31. rész

     Itt van az új rész, elhoztam. Remélem, hogy tetszeni fog és kérlek, kommentáljatok, hogy tudjam tetszett-e. Puszilok mindenkit és jó olvasást! :) Xx

  Mindent tökéletesnek éreztem. A táncolással további sikereket érek el, van egy tökéletes családom és egy rendkívül jó barátnőm. Az unokatesóm, Emily beköltözött hozzánk, Danielle szobája melletti kis kuckóba. Nagy nehézség volt kereszt apuékat rábeszélni, de a sok győzködés megtette a hatását.  Nem akart visszamenni Emily abba az iskolába, ahol minden nap találkozhat Robbal és társaival és ezt Johnny-ék is megértették, így segítettek teljes mértékben segítettek iskolát váltani, amely vagy kétutcányira van tőlünk. Ennek kifejezetten örültem, hiszen így nem fogok állandóan aggódni, hogy esetleg eltévedne, vagy nem találna haza.   

  A táncolás rögtön szilveszter után két nappal elkezdődött. Sokkal nehezebbek és keményebbek voltak a próbák, amit egy csöppet sem bántam, ugyanis már nagyon régóta nem táncoltam. Az egész csoport két részre osztódott: azokra, akik mennek az X-factoros turnéra és azokra, akik nem vesznek részt benne. Sajnos én az utóbbiba tartoztam, mert nem akartam magára hagyni Emily-t. Igaz, nagy lehetőség lett volna számomra, de nem éreztem magam teljesen felkészültnek, így Danielle és a többiek nélkülem mentek el. Elképesztően furcsa volt a ház Danielle hülyeségei és kacagása nélkül. Nagyon hiányzott, de ketten Emilyvel átvészeltük ezt az időt is.

  És persze a tökéletességet egy fiú tette egésszé. Egy fiút, akit már egyszer elvesztettem és visszakaptam. Egy fiú, akit mindennél jobban szeretek, és aki szörnyen hiányzik. Már több mint 3 hónapja nem láttam. A többiekkel (Liam, Niall, Zayn, Louis) egyik országból repülnek a másikba, egyre távolabb tőlem.  Paul természetesen ad nekik pihenőt, de azok általában csak pár napok, így nem érné meg haza jönnie arra a kis időre. Az egész turné februárban kezdődött, de még akkor tudtam találkozni Harryvel, ugyanis még akkor London közelében voltak.  Az turné előtt minden időnket próbáltuk együtt tölteni, de most mintha az nem létezett volna. És most akartam őt látni. Átölelni, megcsókolni és egyszerűen csak elveszni a zöld szemeibe. Telefonon minden nap beszélünk, bár vannak kivételes alkalmak, amikor nincs ideje felhívni. A lányoknak nem mutatom ki az érzéseimet, hogy mennyire hiányzik nekem Harry. Valamennyire félelem érzetem is van, ha belegondolok, hogy Harry mennyi fiatal, szép és csinos lánnyal van körülvéve, akik jobbak tőlem… Tudom, hogy nem csalna meg, de félek, hogy esetleg talál egy tőlem sokkal jobbat.

   Valóban fogalmam sincsen, hogy hogyan ment el ilyen gyorsan a tél és a tavasz. Mintha csak egy film lett volna, amit néztem.

   -Emily, az isten szerelmére, kellj már fel! – ordítottam Emilynek, miközben a hajamat fogtam fel a fürdőszobába. Egy halk puffanás ékezett a szobájából, léptek zaja és az ajtaja nyikorgása, ahogy kinyitja azt. Kimentem a folyósóra, ahol a kócos hajú és álmos fejű Emily-t láttam meg. – Jó reggelt!

    -Muszáj ma mennem suliba? – kérdezte.

    -Igen, Emily. Muszáj menned suliba. Ez az utolsó napod, ezt már kézen állva kibírod. – mosolyogtam rá.

    -De…

    -Nem, semmi de. Mész és kész!

    -Rosszabb vagy, mint anya. – morgott, miközben elhaladt mellettem és becsapta a fürdő ajtót.

   Nyújtózkodva mentem vissza a szobámba, ahol még 10 perccel ezelőtt mélyeket álmodtam. Beléptem a sötétségbe, majd rögtön az ablakhoz léptem elhúzni a függönyöm. Igazi nyári idő volt. A nap sugarai szinte vakítottak, egy felhő sem volt az égen, ami Londonba csak egyet jelent: „Irány a szabad! „ Gyorsan beágyaztam, majd felvettem egy koptatott farmerhatású egybe részes ruhát.

