28.rész "Gemma Styles"

    Nem tudtam mit csinálni. Csak álltam ott a konyha közepén, egyedül. Harry, rögtön Gemma után eltűnt. Szörnyen éreztem magam. Beleharaptam a számba és közben azon gondolkoztam, mit is csináljak. Nem akartam tovább folytatni a vitát Gemma-val, így inkább nem indultam el utánuk. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy el kell mennem innen. Valahogy muszáj lesz. Nincs itt semmi keresni valóm és ezt Gemma az előbb eléggé a tudatomra adta. Nem akartam tovább maradni, akármennyire is tudtam, Harrynek és Anne-nek mekkora csalódást okozok majd. Már éppen indultam volna az előszoba felé, mikor Anne a konyha kijáratánál elállta az utam.

    -Hova, hova? – kérdezte mosolyogva. Csak megráztam a fejem és közben azon agyaltam, hogy az egyetlen lehetőségem miszerint megúszhattam volna egy közös vacsorát azzal a lánnyal, aki utál, most tönkrement. Kétségbeesetten néztem le a földre.

    -Sehova. – hazudtam Anne-nek.

    -A-a nem tudsz átverni engem, Daisy. Már ezer éve ismerlek. Nem tudsz nekem hazudni. – mondta, majd visszatessékelt a konyhába. Kihúzott egy széket és megpaskolta azt. Zavartan ültem le és közben szívem szerint megsemmisítettem volna magam a föld színéről. Néztem, ahogy előveszi a kávés dobozt és annak tartalmával megtölti a kávé filtert. Felrakta főni az kávét, majd ellenőrizte a sütőben lévő húst – az imént kiderült, kacsa volt-, aminek isteni illata volt. A hasam akaratlanul is megkoldult.

   -Na, elmondod, mi volt ez az előbb? És hol van Harry? – kérdezte Anne és közben megtámasztotta magát a mosogató peremén. Kíváncsian fürkészte az arcom.

   -Semmi. Harry nem tudom, hova ment. Gemma-val van. – mondtam neki. Felragyogott a szeme, mikor kimondtam lánya nevét, majd mikor meglátta az arcom abban a pillanatban elkomolyodott.

   -Ó-ó. Gemma nem tudta, hogy jössz. Mondjuk igazából senki sem. Hogy reagált? – kérdezte aggódva. Megrántottam a vállam. Nem akartam róla beszélni.

   -Nem túl jól. – mondtam neki, így hátha békén hagy és úgy tehetek majd mintha semmi sem történt volna.

   -Mi történt? – kérdezte. A legkevésbé sem akartam róla beszélni most, így nagyon megörültem, mikor valaki lépteit hallottam meg. Harry jelent meg komoly arccal a konyhában. Halványan rám mosolygott, majd megállt az anyukája mellett. A szemem hol az egyikükre, hol a másikjukra ugrált. Rémisztő mennyire hasonlítottak egymásra.

  -Minek kellet történnie? – kérdezte Harry Anne-re pillantva. Egy pillanatra megállt a szívem, mert megijedtem Anne elmondja, hogy az előbb éppen lelépni próbáltam.

  -Semmi. Csak beszélgettünk erről, arról. – mondta mosolyogva Anne. Hálásan néztem rá, mire csak egy észrevehetetlent kacsintott.

  -Jól vagy Daisy? – nézett rám Harry aggódva. Bólintottam egy aprót. – Gyere, bemutatlak a többieknek!

  -Biztos, hogy jó ötlet? – kérdeztem tőle halkan, miközben a nappalijuk felé húzott maga után. A karjánál fogva visszahúztam magamhoz. Nevetve állt meg előttem pár centire. – Harry, még elmehetek. Bármint haza. Nem muszáj ezt csinálnod. Nem szeretném, ha én téged… Nem akarom, hogy…

  -Nyugi Daisy. Csak nem megijedtél? – nézett rám ravaszul. Csúnyán pillantottam fel rá.

  -Na, ne. Csak nem megijedt a bátorságáról híres Daisy Conett? Úristen, el sem hiszen. Daisy Conett megijedt pár ismeretlen embertől. – nevetett fel Harry.

  -Nagyon vicces vagy. – forgattam meg a szeme, majd mélyen belenéztem a szemébe. – Félek, hogy Gemma megint…

  -Daisy, ezt fejezd be! Gemma-val ne foglalkozz! Nem érdekel, mit gondol. Más sem érdekel. Én, szeretlek! – mondta.

  -De Gemma azt mondta, hogy… - kezdtem bele megint.

  -Nem érdekel mit mondott Gemma. Most ideges és félt engem, de tudom, hogy idők kérdése és megbékél. – mondta. Mikor látta, hogy nem igazán győzött meg szavaival, hozzá tette: - Dusty Moly Styles-ra esküszöm!

  -Úristen Harry. – nevettem fel. – Hogy tehetsz ilyet a cicáddal?

  -Valahogy muszáj bebizonyítanom, hogy igazam van. Amúgy is, már megkínoztam. – mondta büszkén.

