rohanó Daniellel-re. Harry még egy darabig szerencsétlenkedett bent valamit a kesztyűtartónál, majd kiszállt az autóból és egy laza mozdulattal lezárta a zárakat. Féloldalasan rám mosolygott, aztán óvatosan neki nyomott a kocsinak. Teljesen közel jött hozzám, a testünk összeért. Felnéztem rá, bele a zöld szemeibe, amit csak az utcán lévő lámpafény világított meg. A torkom összeszorult, a szívembe bele hasított a fájdalom.

   -Nagyon csendes voltál az előbb! – mondta komolyan, mire végig simított az arcomon. Behunytam a szemem. Egy puszit adott az arcomra, majd a fülemhez hajolt. – Gyönyörű vagy, Daisy! Egyszerűen elképesztő…

   Ahelyett, hogy bármit is mondtam volna, csak megöleltem olyan erősen, hogy már kezdtem azt hinni, hogy meg fog fulladni. Hangosan felnevetett, majd megához húzott. A keze a derekamról a fenekemre vándorolt, de nem érdekelt. Itt volt velem és más nem érdekelt. Élvezni akarom még azt az időt, amit vele tölthetek.

   -Mehetünk be? – kérdeztem tőle mosolyogva.

   -Persze. – fogta meg a kezem. Elkezdett húzni Liam kétemeletes, hatalmas háza felé. Mikor beléptünk a bejárati ajtón a hirtelen fény kicsit elvakított. Levettem a kabátom, majd a táskámat leraktam az egyik polcra a sok közül. Harry szinte azonnal elkezdett húzni befelé a nevető társasághoz. Mikor beléptünk a sötét, fényektől teli szobába hirtelen két fiú kezdett el rohanna felém és csaknem fellöktek, ahogy egyszerre öleltek át.

    -Daaaiiisyyyyyy! – visított Andy, Liam legjobb barátja a fülembe. Elnevettem magam. Maz, Liam másik haverja lekezelt velem, mintha nagy spanok lennénk. Nevetve pacsiztam vele egyet. – Mizújs kis csaj? Jól nézel ki!

    -Köhöm. Én is itt vagyok Andy! Nem látsz? Én nem vagyok sexy? – húzta ki magát Harry mellettem, amitől hangosan felnevettem. Andy végig mérte barátom, majd bólintott egyet.

   -Túl dögös az egyszerű szürke mintás felsőd és a fekete nadrágot. Igazán trendi vagy barátom. – mondta komolysággal Andy. – De sajnos, meg kell, hogy mondjam, még a nagyapám is jobban öltözködik, mint Te!

   -Jó, Daisy menjünk, ne barátkozz ilyen nagyképű pózer gyerekkel! Még azt sem tudja, hogy mi az a stílus. Az igazi stílus. Egyszerűen felháborító…- rázta a fejét Harry, majd választási lehetőséget sem hagyva nekem, belefűzte az ujjait az enyémbe és elhúzott a két fiú mellől.

    -Bocsi srácok! – nevettem és követtem Harryt, aki fogalmam sincs, hogy hova vezetett. Út közben találkoztam Liammel és a tesójával Ruth-al, akik nevetve néztek Harryre. Danielle, aki Liam mellett állt, csak aggódva bámult.

    Nevettem, mikor Harry bevezetett egy szobába. Előrébb tolt pár méterrel és bezárta maga után az ajtót. Teljes sötétség volt. Semmit sem láttam, még mozdulni sem mertem.

    -Harry? – kérdeztem a sötétségben. Hirtelen megérintette a derekam, majd a kezét a szememre helyezte.

    -Ó-ó. Mire készülsz? – nevettem. Nem válaszolt, csak elkezdett tolni előre.

    -Ne less!

    -Harry, nehéz lenne lesni, amikor ilyen vaksötétség van idebent. – mondtam neki, mire csak egy halkat köhintett.

    -Mikor érünk már oda? – kérdeztem tőle, miután már kezdtem kicsit furcsának érezni, ezt a hosszú távot. Ekkora lenne ez a szoba? Az lehetségtelen.