 A telefonom a kezembe vettem, aztán kimentem a konyhába. Egy cetli várt a hűtőn, amit minden bizonnyal Danielle írt:

     

    Elmentem bevásárolni. Nem tudom, hogy mennyire tudok sietni, de próbálok. Puszillak és szeretlek titeket XoXo

  Tehát ma egyedül leszek itthon. Teljesen egyedül, én és a gondolataim. Remek. Kivettem a hűtőből a sajtot, a vajat és a sonkát, majd elkezdtem neki látni Emily kajájának a készítésében. Pár perc múlva már szendvics hegyek álltak az asztalon és már csak innivalót kellett töltenem neki.

    -Jó reggelt! – jut a hátam mögül a hang. Tekintetem találkozott drága unokatesómmal, majd mindketten adtunk egymásnak egy képzeletbeli puszit. – Dani? – nézett körül.

    -Elment bevásárolni. Apropó Em, nem tudod, hogy mi a baja? – ültem le az egyik székre, miután sikerült beleszerencsétlenkednek az almalevet a flakonjába. – Állandóan kerül, sosincs itthon, amikor én és mindig csak óvatosan beszélget velem. Tudtommal nem lesz egy születésnap se névnap se, ami miatt szervezhetne valamit. Csak akkor szokott ilyen lenni.

    -Én nem tudok semmiről sem. – mondta Emily, miközben éppen kakaót csinált magának. Felém mutatta a poharát, miközben kavargatta azt. : - Kérsz?

    -Nem. Kávét akartam csinálni magamnak, de nincsen energiám. Ma mikor végzel?

    -Délben. Még utána lesz valami megbeszélés vagy micsoda, amin az igazgató valamit mondani fog nekünk, de azután már jövök is. Hu, el sem akarom hinni, hogy nyári szünet van. Olyan hamar elment az idő.

    -Tudod… jó emberekkel szalad az idő. – kacsintottam rá.

    -Az biztos. – mosolygott. – Tényleg, mit tervezel mára?

    -Passz. Ma elmarad a próba, mert Sarah gyereke korházba került.

    -Ugye semmi komoly? – kérdezte megijedve.

    -Csak megfázott. – mosolyogtam. – Nem ment le a láza szegény kislánynak ezért mikor bevitte őt, bent is tartották. Amúgy meg visszatérve a kérdésedhez, ma szerintem csak bent fogok ülni, mivel kint szörnyű meleg lehet.  

     -Szóval… Te itthon fogsz punnyadni és semmit sem csinálni, miközben élvezhetnéd a nyár csodálatos melegét. Bolond vagy. – rázta a fejét.

     -Nem, csak szimplán nem szeretem a nyarat. – kacsintottam.

     -Pedig szerethetnéd.

     -Mikor is szerettem én a nyarat? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.

     -Nem értelek. Nyáron minden sokkal jobb. Melegebb van, és nem esik annyit az eső. A bőrünk barnább lesz, a hajunk kivilágosodik, vannak helyes pasik és jönnek a hosszú, partikkal teli éjszakák… - álmodozott.

      -Nem, nyáron olyan meleg van, hogy az ember szinte azonnal rosszul lesz, ha több ideig van kint a napon. Nem kapsz rendesen levegőt. A hajadat nem tudod kiengedve hordani, ugyanis az szinte azonnal be is izzad. Előjönnek a szúnyogok és a többi undorító bogár. Helyes pasik és jó bulik pedig ugyanúgy más évszakokba is vannak.

     -Illúzióromboló vagy, Daisy! – nézett rám csúnyán.

     -Csak az igazat mondom. – rántottam meg a vállam. –Miért kérdezted?  Mit akarsz ma csinálni?

     -Honnan veszed, hogy szeretnék valamit?

     -Tudod, ismerlek már eléggé régóta. – mosolyodtam el. – Én hallottam elsőnek, mikor a kroasszont elkezdted francia akcentussal kiejteni. Sose fogom elfelejteni. – nevettem.

     -Az még mindig megmaradt. – nézett rám komolyan.

     -Ne! – kezdtem el nevetni. – Mondd már ki!

     -Nem fogom megadni azt az örömöt neked! – nyújtotta ki a nyelvét. – Amúgy el akartam menni, vásárolni. Anya a múltkor adott pénzt, hogy vegyek magamnak valami új ruhát. Múltkor kinéztem a sulinál egy viszonylag igényes turkálót. Eljöhetnél velem, több szem többet lát!

     -Elmegyek veled és Danielle is szerintem! – mosolyogtam.

     -Jaj, de jó. Sietek haza. És ó, nem gáz így? – mutatott végig magán. Nagyon csinos volt most is, mint mindig. Egy kantáros szoknyát vett fel magára, ami alatt egy halvány rózsaszín, csaknem fehér póló volt tele virágmintával. A haját kiengedve, hullámosan hagyta, a fehér tornacipője jól passzolt az egész összeállításhoz.  

   

     -Csinos vagy! – bólogattam elismerően. – Te mindig az vagy.

     -Bolond. – mosolygott.