  -Szerencsétlen jószág. – mondtam a fejemet rázva. – Hol van?

  -A nappaliba. Az ikrek játszanak vele. – mondta.

  -Itt vannak az ikrek? – kérdeztem tőle boldogan. Eszembe jutott régen mennyit kellett velük játszanom. Harrynek az idegeire ment a három iker lány, de én boldogan vigyáztam rájuk, hiszen imádom a gyerekeket. A három gyönyörű, barna hajú és szemű: Jessica, Clary és Amy, Harry keresztanyjának, Marie-nek a gyerekei, akiket mellesleg imádtam. Akármennyire is rosszcsontok voltak, annyira aranyosak és okosak is.

  -Igen. – mosolygott rám. – Na, gyere, semmi baj sem lesz. Eszünk és utána megyünk is! Ígérem!

  -Jólvan. – mondtam neki.

  Megfogta a kezem, az ujjait az enyém közé fűzte, majd elindultunk a nappali felé. Mikor beléptünk a nagy térbe, a hatalmas asztal körül ülő emberek egy emberként emelték fel a fejüket. Mindenki minket nézett. Néhány arcot már láttam, valamelyiket pedig még sosem.

  -Nem tudom, ki még emlékszik Rá. Ő itt Daisy. Daisy, a családom! – mutatott körbe Harry a szabad kezével, ugyanis a másikat már teljesen elszorítottam idegességemben.

  -Jó a nőd, haver! – jött egy ismerős hang az asztal vége felől. Arra néztem és mikor megláttam régi iskolatársamat rögtön elmosolyodtam. Nick mellett ott ült a régi iskolás banda, a White Eskimo többi tagja is, Haydn és Will. Az asztalnál mindenki felnevetett én pedig egy kicsit zavarba jöttem. Harry odavonszolt az asztal végébe, majd kihúzott egy üres széket nekem. Megköszöntem, majd leültem, Harry pedig mellém.

  -Jó nő lettél Daisy! – mondta Haydn miközben éppen egy pogácsát tömött a szájába. Csámcsogva kezdett el szemügyre venni, mire Harry felköhintett. – Bocs tesó, de nem mondhatod, hogy nincs igazam. – mondta és a kezét védekezően maga elé emelte.

  -Mesélj, Daisy! Mi történt veled? Hogy vagy? Még mindig táncolsz? Harryvel, ti? – kérdezte Nick.

  -Igen még táncolok, de szerintem ezt inkább nem is kérdésnek szántad. Jól vagyok, köszi. Igen, úgy hiszem mi Harryvel megint együtt vagyunk.

  -Gratulálok. Tudjátok, nem sokszor mondok ilyet, de nektek mindig is együtt kell lennetek. Olyan, mintha már meg lenne írva. – mondta Nick.

  -Ez szörnyen nyálas volt, de igaza van! – mondta Haydn és közben vállon öklelte barátját.  

  -Kössz! És veletek mizújság van srácok? – kérdeztem tőlük. – Mi van a bandával?

  -Mi jól vagyunk. – válaszolt Will. – A banda egy időre befuccsolt Harry nélkül, de most találtunk egy új énekest, hiszen egyikünknek sincs olyan jó hangja, mint ennek itt.

  -Ezt örömmel hallom. – mondtam őszintén.

  -Na, de meséljetek már, skacok! - dörzsölte össze izgatottan a tenyenerét Nick. - Mi van veletek? Hogy jöttetek össze?

  -Az hosszú, Nick! - nevettem fel.

  -Oh, ne csináljátok már! - mondta szomorúan Nick. 

  -Össze hozott minket a "sors" - mondta Harry és a kezével úgy csinált volna, mintha varázsolt volna.

  -És a rajongók? Kikészültél már tőlük? - nézett rám vigyorogva.

  -Még nem hiszem, hogy tudják. - mosolyodtam el. Harry hirtelen felállt a helyéről, majd szó nélkül ott hagyott. A fiúk bohóckodtak egy sort, miközben én azon agyaltam, Harrybe vajon mi ütött. Mosolyogtam rájuk és nevettem mikor nevettek, de sajnos nem jutott el a tudatomig, hogy miről is beszéltek.

  -Daisy? – érkezett egy női hang a hátam mögül. Kíváncsian fordultam hátra és mikor Harry keresztanyját, Marie-t pillantottam meg hatalmas mosoly jelent meg az arcomon. Felálltam és adtam az arcára két gyors puszit. – Örülök, hogy Itt látlak! Mi járatban?

  -Harryvel jöttem. Jól vagyok, köszönöm. És te?  Az ikrek? Hol vannak? – kérdeztem a vörös hajú, kék szemű igazán vékony nőtől. Körül néztem, de a lányokat sehol sem láttam.

  -Ez egy jó kérdés. Szerintem Anne-el. – mondta, aztán szomorúan néztem rá. – Vagyis remélem.  Ugye nem baj, ha megkeresem őket?