    -Már nem sokára. Várj még egy kicsit! – suttogta, mire halvány fény szűrődött be Harry ujjai között. Kíváncsian mentem előre, amikor hirtelen megállt. Követtem példáját és én is megálltam.

    -Készen állsz? – kérdezte.

    -Hát… készen kéne? – kérdeztem félénken.

    -3…2… és 1 – számolt, majd levette a kezét a szemem elől.

   Elállt a lélegzetem, amikor megláttam a magam elé táruló látványt. Egy kisebb szobában voltunk, ami minden bizonnyal egy titkos szoba volt. Egy ágy volt benne, két kisebb szekrénnyel. Nem volt nagy a szoba, de gyönyörű volt. Mindenhol fehér és vörös rózsaszirmok lettek szétszórva. Gyertyák sokasága volt a padlón, a szekrényeken, az ágy mellett. Elképesztő volt. A szoba közepén egy négyzet alakú kisebb doboz volt, mellette egy fehér rózsákból álló hatalmas csokor, ami a kedvenc virágom. Meghatódva néztem szét, majd hátra fordultam a feszült Harryhez. Szemével az enyémet nézte. Gyönyörű zöld szemében láttam a mögöttem lévő gyertyák fényének sokaságát.

    -Harry, ezt képes voltál egyedül megcsinálni? – kérdeztem tőle lenyűgözötten.

    -Igen. Bár Liam segített meggyújtani a gyertyákat még az érkezésed előtt. – mondta.

    -Szóval ezt egyedül csináltad?! – mondtam neki.

    -Nem tetszik ugye? – nézett rám szomorúan. Egy könnycsepp gördült ki a szememből.

    -Harry… Ez meseszép. – sírtam el magam, majd átöleltem. Csak sírtam és sírtam. Hogy fogom őt még egyszer elküldeni? Mindennél jobban szeretem. Hogy fogom tudni másodszor is magára hagyni. Ne tudtam mit tegyek. Vagy én hagyom el őt, vagy pedig Gemma miatt fog megutálni mindörökre.

    -Annyire szeretlek Daisy! – suttogta. – Remélem, hogy nem bánod, hogy elrángattalak a többiektől.    

    -Engem nem érdekelnek a többiek! Engem csak Te érdekelsz! – néztem rá komolyan. – Imádlak Harry!

   Egy lágy csókot adott a számra, mire én közelebb bújtam hozzá és szenvedélyesebben kezdtem el csókolni. Elmosolyodott, majd felkapott a földről és a csípőjére ültetett. Elindult az ágy felé, ahova óvatosan lefektetett. Tovább csókolt, majd szétváltak az ajkaink szabad utat nyerve egymás nyelének. Elfeledkeztem mindenről. Gemmáról, a kint aggódó Danielle-ről, egyszerűen mindenről. Nem számított jelen pillanatban senki sem, csakis Harry.

   Harry keze lentebb vándorolt, majd végig simította a combomat. Az ujjai a ruhám alá vándoroltak, majd köröket kezdett el rajzolni a hátam közepén, amitől az egész testemen felállt a szőr. Beletúrtam a hajába, miközben a nyakam vonalát kezdte el csókolgatni. Lehunytam a szemem, amiből egy könnycsepp csordult ki, lefolyva egészen a hajam tövéig. Harry keze a ruhám cipzárjára vándorolt, amit egy egyszerű, csaknem megszokott mozdulattal húzott le. Leráncigáltam róla a pólóját, amit ledobtam mellé az ágyra. Végig szántottam a kezem izmos hátán. Még így a halvány fényben is láttam a tetkói sokaságát. Miközben a nyakamat csókolta, végig simítottam a fekete felületeken.  