    Még megvártam, amíg elpakolt mindent az asztalról, majd kikísértem őt az ajtóig.

     -Légy jó! – adtam egy puszit az arcára.

     -Ha nem ismernélek, kajakra azt hinném, hogy az anyám vagy.

     -Kapd be! – néztem rá vigyorogva.

     -Na jó, ő nem szokta ezt mondani SOHA! – nevetett, majd még intett egyet és elindult.     

   Bezártam az ajtót kulccsal, majd visszamentem a konyhához megcsinálni a kávémat. Örültem, hogy Danielle már lefőzte, így csak ízesítenem kellet és már fogyaszthattam is. A bögrémmel és a telefonommal együtt mentem a nappaliba leülni az egyik fotelre. Leraktam a bögrét a kis dohányzó asztalra, majd csatlakoztattam wifire a telefonom. Hamar csatlakozott, majd szinte azonnal felnéztem twittere, hátha megtudok valami új hírt a fiúkról. Liam, Niall és Louis twittelt Párizsról, hogy mennyire fantasztikusak voltak, de Zayn és Harry mintha felszívódott volna. Megnéztem barátom adatlapját, de semmi új twittet, történést nem láttam. Érdekesen húztam fel a szemöldököm. Máskor mindig a twitteren lóg és állandóan posztol mindenről.

   Miután kezdtem unni a twitter bámulását leraktam a telefonom magam mellé és bekapcsoltam a tévét. Végig kapcsolgattam az összes csatornát, majd ezt megismételtem mikor semmi értelmeset sem találtam. A legvégén az Animal Planet mellett döntöttem, ahol a kedvenc állatomról, a pandáról volt egy kisfilm. Érdeklődve néztem, mikor valaki kopogott az ajtón.

   Fáradtan álltam fel és mentem kinyitni az ajtót.  Danielle állt az ajtó mögött kezében rengeteg szatyorral. Gyorsan félre álltam az útból, majd bezártam az ajtót és utána siettem a konyhába. A szatyrokat lerakta az asztalra, ő pedig elterült az egyik széken. Csakúgy rajta is egy hasonló szoknya volt, mint rajtam. Göndör haját a feje tetejére fogta össze egy kontyba.  

     -Szörnyen meleg van odakint. – legyezte magát a kezével.

     -Azt elhiszem. Hol voltál vásárolni? – ültem le én is a székre és belekukkantottam a hozzám legközelebb lévő szatyorba. Limonádés üdítő, sör, citromos sör és csoki volt benne.

     -Bementem a spárba meg a kis tescoba.– motyogta.

     -Minek ennyi cucc? – kérdeztem tőle.

     -Sose lehet tudni. Meg ma ünneplünk. Hivatalosan is megkezdődött a nyár. – mosolygott vidáman.

     -Hurrá!

     -Hé, ne vágj már ilyen fancsali képet!

     -Ez az nyár van! – erőltettem magamra egy műmosolyt. – Így jó már?

     -Még van rajta mit csiszolni. – kacsintott. – Mit szólnál, ha te megnéznéd nekem a sült oldalas receptet a neten, miközben én kipakolok ezekből?

     -Megyek főnök. – egyeztem bele. – Kell egy cigi?

    -Lehet, hogy most jól jönne. – szólalt meg.

   Mikor kinyitottam az ajtót és kiléptem a ragyogó napsütésbe még a lélegzetem is elállt. Kánikula volt. Olyan kánikula, amitől kezdtem úgy érezni, nem kapok rendesen levegőt.

    -Ez már túl meleg nekem. – fújtam ki a levegőt, miközben leültünk a hátsó udvaron lévő hintaágyra, amiről rögtön eszembe jutott Harry. Akkor jöttünk ki ide, amikor 2 év után elsőnek találkoztunk egymással.

    -Mondtam én. – vett ki egy cigit a dobozból Danielle. Odaadtam a gyújtót neki, majd miután visszaadta már gyújtottam is meg a sajátomat. Jó érzés volt beleszívni a cigibe, mint ahogy mindig is.

    -Tudsz valamit a fiúkról? – néztem rá.

    -Nem, amióta Liam… - gondolkozott el. – Semmit sem tudok róluk.

    -Danielle, annyira sajnálom.

    -Nem kell. Jobb ez így. Most már mindketten tudunk foglalkozni a karrierünkkel.  Igaz hiányzik, de így jobb lesz.

    -De hát szeretitek egymást. Meglehetne oldani! – mondtam szomorúan.

    -Igen, még szeretjük egymást, de már nem olyan volt. Ez a távolság… Tönkre tesz mindent.

    -Nem biztos, ne mond ezt. Mi Harryvel még mindig együtt vagyunk.

    -Igen, aminek örülök is. – mosolygott. – De nem szoktál azon agyalni, hogy esetleg Harry útközben találhat valaki mást?