  -Nem, dehogyis. – mondtam megértően és gyorsan visszaültem a helyemre. Nem telt el sok idő, mikor megint a nevemet hallottam. Elfordítottam a fejem a hang irányába és mondanom sem kell mennyire meglepett, mikor a szőke hajú Rebecca mosolygós arcát láttam meg. A plasztikázott szája, mintha nem bírta volna az erőltetett mosolygást.

  -Szia. Szeretnék bemutatkozni! Rebecca Kost vagyok, te pedig Daisy. – mondta és félem nyújtotta a kezét.

  -Daisy Conett! – mondtam teljes nevemet és kezet ráztam vele.

  -Ez szupcsi. – visított egyet. – Nehogy sértésnek vedd, de ha jól láttam, akkor az az óra egy Marc Jacobs? – kérdezte izgatottan és közben próbálta figyelemmentesen megnézni az órámat.

  -De, az. – mondtam neki.

  -Tudtam én, hogy jóba leszünk. – mosolygott. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, hiszen még csak most találkoztunk. Nem válaszoltam, csak mosolyogtam rá. Még beszélt nekem a ruhákról és a pasikról, mikor végre Anne behozta a levest. Szerencsémre Rebecca visszaült a helyére.

  -Harry? – kérdezték a fiúk velem szembe, szinte egyszerre. Megrántottam a vállam. – Hogy bírtad ki ezzel a nővel? – súgta halkan Will. – Én már a ruhás témánál kiakadtam, pedig még csak nem is velem beszélt.

  -Már megszoktam az ilyeneket. – legyintettem nevetve.

  Az asztal megtelt mindenféle étellel. Volt zöldségleves, sült kacsa, mézes-mustáros csirkemell, rizzsel és krumplival. Anne ide-oda rohangált a konyha és a nappali közt. Mindenkinek segített szedni. Mikor megállt felettem, rögtön a kezébe vette a tányéromat.

  -Mit kérsz Daisy? – kérdezte.

  -Mézes-mustárosat, rizzsel. De csak keveset, Anne! – mondtam neki.

  -Azt ne mondd, hogy fogyózol! – mondta szinte kiabálva Anne, mire azt érte el ezzel, hogy az asztalnál mindenki rám nézett.

  -Vigyáznom kell az alakomra, csak ennyi! – mondtam neki gyorsan. Csak megrázta a fejét és lerakta elém a tányérom, amin egy hadseregnek is elég étel volt.

  -Gemmáék? – kérdezte Anne.

  -Jövök anya! – futott be Gemma egy extra nagy vigyorral az arcán. Kíváncsian néztem rá, mikor elindult felém és leült Harry helyére, azaz mellém. Rám mosolygott, amit nagyon nem értettem. Az előbb még mindennek elhordott most meg itt mosolyog a képembe?

  -És Harry? – kérdezte Rebecca.

  -Fent van a szobájába. Azt mondta, hogy csak később csatlakozik! – fordult felém, nekem intézve szavait. Nyeltem egy nagyot és lesütöttem a szemem a combomra. – Na, de együnk, mert már farkas éhes vagyok! – mondta, mire mindenki felnevetett és enni kezdett.

  Az étvágyam teljesen elment Gemma szavaitól. Idegesen vágtam fel szeletekre a húsomat, de bekapni már nem bírtam. Éreztem magamon a három fiú, sajnálkozó tekintettét. Will hol engem, hol Gemmát nézte.

  -Mi az, Daisy, csak nem elment az étvágyat? – kérdezte tőlem Gemma. Felnéztem rá és mikor megláttam az önelégült mosolyt az arcán, szívem szerint letöröltem volna. Az öklömmel. Leraktam a villámat, amivel csak széttúrtam az ennivalómat, majd felálltam.

  -Megbocsájtottok? – kérdeztem és mikor mindenki bólintott kimentem a helyiségből. Mikor elmentem az asztal mellet láttam, hogy Gemma vigyorogva néz engem. Gyorsabbra vettem a tempót és egészen addig mentem, amíg egy sötétkék színű ajtónál meg nem álltam. Zavartan kopogtam be rajta. Nem érkezett válasz, így kezdtem az hinni a szobában senki sincs.

  -Ki az? – érkezett Harry hangja bentről.

  -Én. – motyogtam.

  -Gyere be Daisy! – mondta. Félve nyitottam ki az ajtót, majd mikor megláttam az ágyán fekvő Harryt egy kicsit jobb kedvem lett. A kékre festett szoba a barna bútorokkal semmit sem változott. Ugyanazok a poszterek lógtak a falakon és a polcokon is ugyanúgy volt minden. Átvágtam a szobán, egyenesen Harry ágyához. Megálltam felette, ő pedig szomorú szemekkel nézett fel rám. Nem tudtam, hogy mi baja. Megpaskolta maga mellett a helyet, majd bentebb csúszott, hogy odaférjek. Levettem a kényelmetlen magas sarkút, majd lefeküdtem az ágyra. Amint elhelyezkedtem, Harry az oldalára feküdt és elkezdett bámulni. Hátra tette a füle mögé az egyik kilógó hajtincsemet, majd közelebb húzott magához. A mellkasára vont és így feküdtünk teljesen egymáshoz ölelkezve.