   Ránéztem az izmos felsőtestére ami, már nem egy kisfiú teste volt, hanem egy férfié. Nem tudtam levenni róla a szemem, csak az izmos hátát néztem. A két kezével megtámasztotta magát és úgy nézett le rám pár centivel az arcomtól. A szeme a szám és a szemem közt cikázott. Beleharapott a szájába, majd egy hosszú csókot nyomott a számra, az orrom hegyére és a homlokomra. Elmosolyodtam, majd lemászott rólam és magára kapta a felsőjét. Meglepődve néztem, hogy mit csinál. Felállt és a kis dobozért ment. Visszaült velem szembe és letette elém. Egy kis ügyetlenkedés után sikerült visszahúzni a ruhám hátoldalán lévő cipzárt.

    -Sajnálom, hogy félbe szakítottam a dolgot, de nem bírok koncentrálni. Nagyon félek, hogy mit fogsz hozzá szólni. – bökött a doboz felé. A kezembe vettem a tenyér nagyságú fekete dobozkát és nyeltem egyet. Félve néztem fel rá.

    -Nyugi, nem jegygyűrű van benne. – mosolygott rám, megmutatva gödröcskéit. Megkönnyebbülve nyitottam ki a dobozt, majd mikor megláttam a benne lévő csodaszép karkötőt, visszazártam.

     -Harry. Én ezt nem fogadhatom el! – adtam neki vissza a dobozt.

     -Pedig a tiéd! – nevetett és felnyitotta a tetejét. – Kérlek, legalább nézd meg!

   Bólintottam ő pedig kivette a karkötőt, ami csodálatos volt. Az egész két soros volt, ami csillogó kövekből volt kirakva. A közepén egy fémcsík volt, ami az egészet nagyon különlegessé tette. – Harry, ez gyönyörű, de nem fogadhatom el! Ez méreg drága lehetett!

     -Legalább, hagy tegyem fel a kezedre! – kérte, amitől beadtam a derekam és elé tettem a csuklom. Ő egy egyszerű mozdulattal bekapcsolta a karkötőt hátul, majd végig simított a kezemen. Olyan volt, mintha pont az én csuklómra tervezték volna. Tökéletes volt, de mégis égető érzést keltett bennem. Égető érzést a szívemben, ugyanis én ezt nem érdemlem meg. – Nézd meg a hátulját!

     -Miért? – néztem rá a könnyeimtől küszködve. Nem válaszolt ezért csak megfordítottam a fémdarabkát, amin ezek a szavak álltak: You’re Perfect To Me. A könnyek már marták a szemem.

     -Én ezt nem érdemlem meg! – próbáltam levenni magamról a karkötőt, ami nem sikerült, ugyanis a könnyeimtől semmit sem láttam. Harry lefogta a remegő kezeimet.

     -Mégis miért Daisy? Mi a baj? Te remegsz! Daisy, mi a baj?  – ült közelebb hozzám.

     -Semmi. – sírtam.

   Féltem. Szörnyen féltem ettől a pillanattól. Olyan érzésem volt, mint mikor 2 éve hazudtam Harrynek. Most pedig muszáj. Inkább ezt választom, minthogy Harry utáljon. Tudom, hogy így is úgy is meg fog utálni, ami szörnyen fájt.   

     -Kérlek, ne sírj! – ölelt magához.

     -Sajnálom. Egy pillanat! – álltam fel és rohantam ki a kis szobából. Nem tudtam merre kell menni, csak rohantam kifelé. Nem esett nehezemre megtalálni a kiutat, hiszem csak a zene irányába mentem. Letöröltem a könnyeimet az arcomról, majd neki indultam megkeresni Daniellelt. Haza akartam menni. MOST! Nem bírtam ránézni Harryre. Nem fogok tudni neki hazudni. Nem menne még egyszer.

   Az egész ház megtelt emberekkel. Megnéztem a kezemen lévő órát és meglepődtem mikor láttam, hogy már fél 11 van. Sokan megbámultak engem, amit megértek, ugyanis egy síró lányt sok mindenki megbámul, de most szívem szerint elmenekültem volna messzire. Kétségbeesetten kerestem Daniellelt, Liamet vagy bárki ismerőst, de csak sok ismeretlen embert láttam. Éreztem, hogy kezdek teljesen megrémülni, mikor inkább megfordultam és a kabátomért mentem. Belebújtam, majd megkerestem a táskámat és a kezembe kaptam. Kiléptem az ajtón és kimentem az udvarra, ahol néhány cigiző ember beszélgetett. Idegesen indultam meg a hátsóudvar felé, mire mindenki rám nézett. Kikerestem a telefonomat, hogy felhívjam Daniellelt. Láttam, hogy egy új SMS-s érkezett. Kíváncsian nyitottam meg:

 

   Nem sokára találkozunk, Daisy! J Pusssy G.