    -Dehogynem.

    -Na látod. Lehet, hogy már meg is csalt. Nem tudhatod, hiszen még csak ott sem vagy.

    -Harry nem olyan. – mondtam neki kicsit idegesen. Valóban szoktam ezen gondolkozni, de ahogy Danielle mondta kicsit meglepett.

    -Hidd el minden fiú ugyanolyan. Talál egy jobbat, mint te és már hip hop ott is van az ágyában.

    -De még mindig nem hiszem, hogy Harry képes lenne megcsalni. Elmondaná. – néztem rá.

    -Nem lehetsz ennyire naiv. – rázta a fejét.

    -Te meg nem lehetsz ennyire negatív.

    -Én nem vagyok negatív csak figyelmeztetlek, hogy akármi rossz történhet!

    -Nos, kösz! Tudod, nem elég ezt az egészet lejátszani a fejembe nap, mint nap. – álltam fel mellőle ott hagyva őt egyedül. Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belé.  Tudtam, hogy igaza van, de ezt kedvesebben is megmondhatta volna. Bementem a házba és sietve a szobámba zárkóztam. Megnéztem az éjjeli szekrényemen lévő karórámon az időt és szomorúan láttam, hogy még sok idő van hátra, hogy Emily haza jöjjön. Pontosan 3 óra. Most valamiért nagyon jól jönne már az a kiruccanás vele.

   Halottam, hogy Danielle zörög a konyhában lévő szatyrokkal, majd halkan lépked a folyosón. Megállt elindult, majd megint visszafordult. Már kezdtem azt hinni, hogy elment, mikor halk és bizonytalan kopogást hallottam. Leültem az ágyamra.

    -Gyere. – szóltam ki. Danielle bizonytalan léptekkel jött oda hozzám és ült le mellém.

    -Nézd nagyon sajnálom, Daisy. Én nem gondoltam komolyan. Biztos vagyok benne, hogy nem csal meg Harry. Csak tudod, én nem bírom ezt. – mondta, majd az utolsó szónál elcsuklott a hangja és elszakadt a fonál, sírni kezdett.

   Arca eltorzult, könnyei végig folytak az arcán.

   -Hiányzik Liam. Kétszer szakítottunk, de most már én nem bírom ezt, D. Nem bírom… - zokogott. – Sajnálom, hogy megbántottalak.

   -Nem bántottál meg, te csak az igazat mondtad. – öleltem át. – Amit sajnos én is tudok.

  Hagytam, hogy kisírja magát, majd pár perc múlva már a szemét törölgette. Utáltam így látni őt. Ő mindig annyira erős. Sosem sír, most pedig tessék.

    -Liam hogy viseli? – kérdeztem.

    -Nem tudom.

    -Már nem beszéltek?

    -De, de csak másról. – mosolyodott el szomorúan.

    -Istenem, csak egyszer jöjjön London közelébe. – ráztam meg a fejem.

    -Még várhatsz addig. De légyszi ne menj el gyúrni. – nevetett. – Nem akarom, hogy nagyon fájjon neki.

    -Én csak erősen tudok ütni. – fogtam meg a remegő kezét. – Na de ne sírj, kérlek szépen! Ma elmegyünk vásárolni! Emily te és én!

    -Ez nagyon jól hangzik, de én inkább itthon maradok ma. Nem szeretnék most inkább semerre se menni.

     -Jó rendben.

     -Nem vagy éhes? – kérdeztem.

     -De, szörnyen éhes vagyok már.

     -Van müzli, az jó lesz?

     -Tökéletes. – mosolyogtam rá.

   Kimentünk a konyhába, mindketten tele ettük magunkat, majd elterültünk a kanapén. Régen ettem ennyi sokat. Mivel nem vagyok a legvéknyabb alkat – nem félre érteni, nem vagyok túlsúlyos – kevesebbet eszek. Harry persze ezért mindig haragszik, mert ő elmondása szerint, így szeret, ahogy vagyok.

  

   ~~  Este fél 7 ~~

     Most Danielle helyét Emily váltotta fel lustálkodás terén. Egész nap nem csináltunk semmit sem még ruhát venni se mentünk. Mondhatni ez egy értéktelen nap volt.

    -Most kajak nem megyünk sehova se? – nézett rám, miközben én a tv-t bámultam.

    -Hova akarsz menni? – kérdeztem.

    -Tudom is én. Mehetnénk például valami szórakozóhelyre. Nekem muszáj valami pörgés. Amióta hazajöttem itt döglessz. Emeld fel a formás feneked, vegyél fel valami csini rucit és induljunk már meg!

    -De olyan jó nem csinálni semmit sem.

    -Tényleg mehetnél Daisy! Rád férne egy kis szórakozás. – mosolygott Danielle, közben pedig leült törökülésbe mellém.