  -Mi a baj Harry? – kérdeztem tőle suttogva, majd elengedtem, hogy megnézhessem az arcát. Csak mosolygott és mosolygott, de láttam rajta, hogy valami baj van, ugyanis ez nem őszinte mosoly volt.

  -Semmi. – mondta. Megráztam a fejem és elhúzódtam tőle. Hátat fordítottam neki és így tanulmányozta a szobáját. Harry felsóhajtott, majd megint átölelt. Egy puszit nyomott a nyakamra, a lábát pedig átlendítette a lábamon. Átfordultam a hátamra, így Harry még közelebb került hozzám, amit egyáltalán nem sajnáltam.

  -Szeretlek Daisy! Tudom, hogy nem szereted az ilyen csöpögős, nyálas dumákat, de ez igaz. SZERETLEK! – mondta és közben a fejét a nyakamhoz rakta. Az orromat megcsapta Harry hajának az illata és elmosolyodtam.

  -Tudom! – mondtam neki. –Én is szeretlek Harry.

  -Tudod, itt volt ez a dolog Gemmával és az anyámmal! Sajnálom. Tényleg sajnálom! Azt hiszem, hallgatnom kellet volna rád, mikor azt mondtad, hogy ez nem jó ötlet! Daisy, a rajongók pedig. Ki fog derülni, sőt szerintem már ki is derült a kapcsolatunk. Én nem akarom, hogy ezért szenvedj. Eleanor és Danielle… Ha csak belegondolok, hogy fotósok fognak követni mindenhova, hogy akár csak egyetlen egy képet tudjanak rólad csinálni. Annyira sajnálom, hogy ilyen vagyok. Ha olyan lennék, mint régen, aki tök átlagos fiú volt, neked jobb lenne! – mondta.

  -Harry! Nekem nem kell más, csak te! Anne-el már minden rendben van és szerintem Gemma is meg fog hamar bocsátani! – hazudtam neki. – Nem érdekel, milyen veszéllyel jár, hogy együtt vagyunk. Kibírok bármit, hiszen már ismersz. Danielle és Eleanor is kibírta, nem hiszem, hogy pont nekem nem sikerülne átvészelni azt az időt! Nekem Te vagy a Tökéletes!

  -Imádlak, DD! – mondta és közelebb húzott magához. A lábát beakasztotta az enyémnél, a kezével pedig a hasamat simogatta. Az ujjával köröket rajzolt rá, amit mosolyogva figyeltem.

  -Nem gondolod, hogy le kéne menni a többiekhez? – kérdeztem tőle, de inkább csak udvariasságból, hiszen igazából semmi kedvem sem volt Gemma társaságához.

  -Maradjunk még egy kicsit! Amúgy is, nem jó itt lenni velem? Kettesben… - mosolygott fel rám kacéran, majd egy puha csókot nyomott a nyakamra, amitől még a hátamon is felállt a szőr.

  -Nem erről van szó, csak félek, hogy majd megharagudnak, hogy elvettelek tőlük! – mondtam neki.

  -Ígérem lemegyünk, de adj legalább 10 percet, amíg kiélvezhetlek téged! – vigyorgott, a régi vigyorával.

  -Na, jó ez most eléggé perverzül hangzott! – nevettem fel.

  -Ki mondta, hogy nem annak szántam? – kérdezte féloldalas mosolyával, gödröcskéit megmutatva. Szinte elolvadtam tőle. A nézésétől. A mosolyától. A szájától. A hajától. Egyszerűen mindenétől. Megforgattam a szemem, majd hagytam, hogy megcsókoljon. Visszacsókoltam, majd egy kicsit elidőztünk a másik száján. Harry beleharapott a szájába, majd visszafeküdt. Szorosabban fonta át körülettem a lábát, a fejét a hasamra szorította, kezével pedig a térdemet simogatta. Elkezdtem birizgálni a göndör fürtjeit, amitől egy hangosat sóhajtott. Imádta, hogyha valaki a haját birizgálja. Régen Anne mesélte, hogy mikor Harry kiskorában nem tudott elaludni, akkor mindig a haját kellett simogatni. Az egyik tincsét tekergettem az ujjaim közt, mikor hallottam, hogy Harry milyen egyenletesen veszi a levegőt. Felhúzott szemöldökkel ültem fel és néztem meg Harryt, aki bealudt. Olyan aranyos volt, hogy ha tehettem volna fel sem ébresztettem volna. De muszáj volt, hiszen a lent lévő emberek csak miatta jöttek ide.

  Óvatosan a szájára helyeztem az enyém, amitől egy halkat nyögött, majd a fejét az enyémhez szorította és hevesebben csókolt. Vigyorogva húzódtam el tőle.

  -Azt hiszem már felébredtél! – nevettem. – Akkor mehetünk is le a többiekhez!

  -Kibírhatatlan vagy! – rázta meg a fejét nevetve, feltérdepelt elém és a két kezét a nyakamra helyeztem. Egy lágy csókot nyomott a számra, majd fogtam magam és nevetve kimásztam az ágyból. Harry tetetett sértődéssel nézett rám.

