1. rész "A baleset"

  Egy és kettő. Három és négy. Magamban számoltam és a zenére a megadatott lépéseket táncoltam ki. És most terpeszbe ugrás és a fejem jobbra-balra. A jobb oldalamon Katy helyezkedett el, akivel jó barátságba vagyunk. A bal oldalamon pedig Danielle, a legjobb barátnőm.  Göndör haja viccesen emelkedett fel és le, ahogyan táncolt. Vigyorogva fejeztem be a táncot.

     -Jólvan lányok! Mára végeztünk! Holnap ugyanekkor próba!- mondta Sarah a tánctanárunk.

  Daniellel összeszedtük a cuccainkat és elindultunk hazafelé.

  Jaj, tényleg bemutatkoznék.  Daisy Conettnek hívnak.  19 éves vagyok. Anyukámmal éltem Watfordban, de elköltöztem a legjobb barátnőmhöz ide, Londonban. A költözésem egyik oka az iskola volt a másik pedig a szerelmem. Hát igen az én szerelmem. Sokan egy személyre gondolnának, de nekem nem valaki az, hanem valami. A tánc. 4 éves koromtól kezdtem el balettozni. Akkor ismertem meg a már előbbiekben említett barátnőmet Daniellelt. Most vele együtt járok táncolni London egyik legismertebb tánciskolájába.  A házunk nem messze van a próbateremtől.  Pontosan 2 utcányira.

   Anyukámmal azóta telefonon tarjuk a kapcsolatot és néha hazalátogatok hozzá. Apukámra majd később visszatérek. ;)

   Danielle káromkodására tértem vissza a jelenbe. Olyan vagyok mostanság, mint egy élőhalott. A héten 5 nap elmegy a próbákra. Most készülünk az X faktor élő adásaira és enyhén szólva is nehezek és sokkal keményebben a próbák. 

   Végül rájöttem, hogy mi baja volt Daninek az előbb, ugyanis a már kezében lévő kulcsot átkozta. Mindég ez történik, ha valamit ő rak el. Sosem talál meg semmit sem.

 Sok szerencsétlenkedés után végre beléptünk a mi kicsike és otthonos házunkba. Lekapkodtuk a cipőnket és egyszerre ugrottunk a kanapéra, amely a nappaliba volt.

      -Kész, végem van! Érzem, hogy hamarosan meghalok.  Nincsen sok hátra. – kezdte el Dani. Erőtlenül ütöttem meg őt a mellettem legközelebb lévő díszpárnával. Ő nyögött egyet és úgy maradt. Párnával a fején. Felálltam és bekapcsoltam a TV. A zene csatornára kapcsoltam, amin pont Taylor Swift- We are never ever c. szám ment. Felhangosítottam és a ‘csodás’ hangommal elkezdtem énekelni a refrént.  Danielle nem túlságosan díjazta a produciomat,ezt pedig úgy jelezte a hasára feküdt és a párnát a fejére húzta. Elnyomtam magamban egy fintort majd legyintettem egyet. Nem tudja, hogy mi a jó...
  Átmentem a konyhába, hogy keresek valamit enni. Találtam tojás és eldöntöttem, hogy készítek magamnak valami finomat. Amíg felraktam a gáztűzhelyre megpirítani a hagymát és a kockákra vágott párizsit addig összekevertem a tojást egy tányérban. 10 perc múlva már az nappaliba voltam és Tv nézés közben ettem.  Mikor befejeztem a ’vacsorámat’ amit este 7kor ettem meg, felálltam, felvettem a kabátomat és kimentem a ház elé a Blackberrymel a kezembe. Úgy döntöttem, hogy felhívom anyát, dee mikor már benyomtam volna a hívás gombot, a csengőhangom megszólalt. Elolvastam a képernyőt: Liam. Gyorsan felvettem.

     -Haló? Liam valami baj van?- kérdeztem aggódva. Nem szokott csak úgy hívni.

     -Szia, Daisy. Semmi baj sincs, csak benézek hozzátok, de mivel Danielle nem veszi fel a telefonját ezért hívtalak téged. Amúgy 5 perc múlva ott vagyok.

El sem tudtam köszönni, mert kinyomta a telefont. Visszamenni már nem akartam, mert a bejárati ajtó idegesítően nyekergett és csak felkellettem volna a bent alvó Danit. Szóval megvártam Liamet. A kabát zsebemből elő vettem a kedvenc Dunhill cigarettámat. Kihúztam egy szálat a teli dobozból, (büszkeségemre ma még csak most gyújtottam rá elsőnek) a számba tettem és egy kis keresgélés után megtaláltam a gyújtómat. Meggyújtottam a cigimet. Nyugalom áradt szét az egész testemben. Jó érzés volt. Már a cigimet nyomtam el a hamutartóba, amikor fényeket láttam az utcán. Vak sötét volt már idekint így sikerült majdnem elestem egy nagyobb kavicsban, mikor oda sétáltam a kapuhoz. Liam pont akkor szállt ki a kocsiból. Nem láttam, hogy melyik fiú hozta el őt a sötétített ablak miatt. A kapuban Liam megölelt, ami nagyon jól esett, hiszen vagy 1 hete állandóan elkerültük egymást.

  Igen, Ő Liam Payne, a One Direction egyik tagja. Az a fiú, aki mindig segít nekem mindenbe. Sok Directionel ölni tudna Liam Payne öleléséért, én pedig teljes nyugalommal és szeretettel ölelem vissza őt. Mikor elengedett, bezártam a kaput és elindultunk a Daddy Direction barátnőjéhez, aki bent mit sem sejtve aludt. Siettük, hiszen mindketten vacogtunk a hidegtől.

   A nagy sietség miatt, éreztem, hogy valamiben megbotlok. Az arcom vészesen közeledett a talaj felé és az esésem a kezemmel próbáltam tompítani. Mikor földet értem, a lábam szörnyen elkezdett fájni. Összeszorítottam a számat, hogy nehogy felkiáltsak.

    -Úristen Daisy!- hallottam  Liam hangját. - Jól vagy?- guggolt le hozzám. Segített felülni, de rettentően szédültem és a lábam is nagyon fájt. Bólogattam Liamnek, hogy semmi baj.  A fejemhez kaptam ahol egy ragacsos folyadék ragadt a kezemre. Jobbnak tartottam nem belegondolni, hogy mi lehet az. Ez legyen                            a legnagyobb problémám. A lábamat viszont nem éreztem. Ez baj, nagyon nagy baj. A lábamra néztem és azt a követ láttam, amiben az előbb megbotlottam. Na, ez remek.