    -És hova akarsz menni? – kérdeztem. – Te még kiskorú vagy, be se engednek sehova.

    -Akkor menjünk el a parkba. Sétálhatnánk.

    -Mi ez a nagy mehetnéked? – nevettem.

    -Unom már, hogy itt dekkolok, miközben mehetnénk a szabadba is.

    -De már hűvös van. – néztem ki az ablakon.

    -Ne keresd a kifogást, Daisy. Van pulcsid és hosszúnadrágod is. – mondta Danielle. 

    -Na jó, ha elmegyek utána békén hagytok?

    -Igen. – mondták teljesen egyszerre.

    -Veletek meg mi van? – néztem rájuk furcsán, majd elindultam a szobámba, hogy átöltözzek valami melegebbe.

    -Hosszút vegyél, mert hideg van! – szólt Danielle.

    Mivel a saját szememmel győződtem meg a hideg időről, ezért egy koptatott világos farmert vettem fel, aminek a két oldalán masnik voltak. Egy egyszerű és bő szürke felsőt vettem fel hozzá, a lábamra pedig egy sarut húztam. Felraktam magamra egy alap sminket: kis spirált és egy nagyon kevés szájfényt. Nem akartam túlzásba esni, hiszen csak sétálni megyünk. Kinéztem az ablakon és valamennyire boldogan vettem észre, hogy még süt a nap, tehát felvettem a napszemüvegemet.

 A hajam kiengedtem, majd kimentem a szobámból és visszamentem a nappaliba, ahol már Emily várt. Érdekes volt, de hasonlóan volt felöltözve, mint én. Bordó, bőrhatású nadrágot viselt, hozzá egy fehér bő felsővel. A megszokott kontaktlencséje helyett most a szemüvegét viselte.

   -Mehetünk? – kérdeztem tőle.

   -Természetesen.

   -Vigyázzatok magatokra! – szólt utánunk Dani.

   -Te is magadra! – elraktam a telefonom és a cigimet a zsebembe, majd felraktam a szemüveget és kiléptem az ajtón. Emily követett.

   Fogalmam sem volt, hogy merre mentünk, csak mentünk.  

   -Mit szólnál, ha megmutatnám a búvóhelyem? – néztem rá. – Senki se ismeri azt a helyet.

   -Mindenféle képpen szeretném látni.  

   -Messze van? – fújtatott vagy négy perc után.

   -Hé, te akartál annyira sétálni, szóval maradj csendben. Amúgy már nemsokára ott vagyunk. – mosolyodtam el.

  Csendben tettük meg az út további részét. Jó érzés volt, ahogy a langyos levegő belefújt a hajamba. Ezt az időjárást el tudnám viselni egész hátralévő életemben. Meglepődve álltam meg a megszokott játszótér előtt. Még sosem láttam ennyire szépnek. A csúszdát, a hintát és a hintalovacskát ellepték a gyönyörű, színes virágok. Minden tele volt virággal. Csodálatos volt. Már nagyon régen nem jártam itt. Mikor legutoljára ide jöttem, Harry miatt volt. Azóta minden rendben van, így nincs szükségem ide kijárni.

   Leültem az egyik padra, majd felnéztem a tátott szájú Emilyre.

    -Ez, ez egyszerűen csodaszép. És az egész olyan kihalt és rémisztő, de mégis meseszép. Mikor találtál rá erre a helyre? – kérdezte, miközben felhúzta a lábát maga elé a padra.

    -Akkor, mikor ideköltöztem. Minden nagyon szokatlan volt, egyedül csak Daniellelt ismertem. Szörnyen hiányoztatok. Elmentem otthonról és akkor találtam ide. Azóta mindig ide jövök, ha bármi problémám van.  Már régen nem voltam itt, de kijelenthettem, hogy ilyen szép még sosem volt ez a játszótér.

    -Valóban szép. Lehet, hogy néha engem is itt fogsz megtalálni. – nevetett fel.

    -Szívesen megosztom velem a bunkeremet. – mosolyodtam el.

    -Igazán nagylelkű vagy! – mosolygott rám.

    -És mi volt ma a suliba? Valami izgi, meghódítottad már a suli leghelyesebb pasiját? – kérdeztem.

    -Nem kell nekem senkise. – nevetett. – Amúgy semmi extra.

    -Egy ilyen széplánynak mi az, hogy nem kell senkise? – lepődtem meg.

    -Már van vala… - kezdett bele, majd elpirult és szörnyen zavarba jött.

    -Hogy tessék? – lepődtem meg.

    -Semmi. Nem mondtam semmit. – nézett maga elé idegesen.

    -De, hallottam. Mondtál valamit.

    -Én pedig nem mondtam semmit sem! – tiltakozott.

    -Oké. És ki az a szerencsés. Ismerem?