  -Utállak DD!

  -Milyen jó nekem! Na de gyere már! – mondtam neki, miközben magamra húztam a cipőmet.

  -Ezt még visszakapod! Így pofára ejteni! Egy beinduló férfit… Helytelen! – csóválta a fejét.

  -Jó-jó, majd bármit csinálhatsz velem, de ha csak hazaérünk! Most menjünk már Harry! – mondtam neki, majd mire megláttam az arckifejezését, rögtön megbántam, amit az előbb mondtam neki. –A bármit nem úgy gondoltam!

  -Ez már késő DD! Már késő… - mondogatta még akkor is mikor az emeletre vezető csigalépcsőn haladtunk le. Csak forgattam a szemem, majd mikor leértünk egy gyors cuppanós puszit nyomott az arcomra és megfogta a kezem. Extra nagy mosollyal indultunk vissza a többiekhez, akik mikor megláttak, rögtön félreértették a dolgot.

  -Hol voltatok fiatalok ilyen sokáig? – kérdezte Marie, mire felnevettek a többiek.

  -Ha az tudnátok! – mondta Harry.

  -Hé, Harry! Az anyád vagyok, inkább nem szeretnék tudni a szexuális életedről! – mondta nevetve Anne, amitől rögtön vörös lettem, pedig nem történt semmi sem az előbb köztünk. Harry viszont egyáltalán nem jött zavarba, hanem csak elindult a helyére.

  -Hé Gem, elfoglaltad a helyem! – mondta nővérére nézve Harry. Gemma angyalian elmosolyodott és rám pillantott.

  -Bocsi tesó, csak úgy gondoltam leülök Daisy mellé, hogy beszélgetni tudjak vele! Úgy gondolom, jól tettem.  – mondta Gemma. Meglepődve hallgattam hazugságát, Will pedig majdnem megfulladt a narancslevében, amit éppen ivott. Haydn és Nick furcsán néztek Gemmára. – Tudod, beláttam, hogy hülye voltam. Ugye megbocsájtasz Daisy? – nézett rám kiskutya szemekkel.

  -Aha. – nyögtem ki. Furcsálltam Gemma hirtelen jó fejségét és ezzel a fiúk sem voltak máshogy. Leültem vissza a helyemre, miközben Harry helyet foglalt az asztalfőnél. Szedett magának egy ’’keveset”, majd mosolyogva kezdett el enni. Én is követtem a példáját és az előbb megmaradt kajám felét magamba tömtem. Megfogtam a felpuffadt hasam, miután végeztem és közben szidtam magam, hogy miért nem ettem lassabban.

  -Mi az Daisy, csak nem sok volt a kaja? – kérdezte Gemma gúnyosan.

  -Isteni volt Anne. Köszönöm! – mondtam Annenek, Gemmával nem törődve. Anne rám mosolygott, majd tovább folytatta az evést.

  -Na és fiatalok, hol lesz a szilveszter? – kérdezte Marie, Harryre és rám nézve. Zavartam néztem a göndör fiúra. El is felejtettem, hogy szilveszter lesz. Annyi minden történt. Harry, Emily érkezése. Szóba se jött a szilveszter.

  -Még nem tudom. – mondta Harry.

  -Igazából én elfelejtettem. – mondtam őszintén, mire Marie elmosolyodott.

  -De együtt lesztek, nem? – kérdezte Anne. Rá néztem Harryre, hiszen kíváncsi voltam a válaszára.

  -Persze. – mondta és mosolyogva rám nézett. Elpirultam és inkább lesütöttem a szemem az asztalra.

  Az este folyamán kezdett oldódni a hangulat. Mindenki nevetett és előkerült a pezsgő és a bor is. Mivel nem akartam inni, ezért felajánlottam Harrynek, hogy igyon helyettem is és majd én hazavezetek. Sokat nevettem a többiekkel, játszottam az ikrekkel és válaszoltam a sok kérdésre, amit kérdeztek tőlem.

  -Te most tényleg mész az X-factor turnéra? – kérdezte Marie meglepődve.

  -Te, mész Oda? – kérdezte izgatottan Rebecca.

  -Még nem biztos. Majd januárba lesznek a próbák és ott kiderül. Sok próba kimaradt, mert eltört a lábam, ami miatt az előadásban sem táncolhattam. – mondtam nekik és közbe Jess haját fontam parkettába.

  -Daisy nagyon ügyes. Szinte biztos, hogy megy a turnéra. – mondta büszkén Harry.

  -Nem olyan biztos az Harry. Az alkohol beszél belőled! – kacsintottam rá.

  -Daisy, a pasid most mesélte, hogy mit akar veled csinálni, ha hazaértek. – mondta Haydn nevetve.

  -Nagyszerű. – mondtam.

  -Ne itt már Harry. – mondta Gemma. – Felfordul a gyomrom.

  -Csak féltékeny vagy, drága tesókám! – mondta Harry és meghúzta a sörének a felét. Gemma utálattal nézett rám én pedig álltam a pillantását.