 

  Nem akartam hinni a szememnek. Sírva kezdtem el hívni Daniellelt, aki nem vette fel a telefonját. Már harmadszorra próbáltam hívni, amikor egyre inkább csak kezdtem pánikolni. Muszáj, hogy beszélni tudjak Daniellel. Muszáj, hogy segítsen nekem. Beletúrtam a hajamba, majd zokogva indultam vissza a házba.

    -Hé, Kislány minden rendben? – szólt oda egy fekete hajú srác. Nem törődve vele, berontottam a házba és bezártam magam mögött az ajtót. Sietve néztem szét a sok ember között, de egy ismerőst se láttam. Senkit. Mi van velük? Nem igaz, hogy ebbe a házba mindenki eltűnik.

 Már zokogva mentem a konyha felé, amikor valaki nekem jött. Nem törődtem vele, csak mentem tovább, az viszont elkapta a csuklóm és visszarántott. Lenéztem a kezére, ami az új, gyönyörű karkötőm felett volt.

    -Hé, Daisy? Mi történt? – kérdezte Andy teljesen rémült tekintettel. Csak megráztam a fejem és nem válaszoltam.

    -Muszáj, Andy… - sírtam. – Muszáj, Danielle!

    -Gyere! – ölelt át és kezdett el vinni a másik irányba. Fogalmam sem volt, hogy hova visz, csak mentem mellette. Nem tudtam, hogy mi történik. A könnyeimtől semmit sem láttam. Leültetett valamire, majd magamra hagyott. Már kezdtem azt hinni, hogy végleg egyedül hagyott engem, mikor az ajtó hirtelen kicsapódott és Liam és Danielle rohant be rajta.

    -Úristen! – szólalt meg Danielle, majd leguggolt hozzám. – Mi történt Daisy?

    -Gemma… - mondtam alig érthetően. – I… Idejön.

    -Miért jön ide? – kérdezte Liam és Danielle egyszerre. Válaszként odaadtam a telefonomat Daniellelnek. Vártam egy pillanatot, amíg elolvasták, majd Liam kirohant az ajtón.

    -Jézusom, Daisy! Ez nem normális… - mondta felháborodva Danielle. – Miért nem mondtad el?

    -Nem akartalak ezzel terhelni. – mondtam neki. Körül néztem és láttam, hogy a fürdőszobába vagyok.

    -DAISY!!! Te nem vagy normális! Ez a lány fenyeget téged! Nem is akárhogy. Mi baja lett annak a normális lánynak?

    -Nem tudom. Danielle… Ma… Harry ezt adta nekem! – sírtam, majd elé emeltem a kezem.

    -Ez gyönyörű. – csodálkozott Danielle.

    -Kérlek, vedd le!

    -De, Daisy…

    -VEDD LE! – kiabáltam rá, amit rögtön meg is bántam. – Sajnálom, de kérlek, vedd le rólam! Nem bírom magamon tartani. Nem érdemlem meg, hogy viseljem ezt. Ha Gemma ma valamit csinál, akkor Harry örökre meg fog utálni! És én azt nem fogom kibírni, Danielle! Haza akarok menni!

    -Ne menj haza! Kérlek Daisy, ne menj haza! – könyörgött Danielle.

    -Nem akarok találkozni sem Harryvel, sem Gemmával. Hagy menjek el! – mondtam neki, már sírás nélkül.

    -Rendben. Adok neked egy kis időt. Jó? Addig maradj itt és idehozom a kulcsot! – állt fel mellőlem.

    -Danielle? – szóltam utána még mielőtt elment volna.

    -Igen?

    -Te tudtál Harry meglepetéséről?