    -Most nem fogsz békén hagyni igaz? – nézett rám kétségbeesetten. Bólintottam, majd egy nagyot sóhajtott. – Igen, ismered.

    -Na látod, csak jó a fülem. És ki az?  

   -Zayn. – nyögte ki egy kis idő után, amikor már kezdtem azt hinni, hogy nem fogja elmondani. Meglepődve néztem rá. – Jaj, ne. Ettől féltem. Kérlek, ne nézz így rám.

   -De ti nem legjobb barátok vagytok, Em?  Mióta tart? – kérdeztem kicsit felháborodva, amiért nekem nem mondta el. – Tud még róla valaki?

   -Nem. Csak én és Zayn.  Nem akartuk elmondani. Szilveszterkor kezdődött.

   -Istenem. Miért nem mondtad el. Ennyire nem bízol bennem?

   -Nem, dehogy. Erről szó sincs. Mi csak egyszerűen nem akartuk ezt rögtön elsietni.

   -Na jó. De mégis hogy jöttetek ti össze? És én meg akárki más, miért nem vettük észre?

   -Szóval – kezdett bele. – Szilveszter éjjel, még Rob balhéja előtt megcsókolt és én is visszacsókoltam. Már akkor kicsit másképp éreztem iránta. Azon az éjszaka megint sikerült olyan helyzetbe kerülni, ami miatt megint találkozott a másikéval az ajkunk. Ez az éjszaka után kezdtük érezni, hogy ez nem csak egy baráti viszony, ami köztünk van. Kezdtünk igazán összemelegedni.

    -Ójaj, ugye ti nem?

    -Nem, Daisy. Nem feküdtünk le egymással. – nevetett.

    -Most megnyugodtam. – fújtam ki megkönnyebbülve a levegőt.

    -Tehát, azóta mindig mikor találkoztunk, elvonultunk máshova vagy csak szimplán elmentünk sétálni. Nyílván azért nem vettétek észre, mert már megszoktátok, hogy mi állandóan együtt vagyunk. – mosolygott.

    -Ti aztán nagy betyárok vagytok. – ráztam a fejem mosolyogva. – És szereted őt?

    -Nagyon. – pirult el. – Ő annyira más, mint azt ő mutatja. Nem hittem volna, hogy Rob után tudok bárkit is szeretni, erre tessék. Most nyílván nem örülsz kettőnknek.

    -Nem, én örülök. Csak furcsállom ezt az egészet, Emily. És mi lesz Perrie-vel?

    -Perrie-el már személyesen is találkoztam.

    -Tényleg? – lepődtem meg.

    -Még Zayn vitt el hozzá. Azt mondta, hogy nem látna szívesen Zayn mellett senkit sem, de én kivételes vagyok. Neki is van barátja. Furcsa, de nagyon jól kijövök Perrievel. Sokszor hasonlít a gondolkodásunk.

    -Mondd téged miért szeret meg mindenki rögtön elsőnek? – nevettem.

    -Ezt meg hogy érted? – lepődött meg.

    -Nézd, nem sok ember van, akit egy ex-barátnő szerethet. – nevettem.  

    -Hálistennek elmondhatom magamról, hogy én abba a nem sok emberek közé tartozok. – mosolygott.

    -És hogy bírod, hogy nem látod?

    -Egész jól. Beszélünk telefonon. Már kezdek hozzászokni, hogy távol van és tudom, hogy egyszer úgyis hazajön. Hogy mindannyian haza jönnek.

    -Igen, ebben én is reménykedek. – mondtam.

    -Na de ne szomorkodjunk. Szerinted jó az a hinta még? – mutatott az öreg hintára.

    -Hát ránézésre nem tudom megállapítani. – mondtam. Ravaszul összenéztünk, majd nevetve indultunk el a hintához. Sikeresen beleültünk, majd a rémisztőnek hangzó nyikorgás ellenére a hinta remekül működött.

    Tovább hülyéskedtünk és megbeszéltünk minden fontosabb dolgot, amit elhalasztottunk az évek folyamán. Fel sem tűnt, hogy mennyire hiányzott már az én kedvenc unokatesóm. Természetesen mindent elmesélt Zaynről és boldogan hallgattam végig milyen beleéléssel beszél a barna hajú fiúról.

   Már kezdett sötétedni, de még semmi kedvem sem volt menni. Emily már vagy 10-re nézte meg a telefonját, ami már kezdett kicsit zavarni.

    -Kinek a hívását várod? – kérdeztem tőle, mikor újból előkapta a telefonját.

    -Miből gondolod, hogy hívást várok? – kérdezte megijedve.

    -Mivel állandóan a telefonodat lesed. – mutattam rá.

    -Ja, Zayn hívását várom. – mondta, mikor pont elkezdett pityegni a telefonja. Kinyomta azt, majd rám nézett mosolyogva. – Mehetünk?

    -Persze. Nem veszed fel?