  Anne felpattatn mellőlem kanapéról, berakott egy ABBA cd-t, majd elkezdte énekelni Marie-el a refrént. Sokat nevettem rajtuk és közben rengeteget beszélgettem Harry nagymamájával, Sarah-al. Elmesélte az egész életét, amit egy csöppet sem bántam. Ránéztem az órára és meglepődtem, amikor láttam, hogy már majdnem 10 óra. A szememmel Harryt kerestem és meglepődtem, amikor az asztalnál találtam, teljesen egymagában. A fejét támasztotta, álmos tekintettel nézett engem, miközben leültem mellé.

  -Mi az cimbora? – kérdeztem tőle.

  -Semmi. Mennyi az idő? - kérdezte.

  -10 óra. – mondtam neki. – Lassan menni kéne.

  -Menjünk most? – kérdezte.

  -Felőlem. – rántottam meg a vállam.

  -Várj, elköszönök a többiektől! – mondta és próbált felállni. Sikerült neki, de egy kicsit meginagott. Felhúztam az egyik szemöldököm, majd átöleltem, így megtámasztva őt, hogy el ne essen.

  -Mennyit ittál? – kérdeztem tőle és közben majd meg szakadtam.

  -Nem sokat! – mondta túl gyorsan.

  -Persze, persze!

  -Anya, mi megyünk! – mondta Harry mikor odaértünk Anne-hez. Az anyukája felállt, majd átölelt óvatosan, hiszen még mindig én tartottam a drága fiát.

  -Harry nem kellett volna ennyit innod! – rázta a fejét Anne és gyorsan adott két puszit Harry arcára.

  -Szeretlek Anya! – suttogta Harry. Anne elérzékenyült, majd elmosolyodott.

  -Én is Fiam!

  A lehető leggyorsabban elköszöntünk mindenkitől és szerencsémre Gemma éppen fürdött, így megúsztam a búcsúzkodást tőle. Will, Haynd és Nick segítettek kivinni a kocsiig Harryt, majd négyen beültettük az anyósülésre. Harry csak maga elé bámult és közben idétlenül mosolygott. Bezártam az ajtaját és közben néztem, ahogy Harry kis szerencsétlenkedés után becsatolja a biztonsági övét.

  -Köszönöm fiúk a segítséget! – mondtam nekik hálásan.

  -Ez természetes. Mondjuk megnéztem volna, hogy hogyan ülteted be Harryt a kocsiba, egymagad. – nevetett Will. Kinyújtottam rá a nyelvem, majd mindhármuknak adtam két puszit.

  -Vigyázzatok hazafelé! – mondta Nick. Bólintottam, majd beszálltam a kocsiba. Már indítottam volna, mikor rájöttem, hogy kulcs nélkül nehezen tudnám beindítani az autót.

  -Kulcs? – kérdeztem Harryt, aki csak a telefonjával babrált valamit. – Harry?

  -Höh? – nézett rám.

  -A kulcs. Hol a kulcs?

  -Itt. – mondta és kikereste a kabátzsebéből a kulcsot. Egy kis idő után a masina hangosan beindult, majd kiálltam a ház elől és még utoljára integettem a három fiúnak. Vezetés közben bekapcsoltam a rádiót. Megkerestem a Hits Fm-et, majd rátekintettem Harryre. Félem fordította a fejét az ülésen és közben engem nézett.  Rámosolyogtam. Kint sötét volt és közben az eső is elkezdett esni. Örültem, hogy anya jó reflexét és veszetési szokásait örököltem, hiszen más már ilyenkor bepánikolna. Nem sokkal később már a házunk előtt parkoltam le. Kivettem a kulcsot, majd kipattantam a kocsiból. Magamra húztam a kabátot és átsiettem Harry oldalára, hogy kinyissam neki az ajtót. Kicsatoltam az övét, majd kisegítettem a kocsiból. Bezártam az ajtókat, majd elindultam a bajárathoz. Hátra fordultam megnézni Harryt, aki kicsit tántorogva jött utánam. Kinyitottam az ajtót, majd beléptem a meleg házba. Mindenem csupa víz lett, így szörnyen fáztam.

  -Liam? – ordítottam egyet, mikor megláttam a cipőjét. 

  -Nem tudsz halkabban beszélni? Szét megy a fejem, Cicám! – mondta és odabújt hozzám a vizes kabátjával.

  -Harry, vedd le a kabátod, mert tiszta víz. – utasítottam neki. Elkezdte levenni a cipőjét, a kabátját pedig felakasztotta a fogasra.

  -Igen? – jelent meg Liam mosolyogva. Ránézett Harryre és elkezdett nevetni.

  -A nadrágom is vizes. – mondta Harry és közel bújt hozzám. Az arcát az enyémnek nyomta én pedig próbáltam elhúzódni tőle. A karját a derekamon átfonta és még közelebb húzott magához.

  -Harry! – nevettem fel.

  -Mennyit ívott? – kérdezte Liam. Úgy beszélt, mintha ez mindennapos dolog lenne.

  -Hát… eléggé sokat. – mondtam neki.