    -Persze. – mosolygott. – Mindenki tudod róla! Azért jött Harry, én pedig azért zártam be a kocsiba később, mert hívtam Liamet. Andy és Maz is azért tartott fel. Daisy, tudom, hogy mit akarsz csinálni, de szerintem nem kell ezt tenned. Ilyet senki sem tehet veled! SENKI! Szeret téged és szerintem el kéne neki mondani, hogy mi történt. Fog neked hinni! Én meggondolnám a helyedbe! – csukta be maga után az ajtót.

   Felálltam a zuhanyzó mellől, majd átsétáltam a tükör elé. A sminkem elfojt, a szemem alatt karikák jelentek meg, a szemem pedig vörösen fénylett. Már éppen le akartam mosni a sminket, mikor kivágódott az ajtó. Azt hittem, hogy Danielle jött vissza ezért hátra se néztem. Csak álltam ott a tükör előtt és mostam a kezem.

    -Miért nem szóltál? – jött mögülem egy mély hang, amitől összerezzentem. – Daisy! Miért nem mondtad el?

   Hátra fordultam és találkozott a tekintetem Harryével. Teljes komolysággal nézett rám. – Nem hallom!

    -Én nem akartam, hogy miattam összevessz a testvéreddel! – válaszoltam.

    -Ez nem válasz. Miért nem mondtad el? Mit gondoltál? Azt, hogy megharagszok rád? Szerinted, most mit érzek? Liam mondta el nekem az egészet. Láttam az összes SMS-t, amit az én drága nővérem. Én… nem ismerek rá… Hogy gondoltad, hogy ezt eltitkold előlem?

   -Én nagyon sajnálom… - mondtam.

   -Daisy, itt nem Te vagy a hibás. Itt csakis az én nem normális testvérem az! – hangsúlyozta ki a szavakat. – Nem értem miért nem szóltál

   -Szerinted Harry? Te mit tettél volna? FÉLTEM. Az Isten szerelmére, féltem, hogy majd nem hiszel nekem. A testvéred sokkal fontosabb, mint én vagyok. Féltem, szörnyen féltem. Aztán mikor elkezdett fenyegetni, hogy keres egy képet… Én… - nem tudtam tovább fojtatni.

   -Annyira sajnálom Daisy. – lépett közel hozzám és ölelt meg szorosan. Erősen öleltem magamhoz amennyire csak tudtam. Olyan megkönnyebbültséget éreztem, ami leírhatatlan volt.

   -Ígéred, hogy ha Gemma bármit csinál, nem hiszel neki? – néztem fel rá félénken. Szipogtam egyet az előbbi sírásom miatt, amitől elmosolyodott.

   -Ezek után semmit sem fogok neki elhinni. Holnap az lesz az első, hogy beszélek vele! – mondta Harry kemény hangon.

   -De…

   -Nem Daisy! Hogy tudsz ezek után is gondolni rá. Hogy tudod nem gyűlölni?

   -Mert tudom, hogy milyen valójában! És tudom, hogy mit érezhet! – rántottam meg a vállam.

   -Annyira imádlak! – adott egy csókot a számra.

   -Muszáj maradnunk? Szörnyen nézek ki és… - kezdtem bele.

   -Menjünk! – vágott bele a szavamba. – Nem szeretnék mást, csak veled lenni! Egyedül!

  Kiléptünk a fürdőszobából, ami előtt már sorakoztak az emberek. Átsiettünk a nappaliba, Andyéket keresve. Nem sokkal később már meg is találtuk őket és mindenkitől elköszöntünk. Miközben felvettem a kabátomat eszembe jutott, hogy nincsen nálam a telefonom. Végig tapogattam a kabátzsebemet, mikor Harry a kezembe adta a telefonomat. Megkönnyebbültem a mobillom láttán. Harry kitárta előttem az ajtót, aztán gyors léptekkel a saját kocsijához siettünk. Beszálltunk a kocsiba, majd Harry bekapcsolta a rádiót. Kényelmesen dőltem hátra az ülésem és egy nagyot sóhajtottam. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy vége van.