    -Nem, majd otthon visszahívom őt.

    -Jólvan. – mosolyogtam.

   Mivel nem volt hosszú az út, hamar hazaértünk. Már kint koromsötétség volt, így arra számítottam, hogy a házban bent égni fognak a lámpák, de e-helyett csak sötétséget láttam kintről. Danielle elment volna aludni? Nem, biztos, hogy nem.

    -Mindjárt megyek én is. – szólalt meg mögülem Em. Egy aprót bólintottam, majd kinyitottam az ajtót. Bent teljes sötétség fogadott. Itt meg mi történt? Bentebb lépkedtem, majd bezártam magam mögött az ajtót. A lámpához mentem, de útközben belerúgtam valami keménybe. Ijedve kapcsoltam fel a lámpát és meglepődve néztem a földön lévő két bőröndöt és azt az egy hatalmas méretű utazó táskát. Danielle menne valahova? Már kezdtem teljesen bepánikolni, mikor az utazótáskát elnézve, kezdett az ismerősé válni.

   -Harry? – motyogtam, majd elindultam a nappali felé, ahol senkit sem találtam. – Harry? – szólaltam meg most már magabiztosabban, mint az előbb.

   -Itt vagyok. – jött a válasz a hátam mögül. A kezemen is felállt a szőr, mikor meghallottam a hangját. Már hónapok óta csak telefonon hallottam, most pedig mintha csak álmodtam volna. Óvatosan fordultam hátra. Harry a csomagjai mellett ált egy fehér pólóban és egy fekete nadrágban, amit felhajtott a bokája felé. Féloldalas mosollyal fürkészte az arcom. Nem akartam hinni a szememnek. Ledermedve álltam a nappaliba. Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek.

   Hirtelen elkezdtem szaladni felé, és mint egy mágnes a hűtőre, úgy tapadtam hozzá. Ráugrottam, a kezemet pedig átfontam a nyaka körül. A könnyeim leperegtek az arcomról, rá Harry pólójára. Beszívtam megszokott illatát, amit már olyan régen nem éreztem. Elkezdtem sírni, Harry pedig még szorosabban ölelt magához. Arrébb húzódtam tőle és a számat az övére tapasztottam. Beletúrtam a göndör hajába, de most nem olyan volt, mint régen. Az egész, mintha le lett volna vágva. Még mindig sírtam. Eltávolodtam tőle és alaposan megnéztem őt. A haja tényleg teljesen más volt. Oldalt rövidebb volt, felül pedig már nem lógott bele a haja a homlokába. Nem tudom, hogy hogyan csinálja, de még jobban nézett ki.

    -Mit keresel itt? – kérdeztem tőle mosolyogva, letörölve könnyimet.

    -Szép… ennyire örülsz nekem? – kérdezte azzal a dörmögős, rekedtes hangjával.

  Ismét átöleltem és szorosan húztam őt magamhoz. Nem tudom mennyi időre és hogy miért jött haza, csak azt, hogy most itt van velem végre és nem akarom elengedni. Egy puszit nyomott a fejem tetejére, majd szorosan magához ölelt.

    -Elmaradt Németországba a fellépés, mert valami balhé volt az országban így Paul nem engedett minket odamenni. Négy turné állomás volt ott, így több szabadnapot kaptunk most.

    -Mennyit? – kérdeztem a mellkasába beszélve.

    -Úgy néz ki, hogy egy hétig itt leszek. Talán plusz pár nap, de mínusz az nem lesz. – suttogta. – Nem bírtam már nélküled. Szörnyen hiányoztál! Szeretlek Daisy!

    -Kérlek mondd még egyszer! – sírtam el magam boldogságomban. Végig simított a hajamon, majd óvatosan eltolt magától és lentebb hajolt, hogy a szemünk egy szintbe kerüljön.

    -Szeretlek Daisy Conett, mindennél jobban szeretlek! – mondta, mélyen a szemembe nézve. Arca közeledett felém, majd a száját lágyan rátapasztotta az enyémre. Én átfontam a nyaka mögött az ujjaimat így közelebb húzva magamhoz. Ajkai szétváltak, csakúgy, mint az enyém és mohón, csaknem kiéhezve csókolt tovább. A kezem a nyaka mögé vándorolt, majd átfűzte az ujjait az enyém közt és a kezeinket a testünk mellé helyezte. Szorosan szorította meg a kezem, amit egyáltalán nem bántam. Miután abba hagyta a szám felfedezését ismét magához ölelt.

   -És a többiek? Ők nem jöttek haza? – kérdeztem.

   -De, mindenki itthon van már. A többiek rögtön engem hoztak ide, majd mentek tovább. Emily jól végezte a munkáját.

   -Hogy mi? – néztem rá meglepetten.