  -Na gyere haver lefekszünk aludni. – mondta Liam. – Zayn, tudnál segíteni?

  -Itt van Zayn? – kérdeztem meglepődve.

  -Igen. Ájött beszélgetni Emilyvel. Nagyon jól kijönnek egymással. – mondta.

  -Igen, én is észrevettem. – mondtam neki.

  -Szia Daisy! Mit kell segíteni? – csapta össze tenyerét Zayn, mikor odaért hozzánk. A fejemmel a már guggoló Harryre böktem. Zayn mikor meglátta barátját, megrázta a fejét.

  -Nahát Zayn, te meg mit keresel itt? – kérdezte Harry tátott szájjal.

  -Sokat ittál inkább ne beszélj, Haver! – nevetett Zayn.

  -Nem-nem. Még csinálnom kell valamit! Daisy megígérte, hogy Daisy megígérte… - motyogta az orra alatt Harry, közben pedig elterült a szőnyegen és a kezével a lábamba csimpaszkodott.

  -Harry ne csináld már! – mondta neki Liam. Próbálkoztam levenni a kezét a lábamról, de ő csak nagy szemekkel nézett rám.

  -Te nem akarsz engem? – kérdezte Harry szomorúan. Meglepődtem, mikor láttam, hogy majdnem elsírja magát.

  -Jézusom, Harry mennyit ivott? – nézett rám Zayn. Felemeltem a vállam.

  -Nem tudom. Sokat, de ezek szerint még annál is többet. Igazából nem láttam. – mondtam neki.

  -Na gyere, tesó! – mondta Liam, majd felemelte barátját a földről.

  -Nem! Én nem megyek innen sehova! – mondta Harry és felemelte mutató ujját. Kábult tekintettel Liamre, aki Zaynre pillantott.

  -Zayn, segítesz?

  -Persze. – mondta a barna hajú fiú, majd oda sietett és egy egyszerű mozdulattal felemelték.

  -Ne. – ordított Harry.

  -Fogd már be, Harry! – mondtam.

  -Mi történt? – jelent meg Danielle és Emily egyszerre.

  -Harry kicsit berugott. – mondtam. A két lány, mikor ránéztek Harryre rögtön elkezdtek nevetni.

  -Nem, nem! Rakjatok le. Én egy kanos állat vagyok, egy olasz csődör! Nem hagyhatjátok, hogy egyedül maradjak! – visított Harry, de már mocorogni nem bírt a sok alkohol miatt.

 Mindenkiből egyszerre tört ki a nevetés, Danielle pedig kis híján majd megfulladt. A fiúk egyenesen a szobámba vitték Harryt. Abban a pillanatban, hogy lerakták az ágyra, Harry mintha megszűnt volna létezni, bealudt. Furcsán néztem rá, majd betakartam a takarómmal. A fiúk még röhögtek egy jót Harryn, majd kimentek a szobámból magunkra hagyva minket. Még így, bezárt ajtó mögött is hallottam, hogy mennyire röhögnek.

  -Egy kanos állat vagyok, egy olasz csődör! – mondta Danielle nevetve. Felnevettem én is, majd kibontottam a vizes hajam. Kibújtam a nadrágomból, majd magamra kaptam egy vastag melegítő nadrágot. A felsőt is átvettem egy hosszú pólóra, majd elindultam a fürdőszobába. Gyorsan fogat mostam, majd átsiettem a nappali előtt, ahol Danielle, Liam, Emily és Zayn röhögcsélt, gondolom még mindig Harryn.

  -Daisy, ide jössz egy pillanatra? – kérdezte Zayn utánam kiabálva.

  -Egy másodperc! – szóltam neki, majd kivettem a kabátzsebemből a telefonom, ami az előbbi célom volt. Oda siettem a kanapéhoz, majd elterültem rajta. Danielle és Liam még mindig nevetett. Elmosolyodtam Liam nevetésén, ugyanis akárhányszor valamin mulat, összehúzza a szemét, amitől úgy néz ki, mint egy kínai. Már maga a nevetése vicces Liamnek.

  -A szilveszterről szeretnék beszélni. – mondta Zayn.

  -Oh, a francba, Daisy! – mondta Danielle, Zaynt félbe szakítva.

  -Hm? – néztem rá álmosan.

  -Elfelejtettem szólni. Még tegnap üzent BB, hogy házibulit rendez és rád is számít. – mondta Danielle.

  -BB? – lepődtem meg. BB egy jó barátunk, akivel régebben együtt táncoltunk. Szegény fiú szerintem még nem gondolta végig, mivel is jár ez az egész házibuli dolgok.

  -Igen. Meséltem neki Harryről. – mondta félénken Danielle. – Azt mondta, hogy őt is szívesen látja.

  -Rendben. Még nem tudom, hogy mi lesz. Fogalmam sincs, hogy Harrynek lenne-e kedve eljönni velem. Te hol leszel? – kérdeztem tőle.

  -Liammel. Náluk! – mosolygott Liamre, aki most Emilyvel nevetgélt. Kezdtem azt hinni, hogy Liam megörült.