   -Így van dinka. – szólalt meg Danielle mögülem, ami igazán meglepett.  – Azért volt ma ez a nagy vágy a mehetnékségre. Azért bujkáltam előled ilyen sokáig. Minden el volt tervezve.

   -Oh, hogy. – ráztam meg a fejem. – Utállak titeket! – könnyeztem be megint. Felnéztem a nevető Harryre, aki még mindég engem bámult.  

   -Kimegyek Emilyhez. – mondtam nekik, majd mikor elindultam földbegyökerezett a lábam és visszapillantottam Harryre.

   -Nyugodtan menj, nem fogok eltűnni. – mosolygott angyalian. Kissé elpirultam, majd kiléptem az ajtón.

    Emily, mintha felszívódott volna. Furcsállva mentem hátra, majd mikor megláttam őt és Zayn a hintaágyba kissé meglepődtem. Emily a fejét Zayn vállán támasztotta, miközben a fiú Emily és az ő összefűzött ujjaival játszadozott. Nem akartam őket zavarni, ezért csak vigyorogva mentem vissza Harryhez és Danihez.  Mikor beléptem az ajtón megnyugodva láttam, hogy Harry még mindig ugyan ott állt. Körül néztem, majd mikor megláttam a kanapén hempergő Daniellelt mosolyogva fordultam vissza Hazzához.

    -Azt nem mondtad, hogy Zayn is itt van. – mondtam neki.

    -Nem kérdezted. – nevetett. – Mindenki meglepődött, mikor megkérte a fiúkat, hogy vigyék haza a cuccát és rakják ki őt is itt. Én természetesen rögtön mellé álltam és megérettem.

    -Te is tudsz róluk? – kérdeztem meglepődve.

    -Igen, de csak én. – mondta. – Segítesz bevinni ezeket? Csak nem kéne itt hagyni az út közepén.

    -Persze. – mondtam, majd az egyik bőröndért nyúltam és elkezdtem húzni az a szobám felé. Leraktam az egyik sarokba, majd már pont, hogy fordultam volna vissza, Harry jelent meg az összes többi cuccát magával hozva. – Úristen, meg fogsz szakadni.

    -Cipeltem már nehezebbet is. – nevetett, majd lerakta a bőrönd mellé a többi holmiját.

   Leültem az ágyra és vártam, amíg Harry is leül mellém. Közelségétől rögtön felgyorsult a szívverésem. Egy hatalmasat ásított, majd miután abba hagyta, csak most tudtam felfedezni, hogy mennyire fáradt az arca. Szeme alatt sötét karikák húzódtak, arca sápadt volt és beesett.

    -Szeretnél aludni? – kérdeztem tőle.

    -Szeretnék valami mást csinálni. – kacsintott. – De nem akarom lejáratni a férfiasságom, szóval igen, lehet, hogy jobb lenne aludni. Persze te nyugodtan menj még ki a többiekhez. – mosolygott, majd adott egy puszit az arcomra.

    -Semmit sem szeretnék, csak veled lenni. – suttogtam. Egy hatalmas mosollyal nézett rám, majd felállt és kibújt a nadrágjából. A pólóját magán hagyta, majd leült az ágyra. Én is követtem a példáját és belebújtam a pizsamámba, ami nekem egy tényleges pizsama volt. Felkapcsoltam az éjjeli lámpámat, majd leoltottam a nagylámpát és megigazítottam az ágyat. Bebújtam, majd megvártam, amíg Harry befekszik mellém. Azonnal hozzám simult, az egész teste szorosan az enyémhez préselődött. Az oldalamra fordultam és Harryt magamhoz ölelve, rátettem a fejem a mellkasára. Ő megint adott egy puszit a hajamba, majd elkezdte birizgálni az egyik hajtincsemet. Még közelebb bújtam hozzá, az egyik lábam kényelmesen átlendítettem a lábain. Megint rám tört az az érzés, hogy sírni tudnék, amit nem sokkal később teljesen átvett az álmosság. A lámpához nyúltam és egy egyszerű mozdulattal az egész szobába sötétséget csináltam. Addig helyezkedtem, amíg el nem értem Harry ajkát. Óvatosan megcsókoltam, amitől egy aranyosat sóhajtott. Adtam egy puszit a nyakára, majd visszafeküdtem a világ legjobb párnájára: a mellkasára. Kezével a hátamat simogatta, majd közelebb bújt hozzám. Szokásos illata megint megcsapta az orrom, amely olyan volt számomra, mint a drog. Szükségem volt rá, csak úgy, mint egy drogfüggőnek a napi adagjára.

   -Ugye, ha felkelek, még akkor is itt leszel? – kérdeztem álmosan. – Olyan, mintha ez egy álom lenne.

   -Megígérem, hogy itt leszek! Holnap mindent elmondok és elmesélek.

   -Nagyon szeretlek Harry!

   -Én is Daisy. Nagyon szeretlek!