  -Én nem tudom, hogy hol leszek. Lehet, hogy itthon fogok ülni egyedül és a szilveszteri kabarét fogom nézni egy popcorn romantikus társaságában. – mondta neki és már el is kezdtem ábrándozni.

   -Liam titeket is hívott. Ott lesz Andy is, szóval lenne ivótársad. – nevetett Danielle.

   -Dani? Miért van az, hogy én mindig az utolsó pillanatban tudok meg mindent? – néztem rá. Elpirulva rántotta meg a vállát, majd elkezdte nézni a plafont. Megforgattam a szemem, majd rátekintettem a már földön fekvő Emilyre és Liamre. Emily állandóan azt kiabálta, hogy befog pisilni, amitől Liam egyre hangosabban nevetett. Nem bírtam, én is elkezdtem hangosan nevetni.

   -Szóval –mosolygott rám Zayn. – A szilveszterről akartam beszélni veled. Az egyik haveromnál lesz buli és szeretném elvinni Em-t.

   -Hogy mi?– kérdeztem.

   -Úgy volt, hogy Perrievel megyek, de mivel szakítottunk…

   -Tessék? – lepődtem meg. – Ti szakítottatok?

   -Már minden más volt köztünk. – rántotta meg a vállát szomorúan. – És egyébként is, én nem tudok a szemébe nézni azután, ami történt Emilyvel. Tudom, hogy az nem számított megcsalásnak, de akkor is. Csókolóztam valakivel, aki nem Perrie volt.  

   -Sajnálom Zayn. – mondtam neki. Tényleg nagyon sajnáltam, hiszen ők Perrie-el annyira összeillettek. Zayn csak lesütötte a szemét.

   -És, hogy jön ide Emily? Miért pont őt akarod magaddal vinni?

   -Szeretném kárpótolni őt. Nem úgy ismert meg, amilyen vagyok. Szeretném, ha megismerné az igazi Zayn Malikot. Meg hát kedvelem is őt. – mosolygott rám.

   -Ezt megértem, de ha az anyja megtudja. Veled szívesen elengedem, hiszen benned megbízok. De még ő kicsi, Zayn. Csak 16 éves.

   -Tudom és fogok is vigyázni rá. Nem engedek senkit sem a közelébe, nem fogok még csak inni sem, ha az az ára. Ígérem, hogy vigyázok rá! – mondta teljes komolysággal.

   -Ilyen fontos neked? – kérdeztem nevetve, majd mikor komoly maradt, tátott szájjal néztem rá. – Zayn, ugye ti ketten, nem?

   -Nem, dehogyis. – mondta, de túlságosan gyorsan. Kérdőn tekintettem rá, majd a nevető Emilyre.

   -Na, jó rendben van. Mehet, de Zayn, ha bármi történik vele, én esküszöm, hogy kitekerem a nyakad!

   -Jaj, istenem. Köszönöm Daisy! – pattant fel vigyorogva Zayn, majd egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.

   -Tudom. – mosolyodtam el. – Viszont megyek aludni, jó éjszakát!

  A többiek bólintottak, majd tovább szórakoztak. Igazából jó lett volna maradni, de nagyon fáradt voltam. Már nyitottam volna az ajtómat, mikor megrezdült a telefonom a kezembe. Megnéztem, hogy mi történt, majd mikor megláttam, hogy új üzenet érkezett, egy számomra ismeretlen számtól, megnyitottam:

  Örültem ma a találkozásnak, Daisy! J Remélem, minden rendben van köztetek Harryvel. De csak, hogy tudd, nem lesz később minden ilyen tökéletes. Ajánlom, szállj le a testvéremről, vagy nem jársz jól! Ha nem teszed, akkor én fogok tenni, elenne! Én meggondolnám a helyedbe. Egyébként ezt a mai napod vedd a kezdetnek! Szép álmokat, millió puszi xoxo Gemma

  Ledermedve álltam ott egy darabig, majd még egyszer elolvastam a fenyegetésnek számító üzenetet. Tátott szájjal néztem a kilincset, miközben azon gondolkoztam, hogy mit is csináljak. Nem állt szándékomba elmondani senkinek sem. Biztos vagyok, hogy ez csak egy félreértés. Ezt átgondoltam, majd rájöttem, hogy ez egyáltalán nem félreértés.

  Beléptem a sötét szobába, majd befeküdtem az ágyba, az alkoholtól bűzlő Harry mellé. A telefonomat a párnám alá helyeztem, majd közelebb húzódtam Harryhez, hogy be tudjak takarózni. Az álmosságom teljesen elmúlt, helyette csak kattogott az agyam. Gemmán. Úgy gondoltam, hogy meg kéne mutatnom majd Harrynek az üzenetet, de nem akartam, hogy a terhére legyen. Jobb neki, ha úgy tudja, minden a legnagyobb rendben van köztem és a testvére közt. Akármennyire is zavart az előbbi dolog, éreztem, hogy kezdek ismét álmos lenni. Erőt vettem magamon, majd lehunytam a szemem. A holnapi nap hosszú lesz és egy új év kezdete is egyben.